Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-07 / 6. szám
6 üj Dunántúli napló Portré 1995. január 7., szombat ANYÁM SZERINT SÍRÓS KISGYEREK VOLTAM Jó termés reményében várni a nyarat Hőszabályozási kutatások három földrészen A bakonyai ház a legszebb porták közül való: látszik, valamit magára adó, igényes ember építette. A decemberi hirtelen jött olvadás a hó nagy részét elvitte már, csöpög az eresz is. Házigazdám szerint, nincs ez jól így, az enyhülés remélhetőleg átmeneti. És persze több hó, több csapadék kellene, hogy tavaszra megszívhassa magát a föld, s jó termés reményében várhassák a gazdák a nyarat. Nem hiszem, hogy valaki annyira a szívén viselné a magyar parasztság sorsát, mint a politikától éppen a napokban elköszönt Vörös Vince. Az egykori Parasztszövetség megalapítója, Nemzetgyűlési képviselő, kisgazda főtitkárhelyettes, majd az első szabadon választott parlament elnökhelyettese, ország- gyűlési képviselő. Beülünk a nappaliba, megisszuk a kávét, amit felesége hoz térülve-fordulva, gyorsan, majd magunkra hagy, hogy még egy köszönömre is alig jut idő. Mindjárt a dolgok közepébe vágunk.- Ön már 1932-től kisgazda- párt tagja volt, majd a párt örökös tiszteletbeli elnöke, egészen a kizárásig . . . Elmosolyodik, ahogy a mondat végére érek, s csöndesen megjegyzi:- Engem nem lehetett kizárni. Torgyánnal a napokban véglegesen tisztáztuk a dolgot, aki egyébként bocsánatot kért, s hivatalosan is közölte, a korábbi döntés félreértés volt. Ezt írásba is lefektette. Vörös Vince élete regény: történelmi kitekintés az elmúlt hatvan év Magyarországára. A még köztünk lévő, élő emlékezet: azon kevesek közé tartozik, aki a háború előtti és utáni hazai közélet aktív résztvevőjeként olyan közegben mozoghatott, olyan arcokat ismer- hetett-láthatott - Horthy Miklós, Imrédy Béla, Veres Péter, Németh László, Nagy Ferenc, Nagy Imre, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Dobi István, Münnich Ferenc, Kovács Imre, Tildy Zoltán, Mindszenty József, Kovács Béla, Péter Gábor, Varga Béla, Szakasits Árpád, Marosán György, Ilku Pál, stb., a teljesség igénye nélkül -, akik maguk is beletapostak a hazai históriába. Kiket-kiket elfelejtünk közülük, másokat pedig márványtáblákban aranybetűk őriznek majd.- Erről memoárt kéne írni.- Azt teszem. Már 84 éves vagyok, és ezért is vonultam vissza a politikától. Jó volna, ha a végére érhetnék, hogyan láttam én, Vörös Vince, a huszadik század utolsó kétharmadát? Azonnal visszakérdezek:- És hogyan?-Nehéz volt magyarnak és embernek megmaradni, keveseknek sikerült csak. A hatalom és a politika óriási erő, könnyen lehet az embereket megbolondítani, félrevezetni. Különösen itt, a Kárpát-medencében, ahol mindig akadtak olyanok, akiket könnyen, szinte önszántukból az idegen érdekek szolgálatába lehetett állítani.- Ennyire sötét a kép?- Nem is tudom. De gondolja csak végig: 1990-ben megkapta az ország a soha nem remélt lehetőséget: sorsunk saját kezünkbe vehettük. S az eredmény? Öröm helyett kiábrándultság, összefogás helyett széthúzás. És amint lehetett, gyorsan visszaszavazta a nép a korábbi hatalom embereit, őszintén megmondom: nagyot csalódtam a tavaszi választások után. Bár a baloldal erősödésével reálisan számolnia kellett mindenkinek, az elsöprő győzelem váratlanul ért. Visszakanyarodunk az emlékezésbe, a „békésebb” múltba. Egy vaskos kéziratot tesz elém: a memoár első része már kiadóra vár. Beleolvasok. Mindjárt az elején a szülői házról, a gyerekkorról szép képek villannak föl, s a mondat: Édesanyám szerint nagyon sírás kisgyerek voltam. (Talán megéretve, hogy milyen jövő vár rám?) Vörös Vince Kisbicsérden született, s már egészen fiatalon, mint levente, ismerkedett a kisgazdák világával. Nagy Dezső leventeoktató ugyanis a kisgazdák helyi elnöke volt. A harmincas évek elején aztán aranykalászos gazda lett, s előbb a szakképzett gazdák megyei egyesületét alakította meg, majd 1941-ben, a fővárosi Kis Pipa vendéglőben a másik két baranyai politikussal, Nagy Ferenccel és Kovács Bélával elhatározták, hogy létrehozzák a Parasztszövetséget. A Zászlóbontásra már a Rákóczi úton, a Debrecen Étteremben került sor, s egy évre rá már 1500 községben volt szervezetük.- Legfőbb célunk az érdekek összefogása és képviselete volt. Szerveztük a tanfolyamokat, hoztunk át az Alföldről a Dunántúlra gazdákat tapasztalat- cserére és mentünk mi is. A dolognak némi politikai színezete is lett. 1944-ben, a német megszállást követően a Parasztszövetséget, mint baloldali szervezetet, betiltották. Aztán az egyik legszebb nap: 1944 novembere. A Pécsi Nemzeti Színházban összejönnek a pártok, s a debreceni Nemzet- gyűlésbe képviselőket választanak, a baranyai kisgazdák közül négyet, Kovács Bélát, Perr Viktort, Kistót Józsefet és Vörös Vincét. Aztán Debrecen, a híres kollégium Oratóriuma, ahol annakidején Kossuth a Habsburg ház detronizációját is kimondta. 1944-ben, a Nemzetgyűlésben, a Himnusz hangjaira tulajdonképpen mindenki egyet akart, politikai párttól és ideológiai meggyőződéstől függetlenül: a magyarság sorsáért tenni, a háborús károkat helyreállítani, sebeket begyógyítani. És aztán a pofonok. A Magyar Közösség pőre. Kovács Béla letartóztatása, majd Szovjetunióba hurcolása. A 47-es választások, a négyes koalícióban a kommunisták hegemóniára törnek, Mind- szenty-pör, Nagy Ferenc emigrációba kényszerítése, a Rajk- -pör, majd a rákosista-rém- uralom: kuláklisták, Hortobágy, Recsk. A kisgazdapártot nem tiltja be senki: magától, szép csendben kimúlik. A baloldali kisgazdák, Ortutay és Dobi, a kommunisták beépített emberei. Utóbbi mint az Élnöki Tanács elnöke többnyire az asztal alá issza magát. Báb. A baranyaiakkal is leszámoltak már: Vörös Vince, az ekkor szintén be nem tiltott de elhalt Parasztszövetség főtitkára kuláklistán, pedig csak 18 kataszteren gazdálkodik. Állandóan vegzálják. Büntetik, ha egy szalmaszál keresztben fekszik a bakonyai ház udvarán, ha ferdén lóg az istállóban a poroltó. Nem bírják tovább: a földet fölajánlja kártérítés nélkül az államnak.- Ötvenkettőben csépeltünk utoljára... Dolgozni megy a hetvehelyi állami gazdaságba. Farmvezető. A bükkösdi és a hetvehelyi gazdaságok egyesülése után pénztáros, majd 1955-ben a csapás: berendelik apósát, anyósát, feleségét és őt a pécsi rendőrségre, ahol kimondják: 8 napon belül el kell hagynia a házát. Ok semmi.- Hova menjünk? - kérdik.- Az a maguk dolga - válaszolják. A bakonyai házba az akkor éppen épülő uránbánya 2-es üzemének ÁVH-s őrsége kerül, ők meg mennek Kán községbe, egy jóravaló ember házába. Hatan - két gyerekkel és az após- sal-anyóssal egy szobába. Csak fizikai munkát vállalhatott az erdészetben. Havi 500- 600 forint kereset. Fölkereste Dobit, de nem engedték be hozzá, írt Dobinak, de válasz nem érkezett.- Rettentő nehéz időszak volt ez. Makkot szedtünk az asz- szonnyal, zsákba raktuk, s a domboldalon a biciklivázra vetve hoztuk le, a gyűjtőhelyre. Én a kormányt fogtam, a feleségem, meg kötéllel fogta vissza a kerékpár hátulját, hogy meg ne fusson. Kínlódtunk. Ötvenhat tavaszán hazakerült Kovács Béla a Szovjetunióból, az enyhülés visszaadta a bakonyai házat, s Vörös Vince is munkát talált - igaz nem Baranyában -, a keszthelyi húsipari vállalat lajosházai telepén, a sertéshizlaldában. A MÉV erdei útépítésén érte a forradalom híre: mint a 3-as számú Építőipari Vállalat segédmunkását. Megkezdődnek a pártmozgolódások, demokratikusabb szellők fújnak. Vörös Vince a pártkoordináció jegyében a Dunántúli Napló Szerkesztőségébe kerül és kisgazda szemmel figyeli a megjelenő írásokat. Nem cenzor, csak segítő. Később Pestről hívják, s az akkorra már a Szovjetunióból is hazaérkezett Kovács Bélával felutazik a központba. Odafönn nagy „felfordulás”, szerveződnek a párok, érik a függetlenség: ugyanazok a célok és szándékok és ugyanaz az öröm, amit 1989-90-ben ismét újra érez. Csak az idő rövid. Mint tudjuk, november 4-én már az oroszok körbe fogják a várost, s Koszér Nándor lakásán, a Semmelweis utcában értesülnek arról, hogy orosz és pufajkás ÁVH-s járőrök fésülik át a várost, lakásról-lakásra járva. Igazoltatva. Átmennek Kováccsal az amerikai követségre, ahol el- tölthetik az éjszakát. Itt találkozik Vörös Vince utoljára Mindszenty hercegprímással, aki egy légiriadó után, az óvóhelyen megáldja mindkettőjüket. Másnap a baranyai tanács gépkocsiján valahogy kiverekedik magukat az ostromlott Budapestről, s hazajönnek. Ezzel a forradalomnak és sok mindennek vége. Nem fogják pörbe, nem bántják, de munkát már sehol sem kap. Vörös Vince újból földönfutó: Dorog és Esztergom között, a kenyérmezői gazdaságban kap legközelebb állást. Tíz évig így: ösz- szegyűjtögetve a szabadnapokat, havonta egyszer jön haza. Aztán 68-tól végre itthon is elhelyezkedhet, s 76 éves koráig aktív dolgozó. A megélhetés miatt. Altiszt az OTP-nél, ka-, rosszéria-lakatos a 14-es autójavítónál, tsz-dolgozó a Vörös Sziklánál, portás a Pécsi Vízműnél. Környezete szereti: munkáját jól végzi, precíz, pontos. Aki közelebbről is ismeri Vörös Vincét, tudja: jószándékú, békés természetű, csendes ember. Gyermekei felnőnek, s a családi ház békéjét kívülről már nem töri meg semmi sem. Már a nyolcvan felé közelít, amikor egy legenda valósággá válik: ott van a kisgazdák között. Az újra feltámasztott pártban. Kitűzhetik a jelvényt, kiírhatják az jelmondatot, készülhetnek a választásokra. (Korábban a Hazafias Népfront adott számukra évente egyszer egy helyiséget, ahol a régi kisgazdák összejöttek, megbeszélték, kivel mi történt, ki él még, s kitől kellett az élet kényszerű törvényei miatt búcsút venni. Szóltak családról, egészségről.)- Hogyan élte meg az 1988- 89-es esztendőket?-Csoda történt. Szinte hetente jártam föl Pestre, igen jóban az Antall családdal. Ázt tudni kell, a kapcsolatok régiek, hiszen az idősebb Antall József kisgazda volt, s például 56-ban, ő bújtatta hosszú ideig Kovács Bélát, aki, mint már mondtam, egy éjszakát az amerikai követségen töltött. A fiatal Antalit is ismertem, olyannyira, hogy amikor 89-ben újraéledtek a pártok, még vacillált, hogy vajon a kisgazdák között marad-e, haladva az apja nyomdokain. Amikor hetente Pestre utaztam, ő küldött gépkocsit elém a Délibe, s tőle kaptam szállást is az Orvostörténeti Intézet vendégszobájában. Vörös Vince ott volt a vitáknál, beszélgetéseknél, s tudja, vajon miért nem lett Antall József kisgazda. Az öregek, különösen Pártay Tivadar, nagyon kézbe akarták tartani a pártot. Eléggé nagy volt a marakodás a posztokon, ez ami aztán később is felbolygatta a pártot -, és Antalinak csak hatodrendű szerepet szántak, aki végül nem mondott sem igent, sem nemet, hanem félreállt. Később lett az MDF elnöke. A többit már tudjuk, megéltük. Ismét eljött a szép nap, ami a debreceni ideiglenes nemzet- gyűléshez volt talán hasonló: az első szabadon választott parlament ünnepi ülése, ahol köszönthették Varga Bélát, s ahol Vörös Vince is felszólalt, meghatottam sokmindent átérezve, s valahol szíve lelke mélyén tudva: e nap nyomán lett teljes és kerek élete. Több órás beszélgetésünkre egy unoka tett pontot: kispajtásával átviharzott a nappalin. Még megnéztem egy fényképet, amin Vörös Vince édesapja, édesanyja, testvérbátyja és ő van - tán kétesztendősen -, mint apró, sírós kisgyerek. Aztán kilépve a kertkapun, még néhány szót váltunk a hat unokáról és a négy dédunokáról, akik között biztosan akad majd, ki a közéletre, a nagypolitikára adja a fejét. Kozma Ferenc I Több távoli országban járt az elmúlt hetekben dr. Szelé- nyi Zoltán egyetemi tanár, a pécsi kórélettani intézet igazgatója. * Az első állomás Japán. A Kyotóban rendezett II. kórélettani világkongresszuson vett részt és tartott előadást.- Mi volt a témája?- Két esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban, a michi- gani Ann Arborban Matt Kluger professzor világhírű kutató laboratóriumában az ottani kollégákkal a láz, a magas testhőmérséklet kialakulásának egyik kísérletes modelljével foglalkoztunk, a különböző hormonoknak szerepét vizsgáltuk. Ebben a munkában én is részt vettem, két közlemény meg is jelent. Most pedig az ő nevükben is negyedórás előadás formájában számoltan be egy workshop keretében a kutatási eredményekről.- Japánban bizonyára más élményei is voltak.- Imponálónak találtam azt a szervezést, ahogy 1300-1400 résztvevővel megrendezték ezt a világkongresszust. A szakmai programokon kívül különleges kulturális rendezvényeken is részt vehettem. Ilyen volt egy vacsora a japán étkezés különféle fogásaival. Fehérre meszelt arcú hölgyek kimonóban szolgáltak fel és segítettek az étkek elkészítésében. Közben a színpadon ugyancsak hagyományos öltözékű hölgyek játszottak régi japán hangszereken és énekeltek. * Szelényi professzor útjának következő állomása az Egyesült Államok.- Két intézetet látogattam meg. Az egyik az észak-caroli- nai Raleigh-Durhamban a kormány által működtetett hatalmas környezetvédelmi kutatóintézet laboratóriuma. Ennek munkatársa, Chris Gordon jó ismerősöm hívott, hogy keressem fel ezt az intézetet, melyben mintegy 15 ezer kutató tevékenykedik. Laboratóriumi látogatásokkal, a kísérletek megtekintésével, szakmai vitákkal teltek napjaim. Előadást tartottam itthoni munkánkról, a láz keletkezésével kapcsolatos ki- sérelteink eredményéről.- Ezután Új-Meikóban Albuquerque kutatóintézetét kerestem fel. A város méreteire jellemző, hogy átmérője 40x40 kilométer. Ide költözött Matt Kluger professzor-kollégám laboratóriuma és jó alkalom kínálkozott arra, hogy újból találkozzam azokkal, akikkel két évvel ezelőtt együtt dolgoztam. Szelényi professzor itt két előadást tartott s alkalma kínál- koztot arra, hogy megtekintsen egy indián rezervátumot, ellátogasson Santa Fé-be, ahol rendkívüli zenei élményben volt része a város gótikus templomában, mely a Mississippitől nyugatra az egyetlen gótikus építmény. A Musica Antigue de Albuquerque együttes másfélórás koncertje nem mindennapi csemegét jelentett a zenekedvelő, a kóruséneklést aktívan művelő professzornak. 11-14. századi, nagyrészt ismeretlen szerzők műveit szólaltatták meg régi hangszereken. Csodálatos volt a sivatag közepén, egy másik kontinensen, ezeréves európai zenét ilyen magas szinten végigélvezni. *- Ausztráliai látogatásom - folytatta Szelényi professzor - régi tervem megvalósulását jelentette. Barátom Bob Hales, aki a hőguta, illetve a magas hőmérséklet témában a világ egyik legnagyobb szakértője, hívott meg laborjába. Négy napot töltöttem ott, belecseppenve hirtelen a nyáreleji hangulatba. Ugyanis ott decemberben már kezdődik a nyár, és a karácsonyt a legnagyobb kánikulában, a nyári vakáció kezdeteként ünnepük. Sydneyben elsősorban az intézetet látogattam meg és tartottam előadást nagyon figy- lemes vendéglátóimnak. Kellemes élmény volt, szakmailag is sokat tanultán. * Hosszú és távoli útjának eredményeit összefoglalva a professzor ezeket mondta:- Két részre bonthatnám a tanulságokat. Egyik a kórélettani világkongresszuson való részvételem, azon túl, hogy saját előadásom is elhangzott, végül is a kórélettannak, mint diszciplínának az orvosképzésben betöltött helyét vitattuk meg. Egy másik ülésen és magyar kollégák részvételével abban egyeztünk meg, hogy saját szakmánknak, mint oktatott tantárgynak a jövőjét érdemes lenne végiggondolni, amihez elég jó lökést adott ez a kongresszus. A másik, komplexebb eredmény az, hogy három világhírű labort látogathattam meg. Ezzel a részben már meglévő együttműködést sikerült megújítani, illetve olyan megbeszéléseket folytatni, amelyek alapján nem kizárt, hogy konkrét együttműködésre kerülhet sor. A szakmai kapcsolat kiépítése folyamatban van, mindenképpen kölcsönösen profitálhatunk egymás ismereteiből, egymás tapasztalataiból a ter- moreguláció területén, ami harminc éve fő munkaterületem. Dr. Nádor Tamás Vörös Vince bakonyai háza előtt Fotó: Löffler Gábor * k A k A
