Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-19 / 76. szám
1995. március 19., vasárnap Napló 11 Magyarokért A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatal a sportági szakszövetségek közreműködésével az atlantai olimpiára való felkészülés jegyében új akciót hirdetett. A kezdeményezés a „Hajrá magyarok” és „Fair Play” elnevezést kapta. Az akció keretében folyamatosan tájékoztatni kívánják az iskolákat az atlantai nyári ötkarikás játékokra készülő csapatok és sportolók felkészüléséről, eredményességéről, valamint meghívják a fiatalokat egy-egy mérkőzésre, sportági eseményre. A program célja, hogy ezek a találkozások lehetőséget teremtsenek a tanulók számára az értékes tulajdonságok, az akaraterő fejlesztésére, és a sportolókkal való találkozások során megismerjék a testmozgás és a szurkolás örömét, a vereség elviselésének módját, a győzelem dicsőségét. A program ugyancsak fontos feladata, hogy a diákok Fair Play szellemének ápolását is elősegítse. Európa-bajnokság Zágrábban Mégis Horvátország fővárosában, Zágrábban lesz az idei sportlövő Európa-bajnokság. Ezt a döntést hozta meg a finnországi Vantaaban tartott elnökségi ülésén az Európai Sportlövő Szövetség. Az elmúlt hónapban aggodalmakat hangoztató ellenvélemények is akadtak a .nemzetközi szövetségben a verseny színhelyével kapcsolatban. Az aggódók szerint a résztvevők biztonságát nem tudják garantálni a szervezők. Amúgy Zágrábban 1989- ben egy sikeres Eb-t, 1991-ben pedig Világ Kupát is rendeztek sportlövészetben. Az idei Eu- rópa-bajnokságot július 24. és augusztus 5. között bonyolítják le. Romário és a válás A világbajnok brazil futballcsil- lag, Romário a Flamengo színeiben már 10 bajnoki gólnál tart ugyan, de magánélete zátonyra futott. Ahogyan arról az MTI korábban hírt adott, felesége, Monica - férjeura „ügyei” okán - most már végérvényesen válókeresetet nyújtott be. Havi 55 555 dollárnak megfelelő értékű tartásdíjat követel ügyvédje útján. A játékos mindössze 8888-at tart elfogadhatónak, szerinte abból az összegből Monica vígan eltarthatja, iskoláztathatja két gyermeküket. A Folha című brazil lapban megjelent interjúban Romário azt mondta: amióta Monica és a két gyermek tőle különvál- tan él, nincs se éjjele, se nappala, hiszen ők hárman any- nyira hozzánőttek. Ennek ellenére valószínűleg az ötvenezren fölüli összeget hagyja jóvá a bíróság. Már régóta beszédtéma volt, hogy a tavaly nyáron Németországba szerződött Kántor Sándor - miután ott április 30-án befejeződik a bajnokság - újra visszatér egykori sikerei színhelyére, Kaposvárra, s esetleg a bajnoki rájátszásban a Balatel RC-t erősíti. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Nyári Tivadart, a Balatel RC elnökét.- Kántor Sándor mint köl- csönjátékos szerepel a német ASV Dachauban, azaz még mindig a mi játékosunk - mondta Nyári Tivadar elnök.- Most beszéltünk vele és a német egyesülettel a hogyan továbbról. Eszerint Kántornak április 30-án lejár a Dachauval kötött szerződése, az új szerződése pedig - amelyet már meg is kötöttünk, s újabb egy évre szól - július 1 -jétől lesz érvényes.- Ezek szerint Kántor két hónapig - májusban és júniusban - ismét a Kaposvári Balatel RC játékosa lesz.- Pontosan így van, s játszani is fog! Május közepén kezdődik meg az első négy heKovács Antal, a paksiak olimpiai és világbajnok cselgáncso- zója számára nagy feladat lesz az idei Európa-bajnokság. Az májusban Birminghamben lesz.- Korai tippelni. Tavaly igen jól ment így, télutón, azután jött a gdanski EB-csapás, amikor kiestem. Most tehát nem hajszolom a csúcsformát, inkább fokozatosan Birminghamig szeretnék előrejutni. Mindamellett még az EB sem fő cél, hiszen a nyár végén Japán rendezi meg az olimpiai kvalifikáló világbajnokságot. Azon kell nagyot judóznom. Az bebizonyosodott, hogy két világversenyre egy évben nem tudok csúcsformába lendülni. Mivel Japánban Atlanta a cél, tehát a szigetországra összpontosítok.-Gdanskot „megemésztette ” már?- Hónapokig nyomasztott az emléke, de előre kell tekinteni. Erőnlétben most rendezem soA sokszoros német labdarúgó bajnokcsapat, az FC Bayem München komolyan érdeklődik Hriszto Sztoicskov iránt. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Jose Maria Minguela, a bolgár válogatott játékos menedzsere az „El Mundo Deportivo” spanyol sportnapilapnak úgy nyilatkozott, hogy a bajorok már jelentkeztek nála Sztoicskovért. A menedzser hozzátette, hogy az lyezett újabb rájátszása a bajnoki érmekért, s ekkor már szurkolóink láthatják a pályán Kántort.-Nyilvánvaló, hogy Kántor Sándorral alaposan megerősödik az együttes. Változott-e a csapat célja?- Dobogós helyen szeretnénk végezni, méghozzá annak a tetején. A korábbi sikerek köteleznek bennünket. Az elmúlt három évben mindig Kaposvárra került a bajnoki arany. Szeretnénk, ha idén sem lenne ez másként. Természetesen felhívtuk Kántor Sándort is, aki megerősítette az elnök szavait. S miután csapatával, a Dachauval az első helyen állnak - mindössze egyetlen vereséget gyűjtöttek eddig be, még a legelső fordulóban kaptak ki Berlinben 3-1- re -, így elképzelhető, hogy rövid időn belül kétszer is bajnokcsapat tagjaként köszöntik. A hogyan továbbról a következőket mondta:-Nem utazok azonnal haza Kaposvárra, mert május első napjaiban a magyar válogatotraimat, technikai képzettség dolgában viszont nem panaszkodhatott Úgy másfél éven keresztül gyakoroltam a válldo- bást. Münchenben - jobbra - sikerült is „eladni”.-Mint a legjobb honi versenyzőnek, mi a véleménye a magyar „cselgáncsbajokról”? Gondolok arra, hogy a szövetségnek se elnöke, se fó'titkára nincs most.- Sportolóként nem nagyon látok le a dolgok mélyére, hiszen nincs annyi információm, amely alapján „ítélkezhetnék”, fölismerhetném a kézenfekvő összefüggéseket, a mozgatórugókat. Tény, a korábbi sportági vezetés nem tudott annyi pénzt hozni, amennyit ígért, amennyi kell volna. Mindamellett Putnik Bálint volt elnökre egy rossz szót sem szólhatok; még barátomnak is vallhatom őt. Remélem, a májusi elnökválasztó közgyűlésig találnak majd ráév futballistáját szeretné megszerezni a Paris St. Germain, az Atletico Madrid és az Intema- zionale is. A 29 éves Sztoicskovot 1996-ig szerződés köti az FC Barcelonához, sőt, annak letelte után is elővásárlási joggal rendelkeznek a katalánok. A kitűnő csatár azonban nem találja meg a hangot Johan Cruyff edzővel, ezért már többször bejelentette távozási szándékát. tál Portugáliában szerepelünk. Annak viszont most már - miután a két egyesület megegyezett egymással - semmi akadálya nincsen, hogy ebben a két hónapban a Balatel RC-ben játsszam. Utána pedig utazom vissza Németországba.- Hallani lehetett olyan híreket, hogy esetleg más külföldi együttesben folytatja a pályafutását. Miután a listavezető' Dachau egyik kulcsjátékosa, érthető' más klubok érdeklődése.- Itt Németországban hat csapat keresett meg. Miután a Dachaunál. jól érzem magam, s előnyös volt az ajánlatuk is, így ismét nekik mondtam igent. Kántor Sándor tehát a legjobb négy között kapcsolódik majd be a játékba. Ehhez viszont az kell, hogy a jelenlegi csapat egyáltalán eljusson odáig. Egykori csapattársaira vár az a jelen pillanatban egyáltalán nem könnyű feladat, hogy beverekedjék magukat a legjobb négy közé. S akkor jöhet Magyarország legjobb röplab- dázója .. . Fenyő Gábor termett vezetőt, aki fantáziát lát a judoban. ígérhetem, ha szponzorálnak, az bőségesen megtérül, hiszen szállítunk mi még tekintélyes eredményeket. Még szerencse, hogy amúgy „házon belül” a válogatott megoldást lelt. Béres György doktor, a válogatott csapatorvosa volt olyan ügyes, hogy a Reebokkal elintézte: szereljék föl teljesen a női és férfi együttest, no meg a juniorokat is.- Ha mégsem lesz tehetős pénzember az elnökük?- Az OTSH megígérte, hogy az EB-re és vb-re nyugodtan mehetünk, előteremtik a részvételhez szükséges összegeket. Én nem is annyira ezzel a kérdéskörrel foglalkozom, hiszen becsületesen edzenem kell, azután pedig jól szerepelni. Ha ez így sikerül, akkor bizonyosan lesz olyan elnökjelölt, aki szívesen áldoz a magyar cselgáncssportra, és beül a székbe.- Jelenleg minden tőlem függ. Ha elhagyom a Barcelonát, olyan klubot akarok választani, amelyben fantáziát látok - mondta Sztoicskov, aki egy bolgár rádióadásban azt is kijelentette, hogy edzőjével nem akar többet beszélni. - Képtelen vagyok vele együtt dolgozni! 0 a felelős mindenért, ami a Barcelonánál jelenleg történik. Cruyff nem úgy gondolkodik, mint egy edző. Az egykori profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó, az amerikai Evander Holyfield azt tervezi, hogy ismét visszatér a ringbe. A 31 éves bokszoló - akit szívbetegség miatt orvosai eltiltottak a versenyzéstől - már esetleges ellenfele nevét is nyilvánosságra hozta, így a terNem állt rajthoz kínai úszó a rövidpályás Világ Kupa idei hatodik, malmöi állomásán, sem a 25 méteres medencében zajló sorozat elmúlt hétvégi záróversenyén,' Gelsenkirchenben, ahol a győztesek közé került a női 200 m háton Európa-csúccsal első Egerszegi Krisztina is. Sőt, az ezévi VK-széria színhelyei közül eleve kikerült Peking - egyenes következményeként a kínai úszósport világraszóló botrányának, tizenegy ottani versenyző - példának okáért két világbajnoknő, Lu Pin és Jang Aj-hua - tavalyi „doppingbukfencének”, akik közül hét a római vb után, az októberi hirosimai Ázsiai Játékokon vesztett rajta az illegális „önsegélyen”. Hiányoztak -tehát a németországi viadalról, mégis visszatérő szereplői voltak az ázsiai ország úszói Gelsenkirchenben is - a medencén kívüli történéseknek. Mondhatni állandósult jelleggel vált mindennapi beszédtémává az „évszázad doppingja”, amelyről változatlanul előszeretettel kérdeznek az újságírók, és válaszolnak — meglehet, kevésbé örömmel - a vek szerint május 20-án, Ray Mercer ellen lépne szontóba. Holyfieldet, aki profi (WBA és 1BF) nehézsúlyú világbajnoki címét 1994. április 22-én vesztette el a szintén amerikai Michael Moorerrd szemben, orvosai a múlt hónapban „függesztették fel” a gyógyszeres kezelés alól. versenyzőtársak. A gelsenkir- cheni, 13. Arena-fesztiválón a Világ Kupa-gála főhősei közül megszólalt például Jeff Rouse, az 50 m hátúszás világrekordere, aki a „keménymaghoz” tartozik, amennyiben a súlyosabb büntetést sem zárná ki a (nemcsak kínai) doppingolok elrettentésére. Az amerikai versenyző (akárcsak az AP hírügynökség által szintén idézett Dagmar Hase német olimpiai bajnoknő is) elfogadja akár a legsúlyosabb büntetőtételt is: az életre szóló eltiltást.- Személy szerint támogatom, hogy aki doppingolt, az soha többé ne versenyezhessen a medencében. Egyetértek azzal is, hogy négy esztendőre tiltsák el a vétkest, úgy, hogy semmiképpen se indulhasson a soros olimpián - mondta Rouse.- Az élete végéig szóló eltiltás elrettentő, de különbséget kell tudni tenni a különféle doppingesetek között - így Hase, a gyorsúszó olimpiai és Európa- bajnok, aki még hozzátette: - Nem minden doppingügyet lehet egy kalap alá venni a kínaiakéval, tehát a büntetéseket sem. Nem hajszolja a csúcsformát Kovács Antal a vb-re összpontosít A dombóvári fiúk országos sikere Sporttörténelmi pillanatoknak lehettek tanúi mintegy 1100-an amikor Major L. és dr. Szakáll Játékvezetők befejezettnek nyilvánították a kosárlabda ÓIK döntő összecsapást Dombóváron. A DVMSE fiataljai szenzációs bravúrt hajtottak végre, hisz a selejtezőben 6 pont különbséggel, de ami még ennél fontosabb a döntőben 3 ponttal legyőzték a nagy esélyes Da- none-Honvéd fiataljait és az egyesület életében első alkalommal szereztek országos címet, olyan reprezentáns egyesületek fiataljait utasították maguk mögé, mint a Szolnoki Olaj KK, Marc-Körmend, ZTE-Goldsun. Leírhatatlan ováció fogadta, amikor átnyújtották a győztes dombóvári csapat kapitányának Krasznai Milánnak a vándorserleget, aki egyben a torna legeredményesebb játékosaként különdíjban is részesült, akárcsak csapattársa, Panta István, mint a torna legjobb centere vehetett át különdíjat. A döntőben vesztes csapat kimagasló tehetségű Sebők Tamás a legjobb irányítónak kijáró külön- díjjal vigasztalódhatott. Molnár Istvánnak a csapat sikerkovácsának Harangozó László egyesületi elnök az utánpótlás nevelés területén elért eredményeiért emlékplakettot nyújtott át. Csodálatos siker ez a dombóvári fiatalok életében, ezért befejezésként álljon itt az országos címet kiharcoló DVMSE fiataljainak a névsora: Szőke Szabolcs, Szili Tamás, Krasznai Milán, Berta Balázs, Molnár György, Panta István, Balogh László, Vati Balázs, Vörös Viktor, Nyári Attila, Szekeres Gábor, Horváth Norbert. Az edzőjük Molnár István volt. Gaál István Pécsi játékvezető Dortmundban lengetett Igazi fesztiválhangulat volt a stadionban- Szinte hihetetlen, milyen hangulat volt Dortmundban. Már másfél órával a kezdés előtt majdnem megtelt a stadion sárga mezes helyi szurkolókkal, akik hatalmas hangorkánnal, igazi fesztiválhangulatban biztatták kedvenceiket - mondta Kovács Nándor (38) pécsi játékvezető, a FIFA partjelző-keretének tagja, aki a héten a 2-0- ás hazai győzelemmel végződött Dortmund-Lazio UEFA- kupa meccs egyik partjelző- jeként tevékenykedett. (A mérkőzést Vágner vezette, a másik partjelző Stamler volt.)- A meccs alatt akkora hangzavar volt, hogy alig hallottam a játékvezető sípjának hangját. Ilyenkor, az ember nem is igazán a meccset nézi, hiszen amúgyis mindig a „ lesközeiben” kell állnia a partjelzőnek. Kovács Nándor szerint ebben a kiélezett légkörben nem volt könnyű dolguk. (A Lazio az első találkozón 1-0-ra nyert.) Bár néhány ítéletükről megoszlott a sajtó véleménye, jellemző, hogy a meccs után az olaszok is megajándékozták őket egy-egy Lazio mezzel.- A dortmundiaktól pedig valamennyien kaptunk egy- egy nagyméretű csapatzászlót, amelyre mind a négyünk nevét korábban felhímezték. A tartalékbíró egyébként Tóth Vencel volt, aki civilben repülésirányító. Külön élményt jelentett számomra, hogy segítségével a pilótafülkéből figyelhettem a leszállást. Bozsik L. 1 <■ Sztoicskov és a Bayem München Rouse súlyosbítaná a doppingbüntetést Holyfield visszatérését fontolgatja Kántor Sándor ismét Kaposváron