Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-10 / 68. szám

2 uj Dunántúli napló 1995. március 10., péntek 24 óra a nagyvilágban Mellröntgennel a nők életéért A vártnál több daganatot szűrt ki a mammográf Claudia: szőrmében nem Ez év február eleje óta a pé­csi Egyesített Egészségügyi In­tézmények Munkácsi utcai szű­rőállomásán, lehetőséget bizto­sítanak a tüdőszűrésen megje­lent 40 év feletti nők részére, hogy ha igénylik, egyúttal el­végzik náluk a mammográfiás mellszűrést is. Az első hónap­ban az érintett 40-70 év közötti korosztályból 1655-en vettek részt tüdőszűrésen, illetve ma­nuális emlővizsgálaton, s közü­lük 1023-an kérték és vették igénybe a mammográfiát. A mellröntgen a vártnál is na­gyobb számban mutatott ki kezdődő daganatos elváltozást közöttük. A kiszűrtek legtöbbje már át is esett a szükséges ki­sebb mellműtéten. Mivel a leg­többjüknél korán, kezdődő stá­diumban sikerült a daganatot felfedezni, nem kellett az egész Magasabb távhőtarifa Pécsett Jól megy a Soros sora A Soros Alapítvány szóvivője határozottan cáfolta azt a tőzsdén is keringő szóbeszédet, hogy az alapítvány pénzügyi góndokkal küzdene - jelentette a Reuter. Mint Shawn Patterson elmondta, a híresztelésnek semmi alapja nincs, nem is lehet tudni, hogy honnan ered. A Soros-birodalom igen jól működik, az alapítvány belső vállalati értéke csak az el­múlt három nap alatt 5%-kal emelkedett - mondta. A pletyka szerdán terjedt el a New York-i valuta- és értéktőzsdén, és mind­járt puskaporosra is feszítette ott a levegőt. A meglehetősen inge­rült Patterson hangsúlyozta, hogy ennyire alaptalan plety­kákra normális körülmények kö­zött nem szoktak reagálni, ez azonban most akkora port vert fel, hogy jónak látták mielőbb tisztázni a helyzetet. Minden külföldi ellenség? A román szenátus csütörtöki ülésén három cikk kivételével többségi szavazással véglegesí­tette az idegenrendészeti tör­vény tervezetét. Az RMDSZ je­lenlévő honatyái a tervezet ellen szavaztak. Benne maradt a tör­vényben az a rosszemlékű tör­vénycikk, amely a Ceau- sescu-féle időkben is létezett és abból a szemléletből táplálko­zott, hogy minden külföldi po­tenciális ellenség: ennek értel­mében bárki vendégül lát egy külföldit, 24 órán belül be kell jelentenie a rendőrségen. A tör­vényjavaslatot még a képvise­lőháznak is meg kell tárgyalnia. Jaszusi aggódik a tűzszünet miatt Akasi Jaszusi, az ENSZ-főtit- kár délszláv ügyekben illetékes különmegbízottja aggodalmát fe­jezte ki amiatt, hogy a szemben álló felek egyre többször sértik meg az 1994. március 29-én életbe lépett krajinai szerb-hor- vát tűzszüneti egyezményt. A Zágrábban kiadott hivatalos ENSZ-közlemény szerint míg a múlt év végéig 140-szer sértették meg a tűzszünetet, addig ez a szám mára 220-ra emelkedett. „Az incidensek növekvő száma könnyen a harcok eszkalációjá­hoz vezethet, s ezzel nem csak a tűzszüneti egyezmény kerülhet veszélybe, hanem a múlt év de­cemberében aláírt gazdasági szerződés végrehajtása is” - áll a közleményben. Claudia Schiffer, a világ egyik legjobban fizetett szupermanö­kenje búcsút mondott a szőrmé­nek - legyen az csincsilla, co­boly, nutria vagy perzsa. A nagy feltűnést keltő hírt a PETA állat­barát egyesület (People for the Ethical Treatment of Animals) szóvivője, Amanda Bate jelen­tette be, hozzátéve, hogy az egyesület központjában pezsgő­bontással ünnepelték Claudia csatlakozását a PETA felhívásá­hoz, amelyet valamennyi nagy divatszalonnak megküldött. Cla­udia Schiffer előtt már olyan hí­rességek is megtagadták a szőr­mék reklámozását divatbemuta­tókon, mint Naomi Campbell, Cindy Crawford, Linda Evange­lista, Kate Moss és Niki Taylor. A nagy kérdés most már az, hogy akad-e manöken, aki szőr­mét reklámoz a márciusi nagy nemzetközi divatbemutatókon?. A manökenek magánemberként sem hajlandók a jövőben szőr­mét viselni. MTI TELEFOTÓ Horn Gyula Kazahsztánban A kazah-magyar diplomáciai kapcsolatok hároín évvel ez­előtti felvétele óta Horn Gyula személyében első ízben látoga­tott Kazahsztánba magyar kor­mányfő. Horn Gyula csütörtö­kön Almatiban megbeszélést folytatott kazah kollégájával, Akedzsan Kadzsegeldinnel és Nurszultan Nazarbajev elnök­kel. A tárgyalásokon vezető he­lyen szerepelt a gazdasági együttműködés és több konkrét megállapodás is született. Hóm különösen fontpsnak minősí­tette a kazah-mágyar kapcsola­tokat, amelyek a két ország kö­zötti rokonszenven alapulnak. A megbeszélések középpontjá­ban gazdasági kérdések álltak és különösen nagy figyelmet szenteltek a tárgyalásokon a mezőgazdasági együttműkö­désnek. Horn Gyula látogatásá­nak végeztével Moszkva érinté­sével hazaindult Kazahsztánból. Magyar-finn kulturális egyezmény Új magyar-finn kulturális egyezményt írtak alá csütörtö­kön este az Országházban a finn köztársasági elnök magyaror­szági látogatásának második napján. A dokumentumot Fodor Gábor művelődési miniszter és Tytti Isohookana-Asunmaa asszony, a finn kulturális mi­niszter látta el kézjegyével. Je­len volt a két köztársasági el­nök, Martti Ahtisaari és Göncz Árpád, valamint a két államfő hitvese is. Az egyezmény im­már a harmadik ebben a szá­zadban: az első ilyen jellegű dokumentum 1937-ben szüle­tett, a háború kitörése azonban megakadályozta a megvalósí­tást. 1959-ben írták alá a máso­dikat, amelynek jelentőségét csak növelte, hogy a háború után a nem-szocialista országok közül elsőként Finnországgal kötöttünk kulturális egyez­ményt. (Folytatás az L oldalról) lakóinak panaszait ecsetelte a megyervárosi kesztyűgyár tele­pítésével, működésével, illetve szóba került bővítésével kap­csolatban. Azok a polgárok, akik a gyárhoz közeli területe­ken annak idején megvásárolták a bérlakásukat, azt a zöldöve­zeti fekvés alapján magasabb áron tehették, ám azóta sem té­rítették meg nekik az értékkü­lönbözetet, hiszen valójában ipari övezetté vált a terület. A gyár - különösen nyári idő­szakban - á bőrhulladék erős szagával, illetve olykor éjszakai műszakok zajával zavarja a környék lakosságának életét. Újabb aggodalom, hogy a gyár területére talajfeltöltés céljából hordott föld ellenőrzött-e a kör­nyezeti hatás szempontjából? A megyervárosi problémák kivizsgálását az elnöklő dr. Páva Zsolt polgármester határo­zottan megígérte. Ő egyébként napirend előtt kitért azokra a mendemondákra, mely szerint meghökkentő összegért cserélik ki hivatali szobájának bútorza­tát. Ezzel kapcsolatban elmon­dotta: a polgármesteri szoba bú­torzatával meg van elégedve, ott nincs cseréről szó. Az alpol­gármesterek szobájának bútor­zata valóban