Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-17 / 74. szám

1995. március 17., péntek Autósélet Dünántúli Napló 11 „Vérvétel” az országúton? 4,4 millió dolláros hitel a közlekedésrendészet műszaki fejlesztésére A legkorszerűbb műszerekkel felszerelt műhelyben fogadják a javításra érkező gépkocsikat fotó: laufer László Baranyai szerelőműhelyek A pécsi Nyitrai-szerviz Megújuló márkák A Lancia gyár a legnemesebb modelljének számító Deltát a jövőben kétliteres, kilencven lóerős turbódízel motorral is gyártja majd. Az új típus alap­felszereltségéhez légzsák és ABS-fékrendszer is tartozik. A Toyota a Carina E mo­dellbe szupertakarékos, 107 ló­erős, 1,8 literes „Lean Bum”- benzinmotort épít be. Azt ígé­rik, ez olyan keveset fogyaszt majd, mint egy ^tlagos dízel­motor. Ingyenes tesztelés Az új koreai óriás, a Daewoo Nagy-Britanniában különös kampánnyal akarja megnyerni a vásárlókat. Felajánlotta, hogy kétszáz ember egy évig ingyen tesztelheti a cég két csúcsmo- delljét, a Nexiát és az Esperót. A felhívásnak nagy visszhangja volt, százötvenezren jelentkez­tek önkéntes vizsgáztatónak. Twingo szervoval A Renault-cég még kezesebb jószággá tette a csöppnyi Twingót. A most már szervo­kormánnyal is kapható autóról azt mondják: a városi parkolás gyerekjáték lett. Egyébként a március 6-án nyíló Genfi Autó­szalonon a Renault két újdon­sággal áll elő. A Clio-Williams 150 lóerős változatából kifej­lesztett Sport Speeder karosszé­riája részben alumíniumból ké­szül, így a kocsi önsúlya jelen­tősen csökken. A hétüléses La­guna Evado az ősszel forga­lomba kerülő Laguna kombi változatának „előfutára”. Az autó fényűző különlegessége a négy napfénytető. Dupla divat Hol vannak már azok az idők, amikor a fényszóróknak egyet­len szerepük volt: minél jobban megvilágítani az utat az autó előtt? Manapság már - vagy ta­lán inkább újra - a reflektorok a kocsik szépségének egyik meghatározó elemei lettek. A legdivatosabb megoldás a ke­rek vagy kerekített dupla fény­szóró. Az oldalankénti két lámpa a Jaguárnak évtizedes „védjegye”, az új modellek kö­zül pedig a Toyota Celicát és a Ford Taurust jellemzi. A tigris ugrik Mindenütt egyszerre „ugrik" a vevők nyakába az Opel újdon­sága, a Corsából kifejlesztett tigris, a Tigra. A gyakorlatilag kétszemélyes sportkupé 1,4 il­letve 1,6 literes, Szentgotthár- don készült motorral, teljesít­ményéhez illő gazdag alapfel­szereltséggel kerül forgalomba. Zuhanás a toronyból Nehéz elképzelni, hogy milyen erők hatnak egy összeütközés­nél: 30 kilométer/órás sebes­ségnél még nincs nagy baj, de ha valaki ötvennel szalad neki egy falnak, már olyan a hatás, mintha egy ötemeletes ház tete­jéről zuhanna le az aszfaltra. Összeállította: Roszprim Nándor A rendőrség jelentős összegű hitelt kap a Világbanktól, amelyből 4,4 millió dollárt a közlekedésrendészet műszaki fejlesztésére fordítanak.-Mire használják ezt a pénzt?-Az ittasság és a sebesség ellenőrzésére használatos mű­szerek megvásárlására tendert írtunk ki és terveink szerint ezek a berendezések már a jövő év első felében megjelennek a közutakon - válaszolt Keres László ezredes, az ORFK fő­osztályvezetője.- Az alkoholos állapotban vezetők kiszűrésére milyen mű­szereket vásárolnak?-A nyugat-európai autósok ezeket az eszközöket már jól ismerik: két egységből állnak, az egyik részük egy mobil kézi szonda, a másik a vérvételt pó­tolja. Ha az első műszer ittassá­got jelez, a másik műszerrel ott, helyben azonnal megállapítható az ittasság foka. Nem kell vért venni, mégis abszolút hiteles eredményt kapunk. Az ezzel mért vizsgálat alapján már jog­erős bírói ítélet is született. Ti­zenöt készülékünk van már, Bács és Heves megyékben.-Milyen „gépek” leselked­nek még ezen kívül a szabályta­lanul vezetőkre?- A gyorshajtókat és más szabálytalanságok elkövetőit egy olyan, autóra szerelhető ké­szülék segíti majd kiszűrni, amely egyszerre méri a sebes­séget és videofelvételt készít a szabálytalan előzésről, vagy sávváltásról így az eddig vita­tott vétségek egyértelműen bi­zonyíthatók. A nyugati tapasz­talatok azt is igazolják, hogy ezeknek az ellenőrző kocsiknak a puszta megjelenése csökkenti a szabálytalankodók számát. A pécsi Nyitrai Kft. szervizében valamennyi személygépkocsi típus kisebb-nagyobb javításá­val, a Nissan és a Renault már­káknak azonban a garanciális munkálataival is foglalkoznak. Ennek oka, hogy a Mohácsi úton jelenleg a francia gyár au­tóit forgalmazzák, korábban azonban a megye egyetlen Nis­san dealerei voltak. A korszerű, nagyon jól fel­szerelt, két beállásos műhely­ben többek között futómű-beál­lítást, motordiagnosztikai vizs­gálatot - zöld kártya kiadására is van jogosítványuk, a dízel üzeműek kivételével -, lengés- csillapító mérést is végeznek. Természetesen vizsgára történő felkészítést és az autók műszaki Amerika a többféle célra hasz­nálható kocsik, az úgynevezett könnyű teherautók lázában ég. Nem véletlen, hogy az elmúlt esztendő legnagyobb üzleti si­kere a Ford Pick-up volt, amelyből kétszer annyit adtak el, mint mondjuk a Volkswagen hasonló típusából. Ettől az új divattól most aztán a németek is vérszemet kaptak, s a Merce­des elhatározta, 1997-ben pi­acra dob egy olyan, több célra használható kocsit, ami egysze­rűen „mindent” tud. A Mercedes AAV-ról (All Activity Vehicle) már most úgy beszélnek, mint arról a kocsi­ról, amellyel az Operába ugyanúgy el lehet menni, mint a tengerpartra szörfözni vagy éppen valami vad hegyi terepet megmászni. Belsejét és karos­szériáját is úgy alakítják ki, hogy azt a sokrétű igényeknek megfelelően egyszerűen és gyorsan át lehessen alakítani. Akik már látták a prototípust, azt mondják, hogy első pillan­vizsgáztatását is vállalják. A sokoldalú szolgáltatás kereté­ben klíma-berendezést éppen úgy beszerelnek az autókba, mint rádiót, vagy napfénytetőt. A műhelyhez kapcsolódó mo­sóban kézi alsó- és felsőmosást, kárpit tisztítást is megcsinál­nak, a „gumiszobában” pedig német Fulda abroncsokat sze­relnek a kerekekre. A műhely­ben számítógéppel történik a számlázás, mikrofilm segítsé­gével pedig a rezsióra díjának elszámolása. Nyitrai József cégtulajdonos tervei között szerepel, a zárt technológiás vizsgarendszer ki­alakítása, s a szerviz újabb mű­hellyel történő bővítése, dízel­autó adagolók beállítása. tásra a Renault Espace és a Mit­subishi Pajero keresztezésének tűnik. Egyébként hol személy­autóra, hol kisteherautóra, máskor meg terepjáróra emlé­keztet leginkább. A Mercedes AAV-ba a gyár hagyományainak megfelelően a legmodernebb biztonsági fel­szereléseket és a legteljesebb kényelmi berendezéseket épí­tik. A cég vezetői kijelentették, hogy a 460 centi hosszú „poli­hisztor” alaptípusa nem kerül­het majd 50 000 márkánál többe. Ezért a nem kevés pén­zért cserébe a vásárló egy négykerék-meghajtású, négy- hengeres, százharminchat lóe­rős autót kap majd, amelyben a légzsákok és elektromos abla­kemelők alapfelszereltségnek számítanak. Amerikában egy újonnan ki­fejlesztett V6-os illetve V8-as motorral kívánják majd piacra dobni, míg az európai vevők­nek dízelmotoros változatokat is gyártanak majd. Új Dunántúli Napló Autóteszt Hyundai Accent f A dél-koreai autóipar jónevű gyára, a Hyundai Motor Com­pany felváltotta eddigi alaptí­pusát, a Ponyt. Az európai és tengerentúli piacokon is szép sikert aratott kocsi utódja az Accent nevet kapta, a névvál­tozásnál azonban több történt. Egy teljesen új konstrukció született, amit a pécsi Hyundai Schneider és Soós márkake­reskedés jóvoltából magam is tapasztalhattam. A Hyundai Accent a mai, talán lehet úgy fogalmazni, „japános” formavilág jegyé­ben készült. A légellenállás minimálisra csökkentése ér­dekében ahol csak lehetett ke- rekdedre rajzolták a karosszé­riát, az elejét pedig annyira le­csapták, mint a sportkocsikét. A hátulját viszont roppant ra- fináltan úgy tervezték meg, hogy bár a jármű méreteihez képest nagy csomagteret nyer­tek - nagysága megközelíti az ötszáz litert -, az órrnótlan- ságnak, a mufurcságnak még a látszatát is elkerülték. Ezzel együtt az Accent-designban semmi egyedi, semmi külön­leges nincs, ami viszont tény, a karosszéria esztétikus, kel­lemes megjelenésű. Ez vonatkozik az utastérre is, ahol a műanyag bontás és a kárpitozás kellemesen harmo­nizál, s minden éppen a helyén van. Az ülések kifejezetten kényelmesek, az elsőkön a combot és a hátat oldalirány­ban is jól tartják, s kiküszö­bölve a korábbi Pony-beteg- séget, a fejtámlát is európai méretű utasok magasságához lehet állítani. A műszerfal egyszerű, könnyen áttekint­hető, a kezelő egységek ergo­nómiailag tökéletesen elhe­lyezettek, minden kézre áll. Az Accent lelke a négyhen­geres, 12 szelepes, 1495 köb­centiméteres elől keresztben elhelyezett Ottó-motor, amely 5500-as percenkénti fordulat­nál 91 lóerővel hajtja meg az első kerekeket. Ez az új mo­torcsalád „fenegyereke”, ami azt jelenti, hogy szinte szár­nyakat ad ennek a könnyű épí­tésű kocsinak: négy személy- lyel például 11 másodperc alatt érte el a 100 kilométeres sebességet, de a végsebessége is közel van a kétszázhoz. Ha meggondoljuk, hogy az Ac­cent a középkategória alsó osztályához tartozik, akkor ez a teljesítmény ugyancsak fi­gyelemreméltó. A motor produkciójához képest kifejezetten kisétvá- gyú, gyári adatok szerint pél­dául kilencven kilométeres sebességnél mindössze 4,5 li­ter, városban 7,8 liter ólom­mentes benzint eszik. Nálam 7,1 liter volt az átlagfogyasz­tása, hozzátéve, huszonhárom kilométer volt az autóban, amikor átvettem. A Hyundai szemmel látha­tóan arra törekedett, hogy egy sportos családi autóval lépjen a piacra. Nem volt sikertelen a vállalkozás, hiszen dinamiku­san, lendületesen lehet hajtani, kiváló a manőverező-képes- sége, a fordulékonysága. Nem eredeti, de hasznos ötlet, hogy csak úgy lehet az autót elindí­tani, ha a slusszkulcs elfordí- tásakor a kuplungot is be­nyomja a vezető. A rövid ten­gelytáv és nyomtáv ellenére rendkívül jó az úttartása, az el­talált felfüggesztésnek kö­szönhetően nagyobb sebes­ségnél is belesimul a kanya­rokba. Szélre nem igazán ér­zékeny, viszont száz kilométe­res sebesség felett meglehető­sen nagy a zaj az utastérben. A negatív észrevételek közé so­rolható, hogy a sebességváltó kapcsolóútjai indokolatlanul hosszúak. Ezt az autót már körkörös ütközésvédelemmel szerelték, s bár blokkolásgát­lót csak opcióként szerelnek, a kétkörös, szervórásegítéses fékrendszer hatékonyan dol­gozott. Összegezve: a Hyundai új autógenerációjának elsőszü­lötte felveszi a versenyt a ja­pán és az európai konkuren­sekkel, s Magyarországon is szép sikerre számíthat. R. N. Mercedes-premier 1997-ben Egy személygépkocsi, ami hárommal is felér * Nem kormolja, hanem tisztítja a motort A kétüteműek lassan kifogy­nak az utakról, de maradnak a füstölő teherautók, autóbu­szok, veterán dízelautók. En­nek az áldatlan állapotnak akart véget vetni a Shell, ami­kor sokéves kutatások ered­ményeként 1994-ben elsőként Európában forgalomba hozta az úgynevezett „második ge­nerációs” adalékkal kevert Formula dízel üzemanyagot. Az új adalékoknak tisztán kell tartaniuk a dugattyúkat, csökkenteniük kell a hengerek kopását, ki kell tudni választa­niuk az üzemanyagból a vizet és mérsékelni a motorzajt. A fékpadi kísérletek és a több millió kilométernyi pró­bafutás igazolta: az új adalék túlteljesíti az elvárásokat. A személykocsik esetében csak 2,6 százalékkal csökkenti a fogyasztást, de 36 százalékkal a füst kibocsátást, 35 %-kal a fehér füst csúcsértékét. Az amerikai kilométer-milliomos esete Ellentétben Kovács úrral, Klein úr nem vette meg élete második kocsiját, ugyanis még mindig az elsőt használja. Ez nem lenne túl nagy csoda, ha Klein úr nem Kaliforniában élne, s ha az első autóját nem 1963-ban vette volna. De harmincegy éve vette azt a Volkswagen „bogarat”, amibe azóta 2,4 millió kilométert tett. A kocsit annak idején 1800 dol­lárért vásárolta és immár beke­rülhet a Guinness Rekordok Könyvébe úgy is, mint aki a legjobb kilométer/ár arányt érte el a világon. Egyébként „a világ legnagyobb futóteljesítményét produkáló autója” címszó alatt már szerepel a híres könyvben. A ma 73 éves Albert Klein a kaliforniai Pasadenában él, nyugdíjas és heti átlagban 1600 kilométert autózik. A legna­gyobb éves futásteljesítménye 188 000 kilométer volt, most azonban csak százezret megy esztendőnként, de még így is tartja 320 000 kilométeres elő­nyét legnagyobb riválisa előtt. » I i 4 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom