Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-22 / 352. szám

1994. december 22., csütörtök Honismeret uj Dunántúli napló 11 Régi decemberek Bár a két világháború közti évek jellegzetes, Pécset megha­tározó kulturális eseményeinek böngészése volt a célom a kor két napilapjának, a Pécsi Nap­lónak és a Dunántúlnak hasáb­jain, mégis az általános gazda­sági válság városunkat sem kí­mélő híreivel találkoztam nap­ról napra 1932 decemberében. Az ínségakció végrehajtó bi­zottságának üléséről például azt portréja” címmel a jóbarát, mű­vésztárs Agócsy László írta: „Itt van előttünk a kész művész zongorista és karmester. Impo­náló megjelenésű, szőke üstökű, szuggesztív erőt sugárzó egyé­niség. Halk szavú, szerény a be­szélgetésben, de annál határo­zottabb hangszere mellett.” Ezt bizonyította a cikk meg­jelenését követő napon, dec. 12-én hétfőn este a Zenekedve­A MŰSOR: fii 1. Erkel Sándor: Csobáncz nyitány. 2. Tschaikovsky: B-moll zongoraverseny. Zenekari kísérettel előadja Sans Dezső l'AllTÍM.JUH A PÉCSI SKNKKULTUHAT zongora művész. SZÜNET 3. IVoffner: Ál mok A PÉCSI ZENEKEDVELŐK l'á jdnl inuk Verdi: EGYESÜLETÉNEK Románc nz Aida cint fi operából. Zenekari kísérel lel előadja: fiús pár né Srh laza k G tiszti. 11. HANGVERSENYE 4. Smetana: Moldva szimfonikus költemény. OTt DliUiMJSIÍIt HO 12-Í'.N Vezényel: Weigele Oszkár. ESTE EÉL 9 ÓRAKOR A PANNÓNIÁBAN Jegyek ára: 4.—, —, 2.—, 1.— P. Pártoló tagjaink n belépődíj felet fizetik. Lépjen be a pártoló tagok sorába. olvastam, hogy Esztergár Lajos, a város népjóléti ügyosztályá­nak vezetője beszámolt az addig teljesített intézkedésekről. „A fő cél az, hogy a munkaképesek csakis munkateljesítmény elle­nében jussanak keresethez, a pénzbeli és egyéb segélyek a gyermekeknek és a munkakép­teleneknek jussanak” - mon­dotta. Az igazságosabb elosztás ér­dekében a város munkajegyeket bocsátott ki, melyeket 5, 10 és 20 filléres, valamint egypengős címletekben vehetett meg a jó­szívvel és okosan adakozni akaró. „Aki munkajegyet ad, többet tesz az egyszerű ala- mizsnálkodásnál” - jelentették ki, ugyanis a munkanélküliek, akik ilyen munkajegyhez hozzá­jutottak, a hatósági munkaköz­vetítőtől képességüknek megfe­lelő munkát kapnak. Egész decemberben téma maradt a nyomor: a Pécsi Napló dec. 4-i vezércikke középosztá­lyunk válságáról megállapította, hogy az nem más, mint „az ál­lástalanok kilátástalan harca ál­lásokért.” Olyanok is megszen­vedték mindezt, mint például Sass Dezső fiatal zongoramű­vész, aki kitűnő képességeit bi­zonyítva Kölnben előbb Edwin Fischer világhírű zongoramű­vész kurzusán vett részt, majd Hermann Abrendrothtól, a kar­mester zsenitől sajátította el a partitúraolvasás és dirigálás tu­dományát. Nem sajnálta a fá­radságot, a nélkülözést, csak­hogy ilyen sokoldalúan képez­hesse magát. Aztán hazatért Pécsre, ahol hosszú ideig nem kapott képességeinek megfe­lelő, kenyérkereső állást. Ez de­rült ki a Dunántúl dec. 11-i számában megjelent, meleg hangú cikkből. „Egy művész lök Egyesülete hangversenyén, amelynek várva várt szenzáció­jaként Sass Dezső először szó­laltatta meg Pécsett Csajkovsz­kij b-moll zongoraversenyét. A korabeli kritikus jólesően állapította meg, hogy ezúttal éppúgy zsúfolásig megtelt a Pannónia díszterme, mint Ste­fániái Imre zongoraművész és a pécsi, megnyerő külsejű D. Hamerli Ili estjén, akinek „énekhangja meleg, kifejezés­teljes, hajlékony és nagyská­lájú.” A két évvel későbbi, 1934 decemberi újságokban is fel­bukkantak még ilyen hírek: A városi népjóléti ügyosztálynak felhívása szerint Pécsett szigo­rúan tilos a koldulás, miután „a kolduskérdés intézményesen rendeztetett.” Azt azonban nem tagadták, hogy a szellemi szük­ségmunkásokat országos vi­szonylatban Pécsett díjazzák a legmostohábban. Hogy telt-e nekik hangver­senyjegyre, nem tudom, de az tény, hogy a hagyományos ad­venti estékre mindig nagyon sokan elmentek. Dr. Schaurek Rafael egyetemi tanár hozzáér­tését dicséri, hogy ezek a műso­ros esték a város kultúresemé- nyeivé váltak. A december 2-i programban például három is­mert, népszerű pécsi művész: Bán János zongorán, Zettl Ist­ván (aki néhány nappal később változtatta nevét Szendrődyre) hegedűn, valamint Schumann János (a Megyei Könyvtár igazgatójának nagyon muziká­lis, egyébként postatisztviselő édesapja) gordonkán Beetho­ven c-moll zongorahármasának egyik tételét adta elő. A cisz­terci reálgimnázium VIII. osz­tályos tanulója, Köves Gusztáv Kozma Andor: Krisztus min­denütt c. költeményét szavalta el, az iskola énekkara pedig szép adventi énekeket szólalta­tott meg Nyolczas Ipoly ve­zényletével. A Pécsi Nemzeti Színház műsora is változatos képet mu­tatott: december 1-én felújította Ibsen Peer Gyntjét Grieg csodá­latosan szép kísérőzenéjével. December 6-án a Rákóczi című daljátékot mutatták be. A kriti­kus szerint Kacsóh Pongrác, a János vitéz korán sírba szállt komponistájának muzsikusa változatlanul frissen hatott. A címszerepet Szedő Miklós éne­kelte, akinek szárnyaló tenoija és biztos színészi játéka volt az előadás legbiztosabb támasza. Az énekessel dec. 20-án interjút közölt a Dunántúl abból az al­kalomból, hogy az Erzsébet Tudományegyetemen ezen a napon orvos doktorrá avatták. December 10-én és 11 -én a Hamlet címszerepét az ismert pécsi művésztanár, Hajnal Ernő alakította, akinek „ez a szerep már évek óta szívügye”. A Ja­nus Pannonius Társaság de­cember 12-i felolvasó-ülésén Surányi Miklós, Móricz Zsig- mond, Halász Gábor és Mar- czonnay Tibor olvasta fel no­velláját, versét. Móricz még egy hetet Pécsett töltött. Fejes György múzeumigazgató ka­lauzolta a város nevezetességeit bemutató sétáján. Az 1934-es esztendő utolsó, nagyjelentőségű hangverse­nyén, december 30-án Bárdos Lajos zeneszerző-karnagy ve­zényelte az Agócsy László ala­pította Pécsi Szeráfi Kórust, mely arra vállalkozott, hogy bemutatja a Zsasskovszky Éne­keskönyv csaknem százeszten­dős, idegen hangzásvilágát friss akkordjaival felváltó Harmonia Sacrát. Méltó befejezése volt az esz­tendőnek. Dr. Nádor Tamás Korabeli felvétel az alakuló ülésről 50 EVE TÖRTÉNT: Megalakult az Ideiglenes Kormány 1944. őszétől vált a második világháború hadszínterévé ha­zánk. Ekkor találkozott a lakos­ság közvetlenül a háború bor­zalmaival. Hogyan emlékezik minderre a kortárs történész? - kérdeztük dr. Borús Józsefet, az MTA Történelemtudományi In­tézetének nyugdíjas munkatár­sát.- AII. világháború vihara va­lójában 1944. áprilisában érte él Magyarországot, amikor az an­golszász légierő rendszeres légi­támadásait megindította elle­nünk is. Kisújszálláson laktunk, de édesapám akkoriban a cse­peli Weiss Manfréd gyárban dolgozott. Az első légitámadás után szabadságot kapott, és ha­zajött hozzánk. Napok alatt óvóhelyet építettünk a házunk alatt. Sokan tettek így, miután 1944. június 2-ával elkezdődött az amerikaiak „inga-bombá­A hónap madara Rigó nagyságú, erős testal­katú madár. Az erdős területe­ken gyakori fészkelő, de a la­kott területek parkjaiban, ker­tekben is szívesen megtelep­szik. Állandó madarunk. Költő­helyét nagyobb távolságra so­hasem hagyja el. Évente egy­szer költ. Főleg korhadt, kiszá­radt fákba vájja költőüregét. Fé­szekalja 4-6 tojásból áll. A kot­lási idő 14-16 nap. A, fiókák 3 hét után válnak repülőssé. Köl­tési időszakban fő táplálékát a fakéreg alá bújó rovarok képe­zik. Ősztől tavaszig szívesen fogyaszt csonthéjas gyümöl­csöket, makkot és egyéb termé­seket. Bank László zása”: a gépek az olaszországi repülőterekről szálltak fel, ná­lunk ledobták bombáikat, majd valamelyik szovjet támaszpon­ton landoltak. Ujratöltötték a bombaraktárakat és indultak vissza az olasz bázisukra. Né­hány ilyen légitámadást magam is átéltem.- Szeptemberben érték el a szovjet csapatok a magyar ha­tárt. Mi történt ezután?- A 2. Ukrán Front csapatai a Maros folyón átkelve léptek ha­zánk területére. Ettől kezdve menekülők végeláthatatlan so­rai vonultak Nyugat felé és megindultak a politikai változá­sok is. Amikor Horthy kor­mányzó 1944 szeptember végén elküldte Moszkvába a Faragho Gábor tábornok vezette fegy­verszüneti küldöttséget, még nem sejthette, hogy tulajdon­képpen ez a delegáció adja majd az ideiglenes magyar kormány magját. A felszabadított terüle­teken sokan vettek részt a vá­lasztásokon, az emberek óriási várakozással figyelték a fejle­ményeket. A háború minden megpróbáltatása, a szenvedések közepette is örültünk, hogy „átment felettünk a front”, és immár lehet egy jobb jövőben reménykedni. A moszkvai kül­döttség tagjaiból és az emigrá­cióból hazatért kommunisták­ból Dálnoki Miklós Béla vezé­rezredessel az élen 1944. de­cember 21-én, a debreceni re­formátus Kollégium oratóriu­mában, megalakult az Ideigle­nes Kormány. Fűtetlen helyi­ségben, kabátban, kalapban vá­lasztotta meg tagjait az Ideigle­nes Nemzetgyűlés.- Milyen politikai követelmé­nyeknek kellett megfelelniük a kormány tagjainak?- Szovjet kívánságra Dálnoki mellett másik két volt horthysta tábornok is helyett kapott a kormányban: Vörös János, aki a nyilas puccs előtt a magyar honvédség vezérkarának fő­nöke volt és a Moszkvában járt Faragho Gábor. Véleményem szerint hármuktól remélte a Szovjetunió politikai vezetése, hogy az ország nemcsak szakít, hanem szembe is fordul a néme­tekkel. Guderian, német tábor­nok emlékirataiban erre vonat­kozóan csak annyit jegyzett fel: „nem volt többé szövetsége­sünk.”- Meddig működött az Ideig­lenes Kormány, és milyen fel­adatokat kellett ellátnia?- 1945 novemberéig, az első általános választásokig volt hi­vatalban. Legfontosabb feladata az újjáépítés megkezdése, az ország demokratizálása és a földreform végrehajtása volt. Az 1945 januárjában, Moszk­vában aláírt fegyverszüneti szerződés értelmében Magyar- országnak be kellett volna kap­csolódnia a hitleri Németország elleni fegyveres harcba is. A kormány nyolc gyaloghadosz­tály kiállítását vállalta, ebből kettő össze is állt és fölszerelve a hadműveleti területre indult. Ám mire Ausztriába érkeztek tavasz lett, 1945 május 8-án pe­dig Európában véget ért a II. vi­lágháború. Tudom, a történe­lemben nincs se „talán”, se „ha”, de mégis el kell mondani: ha Magyarország nagyobb ka­tonai erővel, aktívabban vett volna részt a hitleri Németor­szág elleni háborúban, akkor ta­lán az 1946-os párizsi béketár­gyalásokon kedvezőbb pozíci­ónk lehetett volna. Albrecht Gyula 120 ZSIDÓ MUNKASZOLGÁLATOST MENTETT MEG A FAGYÁSTÓL Szembeszállt az iszonyattal Az Új Dunántúli Napló 1994. február 2-i számában „Közös sors a megalázás” című írásában nyilvánosságra hozta, hogy a pécsi zsidó polgárok javait 1944. június-júliusi deportálásuk során nem szállították el a városból. Ehhez kapcsolódóan újabb közlés érkezett a szerkesztőségünkbe, miszerint 1944. októbe­rében 120 fő zsidó munkaszolgálatos menekült meg a fagyástól. 1994. február 2-i újságcikk­ben leírtam, hogy édesapám, vi­téz Merzay László pénzügyi ta­nácsos, tartalékos tüzérszázados a deportálásokat követően a Pénzügyigazgatóságtól megbí­zást kapott az elhagyott zsidó javak leltározására és nyugatra szállítására. Ő akkor a magyar zsidók sorsát a nemzet testén esett sérelemnek tekintette, ezért a lehetőségének megfele­lően mindent megtett, hogy a rábízott javakat ne szállíthassák ki a városból. Az érintettek kö­zül többen megkerestek, emlé­kezve édesapámra. Nagy örö­mömre szolgál F J. úr 1994. no­vember 20-i keltezésű levele. Minthogy a levél tartalma a tör­ténelem része, közérdeklődésre tarthat számot, - a levélíró be­leegyezésével - szó szerint nyilvánosságra hozom. Mélyen tisztelt Merzay Úr! Kezembe került az ÚDN 1994. február 2-i száma, mely­ben „Közös sors a megalázás” címmel közölték édesapjának, id. Merzay Lászlónak, az 1944. évi deportálások idején végzett tevékenységét, az elhagyott zsidó javak kezelése tekinteté­ben. Leközölték a volt Elha­gyott Javak Kormánybiztosá­nak édesapjához írt köszönő le­velét is. Az újságcikk többszöri elolvasása után jöttem rá ezen cikkhez tartozó, illetve kapcso­lódó személy kilétére, aki akkor 120 zsidó munkaszolgálatost mentett meg a fagyástól és a megbetegedéstől. A történet a következő: A kaposvári és más környék­beli gettókból 1944. május 26-27 között kb. százhúsz, 20-30 év közötti férfit - közöt­tük engem is - munkaszolgá­latra kísértek Mohácsra, ahol a MUSZ-os Kiegészítő Parancs­nokság volt. Onnan Pécsre ve­zényeltek bennünket, ahol a Mátyás király utcai polgári is­kolában szállásoltak el. Na­ponta innen jártunk a munkahe­lyünkre fegyveres katonák kísé­retében. Mivel a napi étkezésen kívül egyéb ellátmányt nem kaptunk, a nehéz fizikai munka következ­tében a bevonulásunk óta ma­gunkon hordott ruházatunk (nyári) elszakadt, tönkrement. 1944. október vége felé hirte­len télire fordult az időjárás. El­nyűtt ruháinkban fáztunk, közü­lünk többen megbetegedtek. Ekkor történt az esemény, mely szorosan kapcsolódik né­hai Merzay László tevékenysé­géhez. Az október végi havas, esős napon délután kb. 4-5 óra tájban a szállásunk bejáratánál megállt egy teherautó. Ékkor az alakulat GH-s (ellátmány) vezetője, Stollár Kálmán őrmester - pécsi lakos - parancsára két nagymé­retű ruhás „bálát” vittünk az épületbe a teherautóról. A cso­magok szétbontása után láttuk, hogy azok meleg téli alsó és felső ruházatot és lábbeliket tar­talmaztak. Ezután a ruhaneműt hozó kb. 50 éves úr - aki ebben az idő­ben az elhagyott zsidó javak ke­zelésével megbízott tisztviselő volt - Stollár őrmester segítsé­gével szétosztotta köztünk a sok meleg holmit. Ennek köszönhető, hogy a hirtelen beállt téli időben, az 1944. november 29-én történt felszabadulásunkig viszonylag jól kibírtuk a hideget és végezni tudtuk a nehéz munkánkat. Kö­zülünk senki nem tudta meg, hogy kinek köszönhettük eme jótéteményt. A ma is őrzött és többször el­olvasott újságcikk hatására rá­jöttem, hogy 50 évvel ezelőtt csakis Merzay Lászlónak kö­szönhette 120 munkaszolgála­tos egészségének megmaradá­sát. Kedves Merzay Úr! Kérem engedje meg, hogy ismeretlenül e levélben fejez­zem ki volt bajtársaim és ma­gam nevében hálás köszönete- met édesapjának e nemes csele­kedetért, aki mint magas beosz­tású állami tisztviselő vállalta, hogy a zsidók deportálása után még a városban maradt és kato­nai őrizet alatt álló 120 férfi egészségének megóvása érde­kében a felügyelete alatt álló holmikból felkészítse őket a télre. Ezen „hőstett” jelentőségét még az is emelte, hogy a 120 fős munkaszolgálatos túlnyomó része - velem együtt - akkor már három éve tartó (ebből húsz havi frontszolgálat) raboskodás után voltunk, fizikailag erősen leromlott állapotban. Szomorú dolog, hogy édesapját a bátor tettének elismerése és jutalma­zása helyett ártalanul meghur­colták és egész életére erkölcsi­leg és anyagilag is tönkretették. 50 évvel ezelőtt történt az esemény. Most eljött az ideje annak, hogy tisztára mossák édesapja emlékét és meghurcolt becsületét. Kérem, még egyszer fogadja őszinte üdvözletemet. Komló, 1994. november 20. Hálás tisz­telettel: F J. Úgy gondolom, édesapám akkor azt tette, amit tennie kel­lett az egyéni életekért, a nem­zet fennmaradásáért. Tette, amit az erőszakkal szemben tenni tu­dott. Elismerés? Elismerés ez a le­vél, a 120 munkaszolgálatos egészsége, a megmentett zsidó vagyon, Pécs, Megyeri-Kertváros lakosságának vagyon- és életbiz­tonsága a háború utolsó napjaiban és ezt követő időben. A jóakarat, a hit győzött az iszony felett. Merzay László í i >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom