Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-10 / 68. szám
1995. március 10., péntek Háttér üj Dunántúli napló 13 Előrelépett az SZDSZ A pártok megítélése az ország nyugati felében "Ha must vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra nem szavazna semmiképpen sem?" (a válaszok százalékos megoszlása a választókon! népesség kóréhen u nyugati országrészben illetve az egész orezágban) a nyugati országrész adatai: országos adatok: &DSZ MlWMSZP 14 SZDSZ 2 |M! 1TPSÖ5 "Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?" (a válaszok százalékos megoszlása a választókon! népesség körében a nyugati ora/igrészhen illetve az egész országban) a nyugati országrész adatai: országos adatok: S KDNP V- 5 _ \ SZDSZ / II JÄSZ ). 31 ITTTÖI Radikális félintézkedések A Szonda Ipsos februári közvéleménykutatása szerint az MSZP-t a Dunántúlon ugyanannyian támogatják (19%), mint amennyien az ország egészében és ezzel az aránnyal az első helyen áll. Az SZDSZ a maga 16%-ával megközelítette a nagyobbik kormányzópártot (országos súlya 15%). Nyu- gat-Magyarországon ‘ februárban is az FKGP mondhatja magáénak a harmadik legnagyobb tábort, a lakosság 10%-a szavazna a kisgazdákra, ha a közeljövőben parlamenti választásokat tartanának (az összes megkérdezett tekintetében 8%). A Fidesz 7%-os részt képvisel a „politikai tortából” (a többi régió bevonásával 5%). Az MDF-nek és a KDNP-nek jelenleg 5-5% jut helyi és országos szinten egyaránt. A parlamentbe be nem került pártok együttes súlya 4% (az összes megkérdezett tekintetében 5%), ebből közel 2% jut a Munkáspártra. (országosan 2%). Az SZDSZ rokonszenvtábora az elmúlt egy hónapban 4%-kal nőtt. A Fidesz mellé 2%-nyian álltak ebben az időszakban. Az FKGP és az MSZP híveinek aránya 1-1 %—kai emelkedett, az MDF-é viszont ugyanennyivel csökkent. A dunántúli népesség 48%-a biztosan érvényesítené politikai jogait egy esetleges parlamenti választás alkalmával (49% az összes megkérdezettet figyelembe véve). E csoport viszonylag nagy hányada, 84%-a rendelkezik határozott elképzeléssel arról, hogy ezen alkalommal melyik pártot tüntetné ki bizalmával. Közülük 32% szavazna az MSZP-re (országosan 34%), 27%-uk voksolna az SZDSZ-re (a többi régió bevonásával 22%). Az utóbbi párt esetében a regionális és az országos támogatottság ilyesfajta különbsége egyben azt is jelenti, hogy a dunántúli SZDSZ-hívek szorosabban kötődnek a párthoz, nagyobb a választói elkötelezettségük, mint általában az SZDSZ-szavazók- nak. Az FKGP 16%-nyi szavazatot kapna (13%-ot országosan), az MDF pedig-9%-ot (ugyanennyit országosan is). A Fideszt 7%, a KDNP-t 6% segítené a politikai életben való részvételhez (országos szinten a Fidesz 7%, a KDNP 8% biztos szavazóra számíthat). A parlamenten kívüli pártok támogatói együttesen 4%-nyi súlyt képviselnek (országosan 8%). A dunántúli megkérdezettek 58%-a olyan pártot is megemlített, amelyre semmiféleképpen nem volna hajlandó szavazni. Ezek közül a megkérdezettek 13%-a (országosan 10 %) az MSZP-t említette. Az MDF könyvelheti el a második legnagyobb ellenszenvtábort, ennek nagysága 12% (országosan 11%). Közel ilyen arányban, mintegy 11%-nyian idegenkednek az FKGP-től (13% az egész ország területére számítva). A Fidesztől és a KDNP-től 3-3% határolódik el (országosan a KDNP-től 3%, a Fidesztől 4%). Az SZDSZ-szel szembenállók aránya 2% helyi és országos szinten egyaránt. A parlamenten kívüli pártokat 14% utasítja el (országosan 17%). Ezek közül a MIÉP Az elmúlt hónapban nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Az Országos Munkaügyi Központ legfrissebb adatai szerint február végén 550.484 állástalan szerepelt a munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásaiban, ez 5040 fővel több, mint január végén volt. A munkanélküliségi ráta ezzel 11,4 százalékról 11,5 százalékra emelkedett. A legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében nőtt a munkanélküliek száma, de az országos, 0,9 százalékos növekedés kétszerese tapasztalható a fővárosban, Baranya, Komárom-Esztergom, Somogy, és Veszprém megyében is. Ugyanakkor négy másik me6%-ot (országosan 8%-ot), a Munkáspárt 4%-ot (országos viszonylatban 6%-ot) „ért el”. A kérdezés ideje: 1995 február 10-20. A kérdezés módja: személyes kérdőíves kérdezés Az alapsokaság: minden felnőtt, állandó, dunántúli lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár A minta: 1000 fő az egész országban, ebből 335 fő a Dunántúlon. A minta és az alapsokaság nem, kor és a lakóhely típusa szerinti megoszlása azonosnak tekinthető. gyében, Tolnában, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Zala és Sza- bolcs-Szatmár megyében csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A szabolcsi 21 százalékos ráta azonban még így is csaknem kétszerese az országos átlagnak. A nyilvántartásban szereplő pályakezdő munkanélküliek száma tovább csökkent, februárban 478 fővel. Számuk a február végi adat szerint 59,4 ezer, az összes regisztrált munkanélkülieken belül arányuk a 10,8 százalék. Február végén a nem pályakezdő munkanélküliek 44,4 százaléka, 218 ezer állástalan részesült a munkanélküliek szociális jellegű, jövedelem- pótló támogatásában. Szeretjük vállon veregetni magunkat. A Népszabadság első oldalán vastag cím: „Magyarország továbbra is a külföldi tőke kedvence”. A Die Welt-re és a Reuterre hivatkozva írják, hogy 1994-ben is Magyarország maradt a külföldi tőke elsőszámú célpontja a régióban, s „a privatizáció lefékezése sem riasztotta el a befektetőket”. Megbízható információk szerint 1994-ben már csak azok a befektetések jöttek be az országba, amelyeket korábban ide szántak. Az, hogy a privatizáció lelassulása milyen kárt okozott, majd csak később fog kiderülni. Pedig jó volna odafigyelni a világ híreire. Ott liheg a nyomunkban Lengyelország, Csehország, Szlovénia és a régión kívül Észtország. Lengyelországban a nehéz és hosszú nemzetgazdasági stabilizációs folyamat sem fékezte le a gazdasági növekedést. Csehországban a markánsan liberális gazdaságpolitika, a gyors és következetes privatizálás és egy kiszámítható vezéralak a fő pillérei a változásnak. Hasonló eredményeket értek el Szlovéniában is. Az észtek tulajdonképpen a több évtizedes német gazdasági sikereket megalapozó, 1948-as NSZK-beli valuta stabilizációt választották módszerül. A német márkához kapcsolták pénzüket, s a kialakított árfolyam fenntartására összpontosítják monetáris politikájukat.(Ezt az utat járja immár több évtizede Ausztria is, kiderült tehát, hogy bevált stabilizációs módszer lehet ez is.) Az észteknél ma az árfolyam fenntartásához elsősorban a megfelelő árparitás, a német és észt termelői árarányok fenntartása tartozik. Az enyhe aláértékeltség az észt valutánál exportot ösztönöz és importot fékez. A nagy tanulság: a befektetésekért velünk versenyben álló országok mindegyikében évek óta jól körvonalazható gazdaságpolitikát folytattak, a döntések után nem kezdtek újra vitába, nem léptek vissza, nem haboztak. Rólunk viszont már a 70-es évek elején azt modták: a legradikálisabb félintézkedések hazája vagyunk. Munka nélkül ALAPSZERZŐDÉS-VITÁK Magyarok és magyarok A határon túli magyar szervezetek minimumként elfogadják a magyar kormány alapszerződés-tervezeteit. így szegezhető a múlt szerdai budapesti „magyar-magyar csúcstalálkozó” eredménye, s ebben mindkét elem - az elfogadás és a minimum - egyaránt fontos. A szlovákiai és a romániai magyar politikusok egyáltalán nem titkolták: meglehetősen szkeptikusak az alapszerződések értelmét illetően. Tudomásul veszik azonban, hogy a magyar kormány szándékában áll ezeknek a - nyugati kormányok és integárciós szervezetek által nagyon is szorgalmazott - okmányoknak az aláírása. Tárgyalási, megegyezési minimumként, ha nem is értenek egyet, de elfogadják a magyar kormány által kidolgozott szerződéstervezeteket. Ezek ugyanis - amennyire a magyar politikusok megjegyzéseiből tudni lehet - legalább hivatkozási pontként utalnak a kisebbségi jogokra vonatkozó valamennyi nemzetközi dokumentumra, tehát nemcsak a nemzetközi jogilag leginkább kötelezőnek tekinthető, de a magyar várakozásoktól jócskán elmaradó legutóbbi, európa-tanácsi keretegyezményre, hanem korábbi, jóval szélesebbkörű kisebbségi jogokat megfogalmazó ENSZ, EBEÉ és ET ajánlásokra, nyilatkozatokra is. Ennél kevesebbet a magyar kormány nemigen fogadhat el, de hogy legalább ennyit valóban elérhet-e, az kétséges. Ez azonban más kérdés, és csak remélni lehet, hogy egy esetleges kudarcért majd sikerül a Nyugat előtt is a partnereket felelőssé tenni. Tőkés László és Duray Miklós minden ékesszólásukkal, kamerák előtti gesztusukkal óvni próbálták a magyarországi politikusokat és a közvéleményt attól, hogy higgyenek Iliescu vagy Meciar őszintességének. Tőkés nem titkolta: úgy látja, a Hom-kormány a március 20-i terminus vállalásával fölöslegesen kényszerítette be magát egy olyan utcába, ahonnan nehéz a visszafordulás. Pedig szerinte Magyarországot nem szorítja az idő, Szlovákiának és Romániának kell bizonyítania Eu- rópa-érettségét, például a kisebbségi jogok biztosításával. A problénla azonban az, hogy minden “jel szerint „eu- rópa” - vagyis a két hét múlva kezdődő stabilitási konferenciát rendező Franciaország, s általában az Európai Unió - ezt nem így látja. Párizs, Bonn, London - valamint Washington - egyszer már megégette magát azzal, hogy igazságot próbált tenni a viszálykodó kelet-európai „törzsek”, szerbek, horvátok és bosnyákok között, most óvakodnak ettől. Pénteken szinte ugyanabban az órában, amikor a Magyarok Világszövetségének sajtóértekezletén Csoóri Sándor és Tőkés László ismét egy „elhamarkodott” alapszerződés veszélyeire figyelmeztetett, Horn Gyula megkapta az Európai Uniót képviselő Jacques Santer bizottsági elnök, valamind Edouard Balladur francia, Helmuth Kohl német és Felipe Gonzalez spanyol kormányfő közös levelét. A nyugat-európai politikusok nagy nyomatékkai „reményüket” fejezték ki, hogy március 20-ig aláírják a közép-európai országok jószomszédi kapcsolatait rögzítő szerződéseket. Hasonló levelet kapott Iliescu román elnök és Meciar szlovák miniszterelnök, és amennyire tudni lehet, a három levél azonos módon méltatta a címzettek jószándékát és erőfeszítéseit. A szerdai „magyar-magyar csúcs” után Horn Gyula nem nyilatkozott, de a találkozóról tájékoztató Göbölyös Gábor, a miniszterelnök diplomáciai tanácsadója „értelmezte” a kormányfő egy héttel korábbi kijelentését. Az Országgyűlés február 22-i külpolitikai vitanapján ugyanis Horn Gyula kijelentette: a kormány legfontosabb céljának Magyarország európai integrációs csatlakozását tartja, és ennek mindent alárendel. A magyarázat szerint az „alárendelő minderí’-ben nem tartozik bele a határon túli magyarok sorsa. A miniszterelnök már máskor is - hazai és külföldi nyilatkozásaiban egyaránt - hangsúlyozta, hogy valóban Magyar- ország csatlakozását a NATO-hoz és az Európa Unióhoz tartja személyesen is legfontosabb feladatának. A magyarázkodásra azonban nyilvánvalóan rászorult, s nemcsak a joggal érzékeny romániai és szlovákiai magyarok miatt. A parlament külpolitikai vitanapja, s az ellenzéki pártok ismétlődő nyilatkozatai ugyanis belpolitikai kérdéssé is tették az alapszerződések ügyét. Az MDF szinte feledni látszik, hogy az ő kormányzása idején kezdődtek meg a tárgyalások az alapszerződésekről, s hogy annak idején, a magyar-ukrán dokumentum miatt Antall Józsefnek és Jeszenszky Gézának kellett védekeznie a „nemzetárulás” vádjával szemben. A Fidesz pedig ismét jó alkalmat talált, hogy a „kozmopolita liberalizmus” gyanúját nemzeti elkötelezettségének fitogtatásával oszlassa. A február 22-én az MDF vezérszónokaként felszólaló Für Lajos szinte költői hévvel óvott attól, hogy „ez a lélekbezárt haza” elvesszen akár egyetlen, a Kárpád-medencében élő magyar számára is. Németh Zsolt a Fidesz nevében pedig a proletár internacionalizmushoz hasonlította a magyar-román vagy a magyar-szlovák történelmi kibékülés gondolatát. A sorból - akkor és ott - jószerivel már csak Csurka István hiányzott, aki 1993 májusában hasonló módon szónokolt az „áruló” magyar-ukrán alapszerződés törvénybe iktatása ellen. Akkor éppen ezen a platformon szakadt ki a MIÉP az MDF-ből. Hajdú András 4 i 4 1 k
