Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-20 / 320. szám
Kaptafa-sors a kaposvári művészvilágban? Ottlik Ádám, a kaposvári Csiky Gergely színház művésze Pécsre járt egyetemre a kaposvári színház fiatal gárdájának tagja. Ottlik Adóm életében meghatározó volt a „baranyai fővárosban” eltöltött néhány év mind pályájával, mind magánéletével kapcsolatban.- Milyen iskolát kezdett el?-A JPTE-t kezdtem el, a tanárképző kart, azon is a magyar-angol szakot. A szüleim meg az osztályfőnököm kitalálták, hogy biztos nagyon jó magyar-angol szakos tanár leszek. En ebbe csendben beletörődtem.- Miért nem fejezte be?- Mert unalmasnak találtam és egyszerűen rájöttem, hogy nem érdekel. Pécsett voltam katona is, s persze ez idő alatt is bohóckodtam, parodizáltam a feletteseimet. Együtt szolgáltam Bagossy László nagyobbik fiával, az ő révén kerültem a Pécsi Egyetemi Színpadhoz, s ott találkoztam kaposváriakkal. Akkor már gondolkodtam rajta, hogy esetleg színésznek kellene lennem. '88-ban jelentkeztem a Csiky Gergely színházhoz, ahol idén a nyolcadik évadomat kezdtem.- Mostanában is megfordul Pécsett?-Igen. Nagyon sok barátom van itt, s a legjobbak a katonatársaim közül kerültek ki. A katonáskodáson kívül itt éltem még két évig. Ez egy gyönyörű város. Nagyon szeretem.-A nagyszínház vonzza, amikor ott van?- Az épület igen.-A színészgárdával milyen a kapcsolata?- Van egy-két ismerős társulaton belül is, de csak ismerősök. A miértekről nem szívesen beszélnék.- Mikortól számítja magát színésznek?- Színművészeti Főiskolára nem jártam. Kaposváron az első feltűnő produktumom után kaptam színészszerződést; ez a Woyczekbcn a zsidó késárus szerepe volt. Később a Színészkamara is színésszé nyilvánított.-Ez a darab stúdió színpadon ment. Mennyiben más ilyen mikro környezetben játszani?- Nekem nagy élményt jelentett, hogy tíz méterre ülnek tőlem, s ettől olyan életszagú az egész. A nagyszínpaddal szemben előnye, hogy látszik, ha megrezzen az arcod, észrevehető minden apró hangulati változás. Stúdióban játszani sokkal hálásabb. Most két ilyen darabban játszom, a Totókban a postást, ami már tavaly is ment, és a Kávéházban, amelyben a kávéházi zenekar egyik muzsikusát alakítom és zenélek is.-A Koldusopera főszerepét miért Önre osztották?- Bedobni a mélyvízbe, kipróbálni az új erőket - ez Babarczy László igazgató stílusa - amiért utólag hálás is vagyok. Az első nagyszínpadi főszerepem, szerettem úgy-ahogy, de nem próbáltuk eleget, nagyon kevés idő volt rá. Engem második szerep- osztásba raktak, s talán nehezebben alakult, mint kellett volna.-A színházban egyenlő félként kezelik a „nagyok"?- Igen. De korábban sem éreztem semmilyen megkülönböztetést. Nagyon sokat segítettek akkor is, amikor még „csoportos szereplő” voltam.- Ön Pesten lakik. Nem érzi magát szétszakítottnak Kaposvár és a főváros között?- Nem, nem. Nagyon sokminden köt engem Pesthez, de az utóbbi időben már idegesít. Kaposvárt nagyon szeretem. A baj vele, hogy nincs igazán az a pezsgő élet. Ha nem lenne a színház, nem tudom, hogy viselném el. Kicsit halott város.-Mit szokott csinálni szabadidejében?- Szeretek utazni és közben fotózni. Nagy kirándulásokat teszünk a kutyámmal, Ancsával a somogyi Zselicségben. Imádok autót vezetni, az erdőben bandukolni. Árnyék van, csicseregnek a madarak, ... jó érzés! ,Bulikba” nem járok, nem szeretem a zajos helyeket. Kis jazz-kocsmákról, teljesen klasszikus, régi vágású kávéházakról álmodom. Kapitány Éva Martos G. Csongor és Balogh Robert jelenete Fotó: Müller Andrea Mockinpott kínjai a Harmadik Színházban A Kreatúra K/Színpad bemutatói Pécsett és Budapesten József Attilára mozdony tolat Magyar mesterművek kalapács alatt Antik és modem képeket tekinthetnek meg az érdeklődők a budapesti Műgyűjtők Galériájában. A Kossuth Lajos utcai kiállítóteremben a decemberi nagy árverést megelőzően állították ki az értékesítésre beadott több mint kétszáz festményt. A XIX. századi piktúrát Deák Ebner Lajos, Edvi Illés Aladár, Feszty Árpád, Mednyánszky László, Telepy Károly és Ferenczy Károly művei reprezentálják. A századfordulót, illetőleg a XX. századi festészetet képviseli például Perlrott Csaba, Derkovits Gyula, Rippl-Rónai József, Csók István, Glatz Oszkár, Vaszary János, Fényes Adolf, Molnár-C. Pál, Scheiber Hugó, valamint Márffy Ödön. Az árverés szenzációjának ígérkezik Ferenczy Károly (1826-1917) Szobalány című védett műalkotása; az olaj- festmény kikiáltási ára másfél- millió forint. Új gyerekműsor a Petőfi-adón Felnőttszelídítő címmel december 5-től új havonta 30 percben jelentkező műsorsorozat indul a Petőfi-adón. A hétfői műsorban Ranschburg Jenő pszichológus „titkos tanácsokat” ad a gyerekeknek arról, hogyan bánjanak felnőttekkel. Anyanyelvápolók közgyűlése „Szervezetünk ötéves munkája a jövőt erősíti, sikereink pedig erőt adnak a további tevékenykedéshez” - jelentette ki Bánffy György elnök az Anyanyelvápolók Szövetségének negyedik, tisztújító közgyűlésén Budapesten. Az esemény alkalmából Bánffy átadta a most másodszor odaítélt Lőrincze-dí- jakat is. Peter Weiss Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című darabját mutatja be Pécsett a Harmadik Színházban november 21-én, hétfőn este 7 órakor az egyetemistákból álló Kreatúra K/Színpad. Balogh Robert, a K/Színpad vezetője, a darab rendezője elmondta, hogy a társulat három évvel ezelőtt alakult, s egyike azon négy csoportosulásnak, melyek színházcsinálással foglalkoznak a Janus Pannonius Tudományegyetemen. A csoportok különböző irányzatokat képviselnek, a Kreatúra az abszurdhoz vonzódik, amint azt korábbi előadásai is bizonyítják. Hiszen előadták már Ionesco, Queneau, Kafka egy-egy művét, s tartottak avantgarde-költészetnapot a Művészetek Házában. A Kreatúra szegény színházat játszik, előadásaikhoz tehát nem használnak semmit, s mint Balogh Robert elmondta, ez nagy valószínűséggel akkor is így lenne, ha a véletlen pénzhez juttatná őket. A Mockinpott urat másfél éve próbálják, részben azért, mert lévén egyetemisták, nem érnek rá napi nyolc órát színházzal foglalkozni, részben pedig azért, mert a darab áprilisi bemutatójához képest teljesen új változatot dolgoztak ki. A társulat sikerként könyvelheti el, hogy november 27-én meghívást kaptak Budapestre, ahol előadhatják a Peter Weiss művet az Egyetemi Színpadon. A Kreatúra már készül a következő bemutatóra is, amely Baudelaire Fájó Párizs és a Romlás virágai című köteteinek egyes verseire épül. Az előadás műfaji meghatározása, mondta Balogh Robert, a teatro-clip, amely a színház és a videó látványának egyesítésével próbál sajátos hangulatot kelteni. Az előadás több nyelven szól a közönséghez, a magyar mellett franciául és a közép-kelet-euró- pai országok nyelvein is, mely a gondolat és a különböző kultúrák egyetemességére utal. Külön érdekesség, hogy különböző illatokat is alkalmazni fognak, a szimbolista színháztól vett idézetként. Cs. L. Kovács József Hontalan, Mohácson élő költő estjét láthatják és hallhatják az érdeklődők hétfőn este Pécsett, a Horvát Színházban József Attilára mozdony tolat címmel. A költővel a költészetről, legújabb munkáiról beszélgettünk.- Ha jól tudom, Ön már gyerekkorban elkezdett írni. Első kötete, az Ismeretlen cigány ének, mégis csak 1991-ben jelent meg.- Igen, de már 1973-ban közölte a Magyar Ifjúság egy versemet, s azóta folyamatosan publikálok különböző lapokban. Aztán 1993-ban jelent meg második kötetem, a Pörgő ezüsttallér. ■—Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nem azért érzi hátrányos helyzetűnek magát, mert cigány származású, hanem azért, mert költő. Ezt ma is így gondolja?- Természetesen, hiszen a művészet mindig erős kontrolltjelentett a politikával és a hatalommal szemben. A középkorban megetették a költővel a verseit, a 60-as évek Közép-Amerikájában lelőtték és így tovább. A művészetet nagy folyóként kell elképzelni, amely két partot mosdat, az életet és a halált, de mindig egy irányba halad.- Van-e különbség a cigány nyelven és a magyar nyelven író cigány költő között?- Én magyarul beszélek és írok, föld-bolygó és emberiség nyelven. Ha a költő pontosan fogalmaz, megértik, bármilyen nyelvről is van szó.- Miért használja utónévként azt, hogy "Hontalan"?- Egyrészt szeretném, ha az emberek megjegyeznék a nevemet, s ehhez a Kovács József túl egyszerű, másrészt ez Kovács J. Hontalan Fotó: Tóth a név jól kifejezi a cigányság helyzetét, a súlytalanság állapotát.- Min dolgozik mostanában?- József Attila ikonok címmel írok egy könyvet, mely 32 részből áll majd. Dolgozom a Sequoiabeszéden, amely szintén egy kötetnyi vers lesz, s melyből mintegy százötveny- nyi oldal elkészült már. Készen van riportkönyvem a cigányságról A nemzet szemétdombjai címmel, kiadásra vár 1970-től 1987-ig írt, eddig kiadatlan verseim, s szintén kiadásra vár az elmúlt két év termése Garanciák címmel, s van egy nagy álmom, egy regényterv a cigányságról, a Pok- lada. Cseri László Rádió mellett Múlt hét péntekjének reggelén, pontosan kilenc órakor a tévé Napkelte műsorának vezetője - de azt megelőzően vagy félórával - kedvenc időjósom, Aigner Szilárd is eképpen búcsúzott el: Jó hétvégét kívánunk kedves nézőinknek!” Jólesett ez a kedves gesztus, ki ne szeretné a hétvégét, ami, ugye, szombat reggeltől vasárnap estig tart? Ebben a tudatban szombaton reggel leballagtam az újságokért, már a hitben megnéztem egyik országos napilap címoldalát és egy- csapásra elillant viszonylagos jókedvem. Négyhasábos cím az első oldalon: „Az Energiahivatal újabb javaslata, villany: 78, gáz: 75, távhő: 35 százalékos áremelés ...” Olyan ordenáré módon káromkodtam, mint egy ko ... Na nem, inkább úgy, mint én, szokásomhoz hűen. A kocsis hozzám képest tánc- és illemtanár finomságú úriember. Elég gyakran kerülök ebbe az állapotba, ha jobban figyelemmel kísérem hazai politikai közéletünk eseményeit. Szidtam az energiahivatalt, meg a közüzemeket, meg a kormányt, meg a minisztereket, meg a képviselőket mind egy szálig. Meg azt is, aki gyakran hangoztatja a közhelyet, hogy „A harag rossz tanácsadó ...” No persze, és aki haragra gerjeszt, az micsoda? A rádió is bemondta akkor reggel e fenti áremelési javaslatot, valószínű az újság nyomán. Aztán valami történhetett, mert a rádió már nem foglalkozott az üggyel. Akkor meg emiatt dühöngtem, hogy lám ... Na mindegy ... így telt el a hétvégém, hogy most megint megnyúznak - és a többi tízmilliós társamat -, s ehhez még hozzájárult egy levél is, amelyben közölték velem, hogy miután a bérházban már többen vízóra után fizetik a hideg-melegvíz költségeit, a fönnmaradott fogyasztást elosztják az órával nem rendelkezők között. Sejtettem, hogy megint ráfizetek, és mit-tesz-isten, a kapu alatt már ott is volt a lista: havi tizennégy köbméternyi vizet sóztak rám, köbméterenként több mint száz forintért. Ezek őrültek, hiszen ez annyit jelent, hogy durván számolva, naponta 500 liter vizet locsi-pocsizok el, fürdésre, mosogatásra, mosásra meg ivásra. A lakásra szánt rezsi ezzel és a fenti adatokkal kiegészítve, már több mint havi jövedelmem fele. De mégnem szólhatok semmit, mert sok-sok százezer nyugdíjasnak ennyit visz havonta a postás, akár föl is fordulhatnak. A hét elején már lehiggadtam, de gyanúm persze, nem oszlott el. Á Napkeltében szerepelt a Magyar Énergiahivatal elnöke, aki azt mondta, ez nem egészen így van. A fenti adatok tulajdonképpen az ország közművállalatainak igényét fejezik ki az általuk kidolgozott és a hivatalnak beadott tervezetben. Merthogy a közműszolgáltatás deficites, ezért kell emelni a díjakat, a piaci értéknek megfelelően. A tervezetet először a Hivatal tanulmányozza, aztán majd beteijesztik az illetékes minisztériumnak, aztán majd kormányülés elé viszik, a kormány meg a parlament elé, hogy rámondják az „áment”, vagy nem mondják rá az „áment”. Az országos lap eltúlozta az ügyet, ami különbén is még nagyon laza állapotban van, de az elnök szerint előbb vagy utóbb, de el kell végezni ezt az áremelést. Hát nem nyugtatott meg. Még akkor sem, hogy magamban visszavontam a szidalmak egy részét, hiszen döntés még nincs, én meg eléggé el-nem-ítélhető módon szidom a képviselőket meg a kormányt. Nagyokat nyeltem, de méreg már beleivódott az agyamba, hiszen azt már a kisiskolás gyerek is tudja, hogy ha ebben az országban akármilyen mértékben emelik az energiaárakat, a megélhetési költségek azonnal megugranak, hiszen a villanyáram nélkül nincs sem kenyér, sem hús, sem tej, sem szakramentum. Hogy teljes legyen a kép - a nyugalmas hétvégémet illetően - vasárnap délelőtt a tévében sza- kácskodott egy vidéki színművész, gondolom abból a célból, hogy a vasárnapi ebédhez tanácsot adjon, derék magyar asz- szonyainknak. A „menü” ez volt: nagydarab - vagy kétkilós - marhahátszín, libamájjal töltve, másik nagydarab marhahús gombával töltve. Már nem is káromkodtam, csak a szívemhez kaptam ... Villanyáram-emelés libamájjal töltött marhákkal... 4 Új VDN 1994. NOVEMBER 20., VASÁRNAP ♦ 4 l >
