Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-21 / 20. szám
10 új Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1995. január 21., szombat NEM CD! SZÍNHÁZ! alatt Santuzza kendőjéből babát hajtogat és azt dajkálgatja, holott ezt megelőzően az áriákat sem igen méltatta tapsra. Érdekes, amit a forgószínpad és díszlet (Langmár András terve) dramaturgiai funkciót kap Horváth színpadán, valamint, hogy a változó háttérvilámásodszor bizonyította be, hogy nem csak az avantgárd divatkreációkhoz ért. A Paraszt- becsületet végig fekete-fehérben tartotta, ami nagyban fokozta a drámaiságot, az ünnepélyességet. Hogy mégsem volt monoton a ruhák serege, annak is köszönhető, hogy a feketékre Bizony, a színházi évad közepére értünk, mire a PNSZ erősen „megkarcsúsított” opera- társulata első bemutatóját megtartotta. A két verista opera - Mascagni: Parasztbecsület és Leoncavallo: Bajazzók - nem várt sikert hozott. tói. így válik érthetővé, miért bízza anyjára a halálba induló legény elhagyott kedvesét, s így emelkedik a szicíliai színhelyű opera a görög sorstragédiák rokonává. Jellemző, hogy a szerdai közönség nagy tapssal jutalmazta, hogy az intermezzo gítás a látvány meghatározó része a Parasztbecsületben. Mindez hozzájárult, hogy az első részt éreztük sikeresebbnek, bár a Bajazzók színészvezetésében is sok játékmesteri erényt éreztem. A jelmeztervező Tresz Zsuzsa fényes fekete rátéteket tett. A Bajazzokban kellemes szín- harmóniát éreztem annak ellenére, hogy a ruhák nagyrészével, a gyakori találkozások miatt, már köszönőviszonyban vagyok. A január 13-i bemutatót láttam és a 18-i előadást. Mindkétszer úgy tűnt, az összhatás (ensemble) értékéből keveset vonnak le a változatos énekesi teljesítmények. Szilfai Márta irigylésre méltó drámai erővel, nagy szuggeszti- vitással énekelte Santuzza-t, kár, hogy szavát sem értettem. Gelencsér Andreát lelkileg nagyon megérintette a megesett lány szerepe. Tisztább artikulációja, kedves lírai hangszíne eredményes énekesi karriert ígér. Győrfi Istvánnak nagy szerencséje, hogy rendre nagy feladatokat kap. Bár mindkét előadáson bizonytalankodva kezdett, de hamarosan jött föl hiteles csél-csap kis falu bikájává. Figyelemre méltó, hogy énekesi teljesítménye mellett színészi játéka is sokat javult. Egri Sándor atmoszféragazdag Alfiója sem tudta feledtetni velem, mint pattogtatta ostorát hajdan Berc- zeli Tibor. Öröm volt látni, hogy Balatinecz Márta, a kitűnő énektanár operaszerepet kapott. Nagy biztonsággal, méltósággal énekelte Luciát, amit szerdán tanítványa, Lehőcz Andrea alakított ugyancsak sikeresen. Nem emlékszem rá, hogy Bukszár Márta az utóbbi időben valamit gyengén oldott volna meg. Lolája is pontos, Látványos jelenet Leoncavallo: Bajazzók című operájából. Képünkön Neda szerepében Dér Krisztina, Canio: Juhász József (hátul, a dobogón), valamint Tonio: Egri Sándor (jobbra elől) Juhász József és Egri Sándor kultúrált, érzéki és mindvégig érthetően élvezhető. A Bajazzokban Kuncz László Toniója tetszett a legjobban. Méltósággal játszotta a bambát, s ez több-igazságúvá tette a drámát. Olyan természetességgel énekelt, ami ritka operaszínpadon. Jól esett Canio szerepében újra Pécsett látni Albert Miklóst, bár a „Kacagj, Bajazzo” a bemutatón szerényebbre sikerült a vártnál. Juhász József tíz éve énekli szerepét Szegeden, hatalmas rutinja itt is kamatozott. Váradi Mariann karakteres mozgásán a bohócjelenetben szinte érződött, hogy most jött meg Japánból. Massányival való szerelmi kettősük kitűnő volt, a bohócjelenet énekes része megoldatlan maradt. A másik Nedda, Dér Krisztina volt, aki nagyon kellemes előadással lepett meg bennünket, bár stilizált mozgása kevésbé volt látványos, mint Váradié. A premier pénteken volt és tizenharmadikán, de szerencsésen lement. A 18-i előadás nem úgy. Kellék nem volt a helyén, a színpadra tett színpad dobogói szét akartak csúszni. Juhász József a nagyária közben a szék és az asztal közé ült, Dér Krisztinának a szoknyája a ládába akadt ... Hogy Juhász az érett művész biztonságával még a hangnemből sem esett ki, már elvárható volt, ám, hogy Dér Krisztina lendületből egy kecses térdhajtással és legyintéssel természeSantuzza szerepében Szilfai Márta, Turiddu: Győrfi István a Parasztbecsületben E siker három pilléren nyugszik. Az első a nagyszerű hangzást produkáló zenekar s élén Blázy Lajos, az új zeneigazgató. Blázyt öröm nézni, amikor vezényel, de hunyt szemmel is érezzük, hogy plasztikus, színes interpretációt dirigál, hogy együtt lélegzik az énekesekkel, segíti és nem feszélyezi őket. Szorongva vártuk, hogy az ugyancsak megkurtított kórus hogyan áll helyt, hisz a Parasztbecsületben az egyik főszerepet a kar kapja. Nos, a Pécsi Operakórus tagjaival és a Mátyás király utcai iskola gyermekkórusával megerősített színházi énekkar - feltehetően Witterle Gábor karigazgató érdemeként - a siker másik pillére volt. A drámai hangulat érzékeltetése az ő érdemük is, a húsvéti mise megrendítő patetikussága sokáig emlékezetes marad. Nem tudom eléggé kiemelni a rendező, Horváth Zoltán teljesítményét. Aki látott már unalmasan korrekt Parasztbecsület előadást, az tudja csak értékelni ezernyi leheletfinom ötletét, amellyel ezt a statikus operát mozgalmassá, a szem számára is élvezhetővé tette. Legnagyobb érdeme azonban, hogy kiemelj amit a librettó csak rejtve sugall, azaz, hogy Santuzza gyermeket vár Turriddutessé tudta tenni a váratlan szituációt, jelentős ígéret arra, hogy mindinkább otthon lesz a színpadon. Massányi Viktor Silvióként is éreztette, hogy nagy nyeresége Massányi Viktor a színháznak. Operettszereplésével ellentétben mos színpadi játákét is dicsérhetjük. Ha- ramza László Beppója kellemes volt, szerenádja szerdán sikerült jobban. CD-lemezhez szokott fülünk persze, erősebb szavakat is mondatna a kritikussal. Ám úgy vélem, CD-t otthon kell hallgatni, a színházban pedig zenés-színházat kell nézni. Bükkösdi László Fotók: Müller Andrea és Simara László Operabemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Galambosi László: Sarkig tárt élet Galambosi Lászlónak éppen 30 éve jelent meg első, közös kötete Berták Lászlóval és Ma- kay Idával. Ezt két év múlva követte az első önálló verseskönyv, a Sárkányok és tűzfák. A soijázó kötetek után tizenötödikként következik a mostani, a közelmúltban megjelent Sarkig tárt élet című. A kötetről szólva elsőként a fényről, a Galambosi-versek- nek ebben a kötetben áradó bőségéről kell beszélni. Ez a fény mindenütt jelen van. Ezüst, arany, gyertya, a téli szobában tűz fénye, virágok-szirma-fé- nye, Isten világossága világít, a dolgok fénye, - de mindenekelőtt a mindent betöltő, életet adó Napé. A külső fényé, ami mindeneknek a legtitkosabb belső lényegévé válik. Ennek a fénynek mintegy „logikus” következménye a létezőknek, az életnek, főként a növényi vegetációnak, az életakarásnak a mindent betöltő, pompázatos szépségű bujasága. „Bazsarózsák énekkara / zengedez a ragyogásban,/ fölötte a liliomok/ hajladoznak gyolcspalástban,/ Csillognak a petúniák ... -írja egy versében. Galambosi László költői képzeletének ez a fényessége azonban nem az „önmagába vett” költői képzeletből fakad, hanem abból, hogy ő magát is úgy éli meg, mint egy hallatlanul tág történésű világ egyik, szuverén módon létező nélkülözhetetlen középpontját. A képgazdagság, szépségimádat egyúttal a mindig-fölemelke- dés vágyát is kifejezi - s a hitet, hogy fölfelé egyedül a létező világ szépségeinek szemlélése és teremtése útján emelkedhetünk. Galambosi László nyelve képnyelv, metaforikus nyelv, az kifejezés ősi szintjéhez közel álló, s mint ilyen, a tárgy és sejtelemvilágot egységben szemlélő és felfogó. Képből kép következik, amikor is a folyamat során, mint pl. a Füttyöt váró fényességben c. vers „fésületlenhajú”, „halkan dör- mögő” fűzfája esetében a jelenség észrevétlenül szellemivé, titokban érintetté finomul. De metaforikusak Galambosi László versei abban az értelemben is, hogy ő - a metafora jelentéséhez - a versek anyagát közvetlenül a jelenségvilágon túl lévő, túlvitatott, de azt mindig világosan „látó” tartományból veszi (mint pl. az Agancsára szúr az idő című ciklus legtöbb versében). Az elmondottak azonban pont és ellenpont összefüggésében szemlélhetők. Ez azt jelenti, hogy ez a fényes, fényesülni akaró világ telis-tele van vívódással, viaskodással, harccal, a teljességnek, a teljesség-akarásnak a megsemmisüléstől fenyegetett gyötrő félelmével. Á kozmikum szürreális katasztrófatudat kettős gyökerű. Az egyik az egységnek, az egészben látásnak az igényéből következik, amikor is a világot szemlélő, átélő nem vonhatja ki magát az ellentétesség kínzóan kötelező átélésétől. Nem vonhatja ki magát, mert hite szerint ez az erkölcs feltétele. Másfelől a világot szemlélő az esetleges látszat ellenére sem törekszik a helyzet túlfokozására, nem akaija feltétlenül így vagy úgy látni, hanem a természetszerűen megtalált, de erőfeszítésként létrejött nézőpont birtokában mintegy hagyja kifejlődni, megmutatkozni a maga valóságában. „Viaskodó bogáncs” és egymáshoz csapódva keringő holtak egyazon létbeli kín gyö- törtjei. De a legerősebb bizalom a legvégletesebb reménytelenség közelében jöhet létre. A képzeletbeli meridiánon mint félkörön mozogva együtt, egybeláthatóvá válik »zenit, a tetőpont, és a még feljebb, a nadir, a mélypont, és a még alább. Galambosi Lászlóé nagyigényű költészet. Az egészet karja látni, mintha azt kérdezné, hogy nem létünk - akár köznapi életünk - feltétele-e hogy önmaga életerőbeli, szellemi, lelki bőségét folyamatosan tudja, vallja, követelje, félje és kívánja? És naív költő is Galambosi, de egy bonyolult és szent naivitás értelmében az. Amely elutasítja a belenyugvó, megengedő kiegyenlítettséget. Azt mondja, hogy az élet, lét nem lehet a mindennapi talpalások örökös ismétlődése. Külön lehetne még beszélni arról, hogy a nagy látomásokon belül akár, hogyan, milyen egyensúlyosan osztott, filmszerűen változó képekből épülnek a versek; miként kellene beszélni a viharzó világból előlebegő áhitatos csöndekről is. Szólni lehetne továbbá a Galambosi-verseknek a feszültséget hol fokozó, hol enyhítő, népdalszerű, litániás, vagy rapszodikusan tépett ritmusáról. Mitikus arányú megszemélyesítésével kapcsolatban pedig élöt-konkrétat és el- vont-szellemit együtt és különlátó sokszempontúságról, árnyaló, módosító és erősítő-fo- kozó átállásairól. S figyelmeztetni kell arra is, hogy ennek a lüktetőén eleven, tágulni akaró világnak a nyitottságát hirdeti a kötet címe is: Sarkig tárt élet. G .Tóth Károly 1 4 4 4 « l
