Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-06 / 336. szám
2 aj Dunántúli napló 1994. december 6., kedd * 24 óra a nagyvilágban Újabb harcok Boszniában Vasárnapi jelentések szerint újabb harcok lángoltak fel a szerb és a horvát erők között Bosznia nyugati határa közelében - jelentette a Reuter. Boszniai szerb katonai források szerint a boszniai horvát erők és a horvát hadsereg katonái vasárnap egész nap aknavetőkkel lőtték a környező falvakban található szerb állásokat. Radovan Karadzic azzal fenyegetőzött, hogy a boszniai szerbek lőni fogják Zágrábot, amennyiben a horvát csapatokat nem vonják ki Bosznia területéről - közölte Paul Risley, az ENSZ-erők zágrábi szóvivője. A Borba című belgrádi napilap értesülései szerint Karadzic az ENSZ iletékeseivel folytatott palái tárgyalásokon fenyegette meg Horvátországot. A szerbek egyszer, 1993 szeptemberében már lőtték rakétákkal a horvát főváros környékét. Szerb állítások szerint a Horvát Köztársaság egységei már több napja részt vesznek az északnyugat-boszniai harcokban, s az ENSZ helyszínen tartózkodó megfigyelői is megerősítették, hogy a boszniai horvá- tok mellett a horvát hadsereg reguláris alakulatai is bekapcsolódtak a harcokba. A szerb katonai közlemények cáfolják a horvát előretörést, de beismerték, hogy a heves harcokban 11 szerb katona életét vesztette. Ellenzéki sikerek az olasz helyhatósági választásokon Az ellenzéki erők sikerét hozták a részleges helyhatósági választások Olaszországban. A vasárnap tartott második fordulóban - az urnák lezárásakor közzétett első előrejelzések szerint - a hat legjelentősebb város közül ötben az ellenzék közös jelöltjei szerezték meg a polgármesteri címét. Az első fordulóban csak egy jelentős városban dőlt el a polgármesteri cím sorsa: Pisában az ellenzék diadalmaskodott. Az előrejelzések egyben azt mutatják, hogy folytatódott a kormányfő, Silvio Berlusconi pártjának a visszaesése. A két másik koalíciós partner lényegében az előző fordulóban elért eredményét ismételte meg. Egyedül a leggyengébbnek tartott Északi Liga ünnepelhet: Trevisóban a Liga jelöltje győzött. Kiadói tilalom Kínában Kínában két évre megtiltották újabb könyv- és lapkiadók alapítását, továbbá videófelvételeket sokszorosító és forgalmazó egységek létesítését. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kormány azzal indokolta e tilalmat közösen kiadott körlevelében, hogy elárasztották a kínai kulturális piacot a „hibás politikai nézetektől” , szex- és erőszakjelenetektől hemzsegő kiadványok és videókazetták. A már működő kiadóknak és videóforgalmazó egységeknek azonnali bezárással kell számolniuk, ha illegális terméket bocsátanak ki vagy forgalmaznak. Súlyos baleset a francia Alpokban Súlyos baleset történt hétfőn délben a franciaországi Alpok egyik központja, Grenoble közelében: két kamion és 27 személyautó szaladt egymásba. A balesetben öt ember meghalt, heten pedig megsebesültek. A szerencsétlenség pontos okát még nem tudni, bár a hatóságok szerint az eső, illetve az útpadkán éppen akkor végzett munkálatok is szerepet játszhattak az ütközéssorozatnál. Az egyik kamion teljesen kiégett, s több autó még mindig annyira összeroncsolt állapotban van, hogy azokból egyelőre nem is sikerült minden bentlévőt kiszabadítani. Európa-csúcs Budapesten Állam- és kormányfők a budapesti csúcstalálkozón (Folytatás az 1■ oldalról) erőfeszítésekre van szükség a nukleáris fenyegetés megfékezésére. Szükség van továbbá az új kihívásokhoz alkalmazkodó erős NATO-ra és egy erős EBEÉ-re, amely elejét veheti a boszniaihoz hasonló konfliktusok kialakulásának. A boszniai válságra utalva az elnök úgy fogalmazott: - ismét azt mondom a boszniai szerbeknek, egyezzenek bele a tűzszünetbe, újítsák fel a tárgyalásokat az összekötő csoport javaslatai alapján; nézeteltéréseiket pedig a tárgyalóasztal mellett és ne a harcmezőn rendezzék.-Ha tanultunk valamit Bosznia agóniájából, akkor az az, hogy e tapasztalatok alapján kell cselekednünk. Az etnikai viták, a gyűlölködés erői és az ezeket kihasználó demagógok azzal a veszéllyel fenyegetik a kontinenst, hogy visszafordulhat a szabadság Európán végigsöprő hulláma. Európában a NATO marad a biztonság sarokköve, ugyanakkor szerepe változik, ahogy maga a kontinens is változik. Ezzel kapcsolatban Clinton elnök utalt arra, hogy a NATO kinyitotta kapuit az újonnan jelentkezők előtt, és útjára bocsátotta a békepartnerség programját. Az EBEÉ az egyetlen regionális fórum, amely magában foglalja szinte valamennyi európai és észak:amerikai nemzetet. Az EBEÉ úttörő munkát végzett a konfliktusok békés megoldásában, az ingázó diplomáciától a feszültségekkel terhes régiókba irányított állandó missziókig bezárólag. Most, hogy a szabadság győzött Európában, az EBEÉ-nek kiemelkedő szerepe lehet abban, hogy biztosítsa: soha többé nem veszik el! Az EBEÉ javasolt új neve - Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet - szimbóluma annak az új és még jelentősebb missziónak, amelyre vállalkoznia kell. Az EBEÉ-nek az etnikai, regionális konfliktusok elleni első, rugalmas védvonallá kell válnia. Az emberi jogokra, a konfliktusmegelőzésre és rendezésre összpontosítva figyelmét az EBÉÉ segíthet megelőzni újabb Boszniák kialakulását. Clinton elnök méltatta azokat a megállapodásokat, amelyeket az Európa-csúcs alkalmából írt alá Budapesten Fehéroroszország, Kazahsztán, Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok. Az aláírással - mondta az elnök - életbe léptetik a START I szerződést, és hozzájárulnak a nukleáris fenyegetés enyhítéséhez, ami csaknem fél évszázadon át a fejünk felett függött. A START I szerződés értelmében több mint 9 ezer robbanófej célbajuttatását szolgáló stratégiai bombázókat, illetve rakéta indító állásokat számolnak fel. Egyben utat nyit a START II azonnali ratifikációjához is, aminek eredményeként újabb 5 ezer robbanótöltettől lehet megszabadulni. Borisz Jelcin orosz elnök szerint Európa - a hidegháború örökségét nem lerázva - azt kockáztatja, hogy „hideg békébe” keveredik. Hogyan kerülhetjük el ezt? Európában lét- szükségletté vált egy teljes értékű, össz-európai szervezet megalakítása megbízható jogi alapokon. Oroszország úgy véli, hogy ehhez a tevékenység alapjává kell válnia annak a közösen kidolgozott programnak, amely a „Program Európa számára a XXI. század felé vezető úton” címmel készült el. Ennek az a lényege, hogy kialakuljon az átfogó össz-európai biztonsági rendszer. A NATO-t a hidegháború korszakában hozták létre. Ez a szervezet nehezen keresi a helyét az új Európában. Fontos, hogy ez az útkeresés ne vezessen új elhatárolódásokhoz, hanem közelítsen az európai egységhez. Véleményünk szerint e logikának ellentmond a NATO kiszélesítését célzó terv. Miért kell elvetni a bizalmatlanság magját, hiszen mi már nem ellenségek, hanem partnerek vagyunk - emlékeztette a konferencia résztvevőit az orosz államfő. Helmut Kohl német szövetségi kancellár - aki egyben az Európai Unió soros elnökeként emelkedett szólásra - beszédében az EBEÉ további kiépítése és megerősítése mellett foglalt állást, s hangsúlyozta: az Európai Unió mindig is amellett volt, hogy az EBEÉ saját struktúrákkal rendelkező, cselekvő- képes intézménnyé fejlődjék. Az Európai Unió a budapesti csúcsra időzített kezdeményezésével tovább megy: az a célja, hogy az EBEÉ a jövőben „regionális megállapodásként” teljes mértékben kihasználja az ENSz Alapokmányát. Ezen belül az EU arra törekszik, hogy az EBEÉ és az ENSZ Biztonsági Tanácsa között szorosabb kapcsolat alakuljon ki. A cél az, hogy az EBEÉ a jövőben előjogot élvezzen az európai békefenntartásban - mondta a kancellár. Alija Izetbegovic, Bosznia-Hercegovina államfője drámai hangvétellel ismertette a Bihács körüli helyzetet. „Vajon mi lesz a következménye a nyugat tehetetlensége, habozása, sőt néha rosszindulata miatt elhúzódó boszniai háborúnak? „ - tette föl a kérdést Alija Izetbegovic. Válasza szerint: „a következmény egy hiteltelenné vált ENSZ, egy romokban heverő NATO lesz, és a demoralizált európaiak pedig azt érzik majd, hogy képtelenek voltak választ adni a hidegháború óta kirobbant első válságra”. Bosznia elnöke úgy látja, hogy egy ilyen, „megromlott világban” nem állítható többé helyre az Európa és az Egyesült Államok, a nyugat és Oroszország, illetve a nyugat és a muzulmán világ közötti korábbi viszony. Hétfőn este fél 8-kor befejezte első munkanapját a Budapest Kongresszusi Központban az Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet ülése. Kedden reggel 9 órakor folytatódik a 73 küldöttség - közöttük 52 állam delegációja - részvételével kezdett tanácskozás. A sorrendben az ötödik plenáris ülésen Ciprus elnököl, s a tervek szerint Moldova, Szlovákia, Luxemburg, Tádzsikisztán, Liechtenstein, Csehország, Görögország és Portugália vezetői szólalnak fel. EBEÉ-díszvacsora a Parlamentben Parlamenti díszvacsora zárta az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet kétnapos budapesti csúcstalálkozójának első napi programját. Mialatt az állam- és kormányfők az Országház Vadász termében tettek eleget Göncz Árpád köz- társasági elnök meghívásának, feleségeik a szomszédos Gobelin teremben vettek részt vacsorán, amelyet Göncz Árpádné adott számukra. A csúcsértekezlet részvevői előtt Göncz Árpád pohárköszöntőt mondott. Különböző típusok amelyek 70-116 LE-sek és óriási 7f 5-12 m3 rakodótérrel rendelkeznek Mór 1.760.400 Ft+Áfa-tól kapható PÉCS RT. FIAT Autószalon 7630 Pécs, Diósi u. 49. Telefon: (72) 327-575,332-422 Az Országgyűlés elfogadta a békepartnerség keretdokumentumát A NATO Békepartner- ség-program Keretdokumentumának megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában Keleti György honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a békepartnerség a NATO-val való együttműködés fontos állomása. Az általános vita után az Országyűlés 236 igen, egy tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadta az országgyűlési határozati javaslatot. ' TH&piertdetöCevél! Címzett: Az ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ KIADÓHIVATALA Pécs, Rákóczi út 34., Pf. 134. Megállapítottam, hogy az ELŐFIZETŐK NYERÉSI ESÉLYEI nagyobbak az Új Dunántúli Naplóban közzétett sorsolási játékokon. Ezért megrendelem az ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓT 1995. január 1-jétől. Kéijük a megfelelő négyzetben az időszakot megjelölni. □ egy hónapra 437 Ft (3 pld. kedvezményt nyújt) □ két hónapra 874 Ft (6 pld. kedvezményt nyújt) □ negyedévre 1254 Ft (12 pld. kedvezményt nyújt) □ félévre 2448 Ft (27 pld. kedvezményt nyújt) □ egy évre 4776 Ft (60 pld. kedvezményt nyújt) Vállalom hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek számla ellenében készpénzben kifizetem. név lakcím ' Kéijük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó c beküldeni, Pécs, Rákóczi út 34., Pf.: 134. Beküldhető legkésőbb december 23-áig. Az új előfizetők közül a szerencsés nyertes hétvégi tesztelésre gépkocsi-használatot nyerhet az OPEL GERGELY-től. A tesztelést követően véleményét elmondhatja, melyet a lap hasábjain közzé teszünk. Kisorsolásra kerül még 3 db 500 Ft-os vásárlási utalvány. \A nyertesek nevét a lapban közöljük. Minden igényt kielégítő irodabútor választék raktárról és megrendelésre. VAGY adózik nehezen megtermelt bevételéből, VAGY irodabútort vásárol, és ezáltal csökken adóalapja. Nem beszélve arról, hogy hatékonyabbá válik munkája, sikeresebb lesz Ön és vállalkozása. 10% engedmény december 31-ig IRODABÚTOROK, IRODAI FORGÓ- és TÁRGYALÓSZÉKEK, IRODAI KIEGÉSZÍTŐK BÜROMIX Pécs, Munkácsy M. u. 25. Telefon: 72/330-588 Hogy a karácsony kellemesebb és boldogabb legyen Önnek és családjának ÁRUHÁZUNK Segít az ajándékozásban! Nyitva: szombat 8-12 óráig Ezüstvasárnap 8-12 óráig Kibővített választékkal: kozmetika - üvegáru - rozsdamentes főzőedények AKAI videomagnó 2 fejes AKAI videomagnó 4 fejes JVC videokazetta 240 Mikrohullámú: ELIN 18 I forgótányéros ELIN 24 I forgótányéros Gold Star 19 I forgótányéros Gold Star 24 I forgótányéros Gold Star 24 I grilles 40.500 Ft 46.900 Ft 590 Ft helyett 390 Ft 27.760 Ft helyett 24.990 Ft 31.280 Ft helyett 28.160 Ft 21.800 Ft helyett 19.620 Ft 28.000 Ft helyett 25.200 Ft 35.700 Ft helyett 32.130 Ft Amíg a készlet tart! A mi ajándékunk: díszcsomagolás és udvarias kiszolgálás! VERSENYZŐNK ÖNÉRT, VERSENY UTCAI ÁRUHÁZUNKBAN! < A *