Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-04 / 3. szám

12 új Dunántúli napló Történelem 1995. január 4., szerda Taize Párizsban A közép- és kelet-európai volt szocialista országok ifjú hívői fontos szerepet vállal­nak egy megbékélt Európa építésében - ezt tette nyil­vánvalóvá a Taizéi Közösség vasárnap Párizsban befejező­dött 17. európai találkozója. A svájci Roger Schutz pro­testáns teológus által 1940-ben, az emberiség konf­liktusainak keresztény szel­lemű megoldására alapított Taizéi Közösség találkozóján részt vett mintegy százezer fiatal fele az említett orszá­gokból érkezett: 48 ezer len­gyel, 6200 baltikumi, 3000 horvát, 2200 magyar, 2200 szlovák, 2000 román, vala­mint 2500 cseh, orosz és uk­rán fiatal vett részt a találko­zón, ahol egész Európa és 54 Európán kívüli ország katoli­kus, protestáns, ortodox és anglikán keresztényei négy napon át együtt imádkoztak, elmélkedtek, és énekeltek. A vendégeknek 350 Pá- rizs-kömyéki plébánia és 40 ezer francia család adott szál­lást - közölte az AFP. A találkozót üdvözölte II. János Pál pápa, a konstanti­nápolyi ortodox pátriárka, Canterbury érseke és Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár. A most 79 éves Roger testvér üzenete szerint „ a vi­lágon mindenütt vannak fia­talok, akik a reményvesztet­tek számára fel tudják mu­tatni az élet értelmét”. Újév - szilveszter A kereszténység számára ja­nuár elseje csak a XVII. század óta jelenti az év kezdetét. Azt megelőzően viták voltak Jézus Krisztus születésének időpontja és az év kezdete körül. XII. Ince pápa azután 1691. január elsejét jelölte meg az év kezdeteként. Az angolok csak 1753-ban vet­ték át a január elsejét az év első napjaként. Napjainkban is több vallás lé­tezik azonban, amelyek ettől el­térő, többnyire változó időben ünnepük az év kezdetét. A zsi­dók és az iszlám vallás követői a holdévhez, a perzsák viszont a napévhez igazodnak. A kínaiak számára az új év január vége és február eleje közt kezdődik. Az év utolsó napját, decem­ber 31-ét I. Szilveszter pápáról nevezték el, aki 335. december 31-én halt meg és akinek nevét 813-ban vették fel az egyházi naptárba. Míg régebbi időkben szil­veszter napján kereplőkkel és sípokkal űzték el a rossz szel­lemeket, addig napjainkban a pirotechnikai cikkek árasztják el a piacot az év utolsó napjai­ban. A tavaly például csak a németek 140 millió márkát köl­töttek annak érdekében, hogy minél lármásabban búcsúztat­hassák az óévet. BARANYA, SOMOGY, TOLNA SZÍNE VIRÁGA OTT VESZETT EL BUDÁNÁL Értük miért nem szól végre a harang? Gödöllőtől kezdve német alá­rendeltségben a 13. német pán­célos hadosztályhoz tartoztunk. Páncélosaink védelmére szük­ségünk volt a gyalogságra. Sok­szor bent hagytak bennünket a slamasztikbáan, így nagy vesz­teségeink okozói voltak Gödöl­lőtől Csömörig. Volt olyan eset is, hogy sok orosz foglyot ejtet­tünk. Még a német rádió is megdicsérte a 10. hadosztályt. Sőt a németek álltak ki Bállá századosért, mikor engedély nélkül visszavonult a 18/1. zlj. maradékával. Tény, hogy a nyilasok paran­csára és támogatására nem akar­tunk harcolni. A németeket ép­pen úgy nem szívlelhettük. A mi társaink nem SS-ek voltak, hanem Wehrmacht katonák, akik az SS-eket kalapos kato­náknak nevezték. A budapesti gyűrűbe a Bánátból, a Dél-Du- nántúlról, Bácskából besorozott 8. és 22. német lovashadosztály szorult be rengeteg lovával, ko­csijával. Nekünk is volt még vagy nyolcezer lovunk. Mind egy szálig elpusztultak. A pul­tokat, padokat rágták a kőrenge­tegben Budapesten és a havat nyalogatva kóboroltak. Soltvadkerttől Kalocsáig vol­tunk állásban, mikor 1944. ok­tóber végén megindult a Duna-Tisza közén a nagy táma­dás. A tolnai tüzérek a hajósi pincéknél álltak egy-egy üte­gükkel. El kellett hagyniuk ágyúikat. Felfelé elvágták útju­kat, átúsztattak lovaikkal a Du­nán - haza Tolnára. Gödöllőre indulásunk előtt feltöltötték a hadosztályt 100 rabbal, akiknek elengedték a büntetést, ha frontra jelentkez­tek. Tudtuk, hogy a rabok mind megugranak az első bevétéskor, ugyanúgy, mint a nyilasok, vagy a Pestről besorozottak, akiknek volt hova menekülni. Csak mi vidékiek véreztünk. Nekünk csak a katonaság nyúj­tott menedéket, onnan kaptunk élelmet. Ki kellett tartanunk a végsőkig. 1944. karácsony előestéjén Rákosszentmihályon volt a hadosztályparancsnokság. Meg­jelent egy teherkocsi, bejött egy feketébe öltözött nyilas, hogy ajándékot hozott a nyilas Van- nay zászlóaljának. Az újságok tele voltak vele, hogy a Vannay zászlóalj megvédi Budapestet. Szerencsétlenségünkre a mi balszámyunkra osztották be őket, a csömöri dombokra. Az első éjjel megszaladtak. Az oro­szok így mélyen betörtek Pest­újhely, Rákospalota irányába. Nem világosítottam fel az aján­dékhozót, menjen csak ki Csö­mörre, szagoljon egy kis puska­port. A fronton nyilas nem ma­radt meg, rögtön beszaladt a vá­rosba karhatalmi szolgálatra, ott hadonászott géppisztolyával. Sőt, fosztogatott. Egyet elfogtak tábori csendőreink, behozták a Fészek Klub óvóhelyére január 10-én. őrnagy testvér! - kezdte a mondókáját a suhanc Botond vezérkari főnök előtt. Erre fel­ugrott a kis Botond: Mi vagyok én neked, te taknyos? - Durr neki két nagy frászt. Meg is üzenték, hogy majd a meszes­gödörben találjuk magunkat. Váriházy alez. volt a kikép­zőkeret parancsnok a Ludovi- kán. Oda vonultak be az egye­temisták. Kettőt küldtek nekem is a hadosztályparancsnokságra rajzolónak meg gépírónak. Kérdezem, melyik tud gépírni. „Hát én kicsit tudok, meg zon­gorázni is szoktam” - mondja az egyik. Estefelé aztán előad­ták, hogy mivel itt nincs fekvő­hely, ők hazamennének aludni, meg tisztát váltani. Soha többé nem láttam őket. Nem akart akkor itt már senki harcolni. A németek a felmentést várták, mely hol északról, hol délről közeledett, de soha nem ért el Budáig. Ahol nagyon szem előtt volt a magyar katona, alibiből még harcolgatott. Állandóan köd­gránátot kértek, hogy jobban tudjanak leválni az ellenségről. A házak közötti harc egyáltalán nem volt nekünk való. Nekünk nem volt villámgéppuskánk, mint a németeknek. Kenyeret több, mint egy hónapig nem is láttunk. A németek ejtőernyő­vel dobáltak le lőszert és élel­met a körbezárt Budára. A kék- emyős élelem sajnos többször az oroszoknak jutott. A repülők állandóan verték, bombázták a várost, a legtöbbször napalm bombával. Az orosz lángszóró­sok sem kímélték a házakat. Az akna pedig még a szűk udva­rokba is betalált. Kerepelve szállt lefelé, aki időben észre­vette, beugorhatott valahová. A fővárosi civil férfiak elbújtak, a romokat csak a nőkkel takarí­tottuk. Igazi hősök voltak a vész idején a pesti nők, akik ki­szaladtak az utcára, hogy egy-egy elhullott lóból darabol­janak némi élelmet. A M. Kir. 10. gyaloghadosz­tály utolsó parancsnoka vitéz Lehoczky Lajos tüzérezredes volt. 1945. február 8-án a Gel- lért szállóban az alábbiakat ír­tam be az általam vezetett és je­lenleg a Hadtörténeti Levéltár­ban őrzött naplóba utolsó be­jegyzésként: 1945. II. 8-án szóbelileg a hdt. pk. úrnak és a német 13. pc. ho. pk. úrnak (Schmidthu- ber tbk. úrnak) az alábbiakat je­lentettem: A fegyverbecsület nevében a harc beszüntetéséért egysége­sen a német hdt. pk. úrral egyetértőleg intézkedni, ha az élelmezés, vagy a lőszer ki­fogy. Az emberek élelmezése olyan hiányos (lóhús, kenyérhi­ány), harcértéke oly fokban hi­ányos, hogy az ellenséghez való átállással, vagy szökéssel, vagy abból kifolyólag rablással kell számolni, és az sincs ki­zárva, hogy a legénység elöljá­rói ellen fordulhat. A dicsősé­ges honvéd védősereg 10. ho-a így önmagát becstelenítheti meg, és ebből más kivezető út nincs. A polgári lakosság szenve­dése és nélkülözése még a vé­dőkénél is nagyobb. Ettől a pil­lanattól kezdve a történelmi felelősséget a magyar hdt. pk. Hindy vezérezredes urat fogja terhelni. Kértem a többi magyar seregek Pk.-ainak meghallgatá­sát is. Más kiutat a részleges, de egyúttal végleges felbomlásból nem látok, mint egy olyan álta­lános pcs. kiadását, mely a harc beszüntetését egységesen ren­deli el és ezáltal úgy a fegyver­becsület, mint a fegyelem teljes mértékben megosztható lenne. vitéz Lehoczky ezds. ho.pk. A magyarok hiába álltak át a január 20-ai fegyverszünet megkötése előtt orosz oldalra, hiába akartak harcolni is köte­lékben, csak január végén, feb­ruárban engedte meg Manago- rov tábornok. Természetes, hogy golyófogónak hajtották előre a magyarokat, hogy spó­rolják embereiket, pedig azokat sem nagyon kímélték. Ahogy egy orosz katona mondta, ami­kor társát meg akartuk menteni: Ruszki van sok, sok! Nem kell segíteni. Csupán jelképes gesz­tus volt az oroszok részéről Va- riházy parancsnoksága alatt a Budai Önkéntes Ezred megala­kítása is február 11-én a Fene­ketlen tónál a Lenke téren (ma Kosztolányi tér). Fogságba esé­sünkkor a Gellértben és a Bar­tók Béla úton mindenünket el­vették (bekecsünket, Variházy- nak még a csizmáját is), majd a németek ellen való harcra je­lentkezéskor csak a fegyvert adták vissza. De végre hosszú koplalás után élelmet kaphat­tunk. Számunkra akkor ez volt a legfontosabb. A 10. ho. legnagyobb része Budapesten esett el, vagy esett fogságba. Még az oroszok olda­lán harcoló, 600 halottat vesztő Budai Önkéntes Ezred katonáit is fogolytáborba meneteltették február 26-án. Pedig az ő érde­meikért lenghetett a magyar zászló is Budavár falán 1945. február 13-án.-Végre mienk ez a gyö­nyörű város! - lelkendezett az orosz haditudósító. Aztán ki­osztottak 400 000 kitüntetést „Budapest elfoglalásáért”' fel­irattal. Mi akik megmaradtunk, ölelgettük egymást. A 10. had­osztályból már csak 250-en vol­tunk, a többi meghalt, fogságba vitték. Ha a 12. hadosztályt is hozzáveszem, akkor Budapes­ten legalább ötezer katonát vesztett Baranya, Somogy, Tolna. Szinte nem is volt más számottevő magyar alakulat, mely végig kitartott. Miért nem szól végre a harang Budapesten ezekért a hősökért? Megyéink színe virága itt ve­szett el. Miért nem írnak róla soha, amikor Budapest „felszabadu­lásáról” esik szó? Nekünk egyszerre három el­lenségünk volt itt: a németek, az oroszok és a nyilasok. Nagy Béla ezredest, a 8. gy. e. pa­rancsnokát a Rózsák terén te­mettük el egy éjszakán az égről világító sztalingyertyák fényé­nél. Bojtos főhadnagy, volt páncéltörő századparancsno­kom Gödöllőnél esett el. Tüzér­ségünk a Németvölgyi temető­ben (az ottani kongresszusi pa­lotánál) és Tabánban pusztult el. Miért nincs számunkra em­léktábla Budapesten?! Bíró József Fekete ünnepek Az ünnepek a súlyos bűncse­lekmények szemszögéből nézve egyáltalán nem békések, s ez 1994 utolsó két hetére is érvé­nyes. Az alábbi színes, ám egyálta­lán nem szépséges, s nem is tel­jes hírcsokor az ünnepek orszá­gos bűnügyi krónikáját pergeti vissza. Ha tetszik, ha nem, ez is egyfajta évzárás. Nagydobos, Szabolcs-Szat- már-Bereg megye. December 15 körül két ukrán állampolgár­ságú férfi: S. Flórián és K. Sán­dor az egyik nagydobosi kocs­mában brutálisan megölik K. Sándort, akivel korábban Fe­hérgyarmaton még békésen ita­loztak. A halott ember pénzét elveszik, taxival mennek Tisza- becsig, majd átsétálnak a hatá­ron. A tetteseket a magyar-ukrán együttműködésnek köszönhe­tően Beregszászon elfogják. December 16-án M. József 27 éves jászárokszállási lakos rátör falubelijére, egy 76 éves idős asszonyra. Kevés pénzt, több ékszert elvisz, amelyeken sietősen túlad. M. Józsefet a jászberényi rendőrök elfogják. Hartán (Bács-Kiskun megye) H. Zsigmond lőfegyverrel és több lövéssel fogadja a mentő­ket, akik őt ideggyógyászati ke­zelésre akarják bevinni. Keríté­sébe áramot vezet. Kommandós akcióval teszik ártalmatlanná, viszik kórházba. Soltvadkerten hasonló eset: H. Árpád szintén idegbeteg ember, fegyverrel za­varja el az őt beszállítani akaró mentősöket. Kihívott rendőrök rábeszélése használ. December 16-án Bicskén (Fejér megye) ismeretlen tettes megöli 4 lövéssel Kummer Sándor 42 éves benzinkutast. A támadó meg sem próbálja el­vinni a bevételt. Ugyanezen a napon Tatabányán a Réti u. egyik első emeleti lakásába az erkélyen keresztül hatolnak be. Nagy összegekre szóló postai takarékbetétkönyveket, értékes műszaki cikkeket, arany Doxa órát, készpénzt visznek el. A tettes ismeretlen. December 18-án Nyíregyhá­zán két orosz állampolgár egy IBUSZ lakásban brutálisan megöli Faur Tibort. Az egyik gyanúsított neve Jevgenyij Zu- harev. Körözését kiadják, kéz- rekerítéséhez az Interpol segít­ségét is kérik. December 19-én Romhány- ban (Nógrád megye) a sportbü­fében Hidasi Ferenc 26 éves büntetett előéletű férfi megöli Szabó Józsefnét. A holttestet egy Trabant csomagtartójába próbálja begyömöszölni, de csak félig sikerül. A bánki tó közelében a kocsit és áldozatát otthagyja. A tettes gyorsan kéz- rekerül. December 21-én Vereb köz­ségben (Csongrád megye) álar­cos rablók törnek a 75 éves S. Juliannára, s a nő torkának kést szegezve kivallatják, hol tartja a pénzét. Elvisznek 80 ezer Ft-ot. A nyomravezetőnek a rendőr­ség 100 ezer Ft-ot ajánl fel. December 24-én Mátészal­kán H. József 51 éves férfi agypnveri a feleségét. Rinyabe- senyőn (Somogy megye) egy 23 éves fiatalember közös italozás során összeveri az apósát, aki a verésbe december 26-án bele­hal. Komoró községben (Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye) a 17 éves B. Sándor karóval veri, megerőszakolja, majd megöli ismerősét, az 57 éves K. Ká- rolynét. December 25-én Miskolcon, az avasi lakótelepen egyik négyemeletes ház pincéjében a kapcsolószekrény tetejére egy zacskóban aknavető-gránátot helyeznek el. A gyújtófej álla­pota miatt a ház lakóit órákra ki kell telepíteni. A nyomozás fo­lyik. December 26-án Budapesten a 21 éves Tóth Szabolcs Ferenc agyonlövi a 22 éves Vincze Tamást, később a 19 éves Csi­kós Pétert. A nyomozás az is­meretlen tettes személyét bra­vúros gyorsasággal felderíti. Az első adatok arra utalnak, hogy egy meghiúsult kábítószeres üz­let miatt történt a kettős leszá­molás. (Figyelemre méltó, hogy december 29-én Ferihegy 1. re­pülőterén három és fél kiló ko­kaint találnak egy amerikai út- .levéllel utazó hölgy duplafe­nekű táskájában, amelyben ko­lumbiai útiokmány is van.) December 27-én Budapesten, a VIII. kerület Kőris utca 30. szám alatt Sirály Andrea 41 éves asszony húsz késszúrással megöli erős testalkatú, nem is védekező fiát. Ugyanaznap Bu­daörsön (Pest megye) Nagy Zoltán eladásra hirdetett Volkswagenjéért két vevő is je­lentkezik az Akácfaközben. Próbaút címén a tulajdonossal együtt elmennek, aki magával viszi iratait és 5000 Ft-ot. Azóta se Nagy Zoltán, sem a kocsija nem kerül elő. Az állítólagos vevőket grafikus rajz alapján körözik. December 28-án a Pannon­halma melletti Pázmándfalun fegyveres postarablás történik. A tetteseket a lakosság segítsé­gével a rendőrség aznap elfogja. December 30-án Budapesten déli 12 óra tájban egy 30-40 év közötti férfi a XX. kerületben, a Péteri Major u. sarkán beül az EAG-593 rendszámú taxiba, a vezetőre puskát szegez. Dula­kodás során a taxis elveszi tá­madójától a fegyvert, de az gáz­pisztollyal rálő, a taxist kidobja és elviszi a kocsit. Körözés ki­adva. December 31: Egy újpesti asztalos kft.-be betörnek és 2 millió forint értékben számító­gépeket, fénymásolót, kéziszer­számokat visznek el. Az adatok nem véglegesek, az utolsó két napra vonatkozóak pedig csak Budapestre vonatkoznak, de az év utolsó két hetében számotte­vően kevesebb volt az ember­ölés, annak kísérlete és a halált okozó testi sértés, mint a ko­rábbi évek hasonló időszaká­ban. Némethy Gyula ( A » á I

Next

/
Oldalképek
Tartalom