Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-24 / 354. szám
6 uj Dunántúli napló Felsőoktatás 1994. december 24., szombat ILLÚZIÓKRÓL, REÁLISAN Milyen széles az egyetem kapuja? Az Állami Számvevőszék a magyar egyetemi felsőoktatás ellenőrzéséről augusztusban lezárt Jelentésében kimondja: a hatékonyság elmaradt az európai nívótól, alacsony a hallgatói létszám, korszerűtlen a kormányzati irányítás. A Jelentés vitájára december közepén kerül sor. Néhány részletkérdés megvilágítására Dr. Csirik János felsőoktatási helyettes államtitkárt kértük, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban.- Kérem mindenek előtt a következő évi felvételeket érintő legfontosabb változást ismertesse. Több hallgató, kevesebb diploma- A költségvetési törvénytervezet a hallgatói létszámemelkedéshez szükséges pénzt biztosítja. Ez várhatóan lehetővé teszi, hogy az elsőévesek száma 2-3 ezerrel növekedjen. A pontos számokhoz a Felsőoktatási és Tudományos Tanács állás- foglalása kell, ez valószínű a tavaszra várható, de mindenképpen a pénz függvényében születik meg. A felvételi eljárások részletei egy kiadványban december közepétől minden középiskolában hozzáférhetők lesznek. Generális változás nincs, de számos intézmény változtatott a részleteken.-A Felsőoktatási Tárcaközi Vegyes Bizottság tanulmánya szerint a hallgatói létszámot „ lényegesen emelni kell. ” Az Állami Számvevőszék Jelentéséből az is kitűnik, hogy a kiadott diplomák számát kisebb mértékben kell növelni, miközben lényegesen meg kell változtatni azok szintbeli és szakok szerinti arányát. Miről van szó pontosabban?-Több hallgató kerül be a felsőoktatásba. A kiválasztás során nemcsak a legjobb 10 százalék jut be, hanem esetleg a 20-25 százalék is. Vagyis a valamivel gyengébb érettségi eredménnyel is be lehet kerülni, ami viszont azzal is jár, hogy a lemorzsolódás is növekszik. A diplomák aránya nem tart lépést a felvettek számával. A kiválasztási folyamat nem zárul le a felvételi vizsgán. A vizsgák során mérettetik meg, hogy ki juthat el a diplomáig.- A regionális egyetemek megalakításában lassú az előrelépés - állapítják meg a Jelentés készítői.-A nagy, vidéki egyetemi városokban, az ötvenes évek elején széttagolták a felsőoktatást. Az orvosi és a tudományegyetemeket rendelettel különválasztották. Néhány éve már történtek kísérletek arra, hogy egy-egy városban ne öt-hat különböző intézmény működjön a célszerű egyetlen egyetem helyett. Sajnos, a folyamat lassan halad.-A kormány számára készített előterjesztés két változatot javasol a nappali tagozatú és a postsecondary szakképzésben lévő hallgatók számának növelésére. Az „A ” változat szerint a nappali hallgatók létszáma az 1993. évihez képest 40 ezerrel, az összes hallgatóké 50 ezerrel növekedne. A „B” változat szerint a nappali hallgatók létszámnövekedése 60 ezer, az összes pedig 70 ezer lenne. Mit tartalmaz a postsecondary képzés? A két említett számadat közül melyiknek van esélye a mostani pénzügyi helyzetben ?-Nagy az igény olyan képzésformára, amely nem jelent főiskolai, egyetemi végzettséget. Tehát nem három, sőt öt évig tart, hanem egy-két éves ráképzést jelent az érettségire, a szakközépiskolára. Olyan felsőfokú szakképesítésről van szó, amelyben diplomát nem adnak. Speciális anyaggal - például nyelvi, számítástechnikai rá- képzéssel - juthatnak többletismerethez a kereskedelemben, a szállodaiparban, vagy éppen a titkárnőként elhelyezkedni kívánó fiatalok. Arra a kérdésre, hogy az A és B variáns közül melyiknek van esélye, ebben a pillanatban nem lehet válaszolni. Változatok a hallgatói létszámra- A téma felveti annak a tisztázását is, amit a Számvevőszék is sürget: a hallgatói férőhelykapacitás pontos meghatározását. Voltaképpen mennyi lehetne a magyar felsőoktatásban résztvevő hallgatók száma?- Nagyon nehéz pontosan meghatározni. Könnyebben érünk célhoz, ha a miénknél fejlettebb ipari és infrastruktúrával rendelkező országokhoz hasonlítjuk magunkat. Vagyis azt nézzük, hogy ott mennyien járnak egyetemre, főiskolára, s ehhez milyen kapacitás felépítésére volt szükség. Nos, reménykedjünk abban, hogy egy évtized múlva mi is hasonló gazdasági helyzetben leszünk, mint azok, akikhez szeretnénk csatlakozni.- Pontosabb számot pillanatnyilag ne is keressünk?- Szerencsés lenne, ha egy szűk évtizeden belül olyan kapacitással rendelkeznénk, amely lehetővé tenné, hogy a végzett korosztályok 28-32 százaléka bekerülhetne a felső- oktatásba.- Eszerint még távlatban sem várható, amit az egyik párt a választási propagandájában hirdetett, nevezetesen: szélesre kell tárni az egyetemek kapuját, s akár felvételi nélkül is be kell engedni a jelentkezőket?- Az említett 28-32 százalék közel van ehhez. Hiszen a teljes korosztály egy része az általános iskola után sem megy tovább. A szakközépiskolákban, szakmunkásképzőkben ennél is többen szereznek olyan bizonyítványt, amelyre az említett postsecondery képzés következhet. A szabad hozzáférést egyébként a világon mindenütt korlátozzák valamiképpen. Például az orvosképzésben.- Segítsen megvilágítani azt a jelentésrészletet, miszerint: „A Világbank' 1990. évi megállapítása szerint a magyar felső- oktatási intézmények alacsony hatásfokkal működnek. ” Hogyan jutottunk ide? Hitelből fizetett tandíjak- Magyarországon nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony volt és még most is elég alacsony a hallgató-oktató arány. Vagyis egy oktatóra nagyon kevés hallgató jutott. Ez, az elmúlt időszakban jelentősen növekedett.-A Számvevőszék 1,39-ben adja meg ezt a számot.-Ez nem így van. 1990-ben ennyi lehetett. Például az orvosegyetemeken, ahol klinikák vannak. Azonkívül átlagról van szó, amely nem egyformán vonatkozik az intézményekre. 1993-ban a szám 7-8 között volt.- Mennyi lenne az ideális?- Nincs ideális szám. Függ az állam finanszírozási képességétől, az oktatási rendszertől. A magyar rendszert az alacsony kibukási arány jellemezte, mert erős volt a felvételi. Ebből a szempontból nagyon hatékony volt a magyar rendszer, akik bekerültek, azokat jól kiképezték és végig is vitték. Az össz- hallgatói szám szerint viszont kedvezőtlen volt a mutató.- Az utóbbi időben sok szó esett a tandíjfizetés bevezetéséről, már törvénytervezet is készült a fizetési nehézségekkel küzdő hallgatók segítésére. Hogyan működne a hitelgarancia alap?- Tervezet van, törvény azonban még nincs, sajnos. Az a lényege, hogy abban az esetben, ha tandíjat kell fizetni, ez nem lehet megkülönböztető. Vagyis senkit sem hozhat olyan helyzetbe, hogy a tandíjfizetés miatt ne tudjon továbbtanulni. Ám ez csak akkor biztosítható, ha a tandíjfizetéssel egyidejűleg hitelfelvételi lehetősége is van a pénzügyi gondokkal küszködő hallgatónak, s aki hajlandó hitelt is felvenni, mert bízik benne, hogy a diplomája sokat ér majd. A családi támogatásra azonban nem számíthat.- Tehát a bank meghitelezi a tandíj összegét, amit a felvevő majd később törleszt?- Igen. A hallgató hitelként veszi fel a pénzt, s a folyósító banknak az állam garantálja a visszafizetést. Ehhez kell állami alapot létesíteni azért, hogy az esetleges nem fizetők helyett is vállalható legyen a fizetési kötelezettség. Király Ernő A JPTE Ifjúság úti tömbje elé az idén készült el az épületek stílusához illeszkedő díszkapu Fotó: Tóth László Negyvenöt esztendő a katedrán U gyanúgy átérzem, mint akkor, a vizsga előtti pillanatokat. Ma is pontosan tudom, hogy hol álltunk az ajtó előtt, s hogy a várakozás időt-állító pillanataiban mennyire valószínűtlenül kényszeredett kérdések és válaszok hangzottak el. Ugyanis a feszültség perceit fölöttébb buta szóváltással próbáltuk oldani többnyire: közülünk kevesen lapozták már a tankönyvet, még egy utolsó tudás-töredékre és az átmenő jegyre áhítva. A jogi karon akkoriban szórták az utóvizsgákat, a pécsi egyetem a legkeményebbek közé tartozott. Most pedig, hogy itt ülök a kényelmes kanapén, szemben dr. Földvári József professzorral, a büntetőjogi tanszék vezetőjével - s majd két órája beszélgetünk már -, belém hasít a felismerés: ezekkel az utóvizsgákkal tulajdonképpen mi is részesei voltunk annak az egyetem-mentő akciónak, melyet a hatvanas-hetvenes években vívtak tanáraink. Az egykarú pécsi egyetem fennmaradásáért, túléléséért, létéért. Csak parányi részesei ugyan, de jól megtanulva a disciplinákat, keményen fölkészítve a jogi pályára, s ezzel mintegy közvetve bizonyítva: tekintélyt parancsoló ez az iskola, a pécsi jogász nem kapja ingyen a diplomát. Földvári professzorral ugyanis a múltat próbáljuk idézni, s az ok félelmetesen szép: éppen negyvenöt éve hogy katedrára lépett - de rohan az idő! -, s kivette részét az elmúlt évtizedek jogászképzésében, az egyetemi élet formálásában. Igen, most hallom, hogy ötvenhat után hányszor, de hányszor megkongatták a vészharangokat a pécsi egyetem fölött, s jószerivel a tanárok jó része arra várt, mikor költöznek át Debrecenbe vagy Pestre a karral együtt vagy anélkül. Ezért aztán ebben a kiscsoportos, szinte családi egyetemi légkörben - mindenki ismert mindenkit -, legalább másfél évtized feladata volt, kemény munkával Pécsett tartani a jogi kart. Aztán a föllélegzés ideje, amikor a jogászok mellé a közgazdák behívása is sikeredett, s ezzel a második egyetemi kar létrehozása, majd a humán vonal, az egykori Tanárképző Főiskola beépítése ami a Janus Pannonius Tudományegyetem mai arculatának kiformálásához vezetett végső soron. Az egyetem-mentésben tehát oroszlánrésze volt. Hiszen a küzdelmes idők egy részében, 1975 és 1984 között dr. Földvári József hordhatta az egyetem rektori talárát. A professzor ma hatvannyolc esztendős, de az éveiből - nem az udvariasság mondatja velem -, akár húszat is letagadhat, ő a kétféle professzor típus közül a másik. Nem a szórakozott, aprótermetű, fürgén-gyorsjárású, aki szívében világmegváltó empátiával nézi a kollégát-kolleginát, s akkor is jó jegyet ad merő részvétből, ha az meg sem mukkan. Ő más. Inkább kemény, mondhatnám szigorú, az első szóval, ami elhagyja az ajkát, már tudatja: most és itt, momentán a tréfának nincs helye. Következetes. Jól emlékező. Járásában, gesztusaiban, öltözködésében (öltönyhöz fekete garbó jár) tekintélyt parancsoló. Majdnemhogy hideg: a tréfának mindig megvan a maga ideje és helye, az egyetem s a tanszék komoly dolog. Azért él, amit csinál. Diákra nem pikkel, csak a butaságot gyűlöli. Önmaga a mérce. Mindenesetre egy Földvári-vizsgára menni nem volt annakidején az egyetemi polgárok első álma. Persze szólhatnánk a római jogról, az államigazgatási jogról, vagy éppen a munkajogról is, hogy csak felü letesen, néhányat említsek. Jól kihangsúlyozva, az éppen odaillő szavak használatával formálja mondatait, valamiféle makacs precízségre törve, amint az a jogi nyelvezetben is lenni szokott. Erre tanított minket is, s erre nevelte önmagát, nagy-nagy fegyelemmel. Kézenfekvő, hogy megkérdezzem:-Mi a legnagyobb öröm az életben?-Természetesen más és más a munkában, magánéletben. Ha az egyetemre gondolok, bizonyára elsősorban az oktatói munka. Amikor az ember az előadóban megérzi, hogy a diákok csak rá figyelnek. Egy pisz- szenés se hallik. Amikor tudom, megérzem, hogy most semmi más fontos nincs, amikor eggyé válik a tanár-diák. Földvári József Attalán született. (Akkor Somogybán volt a Dombóvár közeli falu, most Tolnába helyeződött át.) Apja parasztember, kinek jóeszű fia hamar kitűnik osztálytársai közül az iskolában. Taníttatják, szeretnék, ha orvos válna belőle.- Vonattal jártam be Kaposvárra, s mi tagadás, ott, azon a bő háromnegyedórás úton tanultam meg mindig a leckéket. Otthon sokat olvastam, szinte faltam a könyveket... Egyébként ma is az olvasás az egyik örömöm. Azután 1946-ban mégis csak a jogra iratkoztam be: az orvosinál jobban vonzott a bírói pálya. Szülei elfogadták a dolgot, sőt, feltehetően örömükre szolgált, amikor a diplomaosztás után, 1950-ben, a tanszéken közölték a fiúkkal: bent marad az egyetemen, a büntetőjogi tanszéken.- Aztán eltelt 45 év...- Nem mondom, hogy eleinte nem vágytam el, de aztán megszerettem a tanári, kutatói munkát. Ma is itt érzem otthon magam. Persze kezdetben a fiatal tanársegédnek akadt egy-két meghatározó élménye, mint mindenkinek az életben. A joghallgatók számára szinte természetes, hogy behallgatnak a bíróságokon folyó ügyekbe, ismerkedve a gyakorlattal figyelik, egy-egy ügyben miként ítél a bíró. Gyakorlati órák sora volt ez Földvári József számára is, mígnem - az ötvenes évek hordaléka ez -, eldöntötte: befejeződnek e bírósági órák.-Miért?- Egy-egy ítélet után győztem magyarázkodni: az ember igazságérzetével nem mindig egyeztek az ítéletek. Amikor egy szerencsétlen parasztot azért ítélnek el 8 hónapra, mert elmulasztja (?) az őszi mélyszántást, hiszen a tavasszal megmért barázdák mélysége csak 19,5 centi a megkívánt 20 centi helyett? S tudom: nem a 8 hónap a lényeg, hanem a teljes vagyonelkobzás. Úgy döntöttem, vége a bírósági óráknak. Ebben az időben ugyanis, már észérvekkel nem igen lehetett jogi elveket magyarázni.- Ón elnöke volt annak a jogi bizottságnak, amely a koncepciós pörök felülvizsgálatára alakult, még a rendszerváltás előtti évben.- Mondhatnám rendkívül érdekes munka volt, de rendkívül elszomorító is. Pedig hányszor megfogalmazza az ember: a jog nem lehet soha sem a napi politika eszköze!- Bizonyára sok izgalmas élménye maradt.- Igen, sokféle, emlékezetes, megrázó eset. Garmadával a koncepciós pörök és ítéletek. És persze beszélgetés az akkori bírókkal, várbírókkal, vagy mondjuk Péter Gáborral. Földvári professzor a bírákat és az ötvenes-hatvanas években született ítéleteket úgy fogadja el, ahogyan vannak. Akadt bíró, aki hittel csinálta, akadt, akit kényszerítettek. Aki a kényszerre sem vállalta föl a kemény ítélkezést, az többnyire az életével fizetett. És néhányan a pulpituson: karrierista, cinikus emberek. A kérdést sajátmaga fogalmazza meg:- Karrier? Lehet-e becsületes úton végigjárva valaki 30 évesen a Fővárosi Bíróság elnöke, mint ahogyan az Ölti Vilmosnak sikeredett? Vagy ott van a szerencsétlen, kiskorú létére halálra ítélt és kivégzett Mansfeld Péter esete. Amikor megkérdeztem a pörök felülvizsgálata során az őt elítélő bírót, miért szabott ki halált, szemrebbenés nélkül azt mondta: Azért, mert pimasz volt és szemtelen az egész tárgyalás folyamán... Döbbenet, nem? Pimaszságért egy kölyköt fölakasztatnak ötvenhat után. A bíró nem lehet elfogult soha, nem viheti be a pörbe, ítéletbe személyes dolgait. F öldvári professzor a napi politikát figyelve, de mindig a politikán és a pártokon kívül élte életét. Mindent elért pályája során, amit szeretett volna. Időt álló tankönyvének harmadik kiadása rövidesen megjelenik. Alig akad ma Magyarországon olyan bíróság, ahol ne ülne egykori tanítványa a bírói pulpituson, alig akad olyan vállalat, intézmény, ahol ne ügyvédkedne valaki tanítványai közül. 1993-ban a bayre- uth-i egyetem díszdoktorának választották. Van-e ennél nagyobb öröm a professzor számára? Talán családi gondok ma kevésbé gyötrik: lánya hasonló pályát választott, veje a Legfelsőbb Bíróság bírája, s jól tanul az unoka is. Karácsonyra mindenki hazajön, s Pécsett állják majd körbe a fenyőt. Van-e ennél nagyobb öröme apának, nagyapának? Kozma Ferenc Dr. Földvári József két vizsgáztatás közben Fotó: Tóth i •4 <
