Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-28 / 27. szám
6 új Dunántúli napló Társadalom 1995. január 28., szombat Terjed a korrupció Új jogszabályokat sürget a rendőrség Amit lakott földnek nevezünk Dr. Hegedűs Lóránt református püspök gondolatai az ökumené szerepéről Dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pécsi látogatásakor Fotó: Löffler Gábor A tavalyi számok még nem ismertek, de az tény, hogy 1993-ban 410 korrupciós ügygyei foglalkoztak a nyomozók. Sok ez vagy kevés? - kérdeztük dr. Kacziba Antal vezérőrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatóját.- Ezek csak a lezárt ügyek, a folyamatban lévőkről nem szól a statisztika. A helyzetet nehéz megítélni, hiszen még senki sem tudta pontosan meghatározni a "korrupció" fogalmát. A büntetőjog a vesztegetés fogalmát használja, mi is ehhez tartjuk magunkat. De ki tudja a piacgazdaságban a lobbizást és a korrupciót elválasztani? Ha egy politikus valamilyen gazdasági tevékenységet politikai érdekből szorgalmaz, ki mondja meg, meddig lobbi és honnan korrupció az ügy? A jog szab ugyan határokat, de a jog és az erkölcs határai között nagy a távolság.-Milyen eszközei vannak a rendőrségnek?-A korrupcióellenes küzdelemnek egyaránt vannak politikai és jogi eszközei. Az állam arra törekszik, hogy kiküszöbölje a korrupciót a társadalom életéből, ez azonban kevés. A gazdaság átalakulása gyors ütemű, a jogszabályok folyamatosan elavulnak, a tőke mozgása pedig hajlamos áttörni a törvényszabta korlátokat, különösen akkor, ha azok hézagosak is. Olyan rendszerre volna szükség, amely a korrupció leleplezését akár utólag, tettenérés nélkül is bizonyíthatóvá teszi, vagy még inkább segít annak megelőzésében. A legtöbb országban már van ilyen, előbb-utóbb nálunk is lesz.- Új törvényekre gondol?- Arra is. Sokat segítene például az állami közbeszerzésekről szóló törvény, de fontos volna az összeférhetetlenség jogi szabályozása is, mert ezzel Az érdekegyeztetés egyik sarkalatos pontja: sikerül-e megállapodni a minimálbérek kérdésében? A munkavállalók képviselői 13 200 forintra szeretnék felemelni a kifizethető legkisebb bér összegét, a munkaadók ezzel szemben, csak 11 500 forintot ajánlanak. A vita jelenleg az országos béralap 0,8 százalékát, összesen 209 ezer ember jövedelmét érinti.- Meddig hajlandók engedni - kérdeztük Vágó Jánost, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnö- két.-A tárgyalások „lélektanához” tartozik, hogy mielőtt asztalhoz ülnének a felek, a számukra legkedvezőbb ajánlatról beszélnek. Később ebből természetesen lehet engedni, ha nem így volna, semmi értelme sem lenne a tárgyalásoknak.- Értsük úgy: eleve magasabb összegről beszélnek, hogy legyen miből alkudni?-A mi javaslatunkat az utolsó fillérig igazolják a szakmai számítások, s nem ellentétes a novemberben elfogadott gazdaságpolitikai irányvonallal sem. Ismerve a megélhetési költségek drasztikus növekedését, talán senki nem vonja kétségbe, hogy a munkaadók 11 200 forintos javaslata minden szempontból elfogadhatatlan. Nem hiszem, hogy a most kezdődő tárgyalásokon járható volna a korábbi 50-100 forintos alkudozások útja.- A minimálbér kiszámításakor hogyan vették figyelembe a várható infláció mértékét?- A novemberi megállapodás megkötésekor a kormány által készített prognózisból ina jószándékú lobbizást mederben lehetne tartani. Bizonyos közhivatalokat viselő embereknek nyilatkozatot kellene aláírniuk, amelyben elismerik, hogy nem vehetnek részt igazgatótanácsokban, gazdasági társaságok irányításában, és ezeket a szabályokat ki kellene terjeszteni a közeli hozzátartozóikra is. Ezek nem „rendőrállami vágyak”, hanem a fejlett demokráciák korrupcióellenes módszerei.-A mai körülmények között mit tehetnek a hatóságok?- Egy útszéli csárdában átadnak valakinek egymillió forintot és mi rajtaütünk a tetteseken - ez csak vágyálom! A korrumpálásban mindkét fél bűnös, tehát egyik sem akarja a másikat leleplezni. Minden esetben hosz- szú, szakszerű nyomozásra és egy ellenérdekelt fél közreműködésére van szükség.-Honnan szerzik az információikat?-Rengeteg gazdasági információ halmozódik fel a rendőrségen. Sok a feljelentés is. Akik nem nyertek a pályázatokon, mert nem elég világos a kiírás, vagy mert valóban történtek visszaélések, élnek a korrupció gyanújával. Igaz, általában megalapozatlanul, de minden ügyet kivizsgálunk és megtesz- szük a megfelelő intézkedéseket.- Mi várható a jövőben ?- A korrupció ellenszere maga a demokrácia, amikor az egyes gazdasági döntések jól követhetők, az eljárások utólag is ellenőrizhetők. Nem a rendőrségnek kell figyelni a gazdasági élet résztvevőit, a leghatásosabb, ha politikai, vagy gazdasági megfontolásból az érintettek követelik meg egymástól a jogszerű magatartást. A rendőrség közbeavatkozására már csak akkor van szükség, amikor valóban „baj” van. Koós T. dúltunk ki. Akkor az egyezségnek ez volt az alapja. Ha ettől lényegesen eltérnek az inflációs folyamatok - márpedig a kormány intézkedései egyértelműen az inflációt gerjesztik - akkor újra kell tárgyalni a megállapodást, vagy egyszerűen semmisnek kell tekinteni.- Nem korai erről most beszélni?- Valóban korai éves áralakulásokról beszélni, de az év első napjaiban bekövetkezett „árrobbanás” nagyon baljóslatú. Tavaly novemberben például még szó sem volt az üzemanyagárak, a postai díjszabás, az élelmiszerárak ilyen drasztikus emeléséről, hogy mást ne is említsek. Mindez már most megkérdőjelezi, hogy tartható lesz-e a novemberi prognózis? Megkérdeztük a másik oldal véleményét is. A munkaadók álláspontját Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője fejtette ki:- A 13 200 forintos minimálbér szerintünk nem lehet tárgyalási alap, mert jónéhány ágazatban az átlagkeresetek a 20 000 forintot sem érik el. Ilyen például az agrárágazat, vagy a kereskedelem. Ilyen körülmények között a munkavállalók által kért minimálbér túl magas. A munkaadóknak nem az az érdekük, hogy a legalacsonyabb fizetésű, legalacsonyabb képzettségű alkalmazottak bérét emeljék, hanem ha tehetik, annak adjanak pénzt, aki többet vállal a nyereség megtermeléséből is. Ha a minimálbéreket ilyen magasra emelnénk, azzal beindítanánk egy 20 százalékos bérspirált, amire ma nincs fedezet. (koós) Gyönyörű közösségi termet avatott a közelmúltban a Pécs-belvárosi Református Egyházközség: Ormány ság ízével és formavilágával. Az ünnepen, amely az ökumenikus imahét záróakkordja is volt egyben, részt vett és szolgált dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is. Lapunk, az Új Dunántúli Napló számára időt szakítva, megosztotta velünk gondolatait az ökumenéről, s a református egyház jelenéről, céljairól és szándékairól. k Az ökumené, amelynek imahetét ünnepeltük, a bibliai szaknyelvben is előfordul. Éppen mindenki számára ismerős textusban, a karácsonyi történetben, amikor olvashatjuk, hogy Augustus császártól parancsolat adatik ki, miszerint az egész föld összeirattassék. Precízebb, pontosabb megfogalmazásban: a lakott föld az, amit ökumenének nevezünk. Tudjuk, hogy a keresztyénség evangéliumának ez az egyetlen végső látóhatára, hiszen Krisztus is azt mondotta, hogy elmenvén hirdessétek az evangéliumot és lesznek nékem tanúim Júdeábán, Samariában és a földnek végső határáig. Természetesen az egész lakott földön belül kiemelt helyet foglal el Krisztus által az egész emberi nemzetségből kihívott Anyaszentegyház, az Anyaszentegyházon belül, emberi látások és szándékok eltérése nyomán bekövetkezett töredezettsége, sokszínűsége és mondjuk ki: szakadása. E szakadás hívta létre azt a törekvést, hogy hirdessük meg azt, ami összeköt bennünket a ke- resztyénségen belül, hiszen az sokkalta nagyobb jelentőségű, mint ami elválaszt. Ennek, az ökumenikus, alapvető egységet kereső gondolatnak az előfeltétele éppen az evangéliumok evangéliumában már benne rejlő, és a reformációban történelmi hatóerejűvé váló nyitottság. Ez a nyitottság az abszolút igazságot egyedül Istennek tulajdonítja és azt vallja, hogy ennek az abszolút igazságnak Istenen kívül egyetlen közösség, így egyetlen egyház sincs a tudatában. Éppen azért, mert a mindentudóság egyedül Istené. Hiszen még az Úrjézus is azt mondta, hogy arról a napról és óráról, amelyben a világ elmúlik, senki sem tud semmit, csak egyedül az Atya. Ez azt jelenti, hogy az igének a jézusi mértéke szerint is a protestáns alapelv nélkülözhetetlen az evangéliumi keresztyénség számára: nem vallhatunk hamis, ál-abszolutumokat, hanem protestálunk, tiltakozunk ellenük, s az igazi abszolutumot egyedül Istennek, az örökkévaló szeretet és az örökkévalóság atyjának hagyjuk meg. A reformátorok mindig azt mondták: a titkok az Úré, a mi istenünké, a kijelentett dolgok a mienk és a mi fiainké, s éppen azért a kijelentés alapján a titkokat Istennek meghagyva, előadjuk a mi egyházi tanításunkat, tantételeinket, életigazságainkat, de ezek nem képeznek zárt rendszert. Lehetetlenség azt mondani: az egyház beszélt, a dolog el van intézve, hanem, aki bennünket Isten igéjéből jobbra tanít, annak készséggel engedünk. Kimondom: ahol zárt rendszerben gondolkodik a teológia és az abszolút igazság letéteményesének gondolja magát az egyház, ott csak egyfajta ökumené lehetséges, mégpedig, hogy mindenki térjen oda őhozzá, s akkor egyek leszünk. Protestáns princípium, re- formációs életigazság kell ahhoz, hogy az abszolút igazság egyedül Istené, mi pedig valamennyien, minden egyház, ennek az abszolút igazságnak a különböző szempontjait, igazság-mozzanatait mondhatjuk magunkénak, és annak van a szeretet jegyében nagyobb igaza, aki a maga igazságával együtt jobban tudja szeretni a másiknak az igazság-mozzanatát és összegezni tudja az isteni abszolút igazság nevében. Az önmagát zárt rendszernek gondoló teológiák épületére fel van írva az Arany Jánostól kölcsönözhető idézet: Lélek az ajtón se be, se ki. A reformáció egyházainak épületein pedig ott áll: ím én látom az egeket megnyílni és az embernek fiát az Istennek jobbja felöl állni: ő tudja az Atyánál ott hagyott és egyedül meglévő abszolút igazságot. * Kézenfekvő tehát, hogy az ökumenikus gondolat protestáns gondolat. Az első világháború előtt egy nemzetközi missziós szövetség Mott János vezetésével akarta a világot evangelizálni ökumenikus alapon, még az ő nemzedékében. Érezték már a háború előszelét, s épp ezért azt gondolták, hogy krisztusi alapon azt kell keresni ami összeköt, s nem azt, ami hatalmi alapokon elválaszt bennünket. Ebből nőtt ki a svéd Nathan Söderblom, az uppsalai érsek ökumenikus egyház-egységesítését kívánó mozgalma. Sajnos először a zárt teológiai rendszerrel rendelkező nagy világegyházak ehhez nem csatlakoztak, hanem csak a protestáns egyházak. Sajnos, éppen amikor a döntő gyűlésekre került volna sor, a dolgokba beleszólt az első majd a második világháború. Kétségtelen: az első nagy ökumenikus világ-nagygyűlés 1948-ban protestáns világ-nagy gyűlés volt, ahol más nagy egyházak még megfigyelőként sem voltak hajlandók részt venni. Ez az amszterdami nagygyűlés fogalmazta meg az egyház megosztottságáról és az Isten országának személyes egyetemességéről szóló hírt. Utána, 1954-ben Ewanstonban Jézus Krisztus a világ reménysége címen jött egybe az ökumenikus mozgalom, majd más világtájak következtek: 1961-ben Új Delhi, majd 1968-ban Uppsala. Természetesen az ökumenikus tanácsok is tágultak, majd az ortodox egyház csatlakozott, illetve később a római katolikus egyház is megfigyelőket küldött. Ami az ortodoxiát, tehát a helyes tan közös megtalálást illeti, még bizonyos távolságok vannak közöttünk, sőt mondjuk ki őszintén: ilyen értelemben még szakadékok is ásítanak az egyes keresztyén ágazatok között. A legdöntőbb kérdéskör: vajon a hagyomány határozza meg a szentírást, vagy a szentírás a hagyományt? Es vajon két ága van a kijelentésnek: külön a hagyomány és külön a szentírás, vagy pedig a hagyomány a szentírásban ki kell hogy kristályosodjék és a szentírás dönt arról, hogy a hagyományból mit fogadunk el és mit nem. Természetesen döntő különbség van a struktúrákban: a hierarchikus srtuktú- rában és a presbiteri srtuktúrá- ban. Felülről lefelé kormányozzuk az egyházat, vagy alulról építkezve? Mi azt valljuk, hogy egyetlen feje van az egyháznak, Krisztus, aki nem az egyházfőknek ígérte a maga jelenlétét, hanem azt mondta, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük. Ezért aztán a krisztokráciát, azaz a krisztusi uralmat a hívők közössége kapja és ezért a hívők közössége alulról választja a magasabb testületeket, mint az történik a református egyházban is. Tehát a fölépítés: Presbitériumok, gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek, zsinatok. Az egyetemes zsinatok nem kötelező érvényű törvényeket hoznak minden tagegyház számára, hanem konzultatív jelleggel mindent megbeszélnek és demonstrálják amiben egyet értettek, s miután ezt kimondták, ez egyes helyi tagegyházak ezt megvitatják, s az ő zsinataik ratifikálják a nézeteket. Az ortodoxia, a helyes tan kérdéseiben tehát léteznek azok a nagy különbségek, melyek az ökumené jegyében sem tehetők ad acta. Ám megvannak a közeledések azért, mert találkozunk egymással az elvi- lágiasodásban, a világ hitetle- nedésének a folyamatában, ami másodlagossá, sőt századrendűvé tesz egyes hitvitákat, amelyek miatt korábban az emberek még kezet sem fogtak sokszor egymással. Olyan történeti és egyháztörténeti korszakba kerültünk a huszadik században, amikor lényegében véve minden egyes teológiai kérdés az Isten-kérdésen radi- kalizálódik. Sokkal döntőbb jelentőségű ma minden egyház számára, hogy van Isten vagy nincs Isten? Ügyanis a magától értetődő Isten világából átléptünk a nem magától értetődő Isten világába. Korábban a különféle hálaadásoknak nem képezte tárgyát, hogy van-e Isten, hiszen azt még a világi emberek is úgy gondolták. Az ökumené az egyházak számára nemcsak szándék tehát, hanem kényszer is, hiszen a közös imákon elmondjuk, hogy van Isten, hogy ez az Isten Jézusban emberré lett, s ez a Jézusban értünk emberré lett Isten az Atyának és a Fiúnak a lelkét küldi a mi szívünkbe és valamennyien áldjuk a Szentháromság Istent. Ugyanakkor ezt a közös nevezőt, amit a magától értetődősége miatt nem értékeltünk kellőképpen a múltban, csak hálaadással tudjuk fogadni a jelenben, hiszen találkozunk egymással, együtt lehetünk, hiszen különbözőségeink megtermékenyítőleg hathatnak egymásra. Ez az istentiszteleti életekben talán abban mutatható meg, hogy magától értetődően a protestáns egyházak járnak elöl az igehirdetésben. Nálunk nincs semmi más. De ne felejtsük, ha katolikus, vágy az ortodox nem hirdet igét, és a szentbeszédben öt percig általánosságokat mond, akkor is ott vannak a freskóik, Rubljov ikonjai, zengenek Mozart koronázási miséjének hangjai. Nem kérdés: nálunk a prófétai igét nem szívta föl a mise-liturgia és az ortodox scenario. Ugyanakkor nálunk az imádságnak nincs éppen az igehirdetés központi jelentősége miatt olyan döntő szerepe, mint az ortodoxoknál. A szakramentumi jelleg a katolikusoknál domborodik ki, hiszen ott minden vasárnap van szent áldozás. ♦ S már meg is születik ebben a kiegyenlítődés ugye, mert ha a római katolikus szakramen- tológia, az ortodox imaélet és a protestáns igeélet egyesülne a keresztyénségben, akkor csaknem egy páratlan ébredésnek lehetnénk a tanúi. De ehhez természetesen az kell, hogy egymásnak ne versenytársai legyünk, s valljuk: a mennyiségek kiszorítják, a minőségek kiegészítik egymást. És lassan valóban elérhetünk oda - igaz, ehhez óriási utat kell még megtenni -, hogy az ortodoxia területén a különbségek kiegészítsék egymást. Az ortopraxia - a helyes cselekvés - területén azonban azonnal egyek lehetünk. Például, hogy a kábítószer ellen küzdenünk kell és lehetetlen annak az öngyilkosságra és pusztításra indító javaslatnak eleget tenni, hogy adjunk csak a gyerekeinknek enyhe kábítószert, mert akkor a súlyosra nem szoknak rá. Akarjuk valamennyien az Istenben való bizalmat a magabiztos ember titanizmusa helyett, a tízparancsolatnak a tiszteletben tartását az emberi ál-tízparancsolatok, korlátlan szabadosságok erkölcstelensége helyett. Minden keresztyén egyház együtt akarja az imádságot a káromkodás helyett, együtt akarja a hatmillió abortusz helyett az életpárti Istent. Mindenki akarja az ál-kultúra helyett az igazi kultúrát. Az Isten egyházát a Sátán egyháza helyett; a tiszta családi életet az utcasarki züllések helyett és a békét a háború helyett. Mindannyiunk, a keresztyén egyházak ökumenében megfogalmazható célja: a világtávlatú, globális megmaradás. A végveszélyérzetek adta önpusztítás helyett a helyes cselekvés felé vezetni az embereket. Kozma Feremc Hová vezethet a minimálbérek körüli vita? >
