Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-28 / 27. szám
1995. január 28., szombat Irodalom - Művészet üj Dunántúli napló 11 Rózsa Endre: Káprázatok Kéngőzökkel reng a talaj köröttem, hullócsillag-szikra utolsót lángol. Mélységes mély kútba zuhanva, érzem: rámtör az álom. Át a láván furcsa golyóbis, fúrom magam színre ... Füstölög és kirobban bolygó testem ... (Szól a harangszó messze, s fény fut a porban.) Fény, te tűnve, tűzgyűrűként, megrogyva, akkor is vagy, hogyha az ember nem lát, fél kezével óva-vigyázva hozza isten a gyertyát. Én már értem: vén a világ, leroskad, gondos vizek zajtalan összecsukódnak, baljósabb, hogy hány gyufa fúlt az éjbe kurta valónak. Azt is tudom, évmilliók ledőlnek, minden reszket, átalakul, felbomlik, őslény őse horkol a zord időkben csonttól a csontig. Rút, varacskos, kunkori farkú disznó egykedvűen csörtet, az égre vizel már, isten nagy, de tűhegyen is áttűnik, s bottal ütöd nyomát, ha nem vár. Dúsa Lajos: A sárga pulóver Mária, kösd meg nékem a sárga pulóvert, áldott az, mit az áldás asszonya köt. Prófétácskád kis keze élni tanul már, s méhedben leutánoz minden mozdulatot. Mézes aranyszállal köss, izzó napsugarakkal, mely elhamvaszt minden méltatlan viselőt. Jaj, úgy fázom e nékem szentföld muszka telében, hogy Jeruzsálemig elhallatszik a fogvacogás. Ékes ajándékod fegyelem lesz, Mária, rajtam drága a hit fonalán nyert öltözet, és bármi a sorsom ebben az emberi létben: megmelegíti a lelkem az asszonyi szép figyelem. Sárándi József: Titokba némult hírnök Régi ruháimba visszafogytam. Visszaöregedtem az ifjúságba. Zakók nadrágok táncoltak Veled. Emlékszel-e még, gombolt sírslicc alatt? Versengve törtük a frigyet. Csaltunk mohón szegény másik magunk. Az elhagyattatásba majdnem ... Végül is belehaltál. Olajzöld öltönyöm felöltöttem. Fiam maszkja mögött apámé az arcom, őszes fejet őelőttük hajtok. Öltő múlva leszek unokám. Akik látnak, melyikünket látják? Mindőjük másul, mire megértené - Feladatom: sem a semmi, sem a küldetés. Titokba némult hírnök megy az életben tovább. A „Röpülj, pávára” emlékezve Húsz évvel ezelőtti képünkön népdalt énekel Duga Ilona A televízió 1969 nyarán hirdette meg az országos „Röpülj, páva” népdalvetélkedőt. A népdalok szeretete óriási érdeklődést váltott ki az országban. A jelentkezők a selejtezők ezres táborából kerültek a tévé képernyőjére az elődöntőkbe. Érre került sor Pécsváradon is 1970. január 18-án, vasárnap. Amikor egyenes adásban közvetítették a művelődési házból a IX. elődöntőt. A résztvevők Tolna megyei és baranyai dalosok voltak. Baranyából négy versenyző jutott az elődöntőbe, három lány és egy fiú. Kaszás Ágnes (bérelszámoló, Hosszúhetény- ből) nótás famíliából származott, korábban mindkét nagyapja énekelt. Édesapjával indult a selejtezőben, de csak ő jutott tovább. Szabó Anna főiskolást édesanyja nevezte be. Duga Ilona statisztikus zeneiskolába járt, éneket is tanult. Szorgalmasan nézegette és tanulgatta a népdalgyűjteményeket, a versenyig csak magának énekelgetett. Az egykori negyedik szereplő, Schmidt János (főkönyvelő, Szentlőrincről), zeneművészeti szakiskolát végzett. Neki táncdaléneklésből már működési engedélye volt, s ez lett á veszte az elődöntőben. Annak ellenére, hogy nyilvánosan nem énekelt, a zsűri a verseny napján kizárta, pedig nagy esélyesnek tartották. A műsor kezdetén Vass Lajos, a népszerű műsorvezető köszöntötte a pécsváradiakat és a tv-nézőket, majd Kodály Zoltánná mondta el az ünnepi megnyitót. Vass Lajos az adás alatt mindössze két versenyzővel készített inteijút, ezek egyike Duga Ilona volt. Végül is mindhárom baranyai versenyző továbbjutott a középdöntőbe. „Duga Ilona jól tud bánni szépszínű hangjával és tud egyszerű lenni... szebb, mint az eredeti gyűjtés” - mondta az adásban dr. Sárosi Bálint nép- zenekutató. „Szabó Annán látszott talán legjobban a verseny izgalma.. A próbákon ez a lány magával ragadta a zenekart, olyan felszabadult és természetes volt" - mondta Baross Gábor, a műsor zenei vezetője. „ Kaszás Agnes szereplésében a műsorválasztás nyerte meg leginkább a zsűri tetszését. Előadásmódja friss és kellemes volt. Népies éneklése értékes műsorszáma volt a közvetítésnek...” - hangzott a zsűri véleménye. A közönség nagy tapssal, virágcsokrokkal köszöntötte a versenyzőket. Egy hirtelen jött áramkimaradás miatt sötétben folytatódott az ünneplés, a műsorvezető ez idő alatt a szereplőkkel együtt énekeltette a közönséget. Az áramszünet miatt a verseny utolsó epizódjait nem láthatta az ország többmilliós tábora, a tévé azt később felvételről közvetítette. A kaposvári X. elődöntőben lépett a közönség elé Fábián János baranyai versenyző, aki a pécsváradi elődöntőn kizárt Schmidt János helyett került be a dalosok közé és ugyancsak bejutott a középdöntőbe. Valamennyi baranyai versenyző szépen szerepelt a középdöntőben is, ám sajnos a döntőbe már nem sikerült eljutniuk. A 25 éves jubileum kapcsán most annak néztünk utána, hogy miként töltik mindennapjaikat a megye egykori középdöntősei: Duga Ilona egy ideig köz- gazdasági ismereteit hasznosította, közben elvégezte a Tanárképző Főiskolát és énekelt a Pécsi Nemzeti Színház kórusában. Végül a katedrát választotta, Magyarmecskére jár Pécsről és tanítja az ének szeretetére a gyerekeket. A népdalok mellett népi mesterségekkel - kosárfonással, szövéssel - ismerteti meg a fogékony diákokat. Szabó Annáról sajnos nem sikerült új információkat szereznünk, Duga Ilona elmondása szerint Anna a főiskola elvégzése után az Állami Népi Együttesnek lett adagja. Kaszás Ágnes 20 éven át (munkája mellett) a hosszúhe- tényi népi együttesben táncolt és szólót énekelt. Nem szakadt el a zenétől, Magyarhertelenden ma vezető óvónőként dolgozik. Népi együttest alakított, nemcsak iskolások, hanem óvodások is tagjai tánccsoportjának. Mint dr. Várnai Ferenctől megtudtam, Schmidt János nem a daloknak szentelte további életét, hanem a pénzügyek világában kamatoztatta mesterien tudását. Ám a muzsika, a dal jelen van a családban továbbra is, leánya (Schmidt Ildikó Gabriella) zongoratanárnőként dolgozik Pécsett. Fábián János, a kaposvári győztes, változatlanul elkötelezett híve a népdalnak, a muzsikának. Pécs-Vasason két évtizede hozott létre népdalkört és annak vezetője ma is, már nyugdíjasként. A Röpülj, páva népdaléneklési vetélkedő pezsgést hozott akkor az ország kulturális életébe, felkarolták a népzenei együtteseket, pávaköröket. Sláger lett egy-egy régi szép népdal, amelyeket mintha akkor fedeztek volna fel, pedig már századok óta éltek a nép ajkán. Öröm, hogy napjainkban is vannak még e műfajnak lelkes hívei, tehetséges művelői. Sántha László Most a magyarmecskei iskolában tanítja a népművészet szeretetére a gyerekeket a 25 évvel ezelőtti „Röpülj páva” sikeres pécsi szereplője Duga Ilona Fotó: Läufer László PÁKOLITZ ISTVÁN: Pepitafüzetemből Csuszka Apám elmesélte, hogy suttyó gyerekként a klumpa talpára rézdrótot erősítettek és korcsolyáztak az Agárca utca lankás részén. Az én télidei sporteszközöm a szomszéd által faragott parasztszánkó volt, saját létesítményem pedig a csuszka, amit tágas udvarunkban sikerí- tettem. A csaknem térdig érő hóban félméter széles ösvényt lapátoltam a présházfaltól a kapuig. A pálya hossza 18-20 méter lehetett, helyet hagyva a nekifutásnak is. Néhány vödör vizet öntöttem a pályára; a víz percek alatt csontkemény jéggé fagyott. A padlásgrádicsban tároltuk a kimustrált lábbeliket; innét menekítettem meg Jani bátyám világjáró bakancsát, melyben elzarándokolt vándorasztalos legényként Bécsig, Berlinig. Másnap esett meg a csuszkaavatás. Voltunk vagy tizen, utcabeli gyerekek; akadt egy leányka is, a pipes Brockhauzer Mariska, aki újdonatúj kiscsizmájában akarta kipróbálni a csuszkát. Vendégeim sorra siklottak az acélszürkés-fekete jégen; olyika még figurázott is: guggolva vagy mérlegállásban csusszant. Mariska csak hosszas nógatásra fohászkodott neki; aztán meg alig lehetett levakarni a csuszkáról. Némi pihenés után egyre sűrűbb lett a járat; gyakori volt a „Vigyázz, mert kiütlek” kiáltás. Főleg a kisebbek szorultak le a jégről; hasra és fenékre estek; a Prantner Jaksi akkora svungot vett, hogy a kapufélfába verte a fejét, eleredt az orra vére. Pár percnyi zűrzavar keletkezett, de a kis baleset meg se kottyant Jaksinak. Brockhauzer Mariska szólója következett. Fingrhut Miska, ötödosztályos ismétlő, a csuszka szélén, középtájon babrálta a lábbelijét, s amikor Mariska másodjára megiramodott, Miska alattomosan Mariska elé csúsztatta a lábát. A kislány megbotlott, bukfencet vetett, estében a szoknyája föl, a bugyija meg lecsúszott; pár pillanatra kivillant a rózsaszínű popsija. Sebbel-lobbal fölráncigálta öltözékét, arca lángvörösre gyűlt, elsírta magát és azonnal hazaszaladt. Fingerhut Miska vétsége egyértelműen szándékosnak bizonyult. Elagyabugyáltuk annak rendje és módja szerint. Kijutott neki még a hógolyózáporból is. Mellékbüntetésként egyakarattal kitiltottuk a csuszkapályáról. Légyfogó Az alkalmi eladó szerteszét kiáltozta a vásárban: ’’Irtó halál a legyekre; Behullanak a levesbe!” Nagykereskedésekben, kis szatócsboltokban is ilyen fölirat ajánlotta a légyirtást. A légyfogó gyufásdoboznyi zöldes-sárga skatulyácskában hengeresre volt föltekerve. Méter hosszúra ki lehetett húzni az öthat centi széles sávot, ami be volt kenve valami édeskés, ragadós mézsárga anyaggal. Kicsi rajzszeget is biggyesztett a gyártó cég a jószagú szalagra; három-négy légyfogó is díszelgett a fejünk fölött. A legyek percek alatt belepték a ragacsos szalagot; pár óra múltán elfeke- tült a légyfogó a zümmögő, vergődő bogaraktól. Ha kifogyott a készlet, átmenetileg bevetettük öregapám légy csapóját: egy méternyi botra szerelt, lifegő, kerek, vagy szögletes bőrdarab volt ez az ősi szerkentyű. Nagyokat csapkodtunk vele a szekrényen, széken, főleg az asztalon. Meglehetősen hangosnak, egyben gusztustalannak bizonyult ez a módszer: a légytetemek elkenődése nemigen fejlesztette az esztétikai érzéket. (Újabban műanyagból készítik a légycsapót a régi mintára, azzal a lényeges különbséggel, hogy a csapófelület likacsos, így a légnyomás nem sodorja el a legyet, sokkal biztosabb a találat.) Elővigyázatlanságból az asztal fölé is került a ragacsos légyfogóból. Vagy sok bogár ragadt rá, vagy a rajzszeg lazult ki, elég az hozzá, hogy a légyfogó belepottyant a krumplileveses fazékba. Terusunk sebten kihalászta, persze maradt jópár fekete pötty a levesben. Undorodva kanalaztuk ki a még mindig kapálódzó legyeket, ám az első kanálnyi nyelet után erős hányingerem támadt. Anyám rosszalóan rám pirított:- De nagyágybú keltél, hogy ilyen finnyás vagy! Elegánsabb légyfogónk is volt, alul nyitott üvegbura, alsó részén körbefutó vályúval. A vályúba szúrós szagú ecetes vizet töltött a néném, majd néhány szem kockacukrot tett a bura alá. A legyek rászálltak az édes csalira, benyalakodtak, aztán felröppentek a bura-falra. Egy darabig mászkeráltak, röpködtek, de csakhamar elkábultak az ecetszagtól és belepotyogtak a vályúba. Kár, hogy egyik légyfogónk kiszenvedettjeit se tudtuk fölhasználni pecázsára, mert a macskának szánt piszehal nem kapott a döglött légyre. A horgászáshoz kézzel fogtuk a legyeket, egyik szárnyukat kitéptük és gyufásdobozba gyömöszöltük őkelméket. A horogra tűzött, még kicsit gebickélő csalin annyi kishal fölakadt, hogy bezabált cicánkat elérte a har- madfok-sürgősségű hasmenés. Győztünk utána takarítani. Iga Józsi bátyám a második gimnáziumi osztály elvégzése után sok egyéb érdekesség mellett elmesélte a caudiumi igát. A Caudium városház közeli hegyszorosban a szamnitok megverték a római sereget. A legyőzőiteket megalázták a győztesek: három lándzsából képzett, jelképes iga alatt kellett lehajtott fővel átmasírozniuk a római katonáknak. Ezt a módszert alkalmaztam Ferencz Józsefként, negyedikes elemista koromban, amikor legyőztük Geyer Toncsi cári csapatát, nem Caudium városánál, hanem a gorlicei áttörésnél. Lándzsa híján három fakardból eszkábáltuk össze az igát; két kardot a földbe szúrtunk, a harmadikat kócmadzaggal rákötöztük: készen állt a járom, az iga, ami inkább egy kisméretű futballkaput formázott. A legyőzött cár, Alias Geyer Toncsi, aki egyébként civilben iskolaigazgatónk fia volt, hiába kapálózott „becstelen eljárásunk” ellen: neki kellett elsőként átbújni a járom alatt; kibújni senki sem bújhatott ki a vereség következménye alól. Mivel az iga egy kicsit alacsonyra sikeredett, a gyámolta- lanabbját enyhe fenékenbillen- téssel segítettük át a nehéz próbán. * k v' l 1 A
