Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-05 / 335. szám
1994. december 5., hétfő A mai nap új Dunántúlt napló 3 ALAPTUDNIVALÓK MINDENKINEK December 11: önkormányzati választások Technikai előkészületek, érdekességekkel December tizenegyedike után valamennyi magyar településén, így Baranya több, mint 300 településén is újonnan választott önkormányzat és polgármester kezdi meg működését, erről tartottunk telefonos fórumot szerkesztőségünkben csütörtök délután. Talán az egyik telefonáló érdeklődése jellemezte legjobban azt a készülődést, amely a december tizenegye- diki önkormányzati választások iránt megnyilvánul. A magát megnevezni nem kívánó hölgy azt kérdezte, le- het-e falugyűlést tartani ezekben a hideg, ám a választásokhoz közeli napokban. Persze, válaszolták az illetékesek. Igenám, replikázott a hölgy, de most jelentette be a volt polgármester, hogy ravatalozót épít a községben, holott neki, mint jelöltnek is pontosan ilyen ötlete támadt. Nagyobb részvétel, nagyobb eredmény Mivel telefonálóink közül többen is arról tettek tanúbizonyságot, hogy nincsenek pontosan tisztában a december 11 -én rendezendő választások alaptudnivalóival, ezért röviden elmondjuk, mire számíthat, aki vasárnap 6 és 19 óra között ellátogat a körzetében esedékes szavazóhelyiségbe. A választás egy fordulós, tehát akármennyién mennek el, érvényesen választhatnak maguknak polgármestert, helyi önkormányzatot, és az esetek zömében a megyei közgyűlésbe küldött személyt, személyeket is. Ezért is fontos, hogy minél többen menjünk el szavazni vasárnap. Mindenekelőtt legyen nálunk személyi igazolvány, és ha egy mód van rá, a korábban postázott választási értesítést se felejtsük otthon. A laikust meglepetések érhetik, hiszen a helyszínen több szavazólapot is talál. A szavazólapok csak annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindenegyikre ráírták azt, hogy pontosan miként kell kitölteni őket. Hogy töltsük ki a szavazólapokat? Mindenütt lesz egy szavazólap, amelyen állandó lakhelyének polgármesterét választhatja meg az embert. Ezen a több (ritka esetben egyetlen) név közül egyet és csakis egyet kell megjelölni a karikában, a megszokott x vagy + jelzéssel. A második szavazólapon - kisebb településeken - a helyi önkormányzati tagra, 10 ezernél nagyobb településeken pedig az adott választókörzet képviselőjére lehet szavazni. Annyi személy mellé lehet a megfelelő jelet alkalmazni, ahány az adott településen részt vehet az ön- kormányzati testület munkájában. Egy harmadik szavazólapon - Pécset kivéve (hiszen megyei jogú város) - a megyei közgyűlésbe ajelölt (ajánlott) szervezetek, pártok képviselőire adhatnak voksot. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy akárhány személy is szerepel egy-egy karika alatt, valamennyi esetben csak egyetlen, a leginkább szimpatikus helyen kell jelölni. (Itt jegyezzük meg, hogy a megyei közgyűlés elnökét a szavazatok alapján összeállt testület tagjai választják meg, maguk közül.) A megye választási helyeinek többségében lehet egy negyedik szavazólap is. Itt a nemzetiségi-etnikai önkormányzat tagjaira adhatók le voksok. Ha támogatja ennek a testületnek a megalakítását, a szavazólapon megjelölt módon válasszon. Kár tagadni, hogy a telefonos fórum résztvevői fogadásokat kötöttek arra, hogy hányán mennek el közülünk, választó- polgárok közül a vasárnapi ön- kormányzati választásokra. A „ legmerészebb tipp ” hatvan százalék volt, ez valamivel magasabb, mint a közvéleménykutatók jóslata. Megjegyezzük, hogy a választás egyébként valamennyi egységben akkor is érvényes, ha egy választörzetben vagy akár egy faluban egyetlen ember megy el szavazni, és ezzel váltja meg az elkövetkezendő négy évre a helyi önkormányzati testület létjogosultságát. Jöhetnek majd a listások is A városokban - itt nem részletezett, és igen bonyolult módon - úgynevezett kompenze- ciós listáról is bekerülhetnek emberek a képviselő-testületbe. (Ha például valamelyik jelölt az adott körzetből nem jut be, a ráadott szavazatok nem vesznek el, hanem összesítés után lehetővé válik, hogy egy másik számítási módszer alapján tagja lehessen a helyi önkormányzati testületnek, ha „előkelő helyen” szerepel a listán.) A községekben (mint arról lapunkban is beszámoltunk) néhány helyen igen sokan pályáztak a polgármesteri posztra. A megye városaiban, így Pécsett is, négy-öt-hat ember vállalta, hogy azonnali szavazás eredményeként esetleg a település polgármestere legyen. Nagyon fontos apróságok Szombaton (dec. 10.) 8 és 16 óra között valamennyi településen valamennyi választási bizottság ügyeletet tart. A szavazólapok eljuttatásának módjáról valamennyi helyszín, valamennyi település időben értesítést kap. Az egy-egy településen mozgásképtelen, szavazásra jogosult polgárokat úgynevezett mozgóumákkal keresik fel, abban az esetben, ha ezt a szavazatszámláló bizottságtól - akár a szavazás napján - kérik. Baranyában összességében 604 szavazatszámló bizottságot állítanak fel, a 730 féle szavazócédula nyomdai előkészítése befejeződött, ezekre a lapokra összesen hatezerháromszázhu- szonhét név kerül. A telefonos fórumon részt vett dr. Hetesy György, a területi választási bizottság elnöke, dr. Petrétei József a területi választási bizottság titkára és dr. Győrpál Elemér, megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetője. Utóbbi elmondta, hogy kérés esetén az egyének, a pártok és szervezetek tagokat delegálhatnak valamennyi választási- és szavazat- számláló bizottságba. Mód van arra is, hogy az a szavazásra jogosult polgár, aki több mint három hónapja nem állandóan bejelentett lakhelyén él, a jelenlegi területen szavazzon, ha ezt a szándékát december 10-én 16 óráig , az állandó lakhelyén lévő hivatalos helyiségben bejelenti. Reméljük, minél több ember részt vesz a vasárnapi ön- kormányzati választásokon. Az, hogy ki kire szavaz, szíve joga. Az viszont, hogy el- megy-e azért is fontos, mert utána megjegyezheti: „lám, én erre szavaztam, milyen jó lett. Vagy lám, én erre gondoltam, és rosszul választottam.” Adjuk meg magunknak ezt az esélyt! Bozsik László A BÓLYI SZÓJA-VERTIKUM HÚSZ ÉVE Humán célra 120 termék Ízelítő a gazdag választékban, mutatós csomagolásban kínált szójatermékekből Fotó: Läufer L. A hazai szója ma már az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen anyaga, humán célra, azaz emberi fogyasztásra 120 különféle szójakészít- ményből válogathatunk. De tudjuk-e, hogy az iregszemcsei növénynemesítő dr. Kurnik Ernő akadémikus és az egykori Szentlőrinci ÁG szójaszolgála- tának vezetője, Mohácsi Károly bábáskodott a hazai szójahono- sítás és -nemesítés bölcsőjénél? Talán arra sem igen emlékszünk, hogy az 1973-as fehérje-embargó adta a döntő lökést az ügynek: az FM akkori döntésével a Bólyi ÁG lett a szója hazai rendszergazdája. Schneider Béla, a Boly Rt. pécsi üzeme (Danicpuszta) igazgatója mondja:-A szója-vertikum a fajták felkutatását, a fajtafenntartást, a vetőmagszaporítást, a termelési technológiát, a szójabab takarmányként és humán célra történő felhasználási technológiáját egyaránt jelenti. Az étkezési célú felhasználást a Becsej-i Soja-Protein gyárral együttműködve kezdtük, s ma már a harmadik generációs termékek is egyre népszerűbbek. Nem is oly rég, amikor még dotálta az állam a szója-verti- kumot, termesztésben 65 ezer hektár volt a csúcs. Azóta megszűnt az állami támogatás, az állatállomány is vészesen megfogyatkozott, a termőterület 10 ezer hektárra csökkent, így étkezési célra csak importtal lehet fedezni az évi 1600-1700 tonnás szükségletet. Humán célra már az első termékcsalád, a Soja-Vita (textúráit granulátum és kocka, zsírtalanított szójaliszt, különlegességként a mungobabból készült csíra és az ötféle csírasaláta) is gyorsan meghódította az egészséges étekre vágyókat. Két éve vezették be a piacon a 11 szójaalapú textúráit terméket és félkész termékeket is magában foglaló Bona-Vita családot a prágai Prago-Soja céggel történt együttműködés keretében. Az idén a Boly Rt. saját fejlesztésében kidolgozott szója, illetve növényi fehérjebázison alapuló Pro-Vita családja már a harmadik generáció. A Pro-Vita ötféle (fasírt, hamburger, töltött paprika, töltött káposzta, pástétom) új félkész terméke percek alatt elkészíthető, igen ízletes, egészséges és versenyképes a hústermékek árával. A szója a felvágottaktól a különféle konzerveken át jelen van mindennapjaink ételeiben. A bólyiak tovább fejlesztenek, rövidesen 5-8 újdonsággal is kirukkolnak. Nem nehéz megjósolni: a húsárak emelkedésével a fehétjedús szójatermékek még keresettebbé válnak, s nem csak húspótlóként. B. M. L. FOLYTATÓDIK A KISVÁROSI „IDILL” Hunyadi főtörzs is volt katona ... Ma már Usztics Mátyási (Hunyadi főtörzset), Kozák Andrást (Barna László ezredest), Piros Ildikói és Sztárek Andreát senkinek nem kell bemutatni, hiszen nagyon jó ismerőseink egy a valóságban nem létező kisvárosból, ahol mindig történik valami, hiszen Kö- zép-Kelet-Európában vagyunk, azaz a földi lét sűrűjében . . . Azon ritka pillanatok egyikét kihasználva, amikor Usztics Mátyás öt egész percet tud szentelni az őt üldöző, mindenre elszánt újságíró számára, azon nyomban a kulisszák mögött zajló titkokról faggattam a készséges tv-sztárt. A nem igazán sudárságáról közismert színész, aki ezidáig 114 filmben szerepelt idehaza és külföldön, olyan átéléssel beszélt a filmkészítés varázsáról, hogy szinte Hollywoodban éreztem magam rögtönzött előadása közben. Kis túlzással, szikrázott körülötte a levegő, mintha kiképzést irányított volna kedvenc „olajbogyóinak”, akik a sorozatban igen gyakran tettek rossz fát a tűzre. Usztics lapunknak elmondta, hogy számára az Angyalbőrben című film azért volt kedvesebb a mostaninál, mivel azt nyolc-tíz forgatókönyvíró gyúrta össze komplett egésszé, és ő is aktívan résztvehetett az érdemi munkában. Ezzel szemben a Kisváros első húsz epizódját az idő rövidsége miatt egy könyvíróra bízhatták csak, ami sajnos meg is látszik a minőségen, a film végső produktumán ... A kritikus hangnemnél maradva I. Usztics „Hunyadi” Mátyás megjegyezte, hogy sajnos a mai napig sem eldöntött a filmsorozat valódi műfaja. Valahol a Kisváros lóg a levegőben, és nem tudni, hogy vígjátékot, drámát vagy filmjátékot láthatnak a televíziónézők. Ugyanakkor a sok reklám sem emeli a produkció nívóját, de a támogatók, akik nélkül nem jöhetne létre egyetlen epizód sem, megkövetelik a pénzükért járó „részesedést” egy-egy jelenetből. Néha azonban, amikor már Usztics hóna alól is reklámtáblákat mutogatnak, bizony borsózik a háta az egésztől. Azon kérdésemre, miszerint volt-e katona és ha igen, akkor milyen szerepet játszott a hadseregnél, igen frappáns, katonás választ kaptam:- Igen, természetesen én is voltam katona. 1971 február 12-étől 73 február 19-éig voltam angyalbőrben. Azt nem mondhatom, hogy jól éreztem magam, de összesen két év állt rendelkezésemre. Ez idő alatt kellett szoknom a dolgot több-kevesebb sikerrel. Nagyon hosszú volt ez az idő, és úgy érzem teljesen felesleges. A mostani egy év bőven elég ahhoz, hogy rendet tanítsanak a fiatalok számára, és megejtsék a „szovjet típusú” kiképzést. Szerepemet az akkori tisztekből, tiszthelyettesekből formázom meg, és ehhez hozzáadom saját személyiségemet, színészi mivoltomat. Usztics mellesleg kedveli a kisvárosi életet, hiszen önmaga is a főváros peremén él családjával, mindössze 800 méterre a Budapest táblától. A műhelytitkok közül még elárulta, hogy további 20 epizód kerül folyamatosan felvételre a már megszokott helyszíneken. így Baranyában Harkányban és Szigetváron forgatnak számos helybéli statisztával, akiket Uszti- csékkal karöltve kéthetente csütörtökönként ismét láthatunk a képernyőn, az MTV I-es csatornáján. És ez itt a Kisvárosban megszokottaktól eltérően, nem a reklám helyen, csupán a híré. Koller Zoltán Számítógép-betegségek Fizikai és idegi károsodást is okozhat a számítógép. Kiderült, hogy nemcsak óriási segítség a hétköznapokban, de veszélyt is jelenthet használójára. A tüneteket „operátor-betegségnek” nevezik. Fejfájás, a szem romlása, hátfájdalmak. Ezek azok a leggyakoribb jelek, melyeket az észlelhet magán, aki naponta több órát tölt el a számítógép mellett. Valamikor, amikor megjelent az életünkben a televízió, pontosan elmondták nekünk, milyen távolságra kell ülni tőle, milyen szögben nézzük, hogyan kerüljük ki a káros hatásait. A számítógépekkel kapcsolatban megfeledkezünk erről az észszerű óvatosságról. A technikai eszközök különféle sugárzásai ártalmasak lehetnek. Felmérések jelzik, hogy a kompjúterrel dolgozók legtöbbje rossz közérzetről panaszkodik. A ventillátor és más forgó részek állandó zaja az idegrendszerre van rossz hatással. Nagyon gyakori a szem és a nyálkahártyák kiszáradása. Előfordul az évenkénti fél dioptriás látásromlás is. A képernyő vibrálása nem szűrhető ki még speciális szemüvegekkel sem. Az orvoshoz forduló tüneteit azonban gyakran nem kötik össze a munkájával. Orvos beszélgető- társam elmondta:-A legnagyobb terhelés a szemet érinti. Szűrőt, előtétet kell használni. Segíthet, ha a képernyőt az ablakra merőlegesen helyezzük el, hogy legalább a tükröződést csökkentsük. Szemünk legalább 70 centire legyen a géptől, s az ernyő legyen alacsonyabban a szemmagasságnál. A merev testtartás okozta izom-és izületi fájdalmakat lehet csökkenteni, ha olyan székünk és asztalunk van, melyeknél a térd és a könyök 90 fokos szögben hajlik meg. A lézernyomtatók termelte ózon ellen ionizáló készülékkel, vagy gyakori szellőztetéssel védekezhetünk. Megoldatlan azonban, mit lehet tenni a billentyűzettel, mely szintén sugároz, s ez ráadásul éppen a hasnyálmirigyet érinti.-A fizikai behatások ellen még csak-csak felléphetünk valahogy. A számítástechnika lélektani hatásával szemben azonban nehéz küzdeni. Az egysíkú, s a közvetlen emberi érintkezést visszaszorító munka pszichikai veszélyforrás. Legalább azt tegyük meg, hogy időnként tartsunk szünetet, és pihenésül beszélgessünk! Hodnik I. Gy. A legnagyobb megterhelés a szemet éri, ezért legalább 70 centire kell a képernyőtől helyet foglalni Fotó: Läufer László I % i