Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-20 / 19. szám
10 aj Dunántúlt napló A hét témái 1995. január 20., péntek SEMMI OK KÉTELKEDNI A CÉLOK VÁLLALÁSÁNAK ŐSZINTESÉGÉBEN Fidesz-MDF flört? Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos „közös megegyezéssel” történt menesztése, s a közvetlen kiváltó ok, a Hun- garHotels-ügy ismét reflektor- fénybe helyezte a politika és a gazdaság viszonyát, amely egyik kulcskérdése a rendszer- váltásnak. S minthogy az alig féléve kinevezett Bartha fő feladata az új privatizációs stratégia kidolgozása volt, távozása kétségeket ébreszt e valóban átfogó „államtalanítási” koncepció sorsát illetően. Kótyavetye? Annak idején a szocializmus újból nekilendülő reformereinek első követelése mindig az volt, hogy vonuljon ki a politika - a párt, az állam - a gazdaságból. A rendszerváltás közvetlen előtörténetéhez tartozik, hogy a 80-as évek közepén önkormányzati irányítási formákat vezettek be az állami vállalatoknál, függetlenítve ezzel az állami vagyon feletti rendelkezést az államtól. Lényegében ez szolgált alapul ahhoz, hogy az évtized végén viharos gyorsasággal meginduljon az úgynevezett spontán privatizáció. Az állami vállalatok társasággá alakulása során a műveletbe legtöbbször külföldi és hazai magántőkét is bevontak, de az átalakulást lényegében a (volt) állami vállalat menedzsmentje hajtotta végre. A kor viszonyaiból következett, hogy ez a vállalatvezetői réteg többnyire szoros kapcsolatban volt a politikai vezetéssel. Ez a tény indokolta vagy legalábbis magyarázta, hogy a rendszerváltást követően a „spontán privatizáció” kifejezés egyfajta szitokká vált. Ugyancsak a kor viszonyaiból következett az is, hogy a vállalatoknak nem volt valóságos forgalmi értéke, s így - akár alappal, akár alap nélkül - bármelyik esettel kapcsolatban fölvethető volt az áron aluli értékesítés, a „kótyavetye” vádja, különösen ha a vásárló külföldi Öt és fél éve tart a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása, de talán most lezárul az előkészítés időszaka. A kulturális tárca vezetése mindenesetre bízik benne. Igaz, elődeik is optimistán szemlélték az új és újabb tervezeteket, amelyek sorsa ma már ismert. A mostani az ötödik változat, amelynek a kidolgozásért felelős helyettes államtitkár szerint több esélye van a szakmai elfogadásra, mint az előzők bármelyikének volt. Hogyan lehet ötödik tervezet az, amelyből már tizenkettő készült? Úgy, hogy az 1992-94 között „megtermelt” Nemzeti Alaptanterv-csírákat a tárca az egyszerűség kedvéért összefoglalóan NAT 4-ként kezeli. A korábban kidolgozott tervezeteket nemigen hasznosították, a Privatizáció és politika volt. Ezen az sem változtatott, hogy - nem sokkal az 1990-es választások előtt - a Né- meth-kormány a privatizáció irányítására felállította az Állami Vagyonügynökséget. Az ÁVÜ által megvalósított első komolyabb üzlet, az Ikarus részvénykibocsátása pont olyan heves támadásokat váltott ki az időközben kormányra jutó nemzeti konzervatív pártokból mint amikor, mondjuk, a Kleider Bauer „spontán” megvásárolta a Ruházati Bolt Rt-t. Az Antall-kormány egyik első intézkedése volt, hogy kormány- ellenőrzés alá helyezze az ÁVÜ-t, s az MDF programjának megfelelően biztosítsa „a nemzeti tulajdon hatékony védelmét, fellépjen a visszaélésekkel, a hanyagsággal és a felelőtlenséggel szemben.” A Nemzeti Megújhodás Programja a „szabadság és tulajdon” elvei alapján célul tűzte ki, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározóvá váljék a magángazdaság, tömegmértékben szülessék meg a tulajdonos polgárság. Ennek keretében - a társadalmi igazságosság nevében - egyrészt kárpótolni akarták az előző négy évtizedben tulajdonuktól jogtalanul megfosztottakat, másrészt tulajdonhoz próbálták segíteni - MRP, KRP, E hitel - az állami vállalatok munkásait, alkalma^ zottait is. Közben viszont a gazdasági válság mindennél fontosabbá tette a gazdaság át- struktúrálását és ehhez - hazai nem lévén - külföldi tőke bevonását. 1997 végéig Az egymást keresztező célok kellő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a privatizáció talán legfontosabb terepe maradjon a politikai harcnak. Az Antall-kor- mányt éppúgy vádolták a privatizáció elszabotálásával, mint másik oldalról - az ország kiárusításával, azzal, hogy a privatizáció révén saját politikai klientúrát épít ki és azzal, hogy a gazdasági ésszerűséget háttérbe szorítva, olcsó politikai népszerűséget hajszol a kedvezményes privatizációs programkisérle- tekkel. Politikai érdektől és értékválasztástól függ, hogy ki melyik vádat tartja igaznak. Mindeközben tény, hogy - a privatizáció révén - az elmúlt fél évtizedben a magyar gazdaság tulajdoni szerkezete gyökeresen átalakult. Tény viszont az is, hogy most - a politikai hatalomváltással párhuzamosan, de attól függetlenül - került napirendre a legnagyobb állami vállalatok - olaj- és villamosener- gia-ipar, távközlés stb. - és bankok magánkézbe adása. A Hom-kormány programja nagyon határozottan állást is foglal a privatizáció gyorsítása mellett. Az új privatizációs törvénytervezet célul tűzi ki, hogy 1997 végéig befejeződjék a folyamat. Mégpedig úgy, hogy az előző kormányhoz képest lényegesen szűkítenék a tartósan állami kézben maradó tulajdon körét, előnyben részesítenék a készpénzes vásárlást, a nagyvá- lallatok esetében pedig kifejezetten a külföldi tőkére számítanak elsősorban. Politikai érdekek Semmi ok kételkedni a célok vállalásának őszinteségében. Az utóbbi hetekben viszont kiderült, naivitás azt gondolni, hogy a privatizációt - s általában: a „kapitalizmus építését” kísérő politikai érdekütközésnek megszüntethetők. Mert feltehetően ugyanilyen őszinték azok is, akik a nemzeti vagyon védelméről, a hazai tőke gyá- molításáról vagy éppen a társadalmi igazságosságról beszélnek. Hajdú András Bartha Ferenc MÁR A 12. VÁLTOZAT Ez a NAT lesz a végső? másik, hogy a minisztérium szakemberei korábban vagy nyolc NAT-tervet dolgoztak ki, s ez önmagában lejáratta a dokumentumot. A most vitára kerülő NAT 5 nem teljes tantervi szabályozó, csupán a tizenegy legfontosabb műveltségi terület alapjait tartalmazza. Ezt egészítené ki az iskolák saját tanterve. Sem a NAT, sem a vele együttjáró nagyobb nevelőtestületi önállóság azonban nem vezethet oda, hogy az iskolák a gyerekek és a szülők akaratával ellentétes profilt vegyenek fel - hangsúlyozza Báthory Zoltán helyettes államtitkár. A szülők véleményét is ki kell kérni és figyelembe kell venni az új tantervek kidolgozásakor. Az új koncepciót a szakmai és a társadalmi szervezetek még csak ezután kapják meg véleményezésre, ám ha előttük megbukik a „vizsgán”, akkor kezdődik az egész huzavona elölről. A minisztérium véleménye szerint többet árthatunk gyerekeinknek, ha az időt húzzuk, mint ha egy nem teljesen tökéletes, ám elfogadható koncepció alapján megkezdődhet az oktatás reformja. Ez ugyanis elkerülhetetlen, hiszen ma még a középiskolás kordáknak csupán 50 százaléka jár középfokú képesítést adó intézménybe, ahhoz pedig, hogy a munkaerőpiacon versenyképessé válhassanak a pályakezdők is, emelni kell az iskolázottságot. A tárca vezetői azt szeretnék, ha néhány éven belül az iskoláskorú korosztályok legalább 75 százaléka középiskolai végzettséggel lépne ki az életbe. Fodor Gábor miniszter szerint ez azért is jó volna, mert megtennénk az első lépést a felsőoktatás hallgatói létszámának növelése felé is. Ha sikeresen vizsgázik a szakma előtt a NAT 5, akkor májusra elkészülhet a miniszter által is jóváhagyott tervezet, amelyet a Parlament is megtárgyal. Szalóky Eszter Az udvarlás mindig magában hordozza a házasság veszélyét - mondta Orbán Viktor a FIDESZ és az MDF közeledésével kapcsolatban. Sokakat meglepett e két politikai erő „flörtje”, már csak azért is, mert a parlamenti választások két nagy veszteséről van szó. Dr. Schien István politológust e szövetség lehetőségeiről kérdeztük. A politológus szerint nem szabad meglepődni a jelenlegi parlamenti és parlamenten kívüli pártok semmilyen sakkhúzásán, a mai politikai viszonyok között bármilyen szövetség elképzelhető. Ki gondolta volna 1990- ben, hogy az SZDSZ valaha is szövetségre lép az MSZP-vel? S lám, ma együtt kormányoznak. Az önkormányzati választásokon pedig a létező összes pártszövetség megjelent. Ezért nem tartja meglepőnek, ha a FIDESZ az MDF-fel köt egyezséget. Schlett István úgy véli: a fiatal demokraták és a Fórum feltehetően azért került közel egymáshoz, mert a Fidesznek az 1994-es választások után nem csupán saját kudarcaival, hanem a hazai politikai élet átrendeződésével is szembe kellett néznie. A FIDESZ vezetői 1994-ig hárompólusú politikában gondolkodtak: megkülönböztették a jobb, a bal és a liberális centrumot. Ez utóbbit képviselte (volna) a FIDESZ és az SZDSZ. A fordulat akkor következett be, amikor kiderült: a szabaddemokraták inkább a baloldali értékrendhez közelítenek, vagyis Magyarországon kétpólusú politikai mező kezd kialakulni. A legutóbbi szavazásokat követően a „liberális közép” megszűnt, hiszen az SZDSZ belépett a kormánykoalícióba. Schlett szerint ez sarkallta a Fi- desz-t arra, hogy mintegy a „balra tolódott” liberális testvér ellensúlyaként előlépjen a jobboldal liberális pólusaként. Arra számít, hogy közreműködésével a jobboldal a hagyománytisztelet mellett „liberálisabbá” is válna. Ennek a gondolatnak a megalapozottságát alátámasztották az önkormányzati választások eredményei is, hiszen rengeteg közös jelöltje volt a két (három) pártnak. Igaz, fűzi hozzá Schlett, a parlamenti választási eredmények után feltehetően attól féltek, hogy az önkormányzati választásokon egyenként teljesen elvéreznek a jobboldali pártok. A választási szövetség ennek elkerülése végett jött létre, s mivel sikeresnek látszik az együttműködés, a folytatás is kézenfekvő. A Fidesz-t és az MDF-et a kommunista veszély elleni riadalom, az ellenzékiség és az anyagi nehézségek hozták össze, de ezek annyira mégsem nyomós okok, hogy a közeljövőben teljes pártfúzióhoz, az önállóság feladásához vezessenek. Szalóky Eszter Európa-nyugdíj ? A londoni Federal Trust nevű intézet legutóbbi jelentéseinek már a címe is sokkoló hatású: .Európa időzített nyugdíjbombája.” A szakértők kiindulópontja, hogy valamennyi EU-tagállamban az alapvetően állami nyugellátási rendszer különböző nemzedékek hallgatólagos megállapodásán nyugszik, vagyis azok, akik dolgoznak, anyagi hozzájárulásaikkal fedezik a már nyugállományúak részére történő kifizetéseket. A legtöbb ország nyugdíjpénztáraiban legfeljebb néhány hónapra szóló tartalék található, tehát amit az aktív dolgozók befizetnek, szinte azonnali kifizetésre kerül. Viszont tudják, hogy a „ma nekem, holnap neked” elve érvényesül, tehát amikor nyugdíjba vonulnak, ugyanezt a juttatást megkapják a következő generációktól. A londoni alapítvány által említett időzített bomba most azzal fenyeget, hogy szétrobbantja a nemzedéki alkut. Ennek két, egymással összekapcsolódó, demográfiai oka van. Az egyik a születések számának visszaesése, a fejlett európai országok népesedési helyzete. A másik az átlagos várható élettartam növekedése. A születések száma, amely 1965-ben Németországban még 2,5 volt egy-egy asszonyra számítva, jelenleg csupán 1,5 és az EU többi országában is hasonló arányok mutatkoznak. Márpedig statisztikailag asszonyonként legkevesebb 2,1-nyi születés kellene ahhoz, hogy a népesség reprodukálódjék. Az életkor gyors növekedését jellemzi, hogy 1950 óta a nőké 68-ról 79, a férfiaké 65-ről 73 esztendőre emelkedett. Ha ez az irányzat nem változik, Németország lakosságának a jelenlegi 24 százalék helyett, 2040-re már 47 százaléka lesz nyugdíjas. Mit javasol a tekintélyes alapítvány az időzített bomba hatástalanítására? Nem kevesebbet, minthogy az „Eu- rópa-nyugdíj” ne állami rendszerű legyen, hanem széleskörű biztosítási rendszeren alapuljon, s minden nemzedék saját megtakarításaiból önmagát biztosítsa. Az állam elsősorban olyan adórendszer kidolgozásával segíthet, amely az önsegélyezést figyelembe veszi. Olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely nem gerjeszt inflációt, mert az felfalja a nyugdíjalapokat. Hogyan, mennyi idő kell az átálláshoz, egyelőre kérdéses, minthogy a jelenlegi nyugdíjasok járadékait utólag már nehéz biztosítási alapra áthelyezni. Bármennyire kézenfekvő tehát az ötlet, most csak gondolkodni lehet róla - még a leggazdagabb országokban is. Réti Ervin Clevelandi ígéretek Washington nem fordít hátat térségünknek Ipari parkok létesítése, infrastruktúra-fejlesztés, termelési célú ingatlanokba történő beruházás. Ilyen feladatokkal hozza létre a külföldi magánberuházásokat támogató washingtoni holding, az OPIG azt az új, 240 millió dolláros alapot, melyről Clinton tett említést a Cleve- landben rendezett kereskedelem-ösztönzési konferencián. Az amerikai elnök egy másik, 100 millió dolláros keret elkülönítésére is ígéretet tett a tanácskozásra meghívott 14 kö- zépkelet-európai országnak; ez a magánvállalatok és a privatizációs társaságok támogatására lenne hivatott. Milyen fontosságot tulajdonít manapság szűkebb térségünknek az USA? A kérdés jogos, hiszen az üzleti élet ritkán engedelmeskedik önmagában „felső késztetéseknek”, s inkább „öntörvénye”, gazdasági megfontolásai alapján határoz beruházásokról, közös tervezetekről egyaránt. Mégis, távolról sem mellékes, milyen politikai környezetben születnek az üzleti döntések, így a megfigyelők szerint igenis bíztató, hogy Clinton oly hangsúlyosan foglalt állást a régiónkkal folytatandó kereskedelem kiterjesztése, a kihasználatlan lehetőségek felkutatása mellett. S ami az új alapoknál, konkrét terveknél talán még fontosabb, az a szándék, hogy Washington nem fordít hátat a térségnek, nem fenyeget tehát egyfajta, sokat emlegetett „újkori elszigetelődés”. Remélhetőleg a Clevelandre épülő konkrét együttműködési megállapodások is ezt bizonyítják majd. Mit bír el a forint 1995-ben? Az idei esztendő a forint leértékelésének mértéke és ütemezése körül kialakult vitával indult. Bár általában nem szokták egy-egy valuta várható árfolyamát a nagy nyilvánosság előtt tárgyalni, ez a szokatlan lépés ezúttal haszonnal járt. A devizapiacon tevékenykedő üzletemberek, bankok, exportőrök és importőrök, továbbá azok a magánszemélyek, akiknek választási lehetőségük van, hogy a megtakarításaikat forintban vagy devizában tartsák, végre hiteles forrásból, az MNB egyik alelnökétől értesülhettek arról, mi a Magyar Nemzeti Bank szándéka 1995 elején a forint árfolyamát illetően. Az év során 13-15 százalékos leértékelést irányoznak elő, amelyet hat-tíz lépésben kívánnak érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy aki a pénzét egy esztendőre lekötve forintbetétben tartja, az év során az árfolyamváltozások eredményeként 13-15 százalékos tőkeérték-veszteséggel számolhat. Ugyanakkor a magasabb forintkamatláb és az alacsonyabb devizabetét-kamatláb közötti különbözeten némi nyereség is keletkezik. Valamennyi fődevizabetét, tehát az amerikai dollár, a német márka, a svájci frank, az osztrák schilling és az angol font esetében is lényegesen alacsonyabb a devizabetét kamatlába, mint a forintbetéteké. 1995 január 9-én például az egy éves lekötésű forintbetét kamatozása 22,5% volt, míg a német márkáé 5,88672%, tehát a kamatkülönbözetből eredő nyereség 16,61328 százalék. Ha ez a különbözet - mint ebben az esetben is -, nagyobb a várható leértékelés mértékénél, azaz a 13-15 százaléknál, akkor kedvezőbb a megtakarításokat forint betétben tartani, mint devizában. Ehhez még hozzá kell számolnunk azt is, hogy a deviza vételi és eladási árfolyama között jelentős különbség van, ami szintén a mi hasznunkat csökkenti. Ez a különbség - a „marge” -, 1995 január 2-án a német márka bankjegyek esetében 1 márkánál 1,42 forint volt, 100 DEM eladása, illetve megvásárlása (visszavásárlása) esetén már 142 forint. Ezt megtakarítjuk, ha nem konvertáljuk a magyar forintot márkára, illetőleg elveszítjük, amikor fordítva járunk el. De nem véletlenül említettem a bevezetőben, hogy az MNB alelnöke az „év elején” prognosztizál 13-15 százalékos leértékelést. Ez a szándék évközben megváltozhat. Akár a gazdasági események nyomása alatt is, hiszen nem kizárható, hogy mondjuk a folyó fizetési mérleg kedvezőtlen alakulása nagyobb mértékű leértékelést indokol. Vagy egyszerűen csak az MNB pénzpolitikája változik meg és ezentúl a forint viszonylagos relatív leértékeltségét célozza meg, s árát a hazai és a külföldi termelői áremelkedések közötti különbséget meghaladó mértékben csökkenti. Ebben az esetben is felborulhat a kalkulációnk, mint ahogyan akkor is, ha a jegybank a devizában való takarékosság, illetve a külföldi betétek beáramlásának előmozdítása érdekében mondjuk felemeli a devizabetétek kamatlábát, netán az egyes devizák kamatlába időközben az európai piacon is megemelkedik. A biztonság hívei valószínűleg a devizabetétek, a kockázattal járó nyereség kedvelői a forintbetétek mellett döntenek majd. Bácskai Tamás k i á i
