Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-25 / 55. szám

1995. február 25., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 5 Honvédbál Második alkalommal rendez­ték meg Pécsett a Helyőrségi Klubban a Honvédbált, amely­nek házigazdái Páka Ferenc dandártábornok, helyőrségpa­rancsnok, Dancsházi N. Gusz­táv ezredes, a megyei hadkiegé­szítő parancsnokság parancs­noka és dr. Aracsi László or­vos-ezredes, kórházigazgató voltak. A bál fővédnöke: Dará­zsi Mátyás, Szigetvár leköszönt polgármestere. Közel kétszáz vendég és meghívott hallgatta Póka Ferenc megnyitóját, élvezte a Baranya Táncegyüttes műsorát és Lehr Ferenc humorista produkcióját. A bál bevételéből és a szponzo­rok támogatásaiból a Szent Bor­bála Szociális Alapítvány szám­láját gyarapítják, amelyből pá­lyakezdő tiszteket, tiszthelyette­seket, illetve az elhunytak hozzá­tartozóit támogatják. A bál vendégeit a Baranya táncegyüttes műsora szórakoztatta elsőként Fotó: Läufer László Üres a királyegyházi önkormányzat kasszája Az alapítvány autóbusza most a Pannonautó Rt. telepén várja, hogy befejeződhessen a teljes felújítása Fotó: Läufer László Az ifjúsági turizmusért Királyegyházán felzúdult a falu lakossága. A szülők, az is­kolaszék tagjai, az elbocsátás előtt, alatt álló dolgozók igazuk védelmében segélykérő leve­lekkel bombázzák a sajtót, a rá­diót, a tv-t, az Állami Számve­vőszéket. Az ok: az önkor­mányzat üres kasszájára hivat­kozva március elsejétől a két­csoportos óvodát egy csoportos osztatlanná vonta össze. Közel harminc gyereket a gyes-en, gyed-en lévő és főállású anyu­kák szülői gondoskodására bízznak. Faragni próbálnak az iskola költségvetéséből: nap­közi helyett csak menzai ellátást vállalnak. Ezzel együtt munka­hely leépítések is lesznek. A pénzhiányra hivatkozva végki­elégítést nem tudnak adni - ma­rad a „kierőszakolt” közös megegyezés. Nagy András királyegyházai polgármestert elkeseríti a falu­ban folyó csatározás. Mérgesen magyarázza, hogy a körülmé­nyek kényszerítették a képvise­lőtestületet erre a döntésre. Or­szágos gond az önkormányza­tok ellehetetlenülése. Három éve nem változott a gyerekek fejkvótája. Egy általános isko­lás után 41 ezer forint az állami támogatás. A tényleges költség pedig 133 ezer forint. Az óvo­dás után 27 500 forint állami támogatás jár - a tényleges in­tézményi költség 96 500 forint. Csoda, hogy befoltozhatatlan a lyuk a költségvetésen? A Műve­lődési Központ éves államilag támogatott költségvetése 11,8 millió forint. Ugyanakkor a dolgozók bére és a TB az in­tézménynél 15,5 millió forint. Nem tudja az önkormányzat to­vább vállalni ’ezt a tetemes pénzt. Nem a bezárás, az alap­szinten működtetés mellett dön­töttek. Stefánné dr. Bíró Csilla jegyző dühbe gurul, mikor a panaszos levelekre hivatkozva említem, hogy zártkörű gyűlé­sen, az érintettek, szülők bevo­nása nélkül döntöttek erről. Az ülés jegyzőkönyvét és a felszó­lalásokat mutatja, hogy meghív­ták rá az ÁMK igazgatónőjét, Gajdus Istvánnát, és az intéz­mény szakszervezeti titkárát, Palkó Ottót. A tények ismereté­ben a képviselők tudomásul vet­ték, hogy gazdasági realitása van a dolognak.-Alapvető baj, hogy kevés pénzt kaptunk az állami felada­tokhoz. Világosan elmagyaráz­tam mindenkinek, hogy a sző­nyeg szélén táncolunk - magya­rázta dúltan a jegyzőnő. - Bíz­tunk abban, hogy a központi költ­ségvetés a béreket és a TB-t fi­nanszírozza. Ezért hitelt vettünk fel, össze-vissza sakkoztunk a pénzzel. Az önkormányzat kasszá­jában 1,8 millió forint van és jön a hóeleji fizetés. Az intézmény közben 1,1 milliós TB tartozást halmozott fel. Mi nem herdáltuk el a falu pénzét, a semmiből nem lehet valamit szétszórni. Hogy ki­hívták az Állami Számvevőszékel - ez a főbelövéssel egyértelmű. Majd kiderítenek valamit. Mond­ják, hogy hidegen hagy a 27 óvo­dás gyerek sorsa. Nem az utcára küldjük őket, mindnek otthon van egyik vagy mindkét szülője. A sa­ját gyereküket csak el tudják látni? Az én gyerekem sem járhat óvodába. Akik járhatnak, azok az iskolaelőkészítősök és a valóban szociálisan rászorulók. Nagy András polgármester mindehhez hozzátette, hogy az önkormányzat előtt beszűkült a lehetőség: szponzort nem talál­nak. Megpróbálnak vállalkozni. Vásároltak egy használt Ikarusz busz, a bevétel reményében ezzel hozzák-viszik a pécsi Baromfi- feldolgozóba a munkanélkülie­ket. Ádám Erika A pécsi Ifjúsági Turizmusért alapítvány neve már a megye- székhelyen túl is diákok százai körében ismert. Működése eltelt két évében számos túraverseny, kirándulás, kerékpár túra, erdei „tanóra”, helyismereti vetél­kedő, a kondíció-javításban és a szellemi „táplálékban” egyaránt bőkezű program házigazdája­ként szerzett emlékezetes a fia­tal korosztály közösségeinek. Mátrai József pedagógusnak még a Petőfi utcai iskola ko­rábbi tanáraként sikerült maga köré gyűjtenie a gyerekek erőn­létéért felelősséget érző peda­gógusokat. Az alapítvány pedig nem kis részese a baranyai tu­rizmus fellendítésének; a tava­szi és őszi túraversenyek ezer lélekszám feletti részvétele más megyékhez képest is kiemel­kedő. A Ciszteri Rend Hunyadi Fiúkollégiumának támogatásá­val szombaton városismereti versenyt rendez az alapítvány, amelyre eddig az ország 120 csapata nevezett. Ä szülők partneri hozzáállá­sával, felajánlott munkájával megerősödve hozták rendbe és működtetik a Lóri kulcsosházat. A támogató Presztízs Kft-től a Dráva menti Gyűrűspusztán kaptak üzemeltetésre egy kul­csosházat, s elképzelhető, hogy szomszédságában majd sátortá­bort is kialakíthatnak. A nyárra egy 400 fős vándörtáborral ígérnek remek kikapcsolódást. Az alapítvány autóbuszának tervezett felújítása azonban an­nak dacára is meghiúsult, hogy a Polgári Bank támogatása mel­lett a Pannonautó Rt. ingyen vállalná a javítást, ugyanis idő­közben a jármű motorja és al­váza is megrongálódott. Nem kevés diák látná örömét, ha a pénzszűkében valaki mégis se­gítségükre sietne. Tröszt E. Pelikán-est Siklóson Hat falu közös költségvetése Hetek óta rengeteget próbál­tak. Aztán tegnap este, amikor meglátták a virágokkal, a sik­lósi tájat ábrázoló képpel díszí­tett színpadot, a zsúfolt nézőte­ret, talán mind arra gondoltak, amit az együttes vezetője, Bod­nár László (ismertebb nevén Bajszi) megfogalmazott: az itt­honi szereplés jelenti a legtöb­bet, mert itt kell megmutatni, miért dolgoznak, mit is érnek. Tegnap este hazai színpadon, a siklósi művelődési központ­ban lépett fel az intézmény Pe­likán Néptáncegyüttese. Az eseményt nagy várakozás előzte meg: a jegyek már egy héttel előbb elkeltek. A fellépésen a felnőtt csoport mellett az együttes utánpótlása és a Hajdú Imre úti Általános Iskola kis néptáncosai is szerepeltek.