Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-13 / 71. szám
4 üj Dunántúli napló Események - Programok 1995. március 13., hétfő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Kevesebb napsütés ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A hazánktól keletre elhelyezkedő anticiklon továbbra is alapvető hatással bír időjárásunkra. Ennek peremén azonban keleti áramlással fokozatosan hideg levegő szivárog a Kárpátmedence fölé. Ma várhatóan már nem örülhetünk a hétvégét jellemző szinte zavartalan napsütésnek, ugyanis napközben többször erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a keleti országrészben egy-egy zápor, sőt hózápor sem kizárt, a csapadék mennyisége azonban jelentéktelen lesz. A keleti, délkeleti szelet gyakorta kísérik élénk széllökések. Némiképp gyengül a nappali felmelegedés, a hőmérséklet csúcsértéke 5 és 10 fok között alakul. A kelet felől érkező hideg és nedves légtömegek a legkevésbé ebben az országrészben éreztetik hatásukat. Vége lesz azonban a hétvégére jellemző alapvetően napos időnek. Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de egy-két órás napsütésre is számíthatunk. Bár nem túl valószínű, egy-egy jelentéktelen zápor, vagy hózápor kialakulása nem zárható ki. Kora délután 8, 10 fok várható. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Tisza-tó: 8 Fertő-tó: 6 Tisza: 5-8 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet Kaposvár: °C 9 Paks: °C 9 Siófok: 8 Dunaföldvár: 9 Dombóvár: 9 Pécs: 9 Szekszárd: 9 Mohács: 10 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: 35-45 Velencei-tó: km/ó 35-45 Tisza-tó: 40-45 Fertő-tó: 40-45 Kaposvár: 45-50 Paks: 45-50 Siófok: 45-50 Dunaföldvár: 40-45 Dombóvár: 35-40 Pécs: 35-45 Szekszárd: 40-45 Mohács: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06*90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Véget ért a TEN Tegnap a diákrektorjelöltek színdarabjaival véget ért a JPTE diákjainak háromnapos rendezvénysorozata, a Janus Napok ’95, vagy ahogy régebben nevezték, a Tudomány- egyetemi Napok (TEN). Hosszú idő óta most indított ismét rektoijelöltet a BTK és a TTK. A nyolc induló persze azt is jelentette, hogy idén sokkal nagyobb volt a verseny, több színvonalas produkció hangzott el már pénteken, a Széchenyi téren is, bár ezen sokat rontott a mai színdarabok helyszíne, a Mahír csarnok, amit nem kifejezetten erre a célra építettek, ezért a szereplők nem igazán tudták kihasználni a színpad lehetőségeit, és a közönség nagy részének vé-' gig kellett állnia a több, mint négy órát a produkciók alatt. Aról nem is beszélve, hogy a későbbi második helyezett Old McDomi műsora- aki 2 ponttal maradt le (120 volt a maximum) - alatt leszakadt a színpad. De végül a zsűri megoldotta a nehéz feladatot, minden jelöltnél mérlegelte az elmúlt három nap teljesítményét, s 1995-ben Kunyi Walkert választotta diákrektomak. Az estet a Perem Galeri és a Takács Tamás Dirty Blues Band koncertje, majd diszkó zárta. A Kunyi Walker csapata (felvételünkön) vidám, zenés-tánMóczán Zoltán cos színdarabbal szórakoztatta a közönséget Fotó: Müller Vállalkozók bálja Pécsi üzletemberek bálját tartották meg 140 résztvevővel a Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tegnap a Palatínus Hotelben. Az eseményt a pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeinek palotás tánca nyitotta meg. Ezután a SIR Kft. elegáns férfiöltönyeit és -zakóit, valamint a TERRANOVA Divatház tavaszi estélyi- és utcairuha-kollek- cióit mutatták be a Harlem Divatstúdió manökenjei. Az N. Szabó Sándor konferálta műsorban fellépett Komár László és a Dániel Speer Brass Quintett is. — Növénytelepítési pályázatot hirdet a Környezetünkért Alapítvány Pécs közigazgatási határain belül. A pályázaton bárki részt vehet, aki társadalmi munkában vállalja a növények telepítési és utógondozási munkálatait. A pályázatra március 17-ig lehet jelentkezni az alapítvány címén: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Sipos F. Tamás Pécsett Március 14-én a népszerű énekes lesz a pécsi Czinderi utcai West Disco sztárvendége. A neves énekes szerepléséről hirdetési oldalunkon tévesen jelent meg a március 15-i időpont. — A méregtelenítés fontosságáról tart előadást Szilágyiné Sebes Adrienn a Golden Yacca Életreform Klub ma 18 órakor kezdődő foglalkozásán a pécsi MÁV Szociális épület Lem. 4.SZ. tantermében. Életet hozott a Balatonra a jó idő. Az igazi szezon ugyan még nem kezdődött meg, mégis számos turista, horgász kereste fel a napokban a szántódi kikötőt, ahol a hétvégétől a rendszeres kompátkelés is biztosított Szántód és Tihany között Fotó: Kálmándy Ferenc Közlemények A rák ellen MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KRISZTIÁN, AJTONY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.59, nyugszik 17.49 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 215-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: NAGY ISTVÁN Lottónyeremények A lottó 10. játékhét nyereményei a következők: Az 5-ös lottó számai: 10,20,40, 54,85 5 találatos szelvény nem volt, az 50 darab 4 találatosra egyenként 375.269; az 5061 darab 3 találatos szelvényre 3090, a 104.833 darab 2 találatosra 190 forintot fizetnek. A következő hétre képzett 5 találatos - nettó - nyereményösszeg: 100.000.000 forint. A 6-os lottó számai: 7, 23, 26, 33,39,45, pótszám: 6 6-os és 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt, az 58 darab 5 találatosra, 66.571, a-2872 darab 4 találatosra 1344, a 46.663 darab 3 találatosra 148 forintot fizetnek. A Krisztust pártoló A Krisztián ókori szíriai eredetű, Antiochiában keletkezett név. Személynévvé a középkorban vált a latinos Christian formájában. Ritka, de magyarosabb alakja a Keresztély, mely inkább a skandináv országokban terjedt el. Az Ajtony török eredetű, jelentése arany. — Hobolon kiállítást rendeznek a Helytörténeti Múzeumban a Hoboli Általános Iskola és Óvoda gyermekeinek munkájából. A kiállítást ma 16 órakor megnyitja Bozsogi Tibor, közreműködnek a hoboli óvodások. — Leendő építtetőknek ajánlanak konzultációs lehetőséget ma 16.30-tól a pécsi Iparosház nagytermében. Szó lesz az ingatlanforgalmazásról, hitelekről, kamatokról, lakásépítési támogatásról, tervezésről, kivitelezésről, engedélyezési eljárásról, építőanyagokról. — Tavaszi növényvédelem a biokertekben címmel tart ma 18 órakor előadást Bodó János kertészmérnök a MTESZ Búza tér 6/a. alatti székházában. — A Nemzeti Alaptantervről tartanak fórumot ma 17 órakor a Csontváry múzeum alatti előadóteremben a Justitia Et Pax Bizottság tagjai: Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, az Oktatási Bizottság tagja és dr. Kiss Elemér főiskolai tanár, a Magyar Peda- dógus Kamara elnöke. — Komlón vendégszerepei ma 19 órakor a kecskeméti Katona József Színház. Camo- letti: Boldog születésnapot című vígjátékot adják elő a komlói Színház- és Hangversenyteremben. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénink Özv. HAJDÚ SÁNDORNÉ (Mari) szigetvári lakos 84 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése március 13-án 14 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló hozzátartozói. A LIGA ésaPDSZ ma 15-18 óráig társadalombiztosítási tanácsadást tart a pécsi Szakszervezetek Házában (Nagy Lajos király u. 11.). Ma 16-20 óráig is várják a segítségre szorulókat a pécsi Alkoholmentes Klub összejövetelén (Majorossy I. u. 10.). „Óvjuk meg gyermekeinket az erőszaktól!” címmel szolgál ma 14-18 óráig telefonos tanácsadással gyermekbántalma- zási ügyekben a pécsi Gyermek Ideggondozó szakembergárdája a 325-747-es telefonszámon. A Magyar Veterán Repülők Egyesületének tagjai és az érdeklődők ma 14 órakor találkozhatnak a pécsi Helyőrségi Klubban. Ugyanitt 19 órakor az ARMA filmklubban Robert Altmann: A játékos című filmjét vetítik. Boda Miklósáé tart könyvtár- történeti ismertetőt ma 17 órakor a pécsi Klimó György Könyvtárban a 217. sz. K.M.I. Cserkészcsapat VIZSY-raja szokásos havi összejövetelén. A Baranya Megyei Egészségvédelmi Intézetben (Pécs, Berek u. 9.) ma de. 9 órától baba-mama tornára, 10 órától kismama-klubra kerül sor. Nyitott összejövetelt tart a daganatos betegségekben szenvedőket és a gyógyultakat tömörítő Pécsi Reménysugár Egyesület ma 14 órakor a Petőfi Művelődési Házban (Alajos u. 2/2.). A találkozón dr. Karácsony Ferenc „Hogyan segíthet magán a daganatos beteg?” címmel tart előadást, majd Rippl Klára gyógytornász a mellműtéten átesetteket tornáztatja. — Épületenergetikai konzultációra várja a a lakosságot dr. Fülöp László főiskolai docens ma 13-18 óráig a pécsi Zöld-Híd Tanácsadó Irodában. A szakember pl. tervek alapján ingyenes tanácsadással, hőtechnikai számításokkal szolgál. Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÖRÖCZ LÁSZLÓ nyugdíjas rendőr törzs- zászlós martonfai lakos 53 éves korában elhunyt. Temetése március 14-én 15 órakor lesz a martonfai temetőben. Egészségügyi szolgálat Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon; POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és a megye egész területéről. Pécs lakosságának felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet este 7 órától reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. T: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. T: 310-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Zsolnay Patika„Pécs, Lánc u. 20.; Winkler Lajos gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 14-15 -ig bőrgyógyászat, 15-17-ig gyermekgyógyászat, 17-18-ig urológia, 18-19-ig belgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-212-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészségügyi biztosítása. Pécs, Búza tér 2. T.: 327-115. Ügyelet: 410-376. Betegszállítás is. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Tel.: 413-303. Véradás 7.30-tól 15 óráig Megyei Vértranszfúziós Intézet Pécs, Dischka Gy. u. 7-ben. Pannónia helyett Pátria Megváltozott a neve Pécs egyik legelegánsabb hoteljének. Nemrégiben kicserélték a táblát is a Kórház téri szállodán. Eddig Pannóniának hívták, mostantól azonban Pátria a neve. Magyaros hangzású után újabb magyaros hangzású név került a falra ... Az okok után kutatva nem várt választ kaptunk.- Van egy hasonló nevű, hasonló profilú cég, ezért változtattuk meg a nevet, - mondta Varga Csaba, a Hungar-Hotels helyi igazgatója. - Nem szerettük volna, ha azt hiszik az emberek, hozzájuk tartozik ez a szálloda. Később nyilván kiderül, hogy a jelenlegi, a névváltoztatás miatti tetemes költségek megtérülnek-e a szállodának, ám többen azon a véleményen vannak, hogy az ilyen egyezés nem indok arra, hogy a tíz éves múltra tekintő szálloda nevét megváltoztassák. Varga Csabától tudjuk, hogy még a Palatínus névadására érkezett pályázatok közül választották a nevet a Hungária Szálloda Részvénytársaság vezetői. Lehetett volna a név Margaréta, Dália vagy akár Ciklámen is, de a zsűri a Pátria mellett döntött. Ha Pátria, legyen Pátria, bár szerintem a régi név talán jobb volt. Bozsik i i