cserére szorul. Ám a költségek túlnyomó hányadát az okozza, hogy az öt szobányi irodablokkot építészetileg is fel kell újítani. A városháza tíz-egynéhány évvel ezelőtti felújításakor ez a rész kimaradt és most a falakban húzódó va­lamennyi elhasználódott ősrégi vezetéket ki kell cserélni. A következő bejelentés arra vonatkozott, hogy a Köztársa­ság Párt két képviselője kivált a Független Platformból. Legutóbb a testület a rende­letben már meghatározott - és a február 25-i Pécsi Körképben táblázatban összefoglalt - meg­emelt távhőellátási tarifák érvé­nyesíthetőségét a lakossági fo­gyasztókra tekintettel egy kö­vetkező döntőségig felfüggesz­tette. Mint arról Papp Béla al­polgármester tegnap beszámolt: nem bizonyultak eredményes­nek a tárgyalások az Energia Hivatalban az erőmű által érvé­nyesíthető különösen magas hődíj enyhítésére. Azt sem sike­rült elérni, hogy az új díjat az A közgyűlés ülése után sajtó- tájékoztatót tartottak a távfűtési témáról. Ezen Papp Béla alpol­gármester, Somosi László, a Pé­csi Erőmű Rt. vezérigazgatója és Gasz Zoltán, a PÉTÁV mű­szaki igazgatóhelyettese egy­aránt hangsúlyozta: kölcsönö­sen keresték annak a módját, hogy a központi áremelések ha­tására, a lakossági fogyasztók fizetésképtelensége miatt ne­hogy összeomoljon az igen ér­tékes pécsi távfűtési rendszer, amely 30 ezer lakásra terjed ki. E cél érdekében 32 millió fo­rint összegű kompenzációs ala­erőmű ne március 1-től, hanem csak Április 1-tól számlázza a PÉTÁV-nak. Hogy ennek a magasabb díjnak a zömét a táv- hőszolgáltató mindeddig nem háríthatta tovább a lakossági fogyasztókra, az napi másfél millió forintos veszteséget je­lent a cégnek. Az alpolgármes­ter ennek alapján az új tarifa március 10-től kezdődő beveze­tését javasolta. Ezt is fogadta el kis többséggel a testület, noha az MSZP-frakció részéről Szir­mai Csaba megismételte a múltkori javaslatot: legyen ápri­lis La tarifakezdet. Úgymond ezzel is nyer a lakosság és lesz az új fűtési szezonig hat hónap további költség- és nyereségle­faragás kimunkálására a PE- TÁV részéről, ahogy az az utóbbi hetekben is sikerült. Érdekes ötlet hangzott el e témánál Kerényi Jánostól (Pol­gári Kör) arra vonatkozóan, hogy mivel az erőmű díjemelé­seivel újra és újra szembetalál­kozhat az önkormányzat, meg kellene próbálni: hátha olcsóbb lenne egy új fűtőerőmű építése, s a biztos piac tudatában hátha akadna hozzá beruházó. Hosszú vita volt a Pécs-Me- csekszabolcsi Településrészi Önkormányzat megválasztása ürügyén a jelölési-választási szabályok alkalmatlanságáról, antidemokratikus, illetve el­lentmondásos voltukról, módo­sításuk szükségességéről, ame­lyet elsőként Körömi Attila ve­tett fel. Végül a testület a lakos­sági ajánlás erőlistájának meg­felelően választotta meg a rész­önkormányzatot és vezetőnek Simonovics Ferenc képviselőt. A részönkormányzati testület névsorát a szombati Pécsi Kör­képben ismertetjük, mint ahogy azt a táblázatot is, amely a sze­mélyes szolgáltatás nyújtó szo­ciális ellátások - április 1-től hatályosan - megemelt térítési díjait tartalmazza tételesen. A közalkalmazottak bérren­dezésénél „csak” arról volt szó, hogy a közgyűlés határozatba foglalta: a törvénymódosításnak megfelelően a A/l fizetési fo­kozat 8000-ről 8500 forintra történő emelésének fedezetét biztosítja a költségvetésében. (Noha,315,8 millió költségtöbb­lethez csak 122,4 millió forint állami támogatást kap.) D. I. pót hoztak létre a leginkább rá­szorulók megsegítésére. Az összegből 25 milliót az erőmű adott, a többit a PÉTÁV. Az utóbbi esetében még szó lehet bizonyos tartozások elengedé­séről is, ám azok indokoltságát különösen alaposan és egyedien megvizsgálják. A megsegítés módszeréről a Népjóléti Iroda már elkészítette a rendelet-ter­vezetet. A rászprultságot ezen iroda és a PÉTÁV adatai alap­ján állapítják meg és különböző mértékben csökkentett számlák formájában történik majd a tá­mogatás. Dunai Imre OPEL Aki a "konfekciónál" többre vágyik, egyénibb, tcstreszabot- tabb autót szeretne, keresse új moclellieinkct: • ASTRA SPRINT: sportos GL modell színezett üveggel, fordulat- számmérővel, egyéni kárpitozással. • ASTRA HOBBI CARAVAN: fantasztikus felszereléscsomaggal, erős motorokkal. • CORSA ECO: gazdaságos modell Swing felszereléssel. Az Opel teljes típusválasztékát készpénzfizetéssel, részletfizetéssel (akár 10% előleggel!) és az Opel Lízing kedvező lízingkonstukciójá- val is megrásárolhatja. A részletekről készséggel nyújtunk felvilágosítást márkakereske­désünkben! UZJNO OPEL-©­AZ ÖN OPEL MÁRKAKERESKEDŐJE: OPEL GERGELY Márkakereskedés 7630 Pécs, Pécsváradi u. 2. Tel./Fax: 72/333-191, 72/333-195, 333-455 Az ÁLLAMKÖTVÉNYEK vételi és eladási árfolyamai a Magy ar Nemzeti Banknál: Dátum: 1993. március 9. Kötv. Vét. nettó Vét. árihoz Eladási Eladási árfhoz Felh. kamat árf. tartozó h. nettó árf. tart. hozam 1995.03. 09. % % 95/A 89.21 34.34 89.90 32.84 5.91 95/B 88.00 34.23 88.77 32.73 4.49 95/F * 94.86 34.06 95.31 32.56 11.64 95/G 93.12 34.30 93.70 32.80 11.27 95/H 92.13 34.42 92.80 32.92 9.62 96/A 78.22 34.29 79.74 32.79 3.21 96/B 88.37 34.02 89.29 32.52 2.21 96/C 88.09 33.97 89.04 32.47 1.29 96/F * 85.99 34.00 87.14 32.50 14.19 96/H 92.39 33.96 93.55 32.46 22.47 96/K 93.81 34.24 95.39 32.47 7.84 97/C 75.69 34.36 77.26 32.86 0.35 97/D 98.50 100.00­5.16 97/L 98.30 99.80 3.14 97/E 99.00 100.50 15.01 97/H 88.21 32.86 90.21 31.36 19.59 97/J 99.00 100.50 6.35 97/K 98.50 100.00 2.96 98/A 98/D 98.50 100.00 8.99 A legkisebb megvásárolható címlet: 10.000 Ft. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. A megjelölt árfolyamok maximum 1.000.000 Ft névértékű kötvény vételére, illetve 3.000.000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. Az államkötvények megvásárolhatók: MNB Baranya Megyei Igazgatóság Pécs, Apáca u. 6. Bővebb felvilágosítással szolgálunk a 213-433-as telefonszámon. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt az új & mnm szalonunkban megrendezett hivatalos bemutatójára március 10-én - pénteken -13-16 óráig és március 11-én - szombaton - 9-16 óráig. FORD JAKON AUTÓ KFT. Pécs, Megyeri út 72. 32 millió fűtésdíj-kompenzációra 4 1 J > A mellet, csupán a kezdődő daga­natos csomót eltávolítani. Az emlő-szűrővizsgálatot egész évben folyamatosan vég­zik, az idézések a tüdőszűré­sekhez csatoltan történnek. A szűrőállomás dolgozói kérik, hogy a várakozási idő lerövidí­tése és a torlódások elkerülése végett a hívásnak megfelelő időpontban jelenjenek meg az érintettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom