Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-26 / 25. szám
8 uj Dunántúli napló Honismeret 1995. január 26., csütörtök Régi januárok HÍRES PÉCSI FŐRABBIK * Dr. Perls Armin Buda, 1945 Nem írtam naplót, nem i- csatlakozhatom dátumsze- í men az „Ostromnapok” so- jj rába, csak emlékeztembe örökre beleégett képeket idézek. A Dunába robbantott vasúti híd melletti partszakaszt védő Viharos őrnagy s csoportjánál voltam orvo- f szászlósként. A teherautó nyitott rakó- j dóterületén szállítottuk a se- jj besülteket kórházba. Az út a s kórházig a legjobb esetben 1 fél órát vett igénybe és nem i- volt veszélytelen. Egy alka- ; lommal halálos aknaszilánk : ért egy sebesültet. A köny- J nyebb sebesülteknek, betegeknek, akiknek kórházi ke- i zelése nem volt feltétlenül i indokolt, fekvőhelyet kellett j biztosítani. A kötözőhelytől ? alig ötven méterre levő ? kocsma ivója alkalmasnak l látszott. Amint besötétedett, : megjelent a vonalból egy sá- í ros, piszkos, rosszultáplált, ; agyonfázott „gyengélkedő” ; csoport. Fáradt, üres, lázas tekintetek merednek rám reménykedve a pilács gyér < fényénél. Naponta elmondtam: Bajtársak! Mindnyá- ■■ junkra ráférne hat heti szana- ; tóriumi kezelés, de csak Ü együtt hagyhatjuk abba! Ad- ■ dig csak az a beteg, akinek j láza 38 fok felett van. Mi más jöhetett volna számításba? A sebesültek t egész nap jöttek, vagy hoz- ták őket, estére a láz és has- j menés maradt, ami úgyszólván mindenkinek volt. Csak magas láz jelenthette a „paradicsomot”: fűtött helyisé- > get az elfekvőben. Mindez úgy látszott egyetlen szavamtól, egy sor írásomtól függ. Sosem hittem, hogy az első vonalban is kell gyengélkedő könyv diagnó- ’ zissal, és mérünk lázat, nézünk nyelvet, torkot. Csak a szemeket láttam, a fásult vagy reménykedő, égő vagy ; hamus szemeket. Orvosi munkám nem a gyógyítás ; volt, hanem ítélkezésnek ; éreztem. Szavaimra a megjelentek ' fele csendesen visszafordult, a többi megpróbálta ... Áthárítottam a felelősséget a kis higanyszálra vagy szemmel látható jelekre, i Kétszer tudatosan kedveztem. Egyik sem kérte, beszédközben tudtam meg, hogy a nagybaj szú tüzér öt : gyermeket hagyott otthon és egy fiatal huszárnak két testvére esett el, ő szüleinek utolsó gyermeke. Csaknem , besarjadt, jelentéktelen sebeiket hatalmas kötéssel láttam el. A „kocsma-kötöző-tün- dérkertben” húzták ki az utolsó napig. Konkoly-Thege Aladár Az elmúlt évszázadból két esztendő újságjait böngészve próbáltam választ kapni: vajon hogyan éltek az akkori pécsiek, minek örültek, min szomorkod- tak, bosszankodtak, miképp szórakoztak? Az egyik év: 1895. A Pécsi Közlöny című lap január elején megjelenő számaiból értesülhettek a pécsi olvasók is a Wekerle kormány bukásáról, a kormányválságról, gr. Khuen-Héderváry kormányalakítási kísérletéről, rövid pünkösdi királyságról, végül a Bánffy Dezső vezetésével megalakult kabinetről. Az újság gyorsan elárulta azt is, hogy Khuen-Héderváry Pécsett járt gimnáziumba, s ha nem is ő lett a kormányelnök, mégis van a pécsieknek patro- nusuk, házi miniszterük Percei Dezső belügyminiszter személyében. Ő boldogult Percei Béla országbíró fia, szintén a pécsi gimnáziumban tanult és 1868-ban Baranya megye aljegyzője lett. Amikor Khuen-Héderváry még kormánya összeállításával bajlódott, a Pécsi Közlöny arról adott hírt, hogy Karneval herceg már megalakította kabinetjét. Kormányprogramja, mely ellen aligha fog az ellenzék küzdeni, a következő: jan. 9-én Hercenberger-féle táncpróba; 12-én jogászbál; 16-án őrmesterek „furcsa háborúja”; 19-én kát. legényegylet „extra munkája” - a törvényes munkadiő határain túl; 26-án tűzoltók „lábgyakorlata”, febr. 2-án pincérek „ügyességi produkciója.” Pécs száz évvel ezelőtti januári eseményei közül feljegyzésre érdemesnek tartottam például azt, hogy a Mecsek Egyesület választmányi ülésén szó esett a jakabhegyi ásatásokról, elfogadtak egy javaslatot, mely szerint az egylet birtokában lévő régiségeket adják át a városi múzeumnak, tervbe vették, hogy a Tubesre utat építenek, a Zengő csúcsán pedig messzelá- tót, a Kardos út második szakaszát padokkal látják el, a Tettyét szabályozzák és kirándulásokat szerveznek. A Pécsi Kerékpár Egyesület is megtartotta tisztújító közgyűlését, melyet az újra választott elnök, Zsolnay Vilmos jólsikerült arcképének leleplezésével kötöttek egybe. A beszámoló szerint az elmúlt évben lekerekeztek 75 213 kilométert. Örömmel fedeztem fel egy cikket, mely arról szólt, hogy az új színházépület átvétele végett a városba érkezett Somogyi Károly színidirektor, aki azonnal Aidinger polgármestert kereste fel. Megbeszélték a színház megnyitásának időpontját, melyet a színigazgató október 1-jére kért kitűzni. Ugyanakkor leszerződtette a pécsi katonazenekar 24 tagját 600 frt-ért. ■sk Harminc évvel később 1925-ben már az operarajongó Asszonyi László színtársulata szórakoztatta a közönséget. A Dunántúl című napilap tudósítása szerint jan. 3-án este „a Bohémek - Puccini operája - mely a világ legrejtettebb zugába is elért már - ma jutott el végre hozzánk is. Az előadás felülmúlta minden várakozásunkat. A főérdem Gödri Katóé, akinek Mimije játékban igen rokonszenves, énekben értékes művészettel telt. A zenei betanítás fáradságos munkáját Hajsinek Rezső karmester végezte, lelkiismeretes munkájáért teljes dicséret illeti.” A kritikus kifogásolta a dallamok túlságos elnyújtását. „Megengedhetetlen, hogy a karmester alávesse akaratát az énekeseknek. A tempót a karmesternek kell diktálni! Több vonós nem ártott volna”. - vélte Böldis Dezső. „Még januárban újból megnyílik a Pannónia szálló” - jelent meg nagybetűs címmel a hír a Dunántúlban. Ennek előzménye az volt, hogy a szálló tulajdonosa, a Dunántúli Bank engedélyt kapott a szállodai üzem megszüntetésére és helyiségeinek a Dunagőzhajó- zási Társaság részére való átadására. Ugyanis 1922 óta megcsappant Pécs idegenforgalma, a szálló látogatottsága, így annak fenntartása gazdaságilag lehetetleríné vált. Az azóta eltelt évek alatt azonban a helyzet megváltozott, az idegenforgalom ismét emelkedni kezdett. A lap értesülése szerint a Pannóniát nagy költséggel jobbkarba helyezik és mégis szállodaként fog, már januártól a közönség rendelkezésére állni. Hentz Kálmán ma is élő leszármazottai bizonyára örömmel olvassák, hogy a Jókai téri órásmestert érte az a megérdemelt kitüntetés, hogy a pécsi MÁV osztálymémökség őt bízta meg az összes vasúti óra karbantartásával és javításával. Friedrich Sándor pedig megnyitotta Pécs tizedik gyógyszertárát a Rákóczi út 28. sz. Mattya- sovszky-palotában. A Mattyasovszky család is jelen volt a Pécsbaranyai Múe- umegyesület felolvasó ülésén, melyen két elhunyt választmányi tagra emlékeztek: Stenge Ferenc alispánról Fejes György a múzeum egyesület titkára, Mattyasovszky Jakabról pedig Reéh György ny. városi tanácsnok szólt meleghangú beszédében. A pécsieket is izgalomban tartotta annak híre, hogy Léde- rer Gusztáv csendőrfőhadnagy és felesége brutálisan meggyilkolta Kodelka Ferenc hentesmestert. Pécsett Werle Győző követett el rablógyilkosságot. Eletfogytiglanra ítélték, de a váci fegyházba való átszállítása előtt hét fegyenctársával a pécsi fogház Papnövelde utcai szute- rén helyiségéből - felfeszítve a dróthálót, a Kálvária utca felé - megszökött. 1925 januárjának krónikájához tartozik, hogy a pécsi Erzsébet Tudományegyetem tanácsa a Dunántúl Nyomda Rt.-nak az „Egyetemi Nyomda” címet adományozta. Dr. Nádor Tamás „... egyéniségét a jellem tisztasága, és minden tekintetben kifogástalan volta, magánéletét és közéleti nyilvános szereplését pedig példaszerű eszményi magaslat jellemzi. A rhe- torika művészi remekei közé tartozó szónoklatait őszinte, megtisztult hazafias szellem lengi át, amely a vallásosság ápolásán kívül egyúttal a magyarság és általános emberiesség fejlesztését is minden egyes alkalommal hathatósan szolgálja. Perls Ármin dr. úgy a pécsi izr. hitközség kebelében, mint a helyi társadalmi és törvényhatósági életben a felekezeti türelmességnek, a társadalmi békének, a különböző ellentétek kiegyenlítését célzó megértésnek a kitűnő képességekkel megáldott ékes szószólója.” Ez állott abban az előterjesztésben, amelynek alapján 1911 decemberében az I. Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki az uralkodó. Olyan hazai zsidó családból származott, amely több nemzedéken át adott tudós rabbikat. Mózes nevű nagyapja előbb kismartoni, majd bonyhádi rabbi volt, édesapja Nagykárolyban lett vallási vezető, ahol 1853-ban Perls Ármin is született. Tanulmányait szülőhelyén kívül Nagyváradon, Berlinben folytatta, majd Kassára hívták meg rabbinak. Itt lett országosan hires hitszónok, majd tevékenységét Kecskeméten folytatta. Kecskeméten ismerkedett meg egy ünnepség során Jókaival, aki szónoklata után megcsókolta és örömének adott kifejezést megismerkedésükért. Hasonlóan vélekedett Baross Gábor közlekedési miniszter is, amikor - immár Pécsett - találkoztak. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi minisztert pedig egyik pohárköszöntőjével annyira megnyerte, hogy fölkérte zsidó felekezeti ügyekben országos tanácsadójának. Az ő fölkérésére terjesztette föl a pécsi főispán a Ferenc Jó- szef-rend lovagkeresztjére. A pécsi zsidó hitközség nagy felvirágzást ért meg az elmúlt század harmadik harmadában, s ennek a fejlődésnek egyik fő reprezentánsa volt dr. Perls Ármin. A monarchiában egyre inkább meghonosodó vallási türelem nagyot nyert az ő munkásságával: bebizonyíthatta, hogy a hazai zsidóság megállja a helyét minden téren, s a hazai társadalom szerves részét képezi, amely tevékenységével az ország fejlődését szolgálja. Az első világháború kitörése után, 1914. augusztus 18-án este a zsinagógában még szónokolt, majd az esti istentisztelet idején kisietett a templom elé, ahol lelkesítő beszédet intézett a frontra induló katonákhoz, akik között Imre fia tizedesként szolgált. Nemsokára azonban ismét elővette két évvel azelőtt jelentkező bélbetegsége, családja kíséretében a fővárosba szállították, ahol a kor hires professzora, Herzl Manó operálta meg, de a bélrákon már ő sem segíthetett. A halál szeptember 8-án következett be, s a halottat a fővárosi búcsúztató után szállították Pécsre. A zsidó temetőben biztosított díszsírhelyen történő temesékor dr. Visy László főispán, Stenge Ferenc alispán, dr. Nendtvich Andor királyi tanácsos, polgár- mester, a társegyházak képviselői, a város neves közéleti férfiúi mellett az ország számos részéből jöttek el rabbitársai, tisztelői, a tanintézetek tanári kara, ifjúsága és a város lakosságának számtalan képviselője. A zsidó hitközség élén dr. Lóránt Lipót főorvos, elnök és Ernster Géza főkántor búcsúzott a pécsi zsidóság nagy halottjától. Dr. Vargha Dezső A Dunántúl Nyomda Rt. gépterme A feudális-kori baranyai társadalom kutatója számára nem kis gondot jelent, ha úgy akarja láttatni a nemzetiségeket, ahogy jobbágy sorban vagy úri renden egymás mellett éltek a letűnt századokban. Az együttlét bemutatására nyújt kitűnő lehetőséget Töreky Antal Baranya vármegyei biztos jelentése. A Dráva-szabályozás egy régi epizódjáról számol be, amelynek során talán először ütköztek Baranya és Verőce vármegye nemesi vezetőinek érdekei. Baranya vármegye rendeletére 1811 szeptemberének első napjaiban dereglyéken átszállították a Dráván a hegyháti, mohácsi, pécsi és a siklósi járások közmunkára kirendelt roboto- sait, hogy a Soldini félszigeten Töreky Ántal drávai biztos és a kiváló Eisenhut György megyei mérnök vezetésével átvágják a Dráva egyik kanyarulatát. A verőciekkel kellőképpen nem egyeztetett tervből azonban nem lett semmi, mert a Valpói Uradalom ferisanci ispánja már az első éjjel megtudta a baranyai terveket, és tájékoztatása nyomán megérkezett másnap két „Pántzéros hajdúval” Kisfaludi Benjámin szolgabíró, a Valpói Uradalom fiskálisa és Verőce vármegye alispánjának írásos felhatalmazása alapján követelte a munka azonnali beszüntetését. Amikor a drávai biztossal nem boldogultak, azzal ijesztgették a munkásokat, hogy ha önként nem távoznak, akkor katonákkal és a Valpói Uradalom népével „az egész sokadalmat széllel veretik”. Azok pedig nem törődve a vezetők bátorításával, már az első napon háromszor megszaladtak. Ezért a drávai biztos parancsot adott hajdúinak, hogy „ha a nép jó móddal visszatérni nem akarna, bottal is térítessék vissza”. Az erőszakra először a németek reagáltak, akik a parancsot végrehajtó Bosnyák Mihály hajdú egyik ujját fejszével megsebesítették, magát peNemzetiségek a Dráva mentén dig a Drávának szorították. A hajdú szorult helyzetében „ki- rántá villogó kardját és a népet észre hozá. Ezután, mint ostorhegyen - térült a nép és nyomult a helyére.” A rácok egy Marusits nevű hajdút fenyegettek, a maguk nyelvén kiabálván „Ufatiga, ubiga Jebenu majku!” Ehhez tették hozzá magyar társaik „Üsd agyon az ilyen teremtettét, ha már benne vagyunk!” Marusitsot a gazdája, a drávai biztos csak úgy tudta megmenteni a feldühödött jobbágyoktól, hogy „kéziből a pál- czát ki vévén, különössen ... a körülötte tolongó mohácsi járás népét szidalmakkal és a vakmerőbbek megütögetésével” észre térítette és a többiekkel együtt munkára visszazavarta. A mi számunkra ezek az epizódok világosan hirdetik, hogy a közös sors egybe kapcsolta a soknemzetiségű Baranya robo- tosait. Mire a drávai biztos visszatért zendülő munkásai közül, már javában „patvarkodott” verőcei vendégeivel Eisenhut mérnök. Itt elegánsan, a nemesi ceremóniák tiszteletben tartásával zajlottak az események. A biztos maga is udvariasan köszöntötte a díszruhás, kardos küldöttséget, szavaira pedig magyarul, de „rövideden” válaszolt annak vezetője, s Verőce vármegye nevében megtiltotta a munka folytatását. Mikor Töreky Antal közölte, hogy megyéje utasítása nélkül nem vonulhat vissza, Kosz táblabíró azzal búcsúzott, hogy egy regement katonának és tízezer jobbágynak erejével kényszeríti majd a drávai biztost és embereit „az munkától való elállásra”. A fenyegetésére a nép nagyobb része otthagyta munkahelyét. A németség meg sem állt Gátig, Podgoricáig, s hogy menekülését könnyítse, elhányta mindenét, „odahozott borával Dunát festvén, kenyerével pedig az halaknak eledelt adván”. Mások a miholjáci révre, vagy pedig a kukoricáson át a sajkákra igyekeztek. A munkahelyen csak a mérnök maradt, a biztos ugyanis a partra rohant, mert félő volt, hogy a túlzsúfolt bárkák felborulnak. Az itt utolért emberek voltak az utolsók, akiket még munkába lehetett állítani, mert hamarosan megérkezett „a valpói tóttság puskával, szekertzével, vas vel- lákkal, halászó szigonyokkal és csáklákkal felfegyverkezve”. Szidalmazták, halállal fenyegették a biztost, aki erre a munkát félbehagyatta ugyan, de a munkásait nem engedte távozni. A jelentésből nem derül ki, mi bírta rá végül a valpói jobbágyokat, hogy csendben letelepedjenek a kihányt halmokra, s várjanak egészen 10 óráig, amíg visszatérnek a verőcei urak. % A vezetők között kiújuló vita alatt állt elő az a komikus helyzet, hogy a barikád két oldalán munkába fogott a nép, de amit a baranyaiak kihánytak, azt a valpóiak azonnal visszadobálták az árokba. Erre a lehetetlen helyzetre utalva írta jelentésében a drávai biztos, hogy „okosabbnak lenni véltem az munkának tökélletes végbe szakasztását, hogy sem embereinknek tovább való haszontalan munkát, s fáradságot okozzak”. A kemény, de kissé öntelt drávai biztos ezzel a döntésével elérte, hogy a földesúri érdekből szembefordított soknyelvű nép „az nemzeti gyűlölségből is öszve ne kapjon”. így zajlott le 1811 őszén a Dráva-szabályozás soldini epizódja, amelynek során a két megye vezetői talán először játszottak a nemzetiségi gyűlölködés tüzével. Dr. Kiss Z. Géza 1 *