- Tizenegyedik éve dolgo­zunk aktívan. Az együttes szakmai irányítói Völgyi Gyula és Balogh János, utóbbi az utánpótlást is vezeti. Az iskola tánckarának vezetője Zakariás Anita. Az utóbbi években reper­toárunk jelentősen kibővült, ki­lenc tájegység táncait mutatjuk be ma este. Nagy örömet jelent számomra, hogy az együttes tagjai igénylik is azt, hogy foly­ton újat tanuljanak - mondta magukról Bodnár László. Az est a dél-dunántúli Sárköz táncaival indult, melynek kore­ográfiáját Bodai József készí­tette. A díszes ruhákba öltözött lányok és legények ezután kalo- csavidéki, kalotaszegi, szat­mári, tardonai, dél-alföldi, széki, sárközi és rábaközi tán­cokkal szórakoztatták a nagyér­deműt. A muzsikát a Zengő Népi Együttes szolgáltatta. A táncosok, akik tavaly felléptek Ausztriában, Horvátországban, Németországban, most otthon is bizonyítottak. Sz. A. Ez évi közös költségvetéséről döntött tegnap Vásárosdombón a székhely község és az öt társ­község - Ág, Gerényes, Kisva- szar, Tarrós és Tékes - vezető­sége a meghívott intézményve­zetőkkel együtt. Az iskola által tervezett költségvetés parázs vi­tát váltott ki. Félórás kényszer- szünet elrendelése után végül megegyezés született. A képvi­selőtestületek nem fogadták el Tamacz Andrea festőmű­vész munkáiból nyílt kiállítás pénteken Pécsett, a Sumér-94 Bt. és a pécsi Lions Club Normandia Hungária úti Gyöngyszem Galériájában. A fiatal alkotó tízévesen még Magyar László siklósi festőművész tanítványaként ismerkedett meg az ecsettel, a festészettel, majd a későbbi­az iskola javaslatát, amelyben négy tanár részére F-kategória- beli kiemelt fizetést kértek. To­vábbá nem lesz idén étkezési hozzájárulás és munkaruha sem. Nem kap az iskola gazda­sági vezetőt, helyette hétrekész könyvelést biztosít számukra a kötjegyzőség. A kényszerű le­faragás egyetlen oka a pénz­szűke volt. Sz. L. I. ekben ruhák tervezésével és készítésével is megpróbálko­zott. Tamacz Andrea már több ízben ajánlotta munkáit rászo­rulók megsegítésére. Az ezút­tal főként tájképeiből meg­rendezett tárlat bevételét a le­ukémiás és tumoros gyerme­kekért létrejött alapítvány számára ajánlotta fel. Festmények a Gyöngyszemben Holnap az Új VDN-ben Ezentúl mérgezett kávét iszunk? Ahol a dél-dunántúli kereskedők terítettek * Tribu: még mindig nincs vége Hírzárlat a felszámolónál - Igaz-e, hogy hamis szerződésekkel manipulálnak egyesek?- Ha az APEH ragaszkodik a jogszabályhoz, mi marad a kisbefektetőknek? * Szélhámosok a pécsi kaszinóban Megbuktak a „nemzetközi” fiúk, jönnek-e mások? * Kínaiak eló'retörése régiónkban A „főnök” a vásárban kezdte, ma hetven boltja van * A nőegyesületek tiltakoznak Anna háromszáz férfit vállalt be egy éjszakára * Forintleértékelés: a humbug után Váltsa ki keretét, a jövő héttől jó néhány százalék várható * Beindul a futballnagyüzem Egy héttel a labdarúgó NB I. nyitánya előtt a PMSC Fordán Friss vér az ÉK-ben Alakuló közgyűlését tartotta pénteken este a pécsi Vasutas Mű­velődési Házban a Fiatal Értelmi­ségiek Klubja (FÉK). A napirend az alapszabály-tervezet és a klub­program megvitatásából és vezető­ség-választásból állt. A FÉK megalakításának ötletét az adta, hogy az ÉK rendezvényei nem egészen az ifjúság érdeklő- dési köréhez igazodnak. Ezért a fi­atalok maguknak szerveznek majd programokat, amihez az ÉK - amelyen belül önálló szekcióként működnek segítséget és helyszínt biztosít. A közgyűlés résztvevői zömmel jogász- és közgazdász- hallgatók voltak, de szeretnének nyitni a többi egyetemista, a pá­lyakezdő diplomások és középis­kolások felé is. A FÉK legfonto­sabb céljai a hatékonyabb diák-ér­dekképviselet megvalósítása, a szakmai továbbképzés, fórumok szervezése, valamint a politikai tisztánlátás és vitakészség fejlesz­tése. Féléves programjukban a szó­rakozási lehetőségekről, az egye­temek vezetőinek és hallgatóinak problémáiról, a tandíjakról, kollé­giumokról és a diákság szociális helyzetéről rendezendő vitaestek szerepelnek. A FÉK elnökségének tagjai Móczán Zoltán, Band Fe­renc, Szabó Réka, Sziptner Attila és Tóth Áron lettek. Z. E. Üj helyen az éremgyűjtők A Pécsi Éremgyűjtők eddigi klubösszejöveteleiket a Szőlős­kert vendéglőben tartották. A közelmúltban történt megálla­podás alapján mostantól a Helyőrségi Klubban (Pécs Ki­rály utca 13) rendezik összejö­veteleiket - vasárnaponként délelőtt 9-től 12 óráig. A klub­foglalkozásokon éremcserére és szaktanácsadásra is van lehe­tőség. ŰJ MAGYAR GYŰJTÖSZENVEDÉLY Eredeti Bossons falszobrokat árul Pécsett a Floda Kft. A tengerentúlon komoly ve- télytársa akadt a bélyegeknek a gyűjtők között, az új sláger a Bossons falszobor kollekció. Persze az új jelző enyhe túlzás, hiszen az angol Bossons cég épp az idén ünnepli 50. évfordu­lóját, s kétöklömnyi ajándéktár­gyai az USÁ-tól Japánon át Nyugat-Európáig 32 országba jutnak el, sőt a pécsi Floda Ke­reskedelmi Csoport Kft. jóvol­tából Magyarországon az elsők között Baranyában is kaphatók. Ezek a kézzel festett, a festő monogramjával ellátott, sor­számozott, kerámiából, vinyl- ből, vagy különleges gipszből készülő szobrocskák művészi színvonalú alkotások. Köztük a hétköznapi élet karakterfigurái (bányász, halász, szakács), híres emberek portréi (VIII. Henrik, Mozart, Tecumseh) és kitalált irodalmi alakok (Robin Hood, Falstaff, Sherlock Holmes) egyaránt megtalálhatók, de szé­pen kimunkált állatok, kutyák, madarak és domborműves tá­nyérok is helyet kaptak a kíná­latban. Évente kb. 100 új figura kö­zül lehet választani, s egy-egy sorozat korlátozott példány­számban készül. Amint az utolsó darab is gazdára talál, a portéka ára többszörösére emelkedik. Az 1995-ös kollek­ció példányai közt akad, ame­lyik 3 ezer forintért megvehető, de van 40 ezer forintos is. Ugyanakkor az évtizedekkel ezelőtt készült kis remekek az újvilágban több ezer dollárért cserélnek gazdát. A Bossons szobroknak ugyanis külön kata­lógusuk létezik, két könyv je­lent meg eddig a gyűjtőknek hasznos információkkal, s jó ideje működik már a Nemzet­közi Bossons Gyűjtők Társa­sága is, ahol a kifutott szériák darabjaival csere-berélnek, vagy éppen az eredeti ár sok­szorosáért szerzi meg valaki a régóta áhított mestermunkát. Az ajándéktárgyként is jól funkcionáló szobrocskák kis- és nagykereskedelmi terjesztését Pécsett a Floda Kft. (Aradi Vér­tanúk útja 20. tel.: 310-550, fax.: 310-351) végzi, s pillanat­nyilag kizárólag a helyszínen, vagy üzletkötőkön keresztül le­het hozzájutni a faldíszekhez, a megrendeléstől számított 8 hé­ten belül. A társaság tervezi egy helyi Bossons Gyűjtők Klubjá­nak a létrehozását is, kapcso­lódva a nemzetközi szervezet­hez. Aztán már minden csak a gyűjtőkön múlik! (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom