Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-28 / 85. szám

1995. március 28., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Megszűnik a HTO-utalvány A kormány megtárgyalta, elfo­gadta és - sürgős eljárást kérve - az Országgyűléshez benyújtja a HTO-utalvány rendszer és a fogyasztási adó-visszatérítés megszüntetését, valamint a személygépkocsik fogyasztási adójának emelését indítvá­nyozó törvényjavaslatot. A döntés az 1994-as jövedéki, to­vábbá az 1991-es, a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegé­szítésről szóló törvény módosí­tását igényli. A háztartási tüzelőolajnál 1993. áprilisában bevezetett utalványrendszer nem, vagy alig mérsékelte a kőolajtermé­kekkel, azon belül is elsősorban a HTO-val elkövetett visszaélé­seket, beleértve az elhíresült olajszőkítési gyakorlatot. Ezzel szemben a rendszer bürokrati­kus és költséges, csak nagy adminisztrációval működtet­hető, sőt új visszaélésekre adott lehetőséget (az utalvány hami­sítása, másodlagos forgalma stb.). Az ez év elején, a fűtési Pályázati felhívás Az ORFK és a KHVM a közle­kedésbiztonság javítására irá­nyuló társadalmi kezdeménye­zések megfelelő szakmai és anyagi támogatását - erre a célra elkülönített anyagi forrás­ból - kívánja érvényesíteni az Országos balesetmegelőzési Bizottság által elfogadott pá­lyázati szabályzat szerint. Pályázatot küldhetnek be: azok a magánszemélyek, állami szervek, társadalmi szerveze­tek, oktatási intézmények, me­lyek a közlekedésbiztonság ja­vítására irányuló tevékenység gyakorlati megvalósítását tűz­ték ki célul. Azok az önkor­mányzatok, melyek a települé­sek közlekedésbiztonságának javítása érdekében vállalják, hogy megvalósítanak olyan fej­lesztéseket, beruházásokat, amelyek direkt módon hatnak a balesetek számának csökkené­sére (pld. max. 30 km/h sebes­ségű övezetek kialakítása, a forgalom csillapítására irányuló forgalomtechnikai beavatkozá­sok, gyermekek helyes közle­kedésre nevelésének együttes felvállalása az oktatási intéz­ményekkel, stb.). A pályamű terjedelme ma­ximum 10 oldal. A pályázato­kat géppel írva, 3 példányban kérjük megküldeni. A bekül­dési határideje: 1995. május 1. Díszburkolat a Centrum-udvarban idény közepén hozott újabb in­tézkedés is - fogyasztási adó kivetés a HTO-ra - csak átme­neti jellegű volt, az adózás megkerülésének csökkentését célozta. Hátránya továbbá, hogy az utólagos adó-visszaté- rítés a kiskereskedők számára nehezen áthidalható likviditási gondokat okoz, a HTO árusítá­sának megszüntetésére ösztö­nöz, s egyes területeken a la­kosság ellátását is veszélyez­teti. A gyökeres változtatás, az új támogatási rendszerre történő átállás a 84/85-ös fűtési idény lezárásával hajtható végre. A kormány - mindezekre te­kintettel - a HTO-utalvány rendszer és a fogyasztási adó­visszatérítés 1995. május 1-jei megszűntetését javasolja az Or­szággyűlésnek. Az elfogadott törvényjavas­lat a kormány korábbi döntése alapján a személygépkocsik fo­gyasztási adójának ugyancsak május elsejétől, 10 százalékkal történő emelését is tartalmazza. Az elbírálás határideje: 1995. augusztus 31. A pályaműveket 7 t<tgú bizottság bírálja el, amelynek összetételét az Or­szágos Balesetmegelőzési Bi­zottság javaslatára a pályázatot kiírók hagynak jóvá. A pályázott tevékenység tá­mogatására: minimum: 50 000 Ft, maximum: 1 000 000 Ft. adható. A pályázat támogatásá­nak összege csak az odaítélt célra lehet felhasználni. A fel- használást a kiírók területi szerveik bevonásával ellenőr­zik. Folyamatos tevékenység esetén - a bíráló bizottság odaí­télése után - az összeg részle­tekben is folyósítható. A pályá­zatokat 3 gépelt példányban a feladó pontos címével ellátva, a pályázó lakhely szerint illeté­kes megyei rendőr-főkapitány­ság Közlekedési Osztály veze­tőjének (Budapesten a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság­nak, VII. kér. Thököly út 68. sz.) kérjük megküldeni. A borítékra írják rá: „Közle­kedésbiztonsági pályázat” az elbírálás eredményeiről vala­mennyi pályázót levélben érte­sítünk. A zsűri döntése után a pályázati anyagot nem küldjük vissza, s nem őrizzük meg. Országos Rendőr-Főkapitányság Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Szöcske utcai gondok Nehéz közlekedni Pécsett a Szöcske utcában. A lakók már többször panaszol­ták szerkesztőségünkben, hogy a földes úton évszakoktól függetlenül lehetetlen „száraz láb­bal” megközelíteni a 43-as busz végállomását fotó: löffler Gábor Előkészületben a törvénytervezet Nem mind reklám, ami tájékoztatás A pécsi Mélyépítő és Szolgál­tató Kft. munkacsoportja dísz- burkolattal borítja a Centrum Áruház és a Postabank Pécsi Az egészségügy változásai kapcsán tapasztalható anomáli­ákból újabban a külhoni állam­polgároknak is kijut. Legaláb­bis néhány friss diplomás iráni medikus úgy véli, ezúttal be­csapta őket az ország. 6-8 esz­tendeje még szakorvosi diplo­mát nyújtó képzés várományo­saként döntöttek a magyar kép­zés mellett, miután a továbbta­nulókat országunkba csábító propaganda kiadvány soraiban is szerepelt; több mint 60 féle szakorvosi lehetőség közül vá­laszthatnak majd. Mégsem választhattak, mert bár rendre fizették az évi 6000 dollárt és túlvannak a hatodé­ven is, máig nem kaptak enge­délyt a szakvizsga megszerzé­Igazgatósága közötti udvar­részt. A munka várhatóan a jövő héten fejeződik be. séhez szükséges klinikai gya­korlathoz. Pedig klinika is van már, amely fogadná őket. Mint dr. Alizadeh Hossein elmondta, utóbb egyetemük még nyug­tatta őt és öt társát, ha továbbra is fizetnek, meglesz az enge­dély. Azóta 18 hónapot ki is fi­zettek, de az engedély sehol. Enélkül pedig őket hazájukban nem ismerik el orvosként.- Valóban méltatlan ez a helyzet - mondja dr. Antal Ernő, a POTE rektori hivatal- vezetője. A hatályos rendelkezések szerint azonban a Magyar Or­vosi Kamara és a Népjóléti Mi­nisztérium engedélye szüksé­ges. Mi is javasoltuk, hogy megkaphassák, sőt közös bead­A „cipőt a cipőboltból” típusú bugyutaságok korszaka lejárt, akkoriban, mármint a központi irányítású, áruhiányos gazda­ságban tulajdonképpen csak ilyen tájékoztatásra volt szük­ség, ha ezt egyáltalán reklám­nak lehet nevezni. A reklám vi­szont a piacgazdaság velejá­rója, ennek isszuk is a levét mostanság eleget. A televízió­ból, rádióból ömlik ránk a fize­tett hirdetések garmada, az írott sajtóban is már-már meghatá­rozó szerepet kapnak a fogyasz­tói tájékoztatók. De mi szabályozza manap­ság a reklámtevékenységet?- Az igazság az, hogy a ma­gyar jogrendben a reklám sza­bályozása szétszórtan található meg - magyarázza dr. Kecskés László, az Igazságügyi Minisz­térium államtitkár helyettese. ­Meglehetősen bonyolult a je­lenleg még érvényben lévő tör­vényi szabályozás, nem is csoda, ha a reklámozók állandó harcban állnak a felügyelő ha­tósággal, a fogyasztóvédelmi főfelügyelőséggel. Egyelőre vi­szont úgy tűnik, a reklámozók vannak lépéselőnyben, mert például a tiltott reklám után fi­zetendő bírság olyan alacsony, hogy megéri a pár ezer forintos büntetés terhe mellett is közöl- tetni.- De már nem sokáig - ma­gyarázza az államtitkár helyet­vánnyal is fordultunk a minisz­tériumhoz. A Népjóléti Minisztérium jobbára a kamara véleménye alapján (nem) teszi pecsétjét az engedélyre. Az egykor üzleti megfontolásból tett ígéretek be­tartását pedig úgy tetszik, senki nem vállalná most, amikor az orvosmunkanélküliség árnyé­kában a honi szakemberek kép­zésének elsőbbsége kimondott szükséggé vált. Az évekkel ezelőtti Magyar- ország anyagi megfontolások­ból és ideológiai célzattal még igyekezett segíteni a fejlődő or­szágok polgárain, ám a közis­mert változások nyomán a se-' gítő szándék már a múlté. A szellemi tőke nemzetközi „ese­tés. - Készülőiéiben van ugyanis az erről szóló átfogó törvényjavaslat, amelynek alapvető rendező elve, hogy csak a gazdasági reklámtevé­kenységre vonatkozik, nem szabályozza a politikai, vala­mint a társadalmi célú tájékoz­tatást. A szabályozás kulcskér­dése a gazdasági reklám tilal­mának meghatározása. Ez meg­lehetősen komplikált feladat, hiszen a reklámtevékenység át­fogó szabályozásának nincse­nek hagyományai. Már a foga­lom meghatározása körül is élénk szakmai vita alakult ki. Végül is a törvénytervezetben a következő szerepel: reklámo­zásnak minősül minden olyan tevékenység, amely a piaci ré­szesedés fokozására vagy meg­tartására, a gyártott termékek piaci megjelenésének, a fo­gyasztó figyelmének a felkelté­sére irányul. Az államtitkár helyettes azt is elmondja, hogy szakmai ber­kekben sokáig vita volt arról, hogy átfogó fogyasztóvédelmi törvényt alkossanak, vagy pe­dig részleteiben közelítsenek az Európai Közösség által megkö­vetelt normákhoz. Végül is ez utóbbi mellett döntöttek. Ter­mészetesen a reklámtevékeny­séggel kapcsolatban a legtöbb vita a dohányipari termékek és a szeszesitalok reklámozásával kapcsolatban alakult ki. A tör­rekereskedelmét” akkor a TESZKÓ néven ismert szerve­zet bonyolította le, olykor meg­gondolatlanul is, bocsátotta előre dr. Gógl Árpád, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.-Kétségtelen, hogy nemzet­közi egyezmények alapján kö­töttünk szerződéseket. E terü­letnek azonban ma annyira rendezetlen a törvényi háttere, hogy azt magam sem hittem volna. Ellentmondásos ugyanakkor a Kamara hozzáállása is. írá­sunk szereplőinek kérelmét, az ideiglenes nyilvántartásba véte­lét, éppen a Kamara Nyilvántar­tási Bizottsága nem javasolta. A Kamara álláspontja Gógl Ár­pád elmondása szerint pedig az, vényjavaslatot már csak azért is nehéz volt kialakítani, mert eb­ben a kérdésben az EU állás­pontja sem véglegesen kifor­rott. A közösség gazdasági és szociálisa bizottsága nemrégi­ben elkészített ugyan egy ter­vezetet, amely az üzletek belső terében engedélyezné a reklá­mot, ezen kívül viszont általá­nos a tilalom. Az európai or­szágok többségében a jogi sza­bályozás vagy önszabályozás útján tilos a dohányipari termé­kek és a szeszesitalok reklámo­zása a rádióban és a televízió­ban.- A törvényjavaslat az érvek és ellenérvek figyelembevéte­lével két változatot alakított ki. Az „A” változat szerint az eu­rópai gyakorlatnak megfelelően csak a rádióban és televízióban tiltaná meg a dohányáruk rek­lámozását, s jelentős szerepet szánna a piaci önszabályozás­nak. A „B” változat az Európai Unió gazdasági és szociális bi­zottsága által készített tervezet­tel összhangban már szigorúbb reklámozási tilalmakat tartal­maz. Arra még Kecskés László sem tud válaszolni, a reklám- törvény mikor kerül parlamenti vitára. Azt viszont bizonyosra veszi, a törvénytervezet végle­ges formája még ebben az év­ben elkészül. hogy a képzésre 1995. január elseje előtt szerződést kötött külföldiek számára teljesítsék a megállapodásban foglalt ígére­tet, míg az újakra már kamarai hozzájárulással kerülhessen sor. Mindezt írásban is javasol­ták a Népjóléti Minisztérium il­letékesének. Igaz, az orvoskép­zés a Művelődési és Közokta­tási Minisztériumhoz került, amely, mint Gógl Árpád meg­jegyezte, jelenleg még nem rendelkezik az orvosképzés te­rén kompetens szakemberrel. A hazai orvosok képzése és foglalkoztatása szempontjából ma már korántsem kívánatos, hogy a külföldiek a rendszer­ben maradjanak. Az irániak kisszámú közössége azonban ettől még aligha öregbítené ha­zatérvén a szerintük „szószegő” magyarok becsületét. Mint Gógl Árpád hozzátette, mielőbb szeretnék megoldani itt képzett kollégáik problémá­ját. Tröszt É. Bővítik a szentgotthárdi Opel gyárat Bővíti a motorgyárat és új hen­gerfejüzemet épít 257 millió német márkás beruházással Szentgotthárdon az Opel - je­lentette be hétfőn sajtótájékoz­tatón Richard Donelly, a Gene­ral Motors Europe elnöke. A motorgyár bővítésével megduplázódik a jelenlegi évi 230 ezres kapacitás, így várha­tóan 1996 után összesen 460 ezer motor kerül majd le a gyár­tósorokról. Ez a fejlesztés 47 millió márkába kerül, és azélt csak ennyi, mert a gyár tervezé­sekor és építéskor már figye­lembe vették a későbbi bővítés lehetőségét, minden infrakst- rukturális hátteret eleve beé­pítve. A motorgyár bővítés újabb 145 embernek teremt munkalehetőséget a környéken. Keleti pályaudvar A fellbachi Nemzetközi Ifjú­sági Színházi Fesztiválon mu­tatta be először a pécsi Art Kí­sérleti Stúdió a Keleti pályaud­var című choreodrámát, mely­nek pécsi előadására tegnap este került sor az Apáczai Ne­velési Központ Művelődési Házában Szalay Tamás koreog­rafálásában és rendezésében. Az előadást ma este hét órakor ugyanott megismétlik. Előadás az új tb-törvényről Az illetékről valamint az új tb- törvényről lesz többek között szó az Adó ’95 konferencia utolsó előadásain. A Janus Pannonius Tudományegyetem Továbbképző Központjának szervezésében, az egyetem au­lájában március 30-án délelőtt Röschenthaler Mária, a Pénz­ügyminisztérium munkatársa ismerteti az illetékszabályozás jelenlegi megoldási módszereit, délután pedig Táncos Mi- hályné, az Országos Egészség- biztosítási Pénztár osztályveze­tője ad tájékoztatást a társada­lombiztosítási törvény előké­születeiről. Megszűnt a Zalaegerszegi Határőr Igazgatóság Szervezetten és az emberi té­nyezőket tekintve kulturáltan zajlott le a Zalaegerszegi Ha­tárőr Igazgatóság megszünte­tése. A csaknem 130 tagú hiva­tásos állományból mindössze két határőr elhelyezkedése van függőben, heten a korkedvez­ményes nyugdíjat választották, a többiek a nagykanizsai és szombathelyi igazgatóság terü­letén, illetve a körmendi ki­képző iskolán vállaltak beosz­tást. A több mint száz polgári alkalmazott felének azonban csak távolabbi helyeken tudtak állást felajánlani. Hivatalosan március 31-én zárja kapuit az igazgatóság és határőr laktanya. Forgalomkorlátozás Záhonynál Csütörtökön szakaszosan lezár­ják a záhonyi Tisza-hidat, s erre az időre szünetel a gépjármű­vek forgalma - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnoksága hétfőn az MTI-t. A hídlezárást azért ren­delték el, mert a nyíregyházi közúti igazgatóság szakemberei különböző vizsgálatokat vé­geznek a hídon. A forgalom délelőtt 10 és 12, illetve délután 3 és 5 óra között szünetel. Ezekben az időszakokban a zá­honyi határátkelőhelyet csak gyalogosan lehet majd megkö­zelíteni. B. G. Becsapott iráni medikusok? Törvényi rendezetlenség szülte anomáliák az orvosképzésben

Next

/
Oldalképek
Tartalom