Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1995-02-11 / 41. szám
6 új Dunántúli napló Portré 1995. február 11., szombat Vitáznak Varsóban Amióta Walesa elnök először vetette fel a szejm idő előtti feloszlatásának ötletét, a belpolitikai krízis új meg új hulláma vonul végig a lengyel közéleten. Hogy pontosan hol húzódik a frontvonal az államfő, a parlamenti pártok, a miniszterelnök és a mind törékenyebbnek bizonyuló szociáldemokrata-parasztpárti koalíció tagjai között? Ezt lassan maguk a lengyelek sem képesek követni, de többen úgy látják: az egykori Szolidaritás vezérnek ma államelnökként az a fő célja, hogy megszabaduljon a legutóbbi választások eredményeként baloldalinak számító parlamenttől. Súrlódások az államelnök és a kormányfő között? Némi túlzással Kelet-Eu- rópa-szerte ismert jelenséggel állunk szemben, de a politikai indokok mások, mint Varsóban. Meciar szlovák kormányfő főként személyi ambíciók miatt szorgalmazza Kovác elnök leváltását, Prágában sem mindig probléma- mentes a liberálisnak számító Havel elnök és a konzervatív Klaus miniszterelnök viszonya. De a magyar színtérről is lehetne idézni korábbi és mai példákat az elnök jogállását, hatáskörét érintő vitákról. Közepesen erős államfő? Formális, ceremóniális poszt? Teljesen elnöki rendszer? A Parlament vagy a nép válasz- szón? Szűkebb régiónkban úgy tűnik, még bizonytalan, miként illeszkedhetnek a legharmonikusabban az államfők a politikai rendszerbe. A vitákra szükség van, de fontos, hogy azok használjanak és ne ártsanak a demokrácia ügyének - és a remélt kibontakozásnak itt, Európa zavaros keleti felében? Sz. G. Merre fut a vasút? A MÁV hivatalos menetrendjében hamarosan csak azok a vonatok szerepelnek, amelyek a kötelező közlekedési alapellátást biztosítják és fenntartásukat a költségvetés finanszírozza. A MÁV saját pénzén indíthat majd más járatokat is, de ezekhez a jegyekhez nem kap állami támogatást. Sípos István, a MÁV üzemeltetési vezérigazgató-helyettese szerint ezzel a lépéssel egy régóta tartó vita végére kerülhet pont. A tervek szerint összesen 287 kilométernyi vasútvonalat szüntetnek meg. 2082 kilométer vasútvonal finanszírozását már megoldották s további 1093 kilométer hosszú szakaszon tehető gazdaságossá az üzemeltetés. Az átszervezés mintegy-1200 vasutast érint majd, de ezek az emberek sem kerülnek az utcára. Néhány kisebb településep megszüntetik az állomás jegypénztárát, csökkentik az úgynevezett „keresztezési pontokat”, hogy ne kelljen külön személyzetet tartani erre a speciális munkára. Az így felszabaduló váltókezelőket, pénztárosokat, és sorompókezelőket áthelyezik a legközelebbi nagyobb állomásra. Az utasoknak sincs okuk az aggodalomra, tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, mert a „racionalizálás” csupán a mellékvonalakat érinti. Ahol megszűnik a vasúti forgalom, ott más közlekedési eszközökkel biztosítják az utazást. Azokon a szárnyvonalakon pedig, amelyeken napjában alig tucatnyian utaznak, a járatok számát fogják csökkenteni. A takarékossági intézkedésekre azért van szükség, mert az 1984-ben kialakított keresztfinanszírozási rendszer évek óta ráfizetést szül. A személyszállítás deficitjét az áruszállítás nyereségéből a MÁV már nem tudja ellensúlyozni. Minden pénteken délután lemegy a Xavér sörözőbe. Itt találkozik tíz-tizenkét nyugdíjas gyógyszerész, orvos barátjával. A 66 évével ő a legfiatalabb köztük. Amikor maguk közé fogadták, hétfő volt az összejövetelük napja - akkor még nem volt TV adás - és a Minaret étterembe jártak. Dr. Jáni Lajos akkor még Mohácson dolgozott, de hétfőn mindig bejött Pécsre. Ennek pont harminc éve. Az édesanyja, volt az, aki a taníttatása mellett kardoskodott. Újra és újra szembeszállt az édesapjával, aki megbecsült iparosként dolgozott Jankovics gróf somogygeszti uradalmában és azt akarta, hogy a fia is mesterséget tanuljon. De az édesanyja - aki három gyermekét még csecsemőkorban elvesztette - féltette a negyediket, a vékony- dongájú fiát, aki dicséretesen tanult. El is érte, hogy a fia előbb Pomázra, majd Szentendrére mehessen tanulni. Kaposváron érettségizett 1948-ban, és itt találkozott az első olyan nagyszerű emberrel, aki rendkívül nagy hatással volt rá. Gál Sándor katolikus pap, az ipari iskolások hitoktatója, akit ők Sanyi bácsinak hívtak, órákon át beszélgetett velük olyan kérdésekről, amelyek akkor őket foglalkoztatták. Versenyeztek, melyikük ministrálhat neki, Jáni Lajosnak sokszor sikerült. Később ezért klerikálisnak minősítették és nem vették fel a műszaki egyetemre. Az elutasítást tudomásul vétte és otthon maradt kántornak. Közben inasoskodott és ösz- szeverbuvált egy zenekart. Ha kellett, a templomban szerepeltek, ha meg pártünnep volt a faluban, akkor ott. Aztán ismét kísérletezett az egyetemmel és a pécsi orvosegyetemre is jelentkezett. Felvették. Itt találkozott azzal a másik két emberrel, akiknek tudása, tartása, a gyógyítás iránti alázata a mai napig példa számára. Romhányi és Ker- pel-Fronius professzorok előadásain soha nem volt katalógus, mégis mindig tömve volt a terem. Kerpel-Fronius Ödön személyisége is befolyásolta abban, hogy gyermekgyógyászatból szakvizsgázott. Végzés után a Gyermekklinikára került és később együtt dolgozott itt szintén orvos feleségével. Aztán jött 1961., a berlini fal, amikor a kormány 41 orvost küldött az NDK-ba, hogy pótolhassák azokat az orvosokat, akik az NSZK-ba távoztak. Három évet töltött kinn. Miután hazajött, Mohácsra helyezték, és folytathatta, amit az NDK-ban elkezdett. A mohácsi terület nehéz környéknek számított. Sok csecsemő kapott vízmérgezést, mert fertőzöttek voltak a kútjai, a rossz táplálási szokások miatt pedig sorvadt, kiszáradt gyermekek kerültek a kórházba. Több kollégájával - Gyénél Magdolna belgyógyász, Agg Zoltán szemész, Németh János járási tisztiorvos, - rendszeresen járták a falvakat. Előadásokat tartottak, beszélgettek az édesanyákkal. Ahol gyermeket vártak, hivatalból megvizsgáltatták a kút vizét. Ilymódon, ekkor kezdődött a szociális gyermekgyógyászat. Aztán megszervezték a koraszülött utógondozót, majd a 28 ágyas fertőző gyermek osztályt. Hat év múlva újból Pécsre jött, a Gyermekkórház légúti osztályára és egyben területi gyermekgyógyász főorvosnak Egy kis államigazgatási kitérőkövetkezett: a Megyei Tanács egészségügyi osztályvezető-helyetteseként dolgozott, majd vissza ment a Gyermek- kórházba, a Il-es belosztály élére. Boly volt a következő állomás: elvállalta az egészségügyi gyermekotthon igazgatói állását. Az első évtől tervezett. Egy olyan korszerű és szakmailag is megfelelő pavilonról álmodott, amely harmonikusan illeszkedik a műemlék jellegű Montenuovo-Batthyány épületegyütteshez, a védett parkhoz. Sok elmarasztaló vélemény kísérte ezt a törekvését, mondván, minek a súlyosan fogyatékos gyermekeknek ilyen szép épület, amikor sok helyen az egészségesek is nagyon mostoha körülmények között léteznek. Kész volt a válasszal: látni kell ezeknek a gyermekeknek a görcseit, hallani sírásukat ahhoz, hogy az ember másként gondolkodjon róluk. Egy év múlva elkezdődött az építkezés, és 1986-ban átadták az új pavilont. Az intézmény dolgozói egy emberként vállalták fel azt a rengeteg plusz munkát, amit a gyerekekért találtak ki. Kettős céllal újból átszűrték az ösz- szes gyermeket. Egyrészt azért, hogy tudják: mi lehet a hirtelen magatartás-változásuk, sírásuk mögött, hiszen aki nem tud beszélni, képtelen megértetni, hogy fáj valamije. Másrészt tudni akarták, hogy ki az, aki valamilyen mértékben képezhető. Helybe jöttek a szakorvosok, akik ingyen vállalták fel a szűrést. Később rendszeressé tették a fogászati, szemészeti, ideggyógyászati, fül-orr-gége szakrendelést. Megkezdődött Sok ezer gyermek köszönheti az egészségét annak, hogy a műszaki egyetem helyett az orvosi hivatást választotta... a gyógypedagógiai munka is. Aztán kinyitották a kapukat. A gyerekek kimehettek a faluba, a bólyiak bemehettek az intézetbe. Áz otthon dolgozói számos hétvégén haza vittek magukkal néhány gyermeket. Nyáron a Balaton partján üdültettek 15-20 fős csoportokat. Egy idő után pedig nem engedték el a 18. életévüket betöltött gyermekeket más intézetbe, mondván, hogy itt szokták meg a körülményeket, a változást nehezen viselnék el és a fogyatékosságukból eredően ők mindig gyerekek maradnak. Egyre kevesebb pénzből kellett gazdálkodniuk, pedig terveik voltak. Dr. Jáni Lajos ekkor kapcsolatot talált Mon- tenuovo herceg lányához, Jú’86-ban valóra vált az álom, elkészült a pavilonépület, ahol korszerű berendezések szolgálják az ápoltakat Fotók: Tóth L. fiához, aki az Osztrák Máltai Lovagrend tagja, s Ausztriában is sérült gyermekeket támogat. Meghívta az intézetbe. A kap csolat eredményeként egy napon Montenuovo Júlia Siemens gépekből, műszerekből álló, komplett fogászati rendelővel érkezett Bolyba. Közbenjárásának köszönhetően dr. Jáni Lajos eljutott egy bécsi, püspöki gyermekotthonba, majd a bólyi nővérek közül jártak ott többen tapasztalatcsere céljából. A németországi kapcsolatukat Wekler Ferenc, ország- gyűlési képviselőnek köszönhetik, aki Josef Mitterhuber térképgyárossal hozta össze őket. A német úr 25 000 márkát adományozott nekik, amit az itt tartózkodásakor 6 ezerrel megtoldott. így tudták megvenni a pillangókádakat. A víz alatti masszázshoz tan- gentor-készüléket, a medencébe a vízforgatót, a színes tévéket, a rádiós magnókat. Ezek már az utolsó aktív éveinek a történései. Tavaly márciusban dolgozott utoljára, december végétől nyugdíjas. Azóta sokat olvas, unokázik és bejár a Máltai Szeretetszolgálat Apaffy utcai gondozóházába, ahol fogyatékos gyermekekkel törődnek. Néha olyan emberekkel találkozik, akik mosolyogva ráköszönnek, és ő nem tudja, honnét ismeri őket. Kisegítik. Ők emlékeznek rá, mint orvosra, aki hajdan gyógyította őket. Ez jólesik, szívesen feleleveníti az emlékeket. Amire viszont nem szeret emlékezni, az a bólyi búcsúzkodás. Pedig azok a gyerekek nem is tudták, miért az ünnepség, a szép szavak. De sírtak. Török É. S zépemlékű gyermekkorom legnagyobb csodája a Nyuszi, a Mikulás és a karácsonyfát hozó Jézuska volt. Titok lengte körül mindegyiket, amit nem tudtam, de nem is akartam megfejteni. Ha a mai időkhöz hasonlítom, gyermekkorom körülményei szerencsésebbek voltak, mint a mostaniaké. Nem volt TV, a falusi bolt kirakatában nem volt csokoládé Mikulás és Nyuszi, - nem láttunk fenyőfát áruló standokat, karácsonyfa- díszt, csillagszórót. Mi mindezekkel pontosan az ünnepek napján a maga szívet, szemet gyönyörködtető valóságával találkoztunk először. Csoda volt a csillogó sziporkázó fenyőillatu karácsonyfa és alatta az áhított ajándékok. Illatemlékei közé tartozott a Mikulás, és a piros csomag csokoládé szaga, a húsvéti nyuszi fészek frissen szedett fűillata és az olcsó kisüveg locsolóvizek aromája. - A mai gyereknek alig lehet meglepetést szerezni, hiszen már hetekkel az események előtt úton-útCsodák és csalódások félen találkozik a várt ünnep elemeivel, sőt a bölcsődétől kezdve minden más egyesület, intézmény előre megrendezi a maga eseményét, s mire a valódi családi ünnepségre kerül a sor, a harmadik, negyedik karácsonyozás után nem is várható el a régmúlt csodálatos érzése. Bármily kedvező is volt az én gyermekkorom körülménye a három titokzatos élmény befogadására, előbb-utóbb eljött az ideje a fájdalmas felvilágosodásra. A Nyuszival kezdődött. Konyhaajtónk előtt szokatlanul sokat nyüzsgött cselédlányunk, s mikor ki akartam menni, az ajtót zárva találtam. Ez merőben szokatlan volt és elgondolkodtatott. Aztán kinyílt az ajtó, s én kilépve a sváb faklumpában egy barnás-foltos tojást találtam. (Hagymában főtt.) Hozzányúltam, de forró volt. Logikusan gondolkodó gyermek voltam (sajnos) és megkérdeztem, vajon nem égette-e meg a nyuszi popsiját. Zavaros választ kaptam s további „vizsgálóbírói” kérdésemre, hogy a valódi fészekben lévő színes tojások miért hidegek, mikor ez forró, vajon egy vagy két nyuszi hozza-e az ajándékot és miért van ilyen nagy hőtűrő különbség a nyuszik popsija között. - További nyomozásom és idősebb pajtásaim felvilágosítása egy nagy élménnyel szegényebbé tett. Második gyanús esemény felderítéséhez a Mikulás személyes megjelenése járult hozzá. Amíg csak a redőnyt kopogtatták meg erélyesen, s én az ablak között találtam az ajándékot, nem volt semmi hiba. Sajnos eljött. Piros talárban, süveggel, szakállal megjelent Schäffer, a molnárunk. Bárhogy dörmögött is, ráismertem hangjára, hulló bajsza és szakálla mögött arcára is. Mikor kivonult, elhullatott hosszú szeletekre vágott fehér selyempapírokat szedegedtem fel a padlóról és kezemben tartva sírva fakadva búcsúztam el második csodámtól. Ezekután makacsul őriztem a legszebbet, a legmeghittebbet - a Jézuskát. Mindent kerültem, ami a titkot felfedhette volna. Nem vettem tudomást a sürgölődések- ről, nem nyitottam meg az ebédlő kilincsét, ahonnan furcsa zajokat hallottam. Ma is fülemben cseng a díszek összekoccanásának és egy lepotyogott szaloncukornak jellemző hangja. Kimentem az előszobába, hogy ne halljam. Vesztemre. Valaki jött, - a postás. Már sötét volt, ilyenkor ő nem szokott járni. Ha tudta volna, hogy mit tesz, talán nem adja kezembe a csomagot, aminek átlátszó borításából kikandikált az a két könyv, amit én a máig is megőrzött, postán feladott és Jézuskának írt levelezőlapon kértem. Ez a seb soha nem hegedt be. Kilenc éves voltam. Egy naiv,jó szándékú kisfiú ettől kezdve ismerte fel, hogy mit takar ez a fogalom - csalódás. Kezdete volt annak, amiből életünk áll. Tervezünk, küszködünk, bízunk, hiszünk és nagyon gyakran csalódunk, de mindig várunk valami csodára, mert ez éltet bennünket. M anapság már megváltozott a csodák jellege. Nincsenek varázslók, tündérek, erdei manók. Igényeinket erősen leszállítva ma mást tartunk csodának, mint régen. Csoda, ha az, akivel jót tettünk, nem válik ellenséggé. Aki mézes-mázos mosollyal vállunkat veregette, gratulált ehhez-ahhoz, a hátunk mögött is jót mond rólunk. Aki egészségünkre koccintott - őszintén tette. A felsorolást nem érdemes folytatni. Ami a csalódásokat illeti; de jó lenne, ha csak azon búsulnánk, hogy nem a Nyuszi hozza a tojást, és a Mikulás szakálla papírból van. Dr. Szalai István Gyermekszemektől kísérve Szalóky Eszter
