Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-30 / 358. szám
I Minden pénteken 199S. január 2.-janoár8. A MAY emeli a személyszállítási díjakat A MÁV január 1-től 20 százalékkal emeli a belföldi vasúti személyszállítás díjait. Ez magában foglalja az általános forgalmiadó kedvezményes kulcsának növekedését is. A helyjegy ára 45 forint lesz jövőre. A nemzetközi forgalomban csak május 1-től lesz - mintegy 10 százalékos - tarifaemelés. Mindezt Magos György, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese mondta el a MÁV csütörtöki sajtótájékoztatóján. Vörös Vince ismét örökös elnök A Független Kisgazdapárt vezetősége hatálytalanította a Vörös Vince kizárására vonatkozó korábbi döntését. A törvényhozás egykori alelnöke így ismét az FKGP tiszteletbeli örökös elnöke lett. Üdvözlő távirat Az új macedón kormány megalakulása alkalmából Horn Gyula miniszterelnök táviratban üdvözölte Branko Crvenkovski miniszterelnököt, Kovács László pedig macedón partnerét - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Külügyminisztérium sajtófőosztálya. Megsértették a tűzszünetet Csütörtökön több helyen is megsértették a szemben álló felek a Bosznia összes frontjára kiterjedő, szombat délben életbe lépett tűzszünetet. A szórványos harcok ellenére Michael Rose boszniai ENSZ-pa- racsnok úgy vélekedett, hogy a hét végén sor kerülhet az ellenségeskedések beszüntetéséről szóló egyezmény aláírására. Szerb vádak szerint a muzulmánok csütörtökön az északboszniai Dobojnál, a közép-boszniai Konjicnál és több hercegovinál fronton is támadták a szerb erőket. A közlemények szerint a szerb egységek nem válaszoltak a provokációkra. Az ENSZ illetékesei arról számoltak be, hogy a krajinai szerbek és a szakadár muzulmán egységek csütörtökön is támadták az északnyugat-boszniai Velika Kladusa közelében lévő kormánycsapatok vonalait. Tésztaüzem Gyárvárosban Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy vállalkozónak (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúlt napló V. évfolyam, 358. szám 1994. december 30., péntek Ára: 19,50 Ft Változó telefonszámok, emelkedő tarifák Az Új Dunántúli Napló száma január 2-től: 215-000 Mintegy 1800 pécsi (belvárosi) telefonszám változik meg januártól - a 4-essel kezdődő közületi számokról van szó. Elsejétől a hívásokért fizetendő díj is emelkedik. Mint Kőhegyi Istvántól-, a Pécsi Távközlési Centrum osztályvezetőjétől megtudtuk, a számok módosítására a belvárosi digitális központ bekapcsolása miatt van szükség. A változással azonban javul a szolgáltatás minősége is: az eddigi, helyenként túlságosan halk beszélgetések januártól tisztán lesznek hallhatók. A számváltozást egyébiránt hosszú hónapokig (ingyenes) automata közli a hívóval, addig, míg megszokjuk az új „rendet”. A tarifaváltozás lényege: az egyéni előfizetési díj januártól (áfával), fővonal esetén havonta 725, az ikervonalaknál 512 forint lesz. Közületeknél ugyanez: 812, illetve 662 forint. A beszélgetés tarifáját továbbra is ún. impulzusdíjban állapítja meg a MATÁV, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy impulzusnyi beszélgetésért 9,40-et fizetünk ezentúl, az eddigi 5,50 helyett. Az ok a Vita a telekeladásról Önkormányzati ülés Siklóson Alig egy hete, hogy megalakult az új siklósi önkormányzati képviselő-testület, s máris újabb ülésre gyűltek össze a városatyák tegnap délután. A Pannon Volán Rt. vezetőinek részvételével először a helyi autóbusz-közlekedési díjak (a Siklós és Gyűd közti járatok) emeléséről szóló előterjesztést vitatták meg. Az egyik képviselő ellenzésének dacára, aki a máriagyűdi nyugdíjasok nevében emelt szót, a tervezetet, melynek értelmében a menetjegy ára 35 forintra emelkedik a helyi vonalon, elfogadták. Telekeladások kapcsán hosz- szas elvi vita bontakozott ki ezután arról, hogyan differenciálják ezentúl a telkek értékesítését. A kérdéshez csaknem minden képviselő hozzászólt, végül a két nem magyar állampolgárnak az előteijesztettnél drágábban, míg a másik három esetben az érték változtatása nélkül adták el az igényelt telkeket. A városi jegyzői állás meghirdetésének részletkérdéseit tárgyalták meg még a képviselők, illetve elhatározták az ügyfélszolgálati irodavezetői állás meghirdetését is. Legvégül pedig a polgármester javadalmazására tett javaslatot teijesztette elő az ad hoc bizottság. A képviselők megszavazták, hogy dr. Máté János polgármester a miniszteri fizetés 80 százalékát kapja, míg a miniszteri fizetés változtatásai után minden alkalommal újra megvitatják javadalmazását. Sz. A. • • Ünnepi nyitvatartás A Konzum Áruház élelmiszer-osztálya december 31-én 6.30- tól 14 óráig, a felső szintek 9-től 13 óráig lesznek nyitva. A FÉM A galériája 8-tól 13 óráig, a hypermarket 7-től 13 óráig várja a vásárlókat szilveszter napján. A Jó és Friss hálózat valamennyi üzlete 6-tól 14 óráig tart nyitva szombaton, január 2-án pedig leltár miatt bezárnak. A Julius Meinl Király utcai ABC-jében és a Lila ABC-ben december 31-én 6.30-tól 12.30- ig lehet vásárolni A Dália Jurisics úti és Verseny utcai élelmiszerboltja 6-tól 12 óráig fogadja a vásárlókat. A Delikates ABC a Ferencesek u. 38-ban december 31-én 9-től 13 óráig tart nyitva, vasárnap és hétfőn viszont zárva lesz. A Zsolnay Vilmos u. 2-ben üzemelő Non-Stop ABC mind szilveszter, mind újév napján éjjel-nappal nyitva lesz. A Somogyi Béla utcai non-stop december 31-én éjjel-nappal, másnap a forgalom alapján fog működni. Zákányi E. Képviselői munkamegbeszélés Komlón Tegnap Komlón, a városházán Szarka Elemér polgármester vezetésével munkamegbeszélést tartott az új képviselőtesü- let. A hasonló megbeszélések célja természetesen a zökkenő- mentes testületi és önkormányzati munka feltételeinek megteremtése. Komló helyzete egy-két nagyberuházás miatt pénzügyileg érzékeny, az új ciklusban kell szembenézni a szeméttelep gondjával, gyorsítani a munkahelyteremtést, ugyanakkor függőben maradt néhány ígért beruházás - gondoljunk csak a Berek utcai szolgáltatóházra. Szarka Elemért a megbeszélés után arról kérdeztük, a feladatok tükrében milyen új elemeket találni majd a testület és a bizottságok munkájában.- Korábban kilenc bizottság dolgozott a komlói önkormányzatnál - tájékoztatott a polgár- mester -, s én az olcsóbb működés érdekében kevesebb, létszámában is takarékosabb bizottság létrehozását javasoltam. Remélem a későbbiekben észszerű kompromisszum születik. Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon majd a testület, fel akarjuk értékelni a bizottságban dolgozók munkáját. Ezért rendkívül körültekintően szeretnénk eljárni a külső tagok beválasztásánál is. Törekvésünk az is, hogy a képviselő - napi munkája mellett - a lehetőség szerinti legtöbb energiát tudja mozgósítani feladata sokoldalú ellátására. Szóba került a funkciók halmozása is, - amit ugyanúgy szeretnénk elkerülni, ahogy az indokolatlan javadalmazásokat is. Ésszerű munka- megosztásban gondolkodunk, mindebben képviselő kollégáim nagy együttműködési készségről tettek bizonyságot. B. R. költségek növekedésében és a 10 %-os ÁFA-kulcs 25 százalékra való emelkedésében keresendő. Az említett 9 forint 40 fillérért „nappali” időszakban 200 másodpercig, a „csúcs” idején 100 mp-ig, a „kedvezményes" időben 360 mp-ig, az „éjszakai” időszakban pedig 540 mp-ig beszélhetünk. A távolsági és a nemzetközi beszélgetések, valamint a MATÁV hálózatából mobil rendszerre történő hívás díja ugyancsak jócskán nő - kivételt csak a környező országok jelentenek. Pauska Zs. Parlamenti tervek A Magyar Országgyűlés a jövőben is törvényhozó parlamentként fog működni, szükséges lenne azonban, hogy a képviselők több időt fordítsanak az ellenőrző funkció gyakorlására, a társadalmat foglalkoztató kérdések megvitatására - hangsúlyozta Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke évzáró sajtótájékoztatóján. Elmondta: a napokban levélben kéri a miniszterelnököt, tekintse át a kormány jövő évre benyújtott, 58 parlamenti döntést igénylő törvényalkotási tervét, szükség van-e annyi törvénymódosításra, több időt kellene hagyni a nagyobb horderejű jogszabályok tárgyalására. Kezdeményezi, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás teendőivel, valamint a közbiztonság kérdésével politikai vitanapon foglalkozzék az Országgyűlés. Jövőre kiemelkedő esemény lesz az Észak-Atlanti Közgyűlés (a NATO-orszá- gok parlamentje) budapesti ülése. A szlovák parlament magyar képviselőit hívják meg budapesti látogatásra. A pécsi Király utcában sétálni nem királyi dolog. Az utca helyzetéről szóló írásunk a 3. oldalon Fotó: Löffler Gábor Elzárt csapok Perekeden Ismeretlen eredetű vírus az ivóvízben Miközben örömmel tájékoztatunk arról, hogy csaknem valamennyi baranyai településnek egészséges ivóvize lett az elmúlt néhány évben, a nagy lendületű munka során becsúszó hibákról is hirt hallunk. Nehéz ilyenkor az érintett község lakosságát megnyugtatni - de remélhetőleg január elejére Perekeden is lecsillapodnak a kedélyek. A vezetékes rendszer koraőszre készült el, 205 lakosnak biztosítva az egészséges vizet. Egy novemberi vízminta-vizsgálat után kiderült: a 260 méter mély fúrt kút vize vírussal fertőzött. A szakemberek nem tudták kideríteni, hogyan kerülhetett a fertőzés a kútba. Meglehet, valami, valahonnan leszi- várgott már ilyen mélységig, az is előfordulhatott, hogy valaki megfogott egy alkatrészt, s ő volt a vírusgazda. Mindenesetre a fertőzésnek egészségügyi következménye nem lett, mert a mintavétel természetesen megelőzte a hálózati fogyasztást. A vízmüvet közel 20 milliós beruházás eredményeként építették meg Perekeden, ennek 90 százaléka állami támogatás volt. A berkesdi körjegyzőségen - ide tartozik Pereked - most már abban bíznak, hogy a következő - január 6-ra - tervezett mintavételt követően kinyithatják a csapot a pereke- diek. Lezárták ugyanis a kút alsó vízadó rétegét, kitisztították a kút csövét és kifőzték a szivattyút. A falunak van egy ásott kútja, ennek vize iható, ide jártak és járnak a község lakói vízért, amíg el nem hangzik a megváltó szó: iható a csapvíz! Mészáros A. Növekvő orosz fölény csecsenföldön A helyszínről érkezett csütörtöki hírek szerint az óriási erőfölényben lévő orosz haderő 4-10 kilométeres távolságban közelítette meg Groznijt. A déli irányt leszámítva szoros gyűrűbe zárták a várost, de az ostrom csütörtök estig nem kezdődött el. Az orosz fölény növekedését jelezte, hogy a katonai akciót irányító mozdoki parancsnokság illetékese közölte: az időjárási viszonyok javulásával a légierő megkezdte a nagy találati pontosságú lézerirányítású rakéták, illetve az irányítható bombák bevetését a csecsen fegyveresek erődített állásai, illetve katonai eszközei ellen, és megsemmisítették Du- dajev egyik személyes használatú helikopterét is. A csecsen vezérkar illetékese szerint csütörtökön is bombázták az orosz harci gépek a város egyes negyedeit, amit azonban sem orosz, sem független forrásból nem erősítettek meg. A mohács-szigeti Homorúd községet, mintegy karácsonyi ajándékként, december 23-án bekapcsolta a MATAV a közvetlen telefonhívási rendszerbe. Felvételünk - az egyelőre csak egy - a település buszmegállójánál felállított utcai telefonfülke előtt készült Fotó: Tóth L. A A