Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-06 / 36. szám

1995. február 6., hétfő Külföld aj Dunántúli napló 11 „KEDVELEM ŐT, S AZT HISZEM, Ő IS KEDVEL ENGEM” Jalta nyolcadik napja A „három nagy” hangulata kitűnő. Akárcsak a megelőző hét nap során, most is bősége­sen szolgálnak fel kaviárt, kau­kázusi pezsgőt és a vodkát. Franklin D. Roosevelt, Joszif Sztálin és Winston Churchill több mint kétszáz pohárköszön­tőt mondott már a küszöbönálló győzelemre, a békére, a barát­ságra és saját magukra. 1945. február 11-én 15 óra tájban a Jalta melletti Liva- dia-palota báltermében eltaka­rítják a tányérokat és poharakat, hogy gyorsan aláírják a jaltai egyezmény orosz és angol nyelvű példányait. Még a kávé és konyak előtt újra elrendezik a világot - kezdi történelmi visz- szapillantását a sorsdöntő jaltai konferencia utolsó napjáról a dpa. A nagyhatalmak befolyási övezetei A három államférfi egy hét alatt megállapodott a nagyha­talmak befolyási övezeteiről, amelyek hamarosan a Kelet és Nyugat közötti határvonalat je­lölik ki. A minden részletben ragyogóan felkészült Sztálin, a Vörös Hadsereggel immár az Odera mentén, elsősorban Len­gyelország jövőbeli határait és Németország felosztását akarta tisztázni. A súlyosan beteg Roosevelt, akinek Jalta után már csak két hónapja volt hátra, mindenekelőtt Sztálin ígéretét akarta megszerezni ahhoz, hogy a Szovjetunió belép a Japán el­leni háborúba, valamint egyet­értését az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapításá­hoz. Rákbeteg főtanácsadóját, Harry Hopkinst hordágyon vi­szik a Livadia-palotába. S végül a Sztálinnal, de a szemében túl hiszékenynek tűnő liberális Roosevelttel szemben is mélyen gyanakvó Churchill a megrendült brit bi­rodalom érdekeit igyekszik ér­vényesíteni, így például a Föld­közi-tenger térségében, vala­mint arra törekszik, hogy Fran­ciaországot elfogadtassa atlanti szövetségesként. Mi legyen Lengyelországgal? Az érdekek annyira eltérőek, hogy a konferencia napirend nélkül, alkalmasint teljesen szétfolyóan zajlik, s hivatalos jegyzőkönyv sem készül. A lengyel határok és a lengyel kormány Sztálint leginkább iz­gató kérdése válik a tanácsko­zás fő témájává. Sztálin először Lengyelország keleti határát hagyatja jóvá, amely lényegé­ben az 1919. évi Curzon-vona- lat követi, azt a vonalat, amely már Hitler külügyminisztere, Joachim von Ribbentrop és (a Jaltán ugyancsak jelen levő) Ha jól megy a Fiat-nak ... Minden várakozást felülmúló eredményt ért el tavaly a legna­gyobb olasz magánkézben lévő vállalatbirodalom, a Fiat-cso­port. Gianni Agnelli elnök megalapozott büszkeséggel ír­hatta a részvényeseknek szóló levelében, hogy a Fiat másfél év alatt talpra állt, 1994. a fordulat éve volt a cégnél. Az olasz sajtó vezető híre a Fiat sikere, mert még mindig igaz a mondás: ha jól megy a Fiatnak, jól megy Olaszországnak. Az 1993-as évet 1,8 billió líra veszteséggel zárta a csoport, s a helyzet any- nyira súlyos volt, hogy Agnelli korábbi terveit félretéve a cég vezetését nem adta át. Agnelli válságterve teljes mértékben si­keresnek bizonyult. A vesztesé­gek és a nyomasztó adósságok ellenére komoly összegeket fordítottak a fejlesztésre, példát­lan mértékű tőkebevonást tud­tak végrehajtani. Vjacseszlav Molotov számára is kiindulási alap volt, amikor 1939-ben alkut kötöttek Len­gyelország felosztásáról. Keleti országrészeinek, terü­lete csaknem felének elveszté­séért Lengyelországot német te­rületekkel kárpótolják. (Roose­velt és Sztálin nagyvonalúnak tartaná, ha Sztálin lemondana Lemberg/Lvov környékéről és meghagyná azt a lengyeleknek, de a továbbiakban nem ragasz­kodnak ehhez a felvetéshez.) Hamar megegyeznek abban, hogy az Odera legyen a lengyel határ nyugaton, Rooseveltnek és Churchillnek viszont fenntar­tásai vannak a Neisse folyóval, vagyis Alsó-Szilézia Lengyel- országhoz csatolásával szem­ben. A brit szerint „siralmas do­log a lengyel libát német eledel­lel tömni”. A közlemény végül is csak azt rögzíti, hogy Len­gyelországnak „északon és nyugaton jelentős területekkel kell gyarapodnia”. Hogy ki kormányozza majd Lengyelországot, elsősorban Churchillnek „becsületbeli ügy” , hiszen Anglia ezen or­szág lerohanása miatt lépett be a háborúba. Ő és Roosevelt a száműzetésben élő londoni emigráns lengyel kormányt tá­mogatja, Sztálin viszont már el­ismerte ideiglenes kormányként a moszkovita „lublini bizottsá­got”. A Szovjetunió számára a lengyel kormány ügye „nem­csak becsületbeli, hanem biz­tonsági is”. Churchill és Roose­velt végül is megelégszik azzal, hogy Sztálin biztosítja őket, Lengyelország a jövőben ter­mészetesen demokratikus or­szág lesz és a megalakítandó új kormányba a londoni lengyel Az izraeli gazdaság az elmúlt években bámulatra méltó ered­ményt ért el: miközben az 1993-t megelőző négy évben átlag 5,5 százalékkal bővült, csökkent az infláció és a munkanélküliség. A közel-keleti béke megvalósulá­sával a zsidó állam hatalmas gazdasági hatást gyakorolhat a térségre, hiszen Izrael 65,5 milli­árd dolláros GDP-je Szíria, Egyiptom és Irak együttes GDP-jével egyenértékű. Az izraeli gazdaság egyik sa­játossága, hogy elsősorban szol­gáltatás-alapú. Az ország egyik vezető bankjának, a Bank Leu- minak legutóbbi jelentése szerint Izrael legfontosabb erőforrása a magasan képzett és tanult mun­kaereje. Számos csúcstechnoló­giát igénylő területen, például az orvosi műszerek vagy a távköz­lési berendezések gyártásában komparatív előnyre tett szert. Az országban gyakran hallani, hogy nem tudnak mit kezdeni a maga­san képzett bevándorlókkal: 1989-től 1994-ig 640 ezer új be­politikusokat is bevonják. A vá­lasztások ellenőrzésének köve­telésétől is elállnak. Honorálták Sztálin ígéreteit- Kedvelem őt, s azt hiszem, ő is kedvel engem - mondja Roosevelt Sztálinról. Amikor a három vezető aláírja a „Nyilat­kozatot a felszabadított Európá­ról”, amely minden állam szá­mára biztosítja a jogot a maga által választott demokratikus in­tézmények megteremtésére s szükség esetén ideiglenes kor­mányok alakítására, amelyben a népesség valamennyi demokra­tikus eleme messzemenően képviselteti magát”, Churchill és Roosevelt számára még nem világos, hogy Sztálin felfogása a demokráciáról nem sokkal ké­sőbb a szöveg teljesen más ér­telmezésére vezet. A lengyel kormánnyal kap­csolatban tett engedménnyel és a választások ellenőrzéséről való lemondással honorálták Sztálin ígéretét, hogy Roosevelt hő kívánságának eleget téve közreműködik az Egyesült Nemzetek megalapításában, amelynek időpontját 1945 ápri­lis 25-re San Franciscóba tűzik ki. Előtte azonban Sztálin ke­resztülviszi, hogy legyen vétó­jog a Biztonsági Tanácsban s megelégszik azzal, hogy a Szovjetuniónak „csak” három szavazata legyen az eredetileg követelt 16-tal szemben (egy-egy szavazat minden szov­jet tagköztársaságnak). Azon a napon, amelyen előre eldöntik a lengyel kérdést és az ENSZ létrehozását, Sztálin be­jelenti, hogy legkésőbb három vándorló érkezett, elsősorban a volt Szovjetunió országaiból. 70 százalékuk egyetemet végzett - mondta Nóti Zsuzsa, a Bank Le- umi egyik alkalmazottja az MTI-nek Tel-Avivban, megje­gyezve, hogy lényegében egy fantasztikus agytröszt jött létre. A foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy a világ egyik leg­gyorsabban növekvő gazdasága - a tavalyi évre 6,7 százalékot jósolnak - gyorsan fel tudta szívni az újonnan érkezetteket: az 1991-es 11,2%-os munkanél­küliség tavaly 7,5%-ra csökkent. A bevándorlás is hozzájárult a bővüléshez, hiszen keresletet támasztott, a lakások, az élelem és a ruházat terén. Az inflációra gyakorolt hatása viszont kettős volt: egyrészt növelte a kínálatot a munkaerőpiacon, s ezzel ellen­őrzés alatt tartotta a béreket, hónappal a német kapituláció után Amerika oldalán belép a Japán elleni háborúba. Ezért bőven megjutalmazzák: Roose­velt nem csupán Szahalin déli részét és a Kuril-szigeteket ígéri oda neki, hanem (anélkül, hogy előre beszélt volna erről Csang Kai-sek kínai marsallal) Dairen (ma Talien) jégmentes kikötőjét és a mandzsúriai vasutat is. Roosevelt ezt az egyezséget köti, noha közben tud a Japán elleni háború sorsát eldöntő munkálatokról az atombombán. Sztálinnak nem sokkal később gyakorlatilag nem is kell ellen­szolgáltatást nyújtania: Moszkva hat nappal Tokió kapi­tulációja előtt üzent hadat Ja­pánnak, két nappal azután, hogy augusztus 6-án Hirosimára le­dobták az amerikai atombom­bát. Elsősorban Churchill vitte keresztül, hogy Sztálin elfo­gadta Charles de Gaulle tábor­nok Franciaországát a szövetsé­ges ellenőrző bizottság negye­dik tagjaként, sőt (bár kizárólag az amerikai és brit zónából le­csípve) francia megszállási övezetet is kijelölnek Németor­szágban. Nem alakult ki világos elképzelés Nem alakult ki világos elkép­zelés arról, mi történjen Német­országgal, ha majd a győztesek kivonulnak onnan: szabdalják fel vagy hagyják meg egységes államként? A németországi megszállási zónákról és az eu­rópai és globális befolyási öve­zetekről kötött elvi megállapo­dás mindenesetre a hamarosan kiütköző kelet-nyugati konflik­tus alapja lett. másrészt importnövekedést, s ezzel árnövekedést idézett elő: tavaly például csak az autóbeho­zatal 28%-kal nőtt. Mindezek következtében az 1985-ös 450 százalékos infláció 1992-re egy­számjegyűre csökkent, bár ta­valy meglódult, s 14,5 száza­lékra tornázta fel magát. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor azt a tényt - muta­tott rá az említett bankalkalma­zott -, hogy a bevándorlók beil­leszkedéséhez, lakáshoz juttatá­sához a világ zsidósága is hozzá­járult: 1992-ben több mint egy- milliárd dollárt adtak erre a célra, de évente legalább 6-700 millió dollár folyik be ezen a csatornán, a Mah Bét, a világ zsidósága gyűjtőakciójának eredménye­képpen. A mai eredmények megalapo­zása egy évtizedre nyúlik vissza Edouard Balladur francia kormányfő bejelentésével, az államfői poszt megpályázásával új időszámítás kezdődött a pári­zsi politikában: bár még majd­nem négy hónap van hátra az elnökválasztás döntő, második fordulójáig, a legtöbb politoló­gus az ő győzelmét valószínű­síti, s ezzel azt, hogy a közel 15 éve tartó „Mitterrand-korszak” után Balladur vezetheti majd át Franciaországot a XXI. szá­zadba. Pedig eredetileg, 1993 tava­szi kormányfői kinevezésekor még máshogy kezdődtek a dol­gok. Eleinte szóba sem került indulási szándéka, pártelnöke, Jacques Chirac egyik legköze­lebbi barátjának számított, s miniszterelnöki posztját is an­nak a - mint mostanra kiderült: hibás - stratégiának köszön­hette, hogy Chirac az előző, 1986-1988-as „társbérlet” ku­darca után nem akarta ismét vál­lalni a kormányfői tisztséget, s maga helyett egy olyan politi­kust küldött, aki - mint vélte - nem keresztezi majd államfői ambícióit. Balladur esete azon­ban az „evés közben jön meg az étvágy” mondás igazát tá­masztja alá: lassanként kezdte kiépíteni saját hálózatait (hozzá hű embereket helyezett például a főbb állami cégek kulcspozí­cióiba, az államigazgatás vezető helyeire), többször is hangsú­lyozta, hogy a kormányfői poszt nincs alárendelve a kormány- többség vezetőinek, s tavaly szeptember óta - bár erre egy­szer sem adott egyértelmű vá­laszt - nyilvánvaló volt, hogy indulni akar az elnökválasztá­son. Érdekes jelenség, hogy mi­közben a hatalom birtoklása ál­talában nem népszerűsíti az embert, a francia szavazók többsége - legalábbis a közvé­leménykutatások ezt bizonyít­ják - minden más politikusnál jobban kedveli miniszterelnö­két. Márpedig Balladur is tett számos, nem éppen népszerű lépést (például rögtön a kezdet kezdetén megemelte az alkohol­- írta a Middle East című tekinté­lyes lap februári száma. A nyolcvanas évek közepén az iz­raeli gazdaság egyszerre tapasz­talhatott hiperinflációt és stagf- lációt. A válság oka még korábbi keletű: az egymást váltó kormá­nyok évi 10-14 százalékos költ­ségvetési hiányt halmoztak fel, hogy fedezni próbálják a soha nem csökkenő védelmi kiadáso­kat. A válság a gazdasági stabili­zációs programhoz vezetett 1985-ben. Kedvező hatása még tervezőit is meglepte. A néhány latin-amerikai ország által lemá­solt terv sikeréhez hozzájárult a Munkapárt és a Likud 1984-től 1990-ig tartó nemzeti egység­kormányának ereje, az amerikai nyomás és segítség, valamint az, hogy a programot jól hajtották végre - mutatott rá az újság. Az első szakaszban stabilizál­ás dohánytermékek adóját), nem tudta betartani jónéhány, a kormányprogramban szereplő ígéretét (például a munkanélkü­liség csökkentését), s még azt a ballépést is elkövette, hogy egyes intézkedéseivel (iskola­ügy, „ifjúsági minimálbér”) a társadalom jelentős szegmen­seit hívta ki maga ellen. Igaz, a hibákból gyorsan tanult, ezek­ben az esetekben nem erőltette á dolgokat, hanem inkább vissza­vonulót fújt, s ráadásul jól kijött a szocialista párti Mitterrand ál­lamfővel is: a társadalom való­színűleg éppen ezt a kompro­misszumkészséget díjazza nála. Balladur előrejelzett sikeré­ben persze nagy szerepet játszik a legfőbb ellenzéki erő, a szoci­alisták gyengesége (akik még mindig nem ocsúdtak fel a két évvel ezelőtti, megsemmisítő választási vereségből, s akik Jacques Delors visszalépése óta igazán esélyes elnökjelölttel sem rendelkeznek), illetve nagy jobboldali riválisa, Chirac szá­mos hibája. Chirac a franciák többsége szemében a túlzott ha­talomvágyást testesíti meg (elég csak megemlíteni, hogy soroza­tos kudarcai ellenére idén im­már harmadszor indul az elnöki posztért), ráadásul három nagy tévedést is elkövetett: túlontúl megbízott Balladurben, 1993-ban hibásan hitte, hogy a választások után felálló kor­mány úgyis elveszti a franciák szimpátiáját, s végül az elmúlt hónapokban - látva a kor­mányfő előretörését - megpró­bálta a baloldal felé nyitni vá­lasztói bázisát, persze hiába. A választási hadjárat java természetesen még hátravan, Úgyhogy egyelőre korai lenne biztosra venni Balladur sikerét. Már csak azért is, mert számára most jön a dolgok legnehezebb része: állni az összes rivális ost­romát, szavazatokra váltani a közvélemény-kutatások jó eredményeit, megmutatni, hogy végülis miben különbözik gaz­dasági-társadalmi programja Chiracétól. S. Tóth László A KÖZEL-KELETI TIGRIS Fantasztikus agy tröszt ták a gazdaságot: egycsapásra megszüntették a költségvetés de­ficitjét, véget vetettek a valuta ál­landó leértékelésének és befa­gyasztották a béreket. A második szakaszban szerkezeti reformot hajtottak végre, melynek négy kulcseleme a versenyhelyzet megteremtése, a dereguláció, a munkaerőreform és a privati­záció. Ennek köszönhető, hogy a kezdetben az agráriparra, majd a hadiiparra épülő gazda­ság mai húzóereje a csúcstech­nológiát igénylő exportorien­tált ágazat. Egyes előrejelzések szerint az izraeli gazdaság az ezredfor­dulóig 7-8 százalékos növeke­dést produkálhat, s a sékel ha­marosan teljesen konvertibilissé válhat. S bár közgazdászok sze­rint egyes területekre, például a banki privatizációra, a termelé­kenység javítására különösen Hagy figyelmet kell majd fordí­tania a Rabin-kormánynak, a közel-keleti békeosztalék újabb lehetőséget kínál. Balról jobbra Winston Churchill brit miniszterelnök, Franklin D. Roosevelt, az Egyesült Álla­mok elnöke, J. V. Sztálin, a Népbiztosok Tanácsának elnöke MTI TELEFOTÓ Charles Pasqua belügyminiszter, Edouard Balladur miniszter- elnök és Nicolas Sarkozy pénzügyminiszter. Balladur elnökjelöltsége i k l k A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom