Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-11 / 10. szám

KOSÁRLABDA A Ronchetti Kupában az utolsó mérkőzését játssza (egy sztárvendég lesz a meglepetés) ma a PVSK-Dália női kosár­labda csapata. Az ellenfele Pé­csett, a városi sportcsarnokban 18.30-kor az olasz Parma lesz. Az olaszok már biztos to­vábbjutók (eddig minden mécs­esükét megnyerték), a pécsiek nem kerülhetnek tovább. A Parma 1990-ben és ’93-ban megnyerte a Ronchetti Kupát, tavaly pedig ott 2. lett. Két szí­nesbőrű amerikai játékosa van, Lacy (198 cm, 94 kg) és Stinson (csak 178 cm-es, de dobott már egy meccsen 53 pontot is). Ér­dekesség: a vendégek edzőjét Paolo Rossinak hívják, de nem a híres futballista, nincs is ro­konságban vele. Olaszországban egy félidőn át bírta az iramot a Pannával a PVSK-Dália, most is megpró­bálja felvenni vele a versenyt. KÉZILABDA A szegedihez hasonló becsü­letes helytállást vár a közönség a PMSC férfi kézilabdázótól ma délután, a Pécsett sorra kerülő, Fotex-Veszprém elleni mérkő­zésen is. A pécsiek ugyan a pá­lyaválasztók, ám mindez nem sokat jelent a világ egyik leg­jobb klubcsapata, a Fotex elle­nében, hiszen a veszprémiek a bajnokságban még veretlenek, és a válogatottakkal teletűzdelt együttes nagyszerűen szerepel a nemzetközi kupában is. A hazaiaknál Fekete válla meghúzódott, míg Petrovics térde nem javult, így most is Horváth kerül a jobbszélre. A szurkolók egyébként egy jeggyel mind a két sportág meccsét megnézhetik a városi sportcsarnokban. * Látszólag könnyű helyzetben van a KBSK a ma esti Hort SE elleni bajnoki találkozó előtt. A komlóiak ugyanis november végén a Debrecen elleni hazai találkozójukon veszítettek utol­jára pontot, azóta lejátszott öt tétmérkőzésüket megnyerték. Jó passzban van tehát a csapat, és esélyes a győzelemre a baj­noki táblázaton jóval mögötte álló vendéggárda ellen ma is. A sportcsarnok vezetése ez­úton is közli a szurkolókkal, hogy a plakátokon tévesen je­lent meg a belépők ára, mely helyesen 150, nyugdíjasoknak és diákoknak pedig 100 forint. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC - Fotex-Veszprém, Pécs, városi sportcsarnok, 16.30. Komlói Bányász - Hort SE, Komló, városi sportcsarnok, 17.30. KOSÁRLABDA. Ronchetti Kupa, nők: PVSK-Dália - Parma (olasz), Pécs, városi sportcsarnok, 18.30. Baranya legjobb sportolói 1994-ben Újabb rekord a szavazók részéről Egy évvel ezelőtt, a Baranya legjobb sportolói pályázatunk 40. jubileumi évében még soha nem látott számban küldték be javaslataikat olvasóink a szer­kesztőségünkbe. Akkor azt gondoltuk, hogy azt már többé nem lehet felülmúlni. Nos, sze­rencsére olvasóink alaposan ránk cáfoltak. A mostani pályá­zatunkra ugyanis még a tavalyi­nál is néhány százzal több szel­vény érkezett a szerkesztősé­günkbe. Nagy örömünkre több mint 10 ezer nevet kellett végigbön­gésznünk és feldolgoznunk, holott több mint 200-an nem él­tek azzal a lehetőséggel, hogy a szelvényeken mind a négy ka­tegóriában beírják a lehetséges 12 nevet. Nagyon sokan csak a szerintük kategória-győzteseket jelölték meg, üresen hagyva a 2. és 3. helyezetteket. Mindezek ellenére köszönjük aktivitásu­kat, segítségüket. Azt, hogy az általunk közölt „menüről”, il­letve az ott nem is szerepeltek közül szavazataikkal segítettek nekünk az elmúlt év legjobb ba­ranyai sportolóit, csapatait kivá­lasztani. Külön köszönjük azon pályázóinknak, akik értékes, ál­talunk nem ismert sportbélye­gekkel leptek meg bennünket. Hála azon pályázónknak is, aki meglepő vállalkozásként az ál­tala a kategóriánként legjobb­nak ítélt sportolók miniatűr fo­tóit is a szavazólapra ragasz­totta. Érdekes adalék az is, hogy az előző év kategóriagyőztesek közül egyiknek sem sikerült megtartani vezető helyét. Illetve Maros Vera a tavalyi ifjúsági kategória első helyét felváltotta a felnőtt nők legjobbjával. Vészi Klára, Pavlovics Gábor és a Malboro Rallye Team is a leg­jobbak között végzett ugyan, de első helyüket át kellett enged­niük az 1994-ben jobb eredmé­nyeket produkálóknak. Vagyis a mostani pályáza­tunkon többezer szavazócédula összeszámlálása után alakult ki a sorrend. Természetesen kia- sorsoltuk azon szavazót is, aki a végeredményhez a legközelebb állt a szelvényén feltüntetett ne­vekkel. Ő Erdei Norbert, 7633 Pécs, Fazekas M. u. 4. sz. alatti pályázónk. Ugyancsak itt kell elmonda­nunk, hogy a „Jó pap is holtig tanul”- közmondáshoz hason­lóan, nekünk is jutott némi ta­nulság. Mégpedig az, hogy elfe­lejtettük közölni kedves pályá­zóinkkal: szavazataikat össze­gyűjtve egy, avagy két borí­tékba rakva is eljuttathatják hozzánk, és nem kell külön-kü- lön borítékba zárni azokat. Bi­zony sajnáljuk, hogy erről meg­feledkeztünk, hiszen ezzel te­temes kiadástól menthettük volna meg a birkózó- és súly­emelő szurkolókat, akik kü- lön-külön is több mint 100 borí­tékot ragasztottak le egy-egy szelvény miatt. Végül is a szavazatok alap­ján kialakult végeredmény. A nőknél a triatlonista Maros Vera lett az első, megelőzve a válogatott kosárlabdázót és a tavalyi győztes cselgáncsozót. A férfiaknál a komlói kick-boxos Bugyik György ért orrhosszal a célba, a pécsi rá­dióstájfutó és a győztes bere- mendi sportágtársa előtt. Az ifjúsági sportolóknál a sportlövő Szabadkai Károly előzte meg a pécsi kick-boxost és az atlétát. Csapatban a JPTE férfi aero­bic triója lett az első, másodi­kok lettek a tömegeket vonzó kosaras lányok, harmadikok pedig az ugyancsak sokak ér­deklődését kiváltó rali autós. A végeredmény: Nők: 1. Maros Vera (Tritex) 573, 2. Horváth Judit (PVSK-Dália) 521, 3. Vészi Klára (PVSK) 502 szavazattal. A továbbiakban 300-nál több szavazatot kapott (számszerű sorrendben): Dér Andrea, Ko­vács Bernadett, Csendes Edit, Kovács Ildikó, Kiss Júlia, Ar­nold Anita. Férfiak: 1. Bugyik György (Komlói LSE) 60 í, 2. Nagy György (Pécsi VM) 597, 3. Tóth István (Beremendi Építők) 552. A továbbiakban 300-nál több szavazatot kapott még: Viniczai Ferenc, Hart Péter, Telegdi At­tila, Németh Attila, Ottó József, Czukor Zoltán, Petrovits Szi­lárd, Nagy Attila. Ifjúságiak: 1. Szabadkai Ká­roly (Pécsi LC), 471, 2. Tóth István (DOZSÓ) 453, 3. Kiss Enikő (PÁC) 423. A továbbiakban 300-nál több szavazatot kapott: Turányi Fe­renc, Duga Marcell, Sebestyén Eszter, Ivanics Gergely, Thurzó József, Glöckner Péter, Szabó Zoltán, Csizi Réka. Csapat: 1. JPTE férfi aerobic triója 902, 2. PVSK-Dália női kosarasok 852, 3. Malboro Rallye Team 811 szavazattal. A továbbiakban 300-nál több szavazatot kapott még: Mohácsi TE kormányos nélküli női eve­zős kettese, PVTC női tenisze­zői, PSE-súlyemelők, PVSK férfi tájfutók, Pécsi For- tuna-BAT női labdarúgók, Me- csekpölöskei Petanque Club együttese, PVSK női tájfutók, Mecsek Lakóterületi SE férfi gyorskorcsolya-váltó. KÉZILABDA Caola - PMSC 33-34 (17-14) Magyar Kupa, nők, a legjobb 8 közé jutásért, visszavágó. Za­laegerszeg, 400 néző. V.: PMSC: Takaró - Mészáros 2, Suga 7, Varga 5, Balázs 9, Csendes 8, Szemmelróth 2. Cs.: Sugár (k), Gergely 1. Edző: Harmat Tamás. Mindkét csapat kettős ember­fogással kezdett, emiatt a fella­zult védelmek átjáróháznak bi­zonyultak. Az első félidőt a ha­zai gárda háromgólos előnnyel zárta. A szünet után is fittyet hánytak az együttesek a véde­kezésre, ezért esett annyi gól. A pécsiek végül is kettős győzelemmel jutottak tovább a Magyar Kupában, és már a leg­jobb 8 között vannak. NŐK: 1. Maros Vera Májusban lesz négy éve, hogy triatlonozni kezdett. Ah­hoz képest elég sok érmet nyert már Maros Vera (18), a pécsi Nagy Lajos Gimnázium érett­ségi előtt álló negyedikese. Ta­valy például Finnországban, a duatlon EB-n a junioroknál 2., a triatlon OB-n az abszolútban (a felnőttek eredményeit is bele­számítva) 1., a triatlon EB-n, Kaposváron a junioroknál egyéniben 4., csapatban 2. lett. Aztán Orfűn, a záróviadalon jól szerepelve megnyerte a ke­let-európai körversenyt. Mégis azt mondja: 1994 sike­rülhetett volna fényesebben is a számára, még akkor is, ha az év eleje jól indult. A legnagyobb csalódás: éremre számított, nem pedig negyedik helyre egyéni­ben az EB-n. Talán ezért is ment el egy kicsit a kedve a tri- atlontól az idény végére, de ez szerencsére nem tartott sokáig. Szeptember végétől megint ma- ximálias erőbedobással készül. Kell is a „kondi”, hiszen idén lesz EB (Svédországban), vi­lágbajnokság (Mexikóban) - mindkettőre ki szeretne jutni. (Mexikóba csak úgy tud, ha Svédországban helytáll.) Mel­lesleg tavasszal duatlon Eu- rópa-bajnokságot is rendeznek (Veszprémben) - szóval lesz feladat bőven. És bár szerinte évről évre ne­hezebb a „spiccen” maradni, azért megint megpróbálja. FÉRFIAK: 1. Bugyik György A 26 éves komlói fiatalember 11 esztendeje ismerkedett meg a kick-box-szal és azóta egyre szebb sikereket ér el. Major Zoltán edző tanítványa számára 1994 az eddigi pályafu­tása során a legeredményesebb év volt. Két magyar bajnoki cím, egy európa bajnoki aranyé­rem kick-boxban, EB-ezüst francia boxban, és ki tudja mi lett volna, ha sérülése nem aka­dályozza meg abban, hogy ott legyen a Helsinkiben rendezett full contact EB-n. Azért a tavalyi eredménysor így is tiszteletre méltó, ám ko­ránt sem véletlen. Bugyik György ugyanis megszállóként dolgozik a sikerért. Iszonyatos mennyiségű munkát végez el a vesenyekre történő felkészülés során. És akik ismerik őt, meg­erősíthetik: nem csak a szor­galma, de a kitartása, az el­szántsága is átlagon felüli. Mindezek ismeretében talán már nem is meglepő, hogy a ha­zai mezőnyben évek óta nem ta­lált legyőzőre, de külföldi ellen­felei közül is csak évente egy-kettő nyer ellene. A Komlói Lakóterületi SE versenyzője az idei terveiről azt mondja: be akar kerülni a kijevi vb-re készülő válogatott ke­retbe. Ha ez sikerül, akkor a vi­lágbajnokságon minél jobb eredményt szeretne elérni. Na és persze meg óhajtja védeni a magyar bajnoki címeit is. IFJÚSÁGIAK: 1. Szabadkai Károly Igazi nagykamasz. Hamiskás mosoly, kis fülbevaló, a zavart eltakaró vagányság. No, és biz­tos kéz. Nagyon biztos kéz és magabiztos válasz a 19 éves sportlövőtől arról, hogy mit tart sportpályafutása eddigi legna­gyobb sikerének.- Természetesen a junior csapat-világbajnoki címet, amit Milánóban szereztem a társa­immal együtt. Nem tudom el­mondani, milyen jó érzés volt és marad. A Pécsi Városi Lövész Klub versenyzőjének - Herr László edző irányításával - persze akadtak más, nem akármilyen sikerei is 1994-ben. A juniorok között országos bajnok lett sportpisztoly kategóriában, má­sodik a légfegyvereseknél, harmadik pedig szabadpisz­tolyban. Most pedig Győrbe ké­szül a Könnyűipari Műszaki Fő­iskola menedzser szakára, mert ott különösen támogatják a sportlövőket.-Előtte azonban még helyt kell állni a lőállásbán. Márci­usban Helsinkiben lesz a lég- fegyveres junior Európa-baj- nokság, aztán nyáron Zágráb­ban a robbanófegyveres EB. A mi sportágunkban húsz éves ko­rig tart a junior korosztály, szé­pen szeretnék búcsúzni. Aztán elárulja: hobbija a va­dászat. Mi is lehetne más? CSAPAT: 1. A JPTE-DSK sportaerobic triója Üstökösszerűen törtek be a hazai sportaerobic élvonalába, csakúgy, mint annak idején a sportágalapító Jane Fonda, aki­nek köszönhetően ma már vi­lágszerte milliók - és nem csak hölgyek - hódolnak ennak a minden izmot megmozgató sportágnak. Katus Tamás, Katus Attila és Szentgyörgyi Rómeó jószerivel első versenyén hívta fel magára a figyelmet még 1993-ban, ahol a csapatversenyben azonnal magyar bajnoki ezüstérmet sze­reztek. Köszönhették ezt talán a nem túl gyakori, három fiús fel­állásnak, erejüknek, dinamiz­musuknak és persze a rengeteg munkának, amely a zene ritmu­sával harmonizáló, látszólag oly könnyed mozgás tökéletes be­gyakorlása mögött rejlik. 1994-ben töretlen lendülettel folytatták sikersorozatot: ide­haza a bajnokságban már nem találtak legyőzőre a JPTE test­nevelés szakos hallgatói. Ezzel kivívták a budapesti Eu- rópa-bajnokságon való indulás jogát, ahol bronzérmet harcol­tak ki. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT. Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, pos­tautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napió Lörincz az edző Sellyén Lőrincz Sándor, a PMSC- Fordan egykori játékosa lett az NB Ill-ban szereplő Sellye labdarúgóinak új edzője. Áz eddigi tréner, Pfeiffer Ferenc játékosként továbbra is segíti a harmadosztály Dráva cso­portjában jelenleg 6. helyen álló sellyeieket. Az ormánsági csapat az új edzővel kedden tartotta ezévi első edzését, a keretben válto­zások is várhatók a tavaszi rajtig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom