Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-07 / 337. szám

1994. december 7., szerda Karácsonyi melléklet üj Dunántúli napló 15 MELYIK HULLIK, MELYIK SZÁRAD.. . Egy kis fenyő-tan karácsonyfa vásárlás előtt Hiába készülnek hűséges utánzatok; hiába kényelme­sebbek és könnyebben kezel­hetők a műfenyők - az „igazi” karácsonyfákat nemigen tud­ják kiszorítani otthonainkból. Az adventi fenyőfa-dömping- ben azonban nem könnyű el­igazodni, pedig a különböző fenyőfélék nemcsak tulajdon­ságban, hanem árban is na­gyon eltérőek egymástól. A kínálat legnagyobb része: lucfenyő. Tűlevele rövid, 1-2 centis, nem harsány-, inkább közepes-zöld színű. Szép, illa­tos szereplője a karácsonyi ünnepeknek, de nem túl tartós: a novemberben kivágott pél­dányok már december végén hullatja leveleit. Az úgynevezett fekete-fenyő jobban tűri a lakások klímáját, a meleget, az aránylag száraz levegőt. Levelei hosszúak, 10- 20 centisek, ágai ritkábbak, szellősebbek, így könnyen, mutatósán díszíthetők. Az előzőeknél jóval - rend­szerint három-, négyszer - drágábbak a duglászfenyők. Tűlevelei 3^1 centisek, s nagy előnyük, hogy ezek nem hul­lanak le, hanem elszáradtán is az ágakon maradnak. A karácsonyfa-vásárok sztárja azonban az ezüstfenyő. Mint neve is jelzi: leveleinek zöld színe ezüstös árnyalatú, s annál drágább, minél jobban érvényesül az ezüstös tónus. Tartósabb, mint a közönséges luc - hátránya viszont, hogy a kis tűlevelek meglehetősen szúrósak. Valójában azonban a légi-' deálisabb karácsonyi vendég otthonunkban a kaukázusi je­genyefenyő, igaz az ára is bor­sos: rendszerint hét-, nyolc­szorosa a lucnak. Valamennyi közül ez a legtartósabb, s szépségének titka, hogy tűle­velei fényesek, sötétzöldek. A fák „szobatisztaságát” azért nehéz megőrizni, mert a novemberben kivágott példá­nyok csak nagy hidegben őrzik meg lombjukat. Ezért lehető­leg az ünnepekhez viszonylag közel időpontban vásároljuk meg a kiszemelt fát és a lakás, a ház leghűvösebb helyiségé­ben - erkélyen, gangon, ga­rázsban, fűtetlen pincében - tároljuk, vízzel telt vödörbe ál­lítva. Sokan szívesen vásárolnak gyökeres fenyőfát. Ha a csu­pasz gyökérzetű vagy földlab­dás, illetve már beültetett fát kettős hasznosításra - azaz ünnepek után kiültetésre - szánjuk, legjobb, ha faiskolai árudákban vásárolunk. Csak a szakszerűen nevelt, arányos földlabdával kiásott, juta­zsákba csomagolt vagy cse­répbe ültetett fenyő megmara­dásában bízhatunk. De csak akkor, ha a lehető legrövidebb ideig tartjuk fűtött szobában, egy-két hetenként megöntöz­zük és karácsony után hűvös helyen tartjuk és mihelyt a fa­gyott föld fölenged, elültetjük. Ötletek a karácsonyi ajándékcsomagoláshoz Ha már megvan a karácsonyi ajándék, szépen be kell csoma­golni. A csomagolást, sőt a ka­rácsonyi üdvözlőlapokat is személyesebbé, intimebbé te­hetjük, ha magunk készítjük el az ajándék „ruháját”. Ez még kellemes együttlétet is jelenthet a gyerekekkel, arról nem is be­szélve, hogy hasznos pénzkí­mélő időtöltés. Nem kell hozzá egyéb, csak sok papír, színes kréták, ceruza, néhány rongydarab és egy jó olló. Először egy kemény lapon megtervezzük a képeken látható gyerek mintát, majd ollóval ki­vágjuk. Az erősen bekrétázott színes mintákat ráhelyezzük a csomagolásra szánt papírra, és egy rongy segítségével a kréta­port a papírra visszük. A minták körvonalai szépen kirajzolód­nak majd. Ugyanezt megtehetjük az ajándékcsomagra szánt névkár­tyákkal, sőt ilyen eljárással ka­rácsonyi üdvözlőlapot is készít­hetünk. Az erjesztőtankokban három hetet „pihen” a nedű (Pécsi) Pezsgős ünnepek előtt A baranyaiakat félmillió palack habzó ital várja az üzletekben Ha minden magyar család szil­veszterkor megiszik egy üveg pécsi pezsgőt, akkor a baranyai pezsgőgyár kapacitása még nincs kihasználva, ugyanis évente 3,5 millió palack italt gyárt a Pécsi Pezsgő Kft. No persze év közben is durrannak a pezsgősüvegek, de az igazi ke­reslet novembertől áprilisig tart a habzó ital iránt - tudtuk meg Kertvéllesy Máriától, a kft. ügyvezető igazgatójától. A belföldi értékesítés az utóbbi időszakban megkétsze­reződött, köszönhetően annak, hogy a két éve önálló vállalko­zás (kétharmadrészt a budapesti Befektetési és Fejlesztési Bank, egyharmadrészt pedig a Pan- nonvin Rt. a tulajdonosa) ma már 11 féle alkoholtartalmú és kétféle alkoholmentes pezsgőt készít a kezdeti négy termékkel szemben. Nem is akármilyen újdonsá­gokat, hiszen a Club Rosé para- fadugós érlelt minőségi pezsgő a palackos eijesztésű hazai ve- télytársait megelőzve aranyér­met nyert az idén az országos borversenyen, és a FOODA- PEST élelmiszeripari szakkiál­lításon is díjazták. A közkedvelt Viktória, Kánkán, Casinó típu­sok pedig exkluzív külsőt öltöt­tek, aranyfóliás csomagolásban kerülnek az ünnepeket váró bol­tok pultjaira. Baranyában sem kell attól tartani, hogy száraz marad a torkunk újév küszöbén, ugyanis 300 ezer alkoholos és 100 ezer alkoholmentes pezsgővel teli palackot szállítanak a pécsi pezsgőgyárból az üzletekbe, vendéglőkbe. Emellett termé­szetesen külföldi és más hazai márkák is ott sorakoznak a pol­Az egészségünkre! cokon, úgyhogy a felhozatal bi­zonyosan több lesz félmillió üvegnél a megyében. A félévig tartályban érlelt, a dél-dunántúli hegyvidékek sző­lőiből készült italok nemcsak itthon kedveltek. Minden har­madik palackot külföldön fo­gyasztanak el, s bár még mindig a FÁK országaiba - Ukrajnába, Oroszországba - indul a legtöbb szállítmány, 1994-ben több vá­sáron, szakkiállításon is bemu­tatva a termékeket Horvátor­szág, Görögország, Lengyelor­Fotók: Tóth László szág és Skandinávia is felirat­kozott a megrendelők közé. A kizárólagosan magyar tu­lajdonú gyár azonban ezután is elsősorban a hazai piac igényei­nek akar megfelelni, miként napjainkban is, hiszen a legol­csóbb pezsgőket kínálják, a ver­senyeredmények szerint kiváló minőségben. A Pukk, a Pezsi alkoholmentes változatokat bi­zonyára a gyermekek is meg­kóstolják az ünnepek során, na­gyot koccintva a felnőttekkel. M. B. E. Jótanácsok Szülőknek Mire figyeljünk a játék- vásárlás­kor? A legnehezebb talán a legkisebbeknek megfelelő játékok kiválasztása. Na­gyon kell ügyelni például arra, hogy a csecsemők já­tékszere ne veszélyeztesse a gyerekek egészségét. Ne nyelhesse le, ne legyen he­gyes, kemény anyagból ké­szült tárgy. Három-négy hónapos kor után legalkalmasabbak a színtartó, higiénikus ken­dők, a könnyen fogható tárgyak. Felületük, anya­guk, alakjuk, minél válto­zatosabb legyen. Az egyévesek szeretnek ki-be rakodni, gurigázni. Villamosok, autók, mű­anyag kockák, tálcák, vöd­rök ebben a korban „hasz­nos” játékok. Később, a 4-5 éves gye­rekeknek olyan tárgyaltra van szükségük, amelyek a szerepjátékhoz kellenek, amelyek ötletet adnak a já­ték beindításához, és minél több funkciót töltenek be. Nagyobb óvodásoknak, kisiskolásoknak hasznosak a konstrukciós játékok. A kézre húzható bábok pél­dául segíthetnek levetkőzni a gátlásokat, a beszédhibá­kat. Az összerakható, ösz- szeszerelhető konstrukciós játékok pedig a kombiná­ciós készséget, a térlátást, a tárgyak és a velük elvé­gezhető funkciók megérté­sének készségét alakítják ki ebben a korban. Sok szülő tanácstalan: mennyi játékra van szük­sége gyermekének? Az sem helyes, ha elhalmoz­zák a gyereket játékkal, a sok tárgy éppen olyan gátló tényező lehet, mintha egyáltalán nem kapna játé­kot a Csemete. A „túlada­golás” közömbössé, unottá, követelőzővé tesz. Az elmélyült játékhoz megfelelő, nyugodt helyre is szükség van, a holmik tárolásához pedig egy szekrényre vagy polcra, hogy a gyerek már kicsi korától megtanulja: a játék befejezése után össze kell szednie a holmijait, kedves tárgyait, mert azoknak egy meghatározott helyük van a lakásban. Fogynak a teddymackók, itt a fellendülés Nagy-Britanniában valószí­nűleg már beköszöntött a rég várt gazdasági fellendülés, mert az előkelő Harrods áruház polcairól mostanra elkeltek a karácsonyi teddymackók. Az a tény, hogy karácsony előtt há­rom héttel már elfogyott a hu- szonkétezer darabos teddy- mackó-készlet - kétszer annyi játékállat mint a tavalyi kará­csony előtt - az eladási boom- ról beszámoló The Indepen­dent szerint jelzésértékű. A közel húsz fontba kerülő teddymackók iránti ilyen ha­talmas érdeklődés legutóbb a nyolcvanas évek végén volt ta­pasztalható utoljára. Az egyik legrosszabb mackóévben, 1991-ben, a Harrods mindösz- sze 6700 játékmedvét értékesí­tett - írja a Reuter. Golfot, Ventót hoz, és Audit vihet Rendkívül kedvező' vásárlási lehetó'ségek a Vörös Autóházban Rendkívüli lehetőségekkel fogadja partnereit az év utolsó heteiben Pécsett a Vörös Autó­ház, az Audi és a Volkswagen típusok márkakereskedője. Ünnepi ajándékként többféle kedvezményes hitelkonstruk­cióval állnak a gépkocsi vásár­lók rendelkezésre a szalonban. Tíz százalék előleg lefize­tése mellett csak a személyi igazolvány felmutatása kell a hitelfelvételhez, és azonnal megvásárolható a szalon által kínált számos Vlokswagen Golf és Vento típus. Hol itt az újdonság - kér­dezheti a vásárló - hiszen ilyen feltételeket már sok autós ügy­nökség kínál manapság. A Vö­rös Autóház ajánlatának nyerő fordulata ott van, hogy a hite­lösszeg 40 százalékára nem szükséges tőketörlesztést fi­zetni. A futamidő lejártakor a vásárló dönt, hogy egyben ki­fizeti-e az összeget, vagy tör­lesztésére újabb kedvező hitelt vesz fel. És még mindig nincs vége az ajánlatnak. Aki ugyanis a futamidő lejártakor ismét az autója lecserélése mellett dönt, annak gépjárművét napi áron visszavásárolja a Vörös Autó­ház. Érdemes tehát megkí­mélni a kocsikat, ugyanis mi­nél jobb állapotban kerülnek vissza azok, az újabb vásárlás­nál annál nagyobb a megtakarí­tás. Ugyancsak rendkívül ked­vezményesen juthatnak a vá­sárlók most az Audi 80 Loyal típushoz. Vásárlásakor három évnél nem öregebb Ventót, il­letve Golfot beszámítanak, az értékkülönbözet kifizetésére szintén lehet hitelt igényelni. A felsoroltak mellett az év vége, illetve a jövő év elejének a slágere az új VW Polo lehet. A máris népszerű kisautót 10 százalék előleggel lehet lefog­lalni, és 1995 első hónapjaiban szállítják a pillanatnyilag for­galmazott 1,3 és 1,6 literes benzines típusokat. A tulajdonban lévő régi au­tót vásárláskor napi áron be­számítja a Volkswagen Audi márkaképviselet. * A Vörös Autóház hétköz­nap 8-17, szombaton 8-13, ezüst- és aranyvasárnapon 9-13 óráig várja vásárlóit. Pécs, Megyeri u. 80. Tel.: 441-945, fax: 444-066. I K I i i t >

Next

/
Oldalképek
Tartalom