Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-13 / 101. szám

1995. április 13., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 7 Mit árulnak majd a piacon? Ragyogó gyermekarcok köszönték a meglepetés örömét FOTÓ: MÜLLER ANDREA Angliai adomány a pécsi Máltának A dél-angliai Lancashire-i So- roptimist és egy észak-nyugat- angliai nemzetközi segély- szervezet munkatársai rövid időn belül hetedik alkalommal érkeztek hazánkba, s persze ezúttal sem üres kézzel. A nagyműltú szervezet tetemes mennyiségű ruhaneművel, élelmiszerekkel, játékokkal, gyógyszerekkel és gyógyá­szati segédeszközökkel érke­zett rakományait többször is szétoszthatták már a honi kari­tatív szervezetek, közösségek. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat pécsi csoportja a fo­gyatékos gyerekek új otthoná­ban, a Gondviselés Házában, az ANTSZ pécsi védőnőivel karöltve rendezett Gyermek- húsvéton is vendégül látták angliai kollégáikat”. Mint dr. Jane Fennel, a So- roptimist munkatársa előrebo­csátotta, a jótékonykodásért elkötelezettek munkájában alapvető elvárás, hogy a segít­ség mindig a rászorulók cél­zott köréhez érkezzen, és erről az adományozók is bizonyos­ságot nyerjenek. Nem vélet­len, hogy Pécsre többször is visszatértek, sőt elképzelhető, hogy a fővárosi példához ha­sonlóan klubot is szerveznek. Angliában meglátásuk szerint ma egyre nyilvánvalóbb a tár­sadalmi „jólét” krízise, ezért programjaik a nők gazdasági, politikai helyzetének javítását, a gyermeküket egyedül nevelő szülők és az utcán csellengő fiatalkorúak problémáinak enyhítését célozzák. Tröszt E. OTDK és munkaerőbörze A piacok és vásárok némi szo­ciális védőhálót nyújtanak a la­kosságnak. Egyre nagyobb azoknak az embereknek a száma, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy az ele­gáns belvárosi áruházakban, boltokban vásároljanak. Le­gyen akár élelmiszerről, tartós fogyasztási cikkről szó, megfi­zethetőbbek a piacok, vásárok. A múlt héten megjelent és jú­lius elsejétől hatályba lépő új kormányrendelet, ami a piacok működését hivatott szabá­lyozni, meg nem értéssel talál­kozik mind a piacrendezők, mind az árusok körében. Szá­mos vitatott és rendezetlen pa­ragrafussal találták magukat szemben az érintettek. Az egyik paragrafus szerint a vásáron és piacon csak az áru­síthat, aki a devizajogszabályok szerint belföldinek minősül. Ezek szerint eltűnnek majd a kínai, ukrán, román árusok. Vagy mégsem? A Piac- és Vá­sárigazgatóság nem rendelke­zik semmilyen hatósági jogkör­rel, így nem kérhetik el senkitől Kétnapos országos szakmai ta­nulmányi verseny döntője kez­dődött tegnap Pécsett, a Pollack Mihály Építőipari Szakközépis­kola kollégiumában az ország 22 magas- és mélyépítő szakos iskolája legjobb 20 tanulójának részvételével. Az iskolai váloga­tók után 98-an jutottak el a bu­dapesti középdöntőbe, melynek eredményeképpen versenyezhet most a húsz legjobb az írásbeli, szóbeli és elméleti-gyakorlati feladatok minél jobb megoldása érdekében. A tét nem kicsi, hi­szen az első tíz felvételt nyer a az iratait, hogy igazolja deviza- belföldiségét. Még tisztázatlan, hogy ki fogja ezt megtenni. Vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkező személyek ezentúl csak havonta kétszer árusíthatják a tulajdonukat ké­pező vagyontárgyakat, használt mhát, játékot stb. A vásárban, ahol hétvégenként több ezer árus van, lehetetlen lesz mind­egyiküket nyilvántartásba venni és a következő vásárokon ellenőrizni, hogy nem árulnak-e újra, akkor már törvényelle­nesen. Ugyanígy ellenőrizhetetlen lesz, hogy az őstermelők vajon valóban csak a saját maguk ál­tal termelt portékákat árulják-e. A megjelent rendelet szerint, ugyanis csak erre lesz módjuk. A Piac- és Vásárigazgatóság nem tudja ellenőrizni, hogy honnan" származik az áru. Az őstermelők pedig bármilyen, akár fiktív papírokkal is tudnak földtulajdont igazolni. Kérdéses, betartathatók-e az új rendeletek, nem válnak-e a lakosság kárára? S. Cs. műszaki egyetemre vagy bár­mely műszaki főiskolára. A ti­zenkilenc fiú és az egy szem lány felkészültségének szintje pedig a korábbi évekhez képest emelkedést mutat. A versenyzők tegnap délelőtt írásbeli feladato­kat oldottak meg, délután pedig elméletigényes gyakorlatokat hajtottak végre, melyek között volt labormérés, kitűzés, ácsz- szerkezeti feladat, számítástech­nikai ismereteket feltételező munka. Ma délelőtt kerül sor a szóbelire, majd a déli órákban az eredményhirdetésre. Cs. L. Szerdán kezdődött és ma ér vé­get Pécsett a közgazdász hall­gatók XXII. Országos Tudo­mányos Diákköri Konferenci­ája. Az OTDK-n tizenhét felső- oktatási intézmény hallgatói vesznek részt. Dr. László Gyula, a Janus Pannonius Tu­dományegyetem docense arról számolt be, hogy napjaink köz­gazdaságtudománya gazdaság­tanra és gazdálkodástanra osz­lik. Az előbbi számít inkább A CASCO-díjak változásának mértékéről és időpontjáról máig nem született végleges döntés a hazai biztosítók köré­ben. Ám annyi máris bizonyos: a vámtarifák emelkedése, a fo­rintleértékelés, így a gépjármű­vek, alkatrészeik drágulása és a fogyasztási adó emelése nyo­mán május-júniusban elkerül­hetetlen bizonyos mértékű, leg­feljebb 30 százalékos díjeme­lés. Egyetlen kivételként csak elméletinek, míg az utóbbi a gyakorlati vonalat képviseli, mindamellett, hogy ennek a résznek is megvan a maga leír­ható elmélete. Nem titok, hogy az OTDK-n részt vevő hallgatók inkább a gyakorlati kérdéseket részesí­tették előnyben. „Slágertémá­nak” bizonyult az Európai Unió mint gazdasági jelenség, a pénzpiac, a tőke, a bankrend­szer és finanszírozás probléma­az ÁB-Aegon Biztosító Rt. „lóg ki a sorból”; társaságuk az idei év végéig egyáltalán nem kíván díjat emelni - tudtuk meg Ra­gályi Istvántól, az Aegon fővá­rosi termékmenedzserétől. Noha a Hungária Biztosító szándékait csak a jövő hét de­rekán esedékes regionális érte­kezleten egyezteti, mint Kras- sovich Márta lakossági osztály- vezető megjegyezte: - Bár nem terveztük, muszáj emelnünk. köre. Sokan foglalkoznak új, kevésbé feltárt területekkel, pl. kömyezetgazdaságtannal vagy egyházmarketinggel - hiszen manapság ezek a témák piac­képesek. A két napban a hallga­tók a szakmai munka mellett ta­lálkozhatnak a magyar gazda­ság szereplőivel, ami mindkét fél számára fontos, hisz a cégek a jó munkaerőt, az ifjú szakem­berek pedig a megfelelő mun­kahelyeket keresik. M. K. Elképzelhető, hogy az alacso­nyabb kategóriájú járműveknél nem is emelik a díjat, a luxus kategóriájú kocsikét viszont je­lentős mértékben. Az autótí­pusban a Providencia is „fi­nom” szelektálásra készül, sőt a tulajdonosok lakóhelye is befo­lyásolja majd a díj mértékét. A Garancia Biztosítóval köthető biztosításoknak nemcsak a dí­jai, hanem a konstrukciói is megváltoznak. Tröszt É. Angol híradó a VTV-ben Immár hetente jelentkezik pén­tek este fél 8-kor a pécsi Városi Televízióban a Free Press Vi­deo Report című, első regioná­lis angol nyelvű híradó. A je­lenleg 10-15 perces műsort fél­órásra tervezi kibővíteni a szer­kesztő-rendező Robin Mac- Alpine. A Video Report prog­ramokat kínál, információkat szolgáltat a Pécsre, Baranyába érkező külföldieknek, itt élő angol nyelvűeknek, és egyben gyakorlást azoknak, akik még csak tanulják a nyelvet. Ma délelőtt: antennabeállítás A Misina-tetői TV-adótorony rekonstrukciója miatt a TV2 műsorát ideiglenes antenna su­gározza. Ezért a kábeltévé-tár­saságok fejállomásai, közös­ségi, illetve egyéni vevőan­tenna-rendszerek felé ma dél­előtt 8-tól 12 óráig mérőjelet sugároz az Antenna Hungária, az UHF 32-es csatornán. Az an­tennák átállítására azért van szükség, mert a TV2 műsorát sugárzó berendezés a felújítási munkák idejére mintegy 35 mé­terrel alacsonyabbra került, mint eddig volt. Ennek követ­keztében az adáskörzetben a kép „hangyásodásával” is szá­molni lehet. Suzuki-export Esztergomból A Magyarországon is gyártott Suzuki-modellek Európába irá­nyuló japán exportját az idén leállítják, az igényeket pedig az Esztergomban gyártott autók­ból elégítik ki - jelentette be szerdán Suzuki Osamu, a Su­zuki Motor Corporation elnöke, aki a Magyar Suzuki Rt. keddi közgyűlésére érkezett Magyar- országra. Elmondta, hogy a közgyűlésen döntés született, hogy az idén 40 ezerre növelik a kapacitást, az autók felét bel­földön, másik felét Nyugat-Eu- rópában kívánják értékesíteni. Színház az egész világ Ez a címe annak a beszélgetés­nek, melyet ma este rendez a Nemzetközi Angol Központ Pécsett, ahol 20.30-kor a Cellá- riumban találkozik dr. Ungvári Tamás és Balikó Tamás. Az „Éttermi disputa” sorozatban rendezett találkozót egy másik is megelőzi. Az Angol Köz­pontban 7-kor angol nyelven tart előadást Ungvári Tamás és Howard B. Dratch. A videove- títéssel fűszerezett program té­mája az amerikai színház és a' mozi története. Nem csak elméleti, gyakorlati tudásukat is bizonyítaniuk kellett a diákoknak Müller andrea felvétele Országos tanulmányi verseny Pécsett Emelés előtt a CASCO-díjak NICK WAR PÉCS-1995. SZEPTEMBER Érdeklődő kereskedelmi partnerek számára tervismertetés április 14-én pénteken 14 órakor. Találkozó a Mecsek Cukrászdában Tel.: 06-30-463-430 Ilyen iizlelház nfilifa belms símben a Király lila és a Széchenyi tér Kőzett A Pécsi Sörfőzde Rt. tenni szeretne a régióért Pécs város polgármesterét, a Baranya Megyei Közgyűlés el­nökét, valamint a nyomtatott és elektronikus sajtó vezető kép­viselőit látta vendégül tegnap a Pécsi Sörfőzde Rt.-Azért hívtuk meg önöket, hogy ne csak jelenlétünkkel, hanem kinyilatkozva is bizto­sítsuk a várost, a térséget arról, hogy az új tulajdonos komo­lyan vette, és hosszú távra ter­vezte az itteni beruházást - fo­gadta vendégeit dr. Rudnay Já­nos vezérigazgató. A privatizáció után eltelt másfél évben a sörfőzde jelen­tősen javította eredményeit. Az 1993. évi 570 millió forintos veszteség az elmúlt esztendő­ben töredékére, alig több, mint 60 millió forintra apadt, és a vezető szerint idén már remény van arra, hogy nyereséggel zár­ják az évet. A gazdasági eredmények ja­vulása mellett az elmúlt idő­szakban jelentősen megválto­zott a cég arculata is. Az új kül­sőbe öltöztetett termékek minő­sége is jelentősen javult, ezek­kel kívánja országosan bővíteni piacát a részvénytársaság. A vezérigazgató arról is be­számolt vendégeinek, hogy a minőségi termékeket produkáló sörfőzés mellett a jövőben kul­turális és ifjúsági rendezvé­nyek, sportágak célzott támoga­tásával szeretnének hozzájá­rulni a térség életének gazda­godásához. Kaszás E. Dr. Rudnay János vezérigazgató (jobbról) örömmel vezette körbe Baranya megye és Pécs város vezetőit, Werner Józse­fet és dr. Páva Zsoltot a Pécsi Sörfőzdében fotó: Müller a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom