Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-28 / 328. szám
MmAí A „Hit hírnöke” elnevezést kapta a harkányi katolikus templom kertjében tegnap felszentelt harangláb, melyet a képünk bal oldalán álló erdélyi szobrászművészek alkottak. (írásunk az 5. oldalon) Ormánsági Galéria: festmények Sellyéről Szombaton délután nagy érdeklődés mellett nyitotta meg dr. Pandur József művészeti vezető a pécsi Medgyessy Ferenc Művészeti Műhely tizenhat alkotójának zsűrizett festményeiből összeállított kiállítást. Az amatőr képzőművészeti csoport tagjai nyári sellyei alkotótáboruk munkáiból válogattak erre az alkalomra. A festmények a sellyei arborétumban, a Dráva partján és a környező kis ormánsági településeken készültek. A kiállítás egész decemberben megtekinthető. Népszavazás Norvégiában Norvégiában vasárnap reggel népszavazás kezdődött, amelyen a választópolgárok az Európai Unióhoz való csatlakozásról dönthetnek. A referendum hétfőn este fejeződik be. Az ország 628 választási körzetéből 220 tart nyitva vasárnap. Az utolsó felmérések azt mutatják, hogy a belépést ellenzők még mindig többségben vannak. Szász János rendező sikere Szász János rendező Woy- zeck című filmjéért vasárnap - egy francia művésszel megosztva - megkapta „A fiatal alkotó legjobb európai filmje ” díjat az Európai Filmakadémiától. A legjobb fiatal filmesnek járó elismerést Szász János rendező Georg Büchner drámájának filmadaptációjával érdemelte ki. Az európai Oscar-díjnak nevezett Felix-díjakat most hetedik alkalommal osztották ki, és az elismeréseket Michel Piccoli francia, valamint Max von Sydow svéd filmszínészek nyújtották át Berlinben. Az év legjobb európai filmjéért járó Felix-díjat Gianni Amelio olasz rendezőnek ítélték oda „Lame- rica” című filmjéért. Takamado herceg és felesége elutazott hazánkból A Dunakanyar nevezetességeivel ismerkedett meg vasárnap magyarországi látogatása harmadik, s egyben zárónapján Takamado japán herceg és felesége Hasziko hercegnő. Programjuk a Magyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi gyárában kezdődött, s azért, mert a térség ezen új, 800 alkalmazottnak és több ezer bedolgozónak munkát adó gyár japán közreműködéssel épült. Ezt követően tekintették meg Esztergomban a Keresztény Múzeumot, az ország leggazdagabb vidéki műtörténeti gyűjteményét, majd hazánk legnagyobb, s rangban első templomát, a Bazilikát. A hercegi pár délután Viseg- rád és Szentendre nevezetességeivel ismerkedett, és késő délután elutazott hazánkból. Gyermek és ifjúsági koordinációs tanács alakul Nagyjelentőségű magánosítási koncepciót fogadott el a kormány A kormány vasárnapi ülésén öt nagy jelentőségű magánosítási koncepciót fogadott el: a Magyar Villamosművek, a Magyar Olajipari Vállalat, az öt gázszolgáltató vállalat, az Antenna Hungária és a MATÁV még állami tulajdonban lévő részvényeinek privatzációs tervét. A miniszterek tanácsa áttekintette a kormányprogramból adódó szociálpolitikai feladatokat is, és elfogadta a következő négy évre vonatkozó elképzeléseket taglaló programot, amelynek eredményeként felgyorsulhat a szociálpolitikai rendszer- váltás. Kormányhatározat született - a szocialista miniszterek 10 igen szavazatával és a 3 szabaddemokrata kormánytag nem-je mellett - a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács létrehozásáról. A tanács a teendőket koordinálja, a tárcák hatáskörét és a miniszterek felelősségét nem érinti, elnöke a miniszterelnök, helyettese a művelődési miniszter, a titkársági teendőket a Miniszterelnöki Hivatalhoz telepítették, ezek ellátásáról címzetes államtitkár gondoskodik. (Folytatás a 2. oldalon) Gálaest a gyermekekért A rendezvény bevételét étkeztetésre fordítják-Sajnos egyre több jelzés érkezik szolgálatunkhoz, hogy a szülők anyagi gondjaik miatt nem tudják befizetni iskolás gyermekeik számára az ebédet, így aztán sok gyermek reggeltől késő délutánig étlen-szomjan tölti a napot - mondotta szomorúan dr. Dely Viktória a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs-Baranyai csoportjának vezetője. - A Nevelési Központ Il-es számú Általános Iskolájából például arról informáltak bennünket, hogy náluk mintegy 30 gyermek szülei voltak képtelenek befizetni gyermekeiket ebédre. A helyzet pedig még rosszabb ott, ahol az iskolások otthon sem jutnak rendszeresen főtt ételhez. Mint megtudtuk, hasonló jelzéseket kapott a szolgálat a Pécsbányatelepi iskolából is. A tegnapi gálaest néhány tízezer forintos bevétele csak egy töredéknyi segítség ahhoz, hogy az ilyen családok gondjain enyhítsenek. Éppen ezért a gyermek- mentő szolgálat vezetői kérik, hogy akinek módjában áll segíteni, szándékukat jelezzék a 412-277-es telefonszámon. Balog N. Halihó címmel vasárnap 15 órától többszáz résztvevővel jótékonysági gálaestet rendezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat helyi csoportja a Pécsi Ifjúsági Házban. Ä rendezvény célja elsősorban az volt, hogy a gálaest bevételét a nehézsorsú gyermekek iskolai étkeztetésének támogatására fordítsák. A műsort a Gyermekmentő Szolgálat „Aranylevelecske” gyermekkórusa kezdte meg a Köztársaság téri Általános Iskola tanulóinak közreműködésével, majd az Egyetem utcai Általános Iskola és a Babits Gimnázium tanulói léptek színpadra prózával, dalokkal, hangszerekkel és néptáncműsorral. A programot Sólyom Katalin színművész „Rózsafa” című meseműsora és tombolasorsolás zárta. Dr. Sohár Endre, a városi önkormányzat népjóléti irodájának vezetője köszöntőjében örömmel jegyezte meg, hogy egyre több olyan ember van, aki saját gondjai mellett mások megsegítésére is gondol. Mint mondotta: egy-egy nagyszerű ötlet, s a jó szándékú segítség hatalmas értékeket hozhat létre. Ellenzéki érvek Szigetváron Amint az várható volt: Bo- ross Péter, ex-miniszterelnök, az MDF alelnöke a szombati szigetvári kampánynyitón nem éppen a leghízelgőbben szólt a mai kormánykoalícióról. Mindenesetre a lehetőséget feldobta: aki akar, ismét szavazhat a 3,60-as kenyér propagandájára, bár nem úgy tűnik ma, hogy szakértők kezében lenne az ország irányítása. Nem lennének gazdasági gondjaink - mondotta - csak folytatni kellett volna azt a gazdaságpolitikát, amit az An- tall-kabinet elkezdett, ösztönözve az exportot. A közismert politikus helyi meghívásra érkezett, s gazdaságpolitikai-politikai gondolatmenetével próbálta a helyi koalíciót támogatni az ön- kormányzati választási hajrában. Ugyanis Szigetvárott az MDF, a Független Kisgazda- párt, az Egyesült Kisgazdapárt és a KDNP közösen indít jelölteket, s a város polgármesteri székére Tóth Károlyt jelölik. A nagygyűlésen a jelölteket bemutatták. K. F. Adventi posta nyílt Nagykarácsonyban Finn és osztrák példák nyomán az idén másodszor szólaltak meg a fanfárok a Fejér megyei Nagykarácsony kisközség postahivatala előtt. Lóháton érkezett a Mikulás és a karácsonyfákkal ékített kisposta jószerével mától fogadja az üdvözlőlapokat, hogy szép bélyeggel és bélyegzővel egészítse ki azt szeretetet, amit a feladó a címzettnek szeretne karácsonyra továbbítani. Doros Béla, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója szerint, az idén óriási forgalomra kell számítani ebben a községben. Ugyanis tavaly közel százezer év végi üdvözlőlapra kellett a helybéli postáskisasszonynak - Frész Brigittának - és segítőinek rátenni a különleges pecsétet. Az idén már külföldről is megérkeztek az első küldemények, a posta ugyanis nemzetközi reklámot is folytatott, s számukra is kuriózum a nagykarácsonyi postán keresztül továbbítani a képeslapokat. Kőhalmi Istvánnal, a Pécsi Igazgatóság vezetőjével a régió karácsonyi várható forgalmáról is szót váltottunk. Ugyanis megtízszereződik a forgalom, amit külön szervezéssel és odafigyeléssel próbálnak zökkenőmentesen lebonyolítani. ígérik: minden karácsonyra szánt küldemény megérkezik az ünnepekre. Ä nyugdíjak is. S az ünnepre készülve a posták többségében karácsonyfát állítanak a gyors munka mellé, amit a régiónk több mint 6000 postása nevében megígért az igazgató. Kozma F. Pécs határához érkezik a békemenet Löffler Gábor felvétele Békemenet Pécsett 1944. november 29. emlékezete A második világháború - legalább is ami a vérontást és a fegyverek zaját illeti - 50 éve, 1944. november 29-én fejeződött be Pécs városa számára. Ezt a napot nem is olyan rég még a felszabadulás hivatalos napjaként ünnepelte Pécs, ma viszont az a nézet övezi e dátumot, hogy akkor egy diktatúra megszálló csapatait a másik féle diktatúra megszálló serege és rendszere váltotta fel. Negyvenegynéhány évig elsikkadt - mondhatni: nem kívánatos, renitens cselekedettnek minősült - a háború magyar és német áldozatairól való megemlékezés, s csak a szovjet katonáknak jutott a hősöknek járó kegyelet. A rendszerváltás óta viszont az ellenkező véglet esélye fenyeget. A Pécs Városi Ifjúsági Kol- ping Egyesület keresztényi lelkiismeretének indíttatásával tavalyelőtt olyan hagyományteremtő akciót kezdeményezett, amely a békéért szóló menetóként emeli fel a jelennek: az elesetteknek a közös sors a háborús áldozatoknak kijáró azonos megítélést és tisztességadást követel. Ennek jegyében és november 29. emlékére tartották meg tegnap immár a harmadik alkalommal azt a békemenetet, amely 13 kilométeren át vezetett a városért folyó utóvédharc ütközethelyétől, a cserkúti csárda feletti dombtól a központi köztemető katonasírjaiig. A 300 áldozatot követelő egykori ütközet helyszínén - az emlékül állított nyírfakeresztnél - Erdős László hadbíró ezredes, hadtörténész emlékezett meg az 1944. november végi harcokról és a két világháború magyar és (Folytatás a 2. oldalon) Bosnyák „igen” a tűzszüneti javaslatra A boszniai muzulmán vezetők vasárnap este elfogadták az ENSZ által előterjesztett legújabb tűzszüneti javaslatot. A szerbek egyelőre nem nyilatkoztak a tervezetről, amely lehetővé tenné, hogy az egész egykori jugoszláv tagköztársaság területén elhagassanak a fegyverek. Az ENSZ jelentése szerint Bihácnál továbbra is heves harcok dúlnak a szembenálló felek között, s az északnyugat-boszniai város lakói bénult félelemmel várják az elkövetkezendő órák, napok eseményeit. Boszniai más területein sincs nyugalom: a szerbek Ke- let-Boszniában újabb 164 ENSZ-katonát zártak körül. Az ENSZ helyszínen tartózkodó megfigyelői szerint a boszniai szerbek mellett a kraji- nai szerbek ismét bekapcsolódtak az északnyugat-boszniai harcokba. A nagykarácsonyi hivatal előtti több száz ember jelenlétében megnyílt az adventi posta KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúlt napló V. évfolyam, 328. szám 1994. november 28., hétfő Ára: 19,50 Ft Fél lábbal Véméndtől Marburgig A pécsi pályázónak mások élete hozta az országos sikert (3. oldal) t t *