Új Dunántúli Napló, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-16 / 46. szám

MEGÁLL AZ ESZ! Jön a műagy Japán tudósok eltökélték, hogy mesterséges „agyat” ál­lítanak elő. Tervek szerint az így előállított értelem egy kiscica szellemi képességei­vel és viselkedésével egyen­értékű. Kiotói számítógépes kutatók olyan software-prog- ramot fejlesztettek ki, amely a valóságot utánozza. A mes­terséges „sejtet” a szomszé­dos sejt befolyásolja és ve­zérli. A kapcsolódások he­lyén információcsere törté­nik: teljesen úgy, mint az igazi agyban. A sejteket prog­ramozzák, és tetszés szerint növelik a kapcsolatok számát. Az eddig kiépített hálózat 16 neuronból áll. A tudósok most olyan programot akar­nak kifejleszteni, amellyel kismacskaként viselkedő ro­botot lehet előállítani. Most már csak az a kérdés, miként lehetne a mesterséges macs­kaagyba betáplálni az egérfo­gáshoz szükséges gyors moz­dulatokat. A japán kísérletek­kel párhuzamosan Ameriká­ban is foglalkoznak mester­séges agy előállításával. A Massachusetts-i műszaki fő­iskola szakemberei nemrég olyan komputert fejlesztettek ki, amelynek kapacitása az eddig használtaknak a több­ADATKÖZLÉS TV-MŰSOROKKAL SZÁMÍTÓGÉPEKNEK Tőzsdehírek a Friderikusz-show-ból A Daliásból megtudhatjuk, milyenek a sertésárak Debrecenben Egyes műholdas adókon már működik az új fajta adatátviteli módszer Fotó: Läufer László Az nem újdonság, hogy a számítógépek már video­film-szerű képsorokat vetítenek a képernyőre. De a számítás- technika terén most valóban az történik Magyarországon, amit a közkedvelt újságírói példa ecse­tel a hír lényegéről: nem a kutya harapja meg a postást, hanem a postás a kutyát. Ugyanis 1994 december 25-től megkezdődött egy új adatközlés bevezetése ha­zánkban: a tv-képernyőn át sugá­roznak adatokat a számítógé­peknek. A kecskeméti Info Holding G SUCSM1NOSEG HOSSZÚ TAVONI Bsr SZÍNES- ÉS FEKETE-FEHÉR FÉNYMÁSOLÓK TELEFAXOK j m' ÍRÓGÉPEK rar SZÁMOLÓGÉPEK j ős- KELLÉKANYAGOK A TELJES TÍPUSVÁLASZTÉKRA! / PÉCSI MÁRKASZERVIZ / KELLÉKANYAG , TÉRÍTÉSMENTES SZÁLLÍTÁSSAL J 24 ÓRÁN BELÜLI KISZÁLLÍTÁS H COPEX irodatechnika 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Tel.: 72/336-825, fax:72/336-829 Group Rt. indította útjára a szol­gáltatást, mely szerint a TV-1 műsoridejében az adással együtt közölnek számítógépes gazda­sági információkat, s akinek bir­tokában vannak a szükséges hardver kiegészítők, már napja­inkban is folyamatosan hozzá­juthatnak ezekhez az adatokhoz. A világon először hazánkban va­lósul meg ez a fajta adatátvitel, bár egy hasonló működik már a PRO 7 adón, de ott csak szoft­verbemutatók futnak a képsorok mellett. Hogy mit nyújt ez a szolgálta­tás? Pillanatnyilag három főtára van. Az ún. elektronikus sajtóból jogszabályok, hazai és külföldi gazdasági, mezőgazdasági, tu­dományos hírek, hitelkonstruk­ciók, kamatértékek, nyersanya­gok világpiaci árai, értékpapírok, befektetési jegyek árfolyamai, stb. közül lehet választani, de le­kérhetők akár a magyar élőál­lat-vásárok árai is. Előfordulhat tehát, hogy míg a feleség a gye­rekekkel a Dallas-t nézi, a csa­ládfő számára Jockey-tól a leg­frissebb debreceni sertésárak a legfontosabb információk. A Friderikusz-showból pedig például azt is megtudhatjuk, hogy abban a pillanatban a Bu­dapesti Értéktőzsdén milyen ér­tékpapírok és mennyiért cserél­tek gazdát, ugyanis a rendszerrel közvetlen összeköttetésben áll­nak a tőzsdei számítógépek, így 20 másodpercen belül az ország minden pontjára eljutnak a tv-műsorral a legújabb üzletkö­tések hírei. Ez egyébként már az úgynevezett brókertár szolgálta­tása. Az öntár elnevezésű cso­mag ugyanakkor az önkormány­zatoknak kínál különböző mi­nisztériumoktól, érdekszövetsé­gektől információkat. Az adatok vételéhez szüksé­ges eszközök: MTV 1 program­hoz való antenna, számítógép (célszerű legalább 386-ost hasz­nálni) Windows programrend­szerrel, valamint egy dekóder- a szolgáltatás terjesztésének meg­szervezése még folyamatban van. Az öntár kezelője minden bizonnyal a SZÜV lesz, míg a másik két tárat, s az eszközök lí­zing lehetőségét feltehetően a Traco Pécs Kft. kínálja majd. A dekóder ára a tervek szerint Áfá-san 100 ezer forinton belül lesz, a szolgáltatásért pedig havi díjat kell fizetni, a megrendelt programcsomagok mértékében. Külön modulokkal is bővít­hető a rendszer, szó van például arról, hogy szabadon forgalma­zott szoftvereket is szerepeltet­nek a kínálatban, a művelődési tárca pedig az iskoláknak egy hí­rújságot kíván így közvetíteni. Mint látható, ezzel a módszer­rel az információáramlás egyirá­nyú, ezért is lehet hazánké a be­vezető szerep, hiszen nyugaton terminálokkal már jó ideje oda-visszakapcsolatokat építet­tek ki a központi szervek és az egyes felhasználók között. Ha az új rendszer tehát ha nem is egy információ „sztráda”, azért jó­kora előrelépés (minimum egy­irányú autóút) a hazai adatköz­lésben. Mészáros B. E. A „GROUP 13” országos irodatechnikai hálózat tagja. CENTRA Pécs, Jókai u. 11. Római udvar Akció! Akció! Akció! PHILIPS energiatakarékos izzók, 80 % energiamegtakarítás 15%-os árengedménnyel febr. 15-től március 1-jéig Éljen a lehetőséggel! Akció! Akció! Akció! (41125) MS Jrr&wTe X cottperee y l VJ> rrr?---------------------------­486 DX2-50 MHz4 MB RAM, 1.44 FDD 250 HDD, LR SVGA color monitor, Babyház billentyű, 512 kB VGAvez., IDE+ 109.800 Ft ■na*DTK 486 DX2-66 MHz4 MB RAM, HTO ' 1.44 FDD, 540 HDD, LR NI SVGAcolor monitor,-----computer mintorony> bj|Li512kBVGA, IDE+, Mouse 2 +2 év garancia! 141.500 Ft MULTIMÉDIÁS TERMEKEK GRAVIS ULTRASOUND Max Soundblasterl 6 MCD Soundblaster 16 MCD OEM Sony CDU 55 E 2,4 seb. + ajándék játék CD THOMSON 486 DX2-66 USAGPU 26.900 Ft 18.100 Ft 14.500 Ft 17.990 Ft 19.600 Ft OS/2 WARPCD lemezen 8.900Ft Cím: 7621 Pécs, Király u. 3. (Dóm étteremmel szemben) Tel.: 72/336-394, Tel./fax: 72/310-274 Niytva tartás: 9.00:17.00 óráig (32322) ELERDER COiilPUTER 1087Budapest, Hungária Kit. 8. T»L 134-5214 8200V»sipiém,BOTÍVÜZl£mÁZM/Fax:(88)42B-235 1134 Budapest, Csángóu. 13. Tel/Fax:270-3097 9700Szombalhety, Hunyadi u. 45. Teí/Fax:(94)312-265 ELEHDER 4025Debrecen, Piacú. 57. Tel./Fax.: (S2)413-795 672ISzeged,Madáchu. 15. Tel./Fax.: (62)310-209 7624 Pécs, Klimó Gy. u. 13. ( Barbakán ) Tel./Fax.: (72) 312-820 386DX/40 128 KB cache 90.400. ­4MB RAM. 1.44 Boppy. 270MB Wm.. 14'SVGA cola, 512KB VGA vei. 486SX/33 256 KB cache 3 VLB 101.900.­4MBRAM. 1,44 Boppy, 270MB Wm.. 14'SVGA cola. 512KB VGA vei. 486DX/33 256 KB cache 3 VLB 109.800.­4MB IMM, 1,44 floppy. 420MB Win., 14'SVGA cola. 512KB VGA vet. 4860X2/66 256 KB cache 3 VLB 122.600. ­4MB RAM. 1,44 floppy, 540MB Win.. 14'SVGA cola. 512KB VGA V«. 486DX2/66256 KB cache 3VLB 152.000.­8MB RAM. 1,44 (loppy 850MB Win.. 14SVGA cola. 5l2ff« VGA vei. HP LaserJet 4L lézer nyomtató 89.900.­I MB RAM. 300 DPI, 4 fqp/perc, Ionéi cartridge Samsung 0912 nyomtató 14.900.­9 fű, FX-850 kompahbms. rrágyat ékezetes A számítógépek tartalmazzák: a billentyű zetel, 2S/P/G. baby házal Az árak ÁFA nélkül értendő k, Kp. fizetés mellett. I +2 év garanciával. Kisvállalkozások figyelem I Ha náunk vásárol számítógépet, akkor egy számlázó és készletnyilvántartó programot adunk ajándékba önnek. liifi» Pénztárgép Samsung ER-2S0F pénztárgép 8 regiszter, 100 PLU, levehető kasszával 30.000.-. AFA A pénztárgéphez egy postai engedélyes SAMSUNG asztali telefont adunk ajándékba Önnek és pénztárgépét kívánságára a helyszínen azonnal élesítjük s! AWíTTítWITafc/íWiJí kedvező árakon már 64.900.- Ft - tói Kiváló minőség, kedvező árak, gyors kiszolgálás és kitűnő parkolási lehetőség! I k i 4 é

Next

/
Oldalképek
Tartalom