Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-14 / 13. szám

8 üj Dunántúli napló Riport 1995. január 14., szombat Ahol már csendesek a hajnalok MAGYARUL MAGYARÁN Büntetlen bűnözés Még valamikor, december elején beszélgettem Soós Péter­rel, a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat elnyűhetetlen katoná­jával, aki megemlítette: január 12-én Boszniába indul. Gyere­kekért. Ez lesz az első alkalom, hogy közvetlenül a helyszínről, hadműveleti területről, Orasje térségéből hoznak majd át me­nekült famíliák gyerekeit kon­díciójuk feljavítására, egyhóna­pos üdültetésre. A megbízó a liechtensteini vöröskereszt. Aztán hogy-hogynem, a meg­jelölt napon, hajnali fél kettőkor ott állok, melegen öltözve és némi elemózsiával a pakkom­ban a Siklósi úti elágazásban, várva a máltai-kereszttel ékített autóbuszt. Egy percet sem késnek. Gyengén szitált a hó: a turo- nyi lejtőn Pál Ferenc gépkocsi- vezető megjegyzését hallom: nincs értelme a rohanásnak, hi­szen itt-ott eléggé csúszik az ót, s amúgy is, ki tudja mi vár még ma ránk. Egy kicsit ideges, a maga módján. Bonyhádi ember, vállalkozó, s csak itt tudta meg, hogy meddig is kéne eljutni? Nem tudtam eldönteni, hogy va­jon a Mercedes buszt félti avagy saját magát. A térkép és az elő­zetes tájékoztatás szerint had­műveleti területre megyünk. Ezért aztán nem föltétlenül hiszi amit a megrendelők mon­danak, mármint, hogy aggoda­lomra semmi ok. A szeretetszolgálat egyenru­hájában Soós Péter és az amúgy tolmács és navigátor szerepét is betöltő Vajgert György. Utóbbi éppen azon a vidéken született, Felsőmonostoron, melyen át kell majd haladnunk. Mondják, a gyerekeket valahol a horvát bosnyák határfolyónál, a szebb napokat megélt Száva bal part­ján, az orasjei komp innenső ol­dalán fogjuk felvenni. Ez még nem bosnyák terület, csak amo­lyan senki földje. Ezt pontosí­tották a legutóbb telefonon az ottani menekülteket irányító szervezet vezetőjével, aki faxon a névsort is elküldte már. Pécs­ről Orasjét nem lehetett elérni, Orasjéből Pécset igen. Bár több alkalommal megszakadt a be­szélgetés a horvát nyelvű köz­lemény után, mi szerint a népi hadsereg katonai okokból bontja a vonalat. Mind a drávaszabolcsi hatá­rátkelőhely magyar oldalán, mind a horvátoknál régi isme­rősökként fogadják a máltaia­kat. Az ismeretséget sok-sok forduló alapozta meg. Akkor elsőbbséget kaptak a sorompóknál, most nem kell a sose kért előzékenység: éjjel van, semmi forgalom, ásít a ha­tárőr és a vámos is. Ki sem kell szállni, mehetünk tovább. A döcögő buszban miről be­szélgethetünk, mint a háború­ról, amely nem csak gyűlöletet fakasztott, hanem sok-sok esz­tendőre, újabb emberöltőkre konzerválta azt. Embert-ember ellen uszított. Szomszéd orrolt szomszédra, barát ugrott barát torkának. Nézünk kifelé az ab­lakon: a tájba-településbe vá­gott nyomok nagyrészét eltün­tetették már ezen az Eszék felé vivő útvonalon. Egy-két ház akad csak, térdre rogyva a teli­találat nyomán. Nem érdemes újjáépíteni avagy nincs ki újjá­építse? A lelkekben vágott nyomo­kat lehetetlen eltüntetni. Útitársaim errefelé régóta járnak. Jártak a nehéz időkben is, amikor gépfegyverzaj volt és közeli torkolattűz. Amikor sű­rűn kérdezték tőlük: félnek-e? Féltek. _ Akadt-e életveszély? Akadt. És miért vállaljátok? Ha mi se vállaljuk, akkor ki? Amikor gyógyszert szállítot­tak a háború első napjaiban Eszékre, s keresték a városba jutás lehetőségét, találtak is egy megfelelőnek tűnő bejáratot, de alig ment a teherautó néhány métert, eléjük ugrott egy kiska- tona.-Alá van aknázva! - kiál­totta, s mutatta, hogy a kocsi elejétől alig néhány méterre már robbant volna. Később sebesülteket hoztak odaátról a pécsi négyszázá­gyasba. Az egyik fiú, derékig gipszben és kötésben, szinte végig üvöltötte az utat. Próbál­tak ugyan Donji Miholjacba szerezni a lába alá egy deszkát, hogy ne lógjon, de nem sokat használt. A fiatal katona alatt gránát robbant, alfelét teljesen szétvitte. Ki tudja, él-e még? Elkerüljük már Eszéket, me­gyünk Siroko Poljén át Dakovo - Gyakovó -, felé. Püspöki szék­hely, katedrálisa gyönyörűen ki­világítva. Az éjszakában kápráza­tosán szép látvány. (Vukovár irá­nyába jókora kerülőt spórolhat­nánk meg, de ott a frontvonal. Meg különben sem látják jó szív­vel a magyarokat, még a máltai buszt sem. Legutóbb, amikor megpróbálták, a szerb katonák el­röhögték magukat, s azt mond­ták: előbb Krajinában be kéne üt- tetni az útlevélbe a vízumot.) Csak kikívánkozik belőlem a kérdés:- Hogyan fogadják a menekül­tek a gyerekeik üdültetésének le­hetőségét? Soós Péter szerint a dolgok lé­nyegére tapintottam:- Nem mindig kitörő az öröm. Legutóbb is a megbeszélt lét­számnál kevesebbet sikerült a nagyatádi menekülttáborból a hollandiai meghívásra kijuttatni. Pedig a névsor is összeállt, csak éppen a gyerekeket nem találtuk meg. Elbújtak.- Most hány gyerekért me­gyünk?- Amennyien beférünk ebbe a kisbuszba, vagy huszonketten, és még jön három felnőtt kísérő is. Minden bizonnyal asszonyok. Megkockáztatom a kérdést: Van értelme ennek? Orasjében többezer menekült család, s el­vinni tőlük két-tucat gyereket, megetetni, felöltöztetni őket. Csepp a tengerben. A választ hamar megkapom: a tenger is cseppekből áll. Sokszor nem is a tett számít maga, hanem a szándék. Az, hogy érezzék odaát a bosnyák menekültek: a külvilág tud róluk. S e külvilág­ban ott vannak a magyarok is. A jó szó, az odafigyelés pszicholó­giája ez. Közel a Száva, Bosznia-Her­cegovina valaha megrajzolt ha­tára. Hogy ez lesz-e a végleges, senki sem tudja még. Minden­esetre az éjszakába némi fény a horvát határ épületegyüttese. Az egyik tömb előtt a védelem: kis­méretű tégla, ahogy az a gyárból kijött, raklapon, acélpánttal át­kötve, és a sok raklapnyi tégla fel- tomyozva egymásra. Csak egy lő- résnyi luk. A másik épület ho­mokkal töltött műanyagzsákokkal körítve a tető magasságáig. Ez már a hadak útja. A határőr bizalmatlan, de amikor megtudja, hogy miről van szó, faggatózni kezd. A máltai szolgálatról mit sem tud: érdekli a dolog. Aztán tovább enged. A határtól alig párszáz méter a senki földjén, és itt vagyunk a komp részére bevágott Száva par­ton. A sík vidéken egyetlen tám­pont, ahol megállunk: óriási fűzfa bólint koronájával a folyó felé. Innen már látszanak Orasje fé­nyei: védett státusszal, határmenti bosnyák város. Nehéz a sötétben kivenni, de a víz valahogy tükröződik: az egy­kor híd pillérei a vízben. Fél öt. A megbeszélés szerint fél óra múlva indul a komp. Csend van mindkét oldalon, csendes a folyó is. Hirtelen megfeszül a kötélsod­rony: odaátról elindult a komp. Jól kivehető, néhány személy- gépkocsit hoz meg gyalogosokat. Csípős hideg szél fúj időnként, ismét megered a hó. Talán öt perc az út, s már jön­nek is a gyerekek. Bebugyolálva tetőtől-talpig, alig csomagokkal. (Később tudom meg: szándéko­san nem hoztak magukkal sem­mit, a szolgálat ezt kérte. Liech­tensteinben majd a hercegnő felöltözteti őket, s kapnak annyi mindent, hogy győznek pa­kolni.) A legkisebb öt éves, fiúk-lá- nyok vegyesen. A többség 14-16 éves, tehát nagyobbacs­kák. S nem hiányzik senki. Jött két mama is velük és egy talpig feketébe öltözött asszony, aki­től később megtudom: egyedül maradt. Férjét és fiát gyászolja. Ruzsica hosszúhajú, vékony, akár a lányom. Mellém kerül. Húga az előbb említett asszony ölében, megszeppenve, de nem sír. A többiek alkalmi barátaik mellett. Mind-mind földbeta- posott szerencsétlenek, Tuzla, Brcko, Doboj térségéből. Szü­leikkel menekültek, nincs ott­honuk, s most a nagyvilág felé tartanak. Fáradtak és álmosak, szeret­teiktől a túlparton elbúcsúztak már. A névsorolvasás nem tart soká. Alig néhány kilométert teszünk meg, már alszik mind­ahány, édesen, tátott szájjal, kabát alá csúszva avagy a má­sik vállán. Alusznak Pécsig. Nem hiszem, de meglehet: rólad álmodtak, Hercegnő. Kozma Ferenc Előrebocsájtom, hogy nem rendőrségi ügyről lesz szó, hanem olyan nyelvhasználati botlásokról, amelyeket nem követ felelősség- revonás. A nyelvművelés minden­kori irányítóit, de hétköznapi mun­kásait is, gyakran megkísérti a gondolat, hogy hatalmi szóval kel­lene érvényt szerezni a helyesírás és a helyes beszéd általánosan el­fogadott szabályainak. A Magyar Tudományos Aka­démia a maga tekintélyével egyér­telműen fellépett az idegen (főként az angol) szavak és kifejezések túlzott használata ellen. Szakszö­vegekben nem rendelt el egyér­telmű korlátozást, de a köznyelv­ben, az ismeretteijesztésben, a sajtó és a rádió, valamint a tévé nyelvében annál inkább. Az egy­kori kereskedelmi minisztérium szintén rendelettel szabályozta az üzleti élet, a boltok nevének, a rek­lámoknak az idegen hatástól való mentesítését. S mit tapasztalunk? Bűnözünk büntetlenül. Hovato­vább nem lesz olyan üzlet, keres­kedelmi egység, szórakozóhely, amely ne idegen névvel hival­kodna, s olyan áru, amely ne ide­gen nyelven kelletné magát. De ne beszéljek általánossá­gokban! Igaz, hogy már több, mint két esztendeje éppen lapunkban tettem szóvá egy szemet szúró he­lyesírási hibát „Kész röhej ez a csevely” címmel. Aj és az fy örök botránykő a magyar helyesírásban, de a helyesírási szabályzat szerint a hanghatást, a hangbenyomást je­lentő szavak, mint a zörej, zsivaj, röhej és a viszonylag ritkán hasz­nált csevej is y'-vel írandó. Erre is érvényes a régi magyar szólás­mondás: A szabál, illetve: szabály az szabály, s nem: szabáj. Azóta sok helyütt szemembe vigyorog (szerencsére nincs röhölyög sza­vunk) a csevely, így fy-nal. Leg­utóbb lapunkban: „Csevely. Hol­nap 17 órakor az MSZP Miku- lás -csevelyt tart a Tüzér utcai Mozgalmi Házban” (94.12.06.) Nyugodtan írhatott volna az „el­követő” csevegést, s elkerülte volna a csapdát. így azonban bi­zony beleesett. A nevek (hely- és személyne­vek) tiszteletére ugyancsak felhív­tam az újságírók figyelmét. (92.12.19.) S mit olvasok az újság­ban? „Bili Clinton és a pécsi jezsui­ták” című rövid tudósításban? Két magyar jezsuita nevét „tudtuk meg a 80 éves Zicsi (így!) Ádám pécs-bányatelepi plébánostól, aki fiatalkori jóbarátja Clinton elnök két magyar tanárának.” Fricsy Ádám joggal kérhetett volna he­lyesbítést, ahogy Végh József tette: „Feldbach nem Pécs, hanem Sik­lós ausztriai testvérvárosa.” Ezt már nem tehette a közismert és köztiszteletben álló Nyárádi Ádám, akinek a halálhírét közlő hírben Nyári Ádámnak neveztek. A kisebbik vasúti szerencsétlen­ség színhelyéül, ahol egy pálya­munkást gázolt halálra a tehervo­nat, hol Memye, hol Merenye hangzott el, és volt leírva. Az első a helyes. A kaposvár-siófoki vasút­vonal melletti falunak, amely egy­kor a Kegyes Tanítórend, közis­merten a piaristák földbirtokának a központja volt, Merenye viszont Szigetvártól nyugatra fekvő kiskö­zség, amely viszonylag távol van a vasútvonaltól. Rónai Béla Keresztrejtvény ... KÉZZEL VÁRAKOZIK —V KAMPÓ, HOROG SZIGET PER SZEREP­GENO­VAI HAJÓS V. —V COSA .... AZ AMERI­KAI MAFFIA A VICC POÉN­JA. ELSŐ RÉSZ HELY­RAG RÖVIDE­SEN SU RÍNA ME Fő­> V V \ fi d 11 M l ;3 m SPANYOL FOLYÓ > NYÍREGY­HÁZA RÉSZE > L í WíLjl­TÖRLI Ű !> VÁGÁS A FILM­SZAKMÁ­BAN V bűöY ILLAT PETŐFI KÖLTE­MÉNYE > A VICC POÉNJA. 2. RÉSZ LOM IKER­SZAVA SIETNI KEZD KIRÁLYI KINCS­TÁR ... A KABÁT, IZZAD AMERI­GO ... SEKÉ­LYEN KAPÁ­LÁS r TRANSZ FORMÁ­LÁS > V V V V V KÖTI AZ ... A KA­RÓHOZ ASZTÁ­> AUSZT­RIÁBAN LAKIK VÉD > NŐI NÉV ÉSZAKI FÉRFI­NÉV > TÖRÖTT BOTI GYIL­KOL > T“ SZÉLSE­BESSÉG MÉRŐ A. É. r ENGEO VÍZ­PARTI MADÁR > V ÚJSÁG KEZÉVEL TÖBB­SZÖR JELZŐ > PALOMA SÚLY­ARÁNY ' IRÁNYT VÁLTOZ­TAT > TT­... SEY- FETTIN. TÖRÖK ÍRÓ S K. > SÉRÜ­LÉS LYUK V > r TOKAJI BOR V FRANCIA CSILLA­> V A MÁJ TERMELI BIZO­NYÍTOTT ELŐTAG: LÉGI­\l 1 CSOMÓZ­ZA > 4 V KEZÉBE NYOM ESELI > FRANCIA MAGA­ZIN > ERBIUM, FLUOR > 1' 7” O.O. M. r 1) SZÁR KÖZEPEI > FÜRDŐ­SZOBA 8URKO­l$Yf [TT > PESTI HOTEL A LÉLEK TÜKRE > » \l IGE­KEPZÖ BELGA VÁROS > APRÓ KIRÁN­DULÁS > r — PROTÉ­2IS MARÓ ANYAG >- -v­V CSONT­HÉJAS ERDEI GYÜ­MÖLCS LÉTE­ZIK BETŰ. KIEJTVE ÜRES KÉZI SKÁLA­HANG V ' MÓD­SZER NOBÉ­LIUM > V AZ UTCÁRA V P I T” T" LÓN .... KAM­BODZSAI POLC LITER > MESÉK RAVASZ ÁLLATA > V VÁLO­GATOTT HOLLAND LABDA­auafl— r' T" *1­VITA­MIN > Ezúton is szíves elnézésüket kérjük t. Rejtvényfejtőinknek a december 31-i lapban számítógé­pes hiba miatt rossz minőségben megjelent rejtvényért. Most azok között sorsolunk, akik a hiba ellenére is helyes megfejtést küldtek be. A december 31-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „Amióta kinőtt a hajam, megszűnt a kisebb­rendűségi érzésem.” Utalványt nyertek: Gábor Jánosné, Siklós, Rozmaring u. 2., Haász János, Pécs, Bor u. 78/1., Póc- zek Éva, Pécs, Semmelweis u. 17., Radies Károly, Pécsvárad, Szentháromság tér 5., Tárnoki Róbert, Pécs, Szigeti u. 6/a. Az utalványokat postán küldjük el. Beküldendő a helyes megfejtés január 23-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, Új Dunántúli Napló Szerkesztőség, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom