Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-23 / 53. szám

1995. február 23., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 5 A növényvédelem újdonságairól Mindent forgalmaznak, de nem mindenáron DÖNTÖTT AZ ÁLLAMI VAGYONKEZELŐ RT. Felszámolj ák a Mecsekurán Kft.-t Idén 500 dolgozót bocsátanak el Negyedik éve rendezik meg Harkányban a szekszárdi köz­pontú KSZE Agrárfejlesztési és Kereskedelmi Rt. konferenciá­ját a növénytermesztő szakem­berek részére. Tegnap az Agro Hotelben kezdődött háromna­pos eseményre Baranya, So­mogy, Tolna megyéből érkez­tek zömmel a meghívottak, de Zala és Bács-Kiskun megyét is képviselték mérnökök. A KSZE munkatársától, Né­meth Árpádtól megtudhattuk: szándékosan nem hívtak meg a konferenciára kistermelőket, mivel az új növényvédő szerek­ről, eljárásokról szóló előadá­sokat szakmai továbbképzésnek tekintik. Hatékonyabb, ha előbb a szakembereket tájékoztatják az új piaci lehetőségekről, ami­ről aztán majd ők eligazítást tudnak nyújtani a kistermelők­nek. A piac döntő részét a KSZE esetében a nagyobb gaz­dálkodó egységek teszik ki, a kistermelők piaci részesedése kb. 20 százalékos. Kérdésünkre, hogy az új szerek milyen gyor­sasággal jelennek meg, úgy felelt: gyakran 10 év is eltelik a kidolgozás, előállítás és piacra dobás között. A jelenleg a ’’csúcson lévő”, elterjedt újdon­ságok közt említette meg a ku­koricában lévő fűfélék irtására szolgáló szereket. A KSZE tavaly nyerte el a szekszárdi Agroker Rt.-re kiírt privatizációs pályázatot. Bálint Zoltán, a KSZE-Agroker üzlet­ágigazgatójának véleménye szerint ez az összejövetel azért is hasznos lehet, mert idén egy a téli aszály utáni tavaszi csapa­dékos időszak nagy gondot je­lenthet majd a gazdálkodóknak. Ennek megoldására az új lehe­tőségek bemutatásával tudnak talán segíteni az előadások. A piacon túlkínálat van növény­védő szerekből, mondta. A KSZE, mely országos viszony­latban ma már igen sikeres, irá­nyítja a piacot, szinte mindent forgalmaz, de nem minden áron. A konferencián a piaci és termelői igényeket is kielégítő, velük kapcsolatban álló part­nercégeknek adtak bemutatko­zási lehetőséget. A jelentősebb cégek zöme ma külföldi központú. A bemu­tatkozást tegnap egy dán és egy amerikai érdekeltségű gazdál­kodó egység tájékoztatója kezdte. Előbbi, a Cheminova új rovarölő, légy- és hangyaölő szereit kínálja nemsokára a nö­vénytermesztőknek, utóbbi, az amerikai központú Dow Elanco pedig többek között a szőlőmo­lyok elleni környezetbarát rovarölő szerét mutatta be. Ma összesen nyolc, holnapután hat tájékoztatót hallgathatnak meg a jelenlévők. Sz. A. Az Állami Vagyonkezelő Rt. úgy döntött, hogy három év alatt leállítják a mecseki urán- bányászatot és a Mecsekurán Kft.-t felszámolják. A több mint ezer dolgozóból már az idén ötszázat elbocsátanak. Humánpolitikai célokra az ÁV Rt. 200 millió forintot biztosít, ugyanakkor a folyamatot a Foglalkoztatási Alappal közö­sen bonyolítják. Ezt az ÁV Rt. igazgatósági üléséről tartott szerdai sajtótájékoztatón jelen­tették be Budapesten. A Mecsekurán Kft. a 100 százalékig állami tulajdonban lévő Mecseki Ércbányászati Rt. társasága. A Mecsekurán tulajdonosa 67 százalékban az állami vállalat, a fennmaradó rész az Állami Fejlesztési Inté­zet kezében van. A Mecsek­urán Kft. 1992 óta tevékeny­kedik önállóan. Az uránbányá­szat leállítására 1989-ben már született egy kormányhatáro­zat, ezt a döntést azonban ké­sőbb megváltoztatták. Szóba került a Paksi Atomerőmű és a Mecsekurán Kft. összevonása, hasonlóan a szénbányászatban megvalósított integrációhoz, de ez nem bizonyult jó megol­dásnak. A Mecsekurán mára 700 millió forintos adósságot gyűjtött össze, tevékenysége veszteséges. Az ÁV Rt. most úgy döntött, véglegesen fel­számolja a hazai uránbányásza­tot. A megszüntetésnek jelen­tős költségei vannak, ebből 200 millió forintot biztosít az ÁV Rt. A dolgozói létszám le­építéséről a vagyonkezelő megállapodást kíván kötni a Foglalkoztatási Alappal. A Mecseki Ércbányászati Válla­lat a későbbiekben vagy meg­szűnik, vagy a radioaktív hul­ladékok gondozására szakoso­dik. Ez utóbbi esetben a dolgo­zók egy része ott folytathatja a munkát. FÖLDRAJZI DIASOROZATOK Vulkánok és nemzeti parkok Karácsony Nagy Zsuzsannát Kispál Anita, a fiút Fillár István alakítja Fotó: Müller Jó estét, nyár, jó estét, szerelem Ősbemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Tegnap délben volt a bemuta­tója annak a földrajzi diasoro­zatnak és videokazettának, mely magyar és európai - sőt amerikai! . - tájakat mutat be szakértői magyarázatokkal, kommentárokkal ellátva. A Ja­nus Pannonius Tudományegye-, tem Természettudományi Ka­rának földrajz tanszékei, a Ma­gyar Földrajzi Társaság, a Re­gionális Kutatási Központ és számos lelkes támogató mun­kája nyomán létrejött anyagot a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium, valamint a „Felső- oktatásért és Kutatásért Alapít­vány” támogatta. Dr. Tóth József, a JPTE TTK dékánja beszédében azt hangsú­lyozta, hogy geográfia és fotó­művészet manapság szervesen összetartoznak, hiszen a föld­rajztanítás egyik fő feladata, hogy láttasson. A megszületett diasorozat azért is üdvözlendő, mert még saját hazánkat sem ismerjük eléggé, hát még mesz- szibb vidékeket. A fotók és diák által azonban sokmindent mó­Lassan, de biztosan ellehetet­lenülnek, eladósodnak az ön- kormányzatok. Szinte mind hi­telfelvételre szorul. Az pedig a véget jelenti valamennyiünknek - hívta fel az újságírók figyel­mét tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács Sándorné sásdi polgár- mester, a Baranya megyei Köz­gyűlés területfejlesztési Bizott­sága elnöke, aki a Községi Ön- kormányzatok Szövetsége el­nöke is. Mint mondotta, a ma­gyar önkormányzatoknak óriási gondot okoz, hogy három éve nem emelték a költségvetési dunkban áll megismerni, s így talán megszeretni is. Dr. Vuics Tibor tanszékve­zető arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztérium Határokon Túli Magyarok Főosztályának segítségével - részükről Berki Anna főtanácsos volt jelen - ezek az anyagok eljuthatnak a szórványmagyarsághoz, jelen esetben elsősorban Erdélybe, ahol négy magyar oktatási cent­rum működik, sajnos, minden­féle eszközzel mostohán állva. A kilenc mappába közrea­dott, húsz anyagot tartalmazó diasorozat képei Mánfai György és dr. Juhász Árpád munkáját dicsérik, mellyel mintegy két év alatt készültek el. Bemutatják az olaszországi vulkánoktól a tengerparti dűnéken keresztül Magyarország számos vidékét, a Tihanyi félszigettől a Kiskún- sági Nemzeti Parkig. Szerencsére van rá mód, hogy a munka folytatódjék, és az alkotók remélik, hogy eljut azokhoz is, akiknek készült: az iskoláknak. M. K. normatívákat: egy iskolás után 41 ezer forint, egy óvodás után 27 500 forint támogatást kap­nak. Pedig ez a tényleges költ­ségek felét, illetve egyharmadát fedezi. Ugyanakkor az energia áremelések, forint leértékelések lecsapódnak az önkormányza­tok költségvetésében. Mindezek miatt markánsabb érdekképviseletet szeretnének. A hét országos szövetség egy közös Országos Önkormányzati Érdekszövetség létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot most februárban. Á. E. Talán csak az egészen fiata­lok nem hallották még, a kö­zönség jó része azonban ismeri Presser Gábor dalait, melyet Fejes Endre Jó estét nyár, jó es­tét, szerelem című darabjához írt. Az eredeti regény színpadi változatát nagy sikerrel játszot­ták a Vígszínházban, máig em­lékezetes alakítása volt ez Har- sányi Gábornak. Pécsett mégis ősbemutatóra kerül sor pénteken este 7-kor a nagyszínházban, ugyanis itt az eredeti darabot alkalmazták színpadra, nem a vígszínházi változatot. A rendező, Xantus János úgy találta:- A darab tulajdonképpen egy elmeállapotról szól, mely így sokkal megmagyarázhatóbb vált. Motiváltabbá lett az az egyébként érthetetlen cselek­mény, hogy valaki elvágja egy nő torkát. A darab szerkezete így is változtatásokat követelt, rengeteg ugyanis a helyszín, a képek gyorsan változnak, mindez elsőrendű egy tévéjáték esetében, de a színpadon nehéz vele dolgozni. A főhős figurája azt a kérdést is felveti, melyik a valódi világ, ki és mi a normális, az elfogad­ható, s hogy érték-e az ember, csupán ha önmaga. Áz abszolút főszerep Fillár Istváné. Ő játssza a magát gö­rög diplomatának kiadó lakatos­fiút, aki azonban, ahogyan meg- formálója látja, nem gyilkos al­kat, egyszerűen csak szeretne másvalaki lenni.- Nem a feljelentéstől fél, ha­nem a csalódása miatt öl. Azért, mert a lány nem szereti őt ön­magáért. Nagyon szeretem ezt a szerepet, mert igazán olyan, mint egy görög sorstragédia. Még mindig a Fiú a legőszin­tébb itt, hiszen mindenki mást akar játszani, mint ami, ő vi­szont akkor, amikor valamit el­mond, hisz is benne. A legnehe­zebb feladat az, hogy hitelessé tegyem az utolsó mondatát: „Pedig szerettem az életet.. ” Nagy stáb játszik a fontosabb szerepekben, így többek között Kispál Anita, Gellért Eva, Wer­tig Tímea, Németh Judit, Gráf Csilla, Fábián Anita, Németh Krisztina, Czukker Csilla, Se­bők Klára, Bajomi Nagy György, Németh János, Szebeni János, Stenczer Béla, Dévényi Ildikó, Krasznói Klára, Pilin- czes József. A díszlet Vayer Tamás, a jelmez Gerlóczy Sára munkája. A koreográfus Uhrik Dóra volt. Hodnik I. Gy. Ajándék másológép pécsi óvodának Az óvodai feladatlapok és a gyermekek által készített rajzok sokszorosítása igencsak meg­könnyíti az óvodai munkát, csak hát a szűkös költségvetés­ből másológépre már nem igen telik. A pécsi Szőnyi utcai né­met nemzetiségű óvoda felléle­gezhet, az A Beton és a Mis- chinger Computer Irodatech­nika megajándékozta őket egy közepes teljesítményű Sharp fénymásolóval, melyet Kerner Lőrinc és Mischinger István, a két cég vezetője adott át. „Mecseki séták” A természetben, a termé­szetről, a természetért - ez a gyakorlati oldala és haszna an­nak a háromfordulós vetélke­dőnek, anjelynek során a me­gye közel 40 általános és kö­zépiskolai csapata a Mecsekről szerzett részletes ismereteit gyarapíthatja. A szervezők szándéka szerint évente ismé­telnék meg a háromfős csapa­tok vetélkedőjét, minden alka­lommal a Mecsek egy-egy részterületére koncentrálva. Á Baranya Megyei pedagógiai in­tézet most szponzorokat keres, hogy a már nagy sikerrel zárult első fordulót követően a kö­vetkezőkben is részt tudjanak venni az érdeklődő diákok és tanáraik. Szitárzene Tegnap a pécsi Ifjúsági Házban adott nagy sikerű kon­certet az indiai zenét játszó Calcutta Trió. Sztárvendége is volt az estnek Steven James személyében, aki a világ leghí­resebb szitárművészének, Ravi Shankarnak a legjobb tanítvá­nya volt. Az előadáson főként indiai népzenéket, valamint in­diai szerzők műveit hallhatták az érdeklődők. Országos Szövetség alakítását tervezik az önkormányzatok Klub az egészségért A keringési betegségek - mint például a szívinfarktus, agyvérzés- száma Nyugat-Eu- rópában csökken, míg hazánk­ban egyre inkább növekszik. Elgondolkodtató, hogy a meg- betegedők életkora egyre in­kább a fiatalabb korosztály felé tolódik el. Néhány évti­zede az infarktus a férfiak be­tegsége volt, ma már sajnos, a nők közül is egyre többen be­tegednek meg. Amelyik családban halállal végződött a betegség, ott a gyermekek is fokozott ve­szélynek vannak kitéve. Nagy a valószínűsége, hogy ők is keringési betegség szenvedő alanyává válnak. Ez nem csak genetikai okokra vezethető vissza, hanem a rögzült, hely­telen életmódi szokásokra: do­hányzás, alkoholfogyasztás, helytelen táplálkozás, tájékoz­tatott dr. Bóna Ildikó, az ÁNTSZ orvosa. A doktornő kezdeményezé­sére klubot hozott létre a. pécsi Gyermekkórház és az ÁNTSZ olyan gyerekeknek, akiknek szülei átestek a fent említett betegségek egyikén. Céljuk a veszélyeztetett fiatalok felku­tatása, felkarolása. Szándékaik szerint megismertetnék velük a káros tényezők életükre gya­korolt veszélyeztető hatását. A gyerekeknek kedvezményes sportolási lehetőséget biztosí­tanak, olcsóbban étkezhetnek egészséges ételeket árusító he­lyeken. Az első foglalkozás március 8-án lesz az ÁNTSZ Szabadság utcai tanácstermé­ben. Stefanits Cs. A „darabolós” gyilkos megbánta tettét Mint arról lapunkban is hírt adtunk, elsőfokon ítéletet hozott a Baranya Megyei Bíróság a 18 éves Potocska Zoltán ügyében, aki tavaly decemberben egy családi veszekedés után meg­ölte, majd, hogy eltüntethesse, feldarabolta áldozata (édes­anyja élettársa) testét. A fiatal­embert nyolc évi szabadság- vesztésre ítélték. A vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Noha egy jogerőre még nem emelkedett ítélet kapcsán nem szokás állástfoglalni, a közvé­leményt érzékenyen érint min­den ember elleni erőszak, külö­nösen a gyilkosság, és annak büntetése is.- A gyilkosság elkövetésére hajlamos emberekre általában az jellemző, hogy képtelenek indulataik, dühük visszatartá­sára - mondja dr. Ozsváth Ká­roly pszcihiáter orvosprofesz- szor. - Napjainkban mind gyakrabban tettérhető az alko­holizmus, mintegy a gátlások feloldója, amely a „balsors” at­titűdjével együtt sajnos, a ma­gyar kultúrában is benne él. Ti­pikus kiváltó ok a megoldatlan, hosszantartó érzelmi feszültség is. Előfordul, de az előbbieknél ritkábban, amikor pszichiátriai betegség is közrejátszik. Tévhit azonban a feltételezés, hogy kö­rükben gyakoribb volna az élet­elleni cselekedet. A gyilkosság és az öngyil­kosság közismerten rokon cse­lekmények, mindkettő hátteré­ben három „mozgatórugó” sza­bályozatlanságára mutatnak rá a szakemberek: az önszeretetre, a szorongásra és az agresszióra.- A felnőtté válás lényege pedig nem más, mint a gyer­mekkortól meglévő indulatok kezelésének megtanulása - folytatta Ozsváth Károly. - A felelősség a családi környezeté, az iskoláé, de a televízióé is. Ám az agressziót ugyanakkor visszafojtani is veszélyes, mert az depressziót vagy paranoiás kivetítést szül: akire én harag­szom, az rám haragszik. Ha­zánkban azonban a másik tiszte­letben tartásának belső paran­csa, az érzelmek kifejezésének kultúrája nagyon alacsony szintű. Sok gyilkost vizsgáltam, csaknem mindegyiküknél meg­figyelhettem egyfajta megfo- galmazatlan szeretetsóvárgást. A körülmények mérlegelésével kapcsolatban dr. Bertha Pál, a bí­róság Büntető Kollégiumának vezetője előrebocsátotta: ebben az esetben majd a Legfelsőbb Bí­róság illetékes állástfoglalni. Álta­lános tapasztalatként azonban el­mondta: noha az ítéletnek „tett­arányosnak” kell lennie, az elkö­vető személyétől, a motivációk­tól, a családi háttértől, az életkor­tól, az előélettől nem lehet elvo­natkoztatni. A legsúlyosabb élet­elleni bűncselekmények esetében, a kiszabható büntetés 10-15 évi, ill. életfogytiglani szabadságvesz­tés, de rendkívüli esetben ez csökkenthető. Példaként ha az eset közelít a jogos védelemhez, az elkövető gyógyíthatatlan beteg vagy lelkiismeret furdalásában netán komolyan öngyilkosságot kísérelt meg. Információink szerint potocs- kai Zoltán esetében büntetlen elő­élete és fiatal felnőtt kora mellett enyhítő körülménynek számított, hogy tettét a kezdetektől vállalta és megbánta. Troszt E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom