Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-13 / 343. szám

2 aj Dunántúli napló 1994. december 13., kedd 24 óra a nagyvilágban Elkerülhető a kaukázusi háború? Változnak az adószabályok Kétezer éves gyermekmúmia Csaknem kétezer esztendős gyermekmúmiára bukkantak régészek Egyiptomban. Faruk Abdel Azizi Hoszni egyiptomi kulturális miniszter az Al-Ah- bár című kairói lap közlése sze­rint elmondta: a múmiát annak a még el nem készült autóútnak az építkezési területén találták, amely a sok vitát kavart tervek szerint a piramisok között hú­zódna. A miniszter kifejtette: a jelet bizonyítja, hogy a helyszí­nen kétezer évvel ezelőtti te­metkezési hely van. A régészek a múmián kívül edényeket és üvegtárgyakat is találtak. Az au­tóút építkezési munkálatait az egyiptomi kormány, valószínű­leg az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének tiltakozása miatt, no­vember végén leállította. O Moszkva: Több mint 100 millió amerikai dollár értékű kéziratgyűjteményt loptak el ismeretlen tettesek vasárnap éj­jel a szentpétervári állami könyvtárból. A feltehetően profi betörők előzőleg kikap­csolták a riasztóberendezést, s így zavartalanul tudták elemelni az ősi kínai, mongol és tibeti iratokat - adta hírül hétfőn a Reuter az ITAR-TASZSZ hí­rügynökségre hivatkozva. O Ankara/Isztambul: A Dar­danellák legszűkebb pontján hétfőn reggel összeütközött a Captain Nicholas nevű görög teherhajó egy ciprusi zászló alatt futó - Atarian Harmony nevet viselő - tartályhajóval. A baleset következtében 25 ezer tonna benzin ömlött a tenger- szorosba - jelentette az Ana- dolu török hírügynökség. A Márvány- és az Egei-tengert összekötő Dardanellákat az ed­dig ismeretlen okból bekövet­kezett összeütközés után lezár­ták a hajóforgalom előtt. Tö­rökország az év folyamán ko­rábban új hajózási rendszabá­lyokat léptetett életbe a Boszpo­ruszon és a Dardanellákon an­nak érdekében, hogy biztonsá­gosabbá váljon az áthaladás eme szűk vízi útvonalon - em­lékeztet jelentésében az AP. O Bonn: Meghalt Max Bill, a modem európai képzőművészet egyik legnagyobb kortárs alakja, aki festményeivel, szob­raival és épületeivel is nagy nemzetközi elismerést szerzett. A 85 éves svájci művész pénte­ken Berlinből repült volna haza Zürichbe, amikor a repülőtéren rosszul lett, és a helyszínen meg is halt - jelentette be hétfőn a münstereifeli Teufel Galéria, amely szoros kapcsolatban állt a művésszel. Bili, akit Kandinsz- kij, Klee és Moholy-Nagy ta­nítványaként, velük együtt a Bauhaus irányzat neves képvi­selőjeként tartanak számon, a képzőművészet szinte minden területén kiváló alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet. Emellett tekintélyes irodalmi munkásságot is folytatott az avantgarde megismertetése és népszerűsítése érdekében. O Peking: őrizetbe vették hét­főn annak a kínai mozinak a ve­zetőjét, amelynek leégésekor több mint 300 iskolás életét vesztette. Még nem emeltek vá­dat ellene. Múlt csütörtökön tör­tént a szerencsétlenség az or­szág északnyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Karamaj nevű városá­ban. A vizsgálat megállapította, hogy a vészkijárat le volt zárva. O Moszkva: A még oly színes orosz bűnügyi krónikák is alig­hanem külön lapon említik meg azt a nyomozást, amelyet a bijanszki rendőrség indított a hét végén. „Tárgyi bizonyítékként” ugyanis nem más, mint az isme­retien elkövető leharapott kisujja szerepel majd, ha sikerül elfogni az erőszakos nemi közösülés kí­sérlete miatt keresett szatírt. Egy ittas férfi megtámadott egy 65 éves nőt, aki foggal-körömmel védekezett, amit a leharapott kisujj is bizonyít. Az orosz csapatok bevonu­lása nyomán a Moszkvától való függetlenségre törekvő csecsen- földi vezetés kész a tárgyalásra - jelentette be vasárnap este Groznijban Dzsohar Dudajev csecsen elnök szóvivője. „Az emberéletek megóvása végett még egy kísérletet teszünk egy nagy kaukázusi háború elkerü­lésére” - idézte az ITAR- TASZSZ a grozniji szóvivőt. A három esztendeje zajló konflik­tus rendezésére irányuló első hivatalos megbeszélésekre hét­főn, Vlagyikavkazban kerülhet sor Moszkva és a szemben álló csecsen felek képviselői között. (folytatás 1. oldalról) A munkáltató és a szakszer­vezetek között a még elégséges szolgáltatásokról kötött megál­lapodás alapelvei közé tartozik, hogy 24 óránként legalább két pár személyvonatot minden vo­nalon közlekedtetni kell. A főváros és a nagyvárosok vonzáskörzetében ennél több vonatot indítanak majd, illetve a szokásosnál több kocsiból állít­ják össze a szerelvényeket, hogy viszonylag zökkenőmen­tesen szállítsák az utazó diáko­kat, illetve a bejáró dolgozókat. Hétfőn azok a vonatok, ame­lyeket menetrend szerint 22 óra előtt indítottak útba, a menet­rendben feltüntetett célállomá­sig elszállítják az utasokat. Ugyanígy közlekednek a teher­vonatok is. Kedden 0.00 órától 24 óráig 530 személy, 55 belföldi teher, 3 pár posta-, 9 pár nemzetközi és 3 pár különleges (kamionok, illetve konténerek szállítására alkalmas) tehervonat indítását teszi lehetővé a megállapodás. A nemzetközi személyszállító vonatok közül indítják: Balkán, Dacia, Dráva, Hungária, Liszt A grozniji hatóságok azt állí­tották, hogy erőik foglyul ejtet­tek negyven orosz katonát, akik páncélozott járművekkel a szomszédos Dagesztánból pró­báltak behatolni köztársasá­gukba. Az AFP szerint Movla- dij Udugov tájékoztatási mi­niszter közölte: a dagesztániak Haszavürt környékén megállí­tottak egy orosz hadoszlopot; hat páncélos mégis áthaladt az Akszaj határfolyó hídján, ám a csecsen kormányerők Guder- mesz térségében megállították a harcjárműveket, és foglyul ej­tették legénységüket. Moszkva azzal vádolta hét­Ferenc, Polonia, Tisza, Vene­zia, Wiener Walzer expressz. Szerdán 0.00 óra és 10 óra között 160 személy-, 20 teher, 5 nemzetköz személyszállító (Dacia, Hungária, Dráva, Liszt Ferenc, Polonia) és 3 pár posta­vonat közlekedik. Az itt fel nem sorolt nemzetközi személyszál­lító vonatok a sztrájk után ké­séssel, de közlekedni fognak. A vasúti jegypénztárakban az induló vonatokhoz kiadják a menetjegyeket. Az előre váltott és fel nem használt jegyek árát visszatéríti a MÁV. Az esetle­ges sztrájk utáni menetrendsze­rinti vonatközlekedésre való visszaállással kapcsolatos tud­nivalókról a vasút a sajtón ke­resztül is folyamatosan infor­málja a lakosságot. A sztrájk ideje alatt Baranya megyében a következő vonatok közlekednek: Budapest Déli pu. - Pécs: 5.40 - 10.45, 14.30 - 20.25. Budapest Keleti pu. - Pécs: 0.45 - 4.28. Sárbogárd - Pécs; 3.55 - 6.42. Pécs - Budapest Déli pu.: 5.20 - 10.48, 14.35 - 19.28. Pécs - Budapest Keleti pu.: 18.55 - 23.33. Pécs - Sár­főn Csecsenföldet, hogy a groz­niji vezetés hadat üzent Orosz­országnak. Az orosz kormány álláspontját közvetítő tájékoz­tató központ szerint a csecsen biztonsági tanács vasárnapi ülé­sén született a döntés. Ä köz­pont másik állítása szerint Pavel Gracsov védelmi miniszter úgy vélekedett, hogy Jelcin elnök­nek címzett hadüzenettel érnek fel az orosz katonák haladását akadályozó vasárnapi ingus- földi incidensek. A csecsen el­nöki hivatal hétfőn cáfolta azt a moszkvai állítást, amely szerint Groznij hadat üzent volna Oroszországnak, i bogárd: 16.25 - 19.57. Dombó­vár - Komló: 13.51 - 14.45, 20.08 - 21.12. Komló - Dom­bóvár: 6.55 - 8.00, 17.50 - 18.45. Nagykanizsa - Pécs: 4.30-7.52, 15.10- 18.48. Pécs- Nagykanizsa: 10.30 - 13.55, 15.40 - 18.48. Szentlőrinc - Sellye: 11.00 - 11.35, 16.58 - 17.30. Sellye - Szentlőrinc: 5.20 - 5.52, 17.40 - 18.15. Barcs - Villány: 8.00 - 11.20, 17.55 - 20.45 (Siklósig közle­kedik). Villány - Barcs: 10.10­12.55 (Siklóstól közlekedik), 17.50 - 19.45 (tovább Barcsig közlekedik). Pécs - Bátaszék: 10.35 - 12.48, 16.35 - 18.53. Bátaszék - Pécs: 6.35 - 9.10, 19.01 - 21.20. Pécs - Mohács - Magyarbóly: 7.00 - 8.20, 19.05- 20.35. Magyarbóly -^Mohács- Pécs: 19.15 - 20.55. Villány - Magyarbóly: 8.02 - 8.10. Ma­gyarbóly - Villány: 4.32 - 4.40. Információs lehetőségek Pé­csett: 0.00 - 24.00 72/414-722 (poggyász pénztár), 5.30 - 20.00 72/415-003 (elővételi pénztár), 6.00 - 18.00 72/312-443 (állo­mási INFORMÁCIÓ), 10.00 ­17.00 72/412-734 (városi menet­jegy-iroda). (Folytatás az 1. oldalról) a 3 millió forintot, illetve meg­határozott kiskereskedőknél a 15 millió forintot. A társasági- adó-törvény elfogadott módosí­tása több ponton is megváltoz­tatja a társaságok adózásának szabályait. A szellemi tevé­kenységet folytató magánsze­mélyek ezentúl 50 ezer forintig vonhatják le az ilyen tevékeny­ségből származó jövedelmük 25 százalékát az adóból. Diákok esetében az egy évre megállapí­tott tandíjak 30 százaléka lesz levonható. A MÁV tartozásainak rende­zésével kapcsolatban a Békési László arra kérte az Országgyű­lést: járuljon hozzá, hogy az 1994. évi költségvetés terhére az állam az 1994. június 30-án fennálló járuléktartozást és a korengedményes nyugdíjakkal összefüggő tartozást - összesen 16,2 milliárd forintot - a MÁV Rt. helyett megtérítse. A vitá­Hétfőn este a pécsi Művésze­tek Házában mutatták be Páva István „Trianon-Belve­dere-Hadbalépés” című köny­vét, melyet a Pannónia Köny­vek jelentetett meg. Ez alka­lomból kértünk rövid interjút a szerzőtől.- Ahogy egy könyvben ol­vasni, „bennünk sosem ér véget a háború”, bennem sem, s ráa­dásul mindig is izgatott a törté­nelem - mondta Páva István. - Harminckét év alatt megírtam 800 gépelt oldalon a II. Világ­háború történelmét, de mivel ez valószínűleg sosem fog megje­lenni, kisebb témaköröket dol­goztam ki, ennek egyik ered­ménye a „Trianon-Belve- dere-Hadbalépés” című köny­vem. Végül is az Anschluss (1938) és a Szovjetúnió elleni magyar hadbalépés (1941) kő­bán több felszólaló igazságta­lannak nevezte a MÁV tartozá­sok elengedését. Békési László hangsúlyozta: nem a tartozás elengedéséről, hanem a MÁV támogatásáról van szó, ami egyben a pénzügyi szanálásról szóló csomag része. Végül is az Országgyűlés 204 igen szava­zattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett a törvényja­vaslatot elfogadta. Az Országgyűlés hétfőn dél­után név szerinti szavazást kez­dett a kereszténydemokrata képviselők kezdeményezésére az egyes egyházi intézmények támogatásával kapcsolatban. A költségvetési és az oktatási bi­zottság is támogatta azt az in­dítványt, amely a kormányzati beruházások terhére fedezetet kíván teremteni a pannonhalmi egyházi intézmény, a debreceni református kollégium és a Páz­mány Péter Egyetem rekonst­rukciójához. zötti éveket tárgyalom. Trianon azért szerepel a címben is, mert nyilvánvaló, hogy a II. Világ­háborút enélkül nem lehet meg­érteni. Könyvem főleg személyi kérdésekre koncentrál, Horthy és miniszterelnökeinek nézeteit, álláspontját vizsgálom, eltérve az eddigi, mindent feketén-fe- héren beállító felfogással szem­ben. A történelem ugyanis nem Jókai-regény, nincsenek benne csak, jók” és „rosszak”.- Hogy fogadta fia, Páva Zsolt választási győzelmének hírét?-Nagy örömmel, bár hozzá kell tennem, hogy az előtte álló feladatokért nem irigylem! Azt nagyon jó jelnek tartom, hogy négy, oly különböző párt fölül tudott emelkedni ideológiai né­zeteltérésein a város érdekében. M. K. TÁL PÉCS, CITROM UTCA (A VÁRFAL ALATT) Ta.: 336-133 PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 39/C. (AZ ÁRKÁD ÜZLETHÁZZAL SZEMBEN) Ta.: 335-747 PÉCS, FERENCESEK UTCÁJA 29. Ta.: 328-906 PÉCS, KIRÁLY UTCA 48. TEL.: 331-746 KARÁCSONYI AKCIÓ! Árucikk ára Befizetendő Részlet/hó Moulinex 21 fritu 5990 Ft 18 literes mikrosütő 18990 Ft 5700 Ft 1000 Ft Rowenta vizes porszívó 14990 Ft 4500 Ft 800 Ft Osztrák 200 literes hűtőláda 33900 Ft 10170 Ft 1700 Ft Osztrák 300 literes hűtőláda 39900 Ft 11970 Ft 2100 Ft Félautomata mosógép 19990 Ft 6000 Ft 1000 Ft Whirlpool 371 mosógép 47800 Ft 9600 Ft 2250 Ft Whirlpool 372 mosógép 52900 Ft 10600 Ft 2480 Ft Ignis automata mosógép 39900 Ft 7980 Ft 1900 Ft Ignis mosó-szárító 74900 Ft 15000 Ft 3510 Ft Ardo olasz mosógép 37900 Ft 12000 Ft 2100 Ft Ardo felültöltős mosógép 42900 Ft 12900 Ft 2250 Ft Samsung grill mikro 37900 Ft 12000 Ft 2100 Ft Daewoo színes TV 39900 Ft 12000 Ft 2100 Ft Daewoo felvevő lejátszó 26900 Ft 8000 Ft 1400 Ft Philips videorecorder 38900 Ft 11600 Ft 2000 Ft Philips musiccenter 27500 Ft 8200 Ft 1400 Ft Sanyo videorecorder 39900 Ft 12000 Ft 2100 Ft Panasonic 55 TXT TV 74900 Ft 22500 Ft 4000 Ft Orion 72 cm TV STTXT 65900 Ft 19770 Ft 3500 Ft Orion 72 cm TV TXT 62900 Ft 18900 Ft 3300 Ft Orion 37 cm TV 29990 Ft 8900 Ft 1600 Ft Samsung 51 cm TV 41900 Ft 12600 Ft 2200 Ft Samsung 55 cm TV 49900 Ft 15000 Ft 2600 Ft Gold Star 55 cm TV 45900 Ft 13770 Ft 2400 Ft Gold Star 55 cm TV TXT 49900 Ft 15000 Ft 2600 Ft Panasonic video 2 fejes 43900 Ft 13200 Ft 2300 Ft Panasonic video 3 fejes 54900 Ft 16500 Ft 2900 Ft Panasonic video 4 fejes 64900 Ft 19500 Ft 3400 Ft Panasonic CD-s center 44900 Ft 12270 Ft 2400 Ft Astra műholdvevő 18990 Ft 5700 Ft 1000 Ft Astra-Duna TV műholdvevő 27990 Ft 8400 Ft 1450 Ft Motoros műholdszett 39900 Ft 12000 Ft 2100 Ft Hitelakciónkban 30 % befizetésével 18 hónapos részletfizetéssel Baranya megyei lakosok részére bármely árucikk megvásárolható! Ford Leasing Karácsonyi meglepetések az Ön számára Bemutatkozik a Ford Leasing: úi lehe­tőség. hogy Ön egyszerűen és könnyén eavFord tulajdonosa letrven. Megbízható, egyszerű és kedvező. Ez a Ford új_ részletfizetési programja. Sőt, a Ford Leasing most valóban elér­hetővé teszi az igazi Ford minőséget. Ford modellek, decemberben még kedve­zőbb feltételekkel! A Ford Leasing születését és a Kará­csonyt egyedülállóan kedvező aján­lattal ünnepli a Ford: 1994. december 1. és 31. között különösen alacsony induló részleteket kínál. 10% induló részlet Ford Fiesta már 115.200Ft-tól! Ford Escort már134.920Ft-tól! Mindössze ennyi szükséges ahhoz, hogy Ön még ebben az évben egy Ford tulajdonosa legyen. Részletek minden hivatalos Ford márkakereskedőn él! Ford Leasing Az ajánlat csak december hónapra érvényes, minden Ford modellre, amíg a készlet tart. Az árat 72 HUF/DM deviza eladási ár alapján képeztük. A számla a gépkocsi átvételekor érvényes árfolyammal készül. Megtartják a vasutas-sztrájkot Trianontól a hadbalépésig r <4 4 > 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom