Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-27 / 26. szám
1995. január 27., péntek A mai nap uj Dunántúli napló 5 Szigetvár közvilágítása A DÉDÁSZ Rt. Szigetvári Üzletigazgatóságának vezetői csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak. Vincze László üzlet- igazgató bemutatta tevékenységüket, majd a jelenlévők megtekintették az ügyfélszolgálati irodát. Az Üzletigazgatóság területén a barcsi, a sely- lyei, a s,zentlőrinci és a szigetvári kirendeltség működik, amelyek összesen 150 település mintegy 41 300 fogyasztójával állnak kapcsolatban. Irodaházuk megépítésekor a céljuk az volt, hogy az ügyfelek kulturált körülmények között fizethessék be áramszámláikat. A helyzet mára annyiban változott, hogy az energiafelhasználással kapcsolatos szakmai tanácsadásra is vállalkoznak. Erre hozták létre az ügyfélszolgálati irodát. A Dél-Dunántúli Áram- szolgáltató megjelent képviselői szóltak a FÁM (Feszültség Alatti Munkavégzés) lényegéről is, amely 1978-ban vette kezdetét. Ma már minden kirendeltségükön dolgoznak nyolcán, akik az ilyen típusú munkavégzésre alkalmasak. A céljuk az, hogy a fogyasztókat minél ritkábban háborgassák. A DÉDÁSZ dolgozói tegnap a belvárosban végeztek munkát. A József Attila utcában (a Vigadó előtt) a régi utcai lámpákat szerelték le. Hat éve készült el a terv a Zrínyi tér és a rá csatlakozó utcák, a történelmi belváros megvilágítására. A Főtér díszkivilágítása már megtörtént, most a Zrínyi tér és a műszaki bolt közötti utcarész közvilágításának ^korszerűsítése folyik. Á. A. Sátorhelyen változatlan keretből gazdálkodnak A közel 700 lelkes baranyai kisközségben, Sátorhelyen másodjára is polgármesternek választották Jónás Ferencet. A tiszteletdíjas elöljáróval együtt a nyolc fős testület a napokban elfogadta a település ez évi költségvetését. A rendelkezésükre álló 24 milliós keret felosztásáról nem folytattak hosz- szas vitát. Miután megállapíthatták, hogy a felső tagozatosok szeptemberi visszatelepítése, s a vele járó három milliós többlet- kiadás ellenére egyetlen fillérrel sem nőtt a pénzügyi kondíciójuk az előző évhez képest, már csak egyet tehettek: elhatározták, az intézmények működtetése a legfontosabb és kijelentették, minden eddiginél takarékosabban fognak élni.- A pazarlás eddig sem jellemző. Korábban valamennyi évet kétmillió plusszal zártuk, most ez a pénzünk félmillióra zsugorodott. A fejlesztéseinket pályázatokkal igyekeztünk megvalósítani, tavaly is 33-at adtunk be. Különösebb beruházásra nem gondolhatunk. A tornacsarnokot, idén szerettünk volna befejezni, de majd négy év alatt építjük meg. A pénzügyi stabilitásunk megtartása mellett egyedül a park rendezését látom megvalósíthatónak - tájékoztatott Jónás Ferenc, majd megjegyezte, szerencsére a közműhálózat fejlesztése már nem okoz gondot. Az ivóvíz mellett kiépített a szennyvíz és a gázvezeték rendszer, és ennek köszönhetően évente egy-két új" ház; is épül náluk. Fiatalok telepednek le, így a 24 fős óvodában és 79-es létszámú iskolában az elkövetkező években néhány gyerekkel több fog helyet kér. Berta M. A csend hangjai... Müller Andrea felvétele Anyaszállást gyermekekért Gyorsabb a gyógyulás az anya mellett Egyre többe kerül a burgonya Már import krumpli is kapható az országban Pécsett, az uránvárosi piacon 90 forint a burgonya kilója Löffler Gábor felvétele Az, ha egy kisgyerek kórházba kerül, mindig nagy trauma mind a szülőnek, mind a gyermeknek. Ma már senki nem vitatja, hogy a gyógyulást segíti, ha az anya mellette marad. Arról nem is beszélve, hogy vannak esetek, amikor az anyának el kell sajátítania olyan ápolási módokat, amit otthon alkalmazni tud. Ezért egyre inkább bevonják a szülőt gyermeke kórházon belüli ápolásába. Szinte minden gyermek- kórház kialakított már anyaszállást a vidéki anyák részére, kivétel a POTE gyermekklinikája. A klinika szakmai színvonalát tekintve mindig az ország élvonalába tartozott és tartozik ma is, ugyanakkor talán a legszűkösebb körülmények között dolgozik. A századfordulós épület már akkor sem volt igazán megfelelő a célra, amikor a klinikát Trianon után „ideigle(Folytatás az 1. oldalról) Tóth István, a Mezőgazda- sági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) főtanácsosa szomorúan jegyezte meg a tanácskozás végén feltett körkérdésünkre, hogy a hazai sertéstenyésztés mélyponton van. Míg ugyanis a sertéslétszám a nyolcvanas évek végére csaknem elérte a 10 milliót, az 1989-től kezdődött visszaesés következtében mára a sertésállomány 5 millió alá esett vissza. Már pedig az öt milliót olyan bűvös határnak gondolták a szakemberek, amely alá reményeik szerint már nem eshetett volna a hazai sertéslétszám. A február 4-8. között megrendezendő 26. Magyar Filmszemlén tizennégy játékfilm és harminckilenc dokumentumfilm verseng - jelentette be Kézdi-Kovács Zsolt, a filmszemle igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az idei szemle a szűkös anyagi helyzet miatt „fapados” lesz, vagyis: a Budapest Kongresszusi Központ helyett a játékfilmeket az Uránia, a dokumentumfilmeket pedig a Művész moziban vetítik. Ez utóbbi lesz a játékfilmek utánjátszó bemutatóhelye is. A közönség a versenyben lévő játékfilmeket a Szinbád moziban is megtekintheti. A jegyek 200 forintba kerülnek és a helyszínen megvásárolhatók. A 39 versenybe került dokumentumfilmet 160 alkotásból választotta ki egy háromtagú zsűri, személy szerint Ardai Zoltán, Pintér Judit és Simó György filmkritikusok. Versenesen” ide költöztették Pozsonyból. A négyzetméter azóta sem lett több, az ellátandó feladatok ugyanakkor a többszörösére nőttek. A helyhiánnyal küszködő klinikán így szóba sem jöhet anyaszállás kialakítása, épületen kívüli megoldás pedig sokba kerül. Miután több fórumhoz hiába fordultak segítségért, a klinika műszerfejlesztés céljára létrehozott alapítványaiból összeadott pénzből olcsón megvettek a közelben egy rossz állapotban lévő ingatlant e célra. A felújítást még el tudják kezdeni, a befejezéshez és a berendezéséhez azonban támogatásra van szükségük. Ezért magánszemélyek, intézmények segítségére számítva közöljük az alapítvány nevét és számlaszámát: Visszatérés Alapítvány. Postabank és Takarék- pénztár Rt. MNB 249-98903. 025-00300/7007 S. Zs.- Mindez annak a következménye, - mondotta Tóth István - hogy a ’91-’93-as értékesítési nehézségek idején az állam támogatása elmaradt az ágazatban, a termelőket nem segítették a piaci túlkínálat levezetésében. Ezt követően, a múlt év szeptemberéig olyan felvásárlási árak voltak, amelyekben nem térült meg a befektetett tőke és munka hozadéka sem. Akár csak a MOSZ főtanácsosa, a termelők is úgy vélték, hogy az ez évre meghirdetett 90-100 forintos kilónkénti garantált ár nevetségesen alacsony, azt minimum 120 forint körül kellett volna megállapítani. Balog N. nyen kívül egyébként valamennyit bemutatják a szemle ideje alatt. Á kisjátékfilmek kategóriában három alkotás áll versenyben: Siklósi Szilveszter: Az igazi Mao, Csöndes Mátyás- Uborka Ferenc: Madarak 2., valamint Sára Júlia: Minden úgy van, ahogy van. A játékfilmes zsűri elnöke: Kovács András filmrendező, tagjai: Donáth László evangélikus lelkész, Granasztói György történész, Kardos Sándor operatőr és Szabó Magda író. A bírálóbizottság a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Flamex fődíját, a Magyar Filmlaboratórium legjobb operatőri díját, a Fővárosi Önkormányzat legjobb férfi és női alakítás díját ítéli oda. Az HBO a legjobb epizód- szereplőnek, a Független Producerek Szövetsége pedig a legjobb független producernek ítél oda díjat. A piacon vásároló háziasz- szonyok hétről-hétre döbben- tebben állnak az őstermelők és a viszonteladók asztalai előtt. Egyre többe kerül a burgonya kilója: az aprócskáért 75-85 forintot, a termetesebbekért 90-100 forintot is elkérnek. A pécsi nagybani piacon csak viszonteladókat, termelőket látni. Több elárusító bódénál csalogató a kiírt burgonya ár: 75-85 forint. A zsákos burgonya szemre is tetszetős, hibátlan. A pénztárcája után nyúló, esetleges vásárlót ekkor éri a meglepetés. A kereskedő az egész zsákot mérlegre teszi, és közli a tényt: a harminc kilónyi csupán 2640 forint. Kisebb tételben kimérve nem adja. Még két-három próbálkozás, és ugyanígy jár az ember. „A nagybanin krumplival nincs kilózás” - jegyezte meg egy keAz Országos Program Magazin a legjobb közönségfilmet jutalmazza. A külföldi kritikusok a legjobb filmnek Gane Moskowitz díjat, a Színház és Filmművészeti Főiskola diákjai a legjobb tanárnak Nyakkendődíjat szavaznak meg. A dokumentumfilmes zsűri elnöke Schlett István politológus, tagjai: Greskovits Béla közgazdász és Zsugán István kritikus, ők egy fődíjat és két kategória díjat adnak ki. A 26. Magyar Filmszemle életmű-díjjal: tünteti ki Gábor Miklós színművészt, Morell Mihály vágót és Romvári JózseJ díszlettervezőt. A díjátadó ünnepséget követően Korda Sándor 1918-ban készített, és nemrégiben felújított némafilmjét vetítik Vukán György élő zongorajátéka mellett az Uránia moziban. Itt forgatták a Tánc című első magyar filmet, 1904-ben. reskedő. De rögtön tanáccsal is szolgált: társuljanak az ismerősök és otthon méijék ki a burgonyát. Egy másik kereskedő mérgesen jegyezte meg, nem ők hajtották fel a krumpli árát. A pesti nagybani diktál. Hiába várják az emberek az olcsó lengyel krumplit - mire beérkezik az országba - annak az ára is a mostanihoz közelít. Elment Krakkóba, ott bezzeg fillérekbe kerül a piacon a burgonya! Számukra ez a mostani drágaság nem üzlet, hisz alig akad vevő. Tavaly januárban 28-32 forint volt a legdrágább krumpli - a mostani forgalom többszörösét bonyolította. Aki a nagybaniról almát, narancsot, banánt, mandarint vinne, csak egy eladónál teheti meg. A többinél rekesznyit, lá- dányit lehet venni. Úgy tűnik, ezen termékek vásárlásakor is Több, mint félszáz nyugdíjas szépen kiöltözve gyülekezett tegnap délután a kertvárosi Családsegítő Központban. Az intézmény ezentúl hetente egy alkalommal biztosít helyet a találkozásra, segíti a nyugdíjasok által elképzelt programok megszervezését, és adott esetben mentális segítséget is nyújt.-Nem is volt szükség nagy propagandára, máris hívták a szomszédaikat, ismerőseiket a nyugdíjasok - mondta dr. Si- monyi Emőke, a központ vezetője. - Mi helyet és egy csésze teát tudunk adni a nyugdíjasoknak, akik egyedül vagy családban a fölöslegesség érzésével küzdenek. Azt szeretnénk, ha ők alakítanák programjaikat, ők szerveznék az életüket. A mintegy ötvenezer lakosú városrészben mindössze két nyugdíjas klub működik. A tegnap megalakult kör nem a érdemes a szomszédokkal ösz- szefogni. A vajszlói burgonyafeldolgozót a Közraktár Kft. bérli 1993 augusztusa óta. Ilosfai László kft. vezető szerint a burgonya mizéria jövő őszig is eltart. Nem lehet a tavalyi kiesést az idén pótolni. A múlt évben 20 forint körül alakult a burgonya kilója, most az étkezési ára 60 forint plusz ÁFA. Jelenleg eladatlan készletük nincs. A burgonya árusítást abbahagyják, mert elkezdik a pehely gyártást. Ciklámen vetőburgonyából bőséges a készletük. A Zöldért kereskedelmi igazgatóhelyettese, Takó Ferenc elmondta, a hazai burgonya kilója 88-90 forint. Német burgonyát is ajánlottak hasonló áron. Mindehhez még egy adalék: láttunk pécsi boltokban egy kiló burgonyát 135 forintért árusítani. Ádám Erika szociális gondok enyhítését tűzte ki célul. A klub szervezőit az vezérelte, hogy az idősek lelki egészségének gondozása elhanyagolt terület hazánkban. Nem véletlen, hogy idős korban viszonylag magas a befejezett öngyilkossági kísérletek száma. Ügy néz ki, társadalmunkban borzasztó dolog megöregedni, lehangoló perspektíva a mai középnemzedék számára. Egyik napról a másikra az emberek elveszíthetik a fontosságukat, akár egy családban is feleslegessé válhatnak. A tegnapi ünnepélyes összejövetelen a Pécsi Nyugdíjas Egyesület Bokréta kórusa vidám és szomorkás népdalokat énekelt, amelybe bekapcsolódtak az összegyűlt nyugdíjasok. A Kolping Egyesület tagjai saját készítésű süteménnyel kínálták meg társaikat. P. E. A mezőgazdasági kistermelők adózása Idén sem kell személyijöve- delemadó-bevallást benyújtaniuk azoknak a mezőgazdasági kistermelőknek, akiknek 1994. évi árbevételük nem haladta meg az egymillió forintot - közölte az APEH csütörtökön az MTI-vei. Ez a lehetőség azok számára adott, akik korábban mezőgazdasági kistermelőként jelentkeztek be az adóhatósághoz. Az ő esetükben az év végi elszámolást a munkáltató is elvégezheti dolgozója helyett, ha az egyéb törvényi feltételek fennállnak. Akinek más forrásból származó jövedelme miatt kell adóbevallást benyújtania, annak a mezőgazdasági kistermelésből származó bevételét is szerepeltetnie kell a bevallásban. A „Égnek áll a hajam szála” A Nemzetközi Gyermek- mentő Szolgálat Pécs-B aranyai Csoportja tréfás jótékonysági diák gáladélutánt rendez „Égnek áll a hajam szála” címmel január 29-én, vasárnap délután 3 órától Pécsett, az Ifjúsági Házban, dr. Dely Viktória kezdeményezésére és szervezésében. A gálán fellép a Szélkiáltó együttes is. A belépődíj gyermekeknek 100, felnőtteknek 200 forint. A rendezvény bevételét a nehézsorsú gyermekek iskolai ebédjének befizetésére fordítják a szervezők. Társasutazások ’95 kiállítás Pécsett Az idén tavasszal is megrendezik Pécsett, a hagyományos turisztikai és üdülési kiállítást. A Társasutazások ’95 címet viselő rendezvénynek a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulája március 10-12 között ad otthont. A kiállítás - mintegy ötven idegenforgalommal foglalkozó céget hívnak meg a szervezők - remélhetően jó áttekintést ad az utazni, nyaralni szándékozóknak a hazai és külföldi utazási irodák kínálatából, amelyek közül többen, meglepetéssel is szolgálnak majd az érdeklődőknek. Barátság szerződés Görcsöny polgárai a német- országi Breitenbrunn község küldöttségét a múlt év őszén látták vendégül. Tavasszal a baranyai település lakóit hívták vissza, szomszéd-látogatásra. A két település Barátság szerződés, együttműködési megállapodás megkötését tervezi. Maradt a régi bérlő Mohácson az önkormányzat ezelőtt öt évvel bérbe adta a szeméttelepet Csákány Béla vállalkozónak. A szerződés lejártával pályázatot írtak ki a szeméttelep működtetésére, és a képviselő testület ismét a régi bérlőnek szavazott bizalmat. Sertéstartás mélyponton Február 4-én kezdődik a 26. Magyar Filmszemle A méltóbb öregségért *• f