Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-20 / 320. szám
A sztrájk sem kizárt Galamb- és díszmadárkiállítás Villányban Érdemes ma is ellátogatni a villányi faluházba, hiszen vasárnap még egész nap várja az érdeklődőket az a galamb és díszmadár kiállítás, amely pénteken nyílt meg. Több mint hatvan tenyésztő - többek között Pécsről, Bolyból, Villányból, sőt még Horvátországból is - hozta el féltett és gondosan nevelt madarait erre az eseményre, amely a nem szakértő felnőtteknek és gyermekeknek is sok érdékességgel szolgál. A négyszáz galamb között ugyanis rengeteg a „muris” tollazatú és alakú, így például a magyar fodros, amely úgy tekint ki a ketrecből, mintha megtépték volna. Aztán látható a világ legkisebb galambja, a budapesti rövid csőrű, amelynek gyűszűnyi méretű a feje, s három napos korától „dajkára” szorul, de az ára nyilván nem ezért éri el a tízezer forintot. A papagájok közül a népszerű hullámos mellett megvásárolható az ezer színben pompázó rózsafejű és testes nimfa, de aki ékszerteknősre vágyik, az sem kell, hogy üres kézzel távozzon. A díszbaromfik népes serege vonul fel a kiállításon, a törpe colintól, az óriás brámáig. R. N. (Folytatás az 1. oldalról) A jelenleg több mint 16 ezer tagot számláló PDSZ határozati javaslatban kívánja felkérni az összes többi szakszervezetet a konszenzusra. A PDSZ követelései között szerepel az 1995-ös energia-áremelések beépítése a normatívákba, az Al,-es közalkalmazotti kategória 8000 forintról 9000 forintra emelése, valamint az, hogy a felsőoktatási hallgatói létszám ne csökkenjen - mondta az ügyvivő. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének rendkívüli kongresszusa szombaton felhatalmazta az Országos Választmányt, hogy kezdje meg egy esetleges sztrájk megszervezéséhez szükséges előkészítő munkát. Ugyancsak döntött arról is, hogy a választmány gyorsított eszközöket alkalmazzon a sztrájk bejelentése és az érintettek véleményének megismerése érdekében. Minderről a kongresszus határozatot fogadott el. A határozatban egyebek mellett fontosnak tartják, hogy az államháztartási törvény reformja keretében az oktatási feladatokat pontosan meghatározzák és a tényleges oktatási költségeket vegyék figyelembe. A kongresszus szerint stabilizálni kell az intézmények szakmai és gazdálkodási autonómiáját, biztosítani a pedagógus bérek értékállóságát. Végül a határozat leszögezi, hogy a PDSZ pártsemleges szakszervezet. Új VDN-világhíradó Meny asszony szív-fáj dito Barcelona: Látogatók szemlélik szombaton Barcelonában a világ legnagyobb menyasszonyi ruháját. A helyi házasságkötő központban kiállított, menyasszonyszív-fájdító ruhadarabot a Gui- ness Rekordok Könyve is az első helyre sorolja, mint a világ legnagyobbját MTI Telefotó A francia kémelhárítás főnöke Carlos elfogásáról Fertőzött élelmiszerek Jugoszláviában Ötvenöt tonna csirkét és száz tonnányi tejport kellett volna megsemmisíteni Jugoszláviában hatósági utasításra, mert egészségre ártalmas baktériumot tartalmazott, illetve sugár- szennyezett volt. A fertőzött élelmiszer egy részének azonban lába kelt. A szerb hatóságok kólibacilust és szalmonellát találtak a Belgiumból Macedónián át importált csirkehúsban. Az 55 tonnányi fertőzött szállítmány október 19-én érkezett Vranjéba, Szerbia déli részére. Utólagos vizsgálattal arra is fény derült, hogy a csirkét antibiotikummal kezelték. Később megállapították, hogy az importáló vállalat raktárából eltűnt 30 tonnányi fertőzött csirkehús. Lengyelországból sugárszeny- nyezett tejpor érkezett Szerbiába. A száz tonna tejporból húsz tonnának nyoma veszett. O Prága: Január 1-től 12 ezer koronáról (Ke) 100 ezer Kc-ra emelkedik a cseh állampolgárok éves devizakerete. Ebben állapodott meg csütörtökön Prágában Václav Klaus cseh miniszterelnök pénzügyminiszterével, Ivan Kocámíkkal és Josef To- sovskyval, a Cseh Nemzeti Bank (CNB) elnökével. Mint megbeszélésük után Klaus újságíróknak elmondta, az emeléssel ki akarják használni a szabad devizaáramlás előnyeit. O Berlin: Németországban tudósok fölfedeztek egy új kémiai elemet, amelynek atomszáma 110. Ez a legnehezebb elem, amelyet valaha előállítottak - jelentette az AP hírügynökség. Az új elem november 9-én jött létre, miután napokon át nikkelatomokkal bombáztak ólomatomokat a darmstadti kutatóközpont részecskegyorsítójában. Az intézet munkatársa elmondta, hogy több tucat orosz, szlovák és finn kutató működött együtt az új elem előállításában, amelynek egyelőre még nem adtak nevet. Franciaország semmiféle engedményt sem tett Szudánnak a nemzetközi hírű terrorista, Carlos kiadásáért - jelentette ki a francia kémelhárítás, a DST vezetője a Valeurs Actuelles című francia hetilapnak adott, s az újság szombati számában megjelent inteijújában. A fran- cia-szudáni „üzletről” szóló híreket már eddig is cáfolták a párizsi illetékesek, de ez az első eset, hogy az egész akciót lebonyolító szervezet, a DST főnöke szólaljon meg ebben az ügyben. - Mi mindvégig a dolgok morális hátterére Játszottunk”, s soha nem adtuk annak jelét, hogy Carlos kiadásáért cserébe bármit is javasolnánk. Tudtuk, hogy marxista múltja, no meg szudáni életstílusa miatt Carlos nem örvendett nagy népszarű- ségnek a kartúmi iszlám vezetés köreiben. A terrorista eltávolításának segítésével Szudán egyszerűen azt akarta bebizonyítani, hogy ellentétben sokak állításával, nem támogatja a terrorizmust - vélekedett a DST vezetője, Philippe Parant. Parant magáról az akcióról nem volt hajlandó részleteket elárulni, de azt közölte: Carlos kézrekerítésén csak egy kis létszámú csapat dolgozott, s az egész nem került többe 200 ezer franknál. A DST vezetője visz- szautasította azt a feltételezést, hogy esetleg Carlos megölése is szóba került volna: mint mondta, fontos volt, hogy az egész ügy tiszta maradjon, a férfi francia bíróság előtt feleljen tetteiért. Drága mutatvány A rendőrök először nem hittek a szemüknek, aztán mégis úgy döntöttek, hogy nem álmodnak, s ez kétezer fontjába, valamint a jogosítványába került egy óvatlan autósnak. Az Angliában dolgozó amerikai John Nally olyannyira megbízott vezetői képességeiben, hogy az M40-es autópályán különleges mutatványra ragadtatta magát: 160 kilométeres óránkénti sebességgel robogva megkötötte nyakkendőjét. Nem vehette észre azonban a jelzés nélküli rendőrautót, amely mellett - a sebességhatárt is messze túllépve - elvágtatott, miközben egyik kezével sem fogta a kormányt. Nally védekezése - miszerint a térdével irányította a volánt - nem hatotta meg a bíróságot, mint ahogy az sem, hogy kijelentette: igazán jól vezet, hiszen utoljára 16 éves korában okozott balesetet, amikor saját édesanyját ütötte el... MATÁV-ügyek Pécsett is modem telefon- központok végzik a munkájukat, de a rendszer mégsem tökéletes. Ahhoz például, hogy egy új Somogy megyei telefonszámot megtudjuk, kétszer kell fizetni. Egyszer a pécsi és egyszer a kaposvári távolsági tudakozóval folytatott beszélgetésért. Bánné Lukácsovics Aranka, a Pécsi Távközlési Centrum szolgáltatási osztálynak vezetője a következőképp tájékoztatott: az új bekötéseknél a MA- TÁV üzletszabályzata szerint az a távhívó központ, ahová az adott település tartozik nyolc napon belül rögzíti a változást, az országos hálózatban viszont csak harminc napon belül jelenik meg az új előfizető telefonszáma. Amikor az iránt érdeklődtem, hogy a helyi regisztrálással egyidejűleg nem lehetne- e az országos hálózatban is rögzíteni a változást, Kőhegyi István, a Pécsi Távközlési Centrum műszaki osztályvezetője elmondta, ez a technikai megoldás több milliárd forintba kerül, és ezért jelenleg kivitelezhetetlen. Ugyancsak műszaki okokra, pontosabban pénzügy okokra vezethető vissza annak a vállalkozónak a panasza, akinek telefonszáma az elmúlt két évben többször változott meg. Ezenkívül a telefonja áthelyezését is hiába kérte ez idáig, mert új lakása messze esik a már lefektetett hálózattól. Igaz, a közeljövőben erre is sor kerülhet. Kőhegyi István megemlítette, a 2-es és 4-es számmal kezdődő készülékek tulajdonosai sokszor nem is ismerik a modem központok szolgáltatásait. Néhány programot teljesen automatikusan állíthat be a készülékén a fogyasztó, míg néhányat bejelentésre vehet igénybe. Megtudtuk, az úgynevezett konferenciahívás programját megváltoztatták, és ma már ha a „konferenciát” létrehozó leteszi a kagylót, partnerei sem tudnak tovább beszélgetni egymással. A központtól kérhető például a forró drót szolgáltatás, amely tárcsázás nélkül hívja a beprogramozott számot. Ez a megoldás annak jelent segítséget, aki olyan hozzátartozóját hagyta a lakásban, aki még, vagy már nem tud tárcsázni. Ajánlják a hívás korlátozása elnevezésű szolgáltatásukat is, ami azt jelenti, hogy az előfizető a maga választotta kóddal, (amelyről a központ tud), blokkolhatja készülékén például a nemzetközi vagy akár a 90-nel kezdődő körzetszámokat.' így rajta kívül más nem hívhatja például az amerikai szex telefonokat vagy a hazai horoszkóp szolgálatot. Jelenleg tehát békésen él egymás mellett a szupermodern nyugati és a kevésbé modern keleti technika kisebb - nagyobb bosszantásaival. P. E. 2 Új VDN Az ünnepelt is részt vett a koncerten Fotó: Müller A. Kocsár Miklós Pécsett Kocsár Miklós Erkel-díjas zeneszerző 60. születésnapja tiszteletére hangversenyt rendeztek tegnap este Pécsett, a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Kocsár Miklóssal a koncert előtt beszélgettünk.- Ha visszatekintünk a múltba, nagyon élesen elkülönülnek egymástól a különböző zenei irányzatok, az egyes korok stílusai. Ha a kortárs zenét vizsgáljuk, jóval zavarosabb a kép.- Sokféle irányzat létezik ma, a leghagyományosabbtól a legszélsőségesebb avantgárdig. A magyar zene ebből a szempontból különleges helyzetben van, hiszen olyan nevek fémjelzik elődjeinként a zeneszerzést, mint Bartók és Kodály. Ez eléggé meghatározza a zeneszerzők helyét ebben a sokféle színű áramlatban. Természetesen ez irány és mérce a magyar zeneszerzőknek, s igyekeznünk kell, ha nem is túlszárnyalni, de megfelelni ennek a várakozásnak.- Hol van az Ön helye ebben a sokszínűkavalkádban?-Hogy magamat hová sorolom, azt rettentő nehezen tudnám megfogalmazni, hiszen az ember állandóan változik. Az ötvenes évek vége felé, amikor kinyíltak a határok, s megnézhettük, mi történik a nagyvilágban a zeneszerzés terén - ekkor végeztem én a főiskolán -, megdöbbenve vettük észre, hogy a világ teljesen más felé megy, mint ahogyan mi azt gondoltuk, s amire fel voltunk készítve. Ez részben előny, részben hátrány volt, hiszen a kísérletező részből kimaradtunk, s a kortárs zenének egy viszonylag kiérleltebb részéhez jutottunk hozzá, bár azt nagyon hamar meg is tanultunk, és be tudtuk illeszteni saját munkáinkba. Előny volt viszont abból a szempontból, hogy olyan szakmai képzést kaptunk a főiskolán, amivel mi úrrá lehettünk ezeken a problémákon.- Hogyan értékeli saját eddigi életművét, ha egyáltalán ez belülről megítélhető?- Van egy friss élményem, néhány napja Budapesten volt szerzői estem a Bartók Emlékházban kamaraműveimből, ahol a szereplő darabok egy része az ötvenes évekből, egy a hetvenes és három a kilencvenes évek terméséből származott. Meg kell mondanom, hogy nagyon szépen összeillettek, semmifajta törést nem észleltem, s nem kellett szégyenkeznem az ifjúkori alkotások miatt. Cs. L. Egészséges játékok Kicsik napja a pécsi gyermekházban Rávehetők-e gyermekeink, hogy a hétvégi délelőttjüket ne a tévé előtt töltsék, mi több, megerőltető „reggeli” tornán, fogorvosi tájékoztatón, egészségnevelő oktatásokon vegyenek részt? Nos, Pécsett igenlő a válasz, hiszen tegnap a Szivárvány Gyermekházban mintegy félszáz 5-10 éves apróság izgulta végig ezeket a programokat. Persze jókora rafinériával sikerült mindez, hiszen a gyermekfogász például játékos fogmosó verseny ürügyével adott szájápolási tanácsokat a kicsiknek, s alma-, rágógumi-, sárgarépaevő attrakciók színesítették az önfeledt szórakozást. A torna sem nyűg, ha az a kérdés ki tud szebben, nagyobbat bukfencezni, s ha van tér az ugrókötelezéshez, főként, mikor jutalmazzák is a produkciót. Egészségünk fortélyai címmel hirdették meg itt a kicsik szombat délelőttjét, s bizony ügyes fogásokból nem volt hiány. Szakpedagógusok, orvosok fogtak össze, hogy a gyermekek az egészséges életmód titkait már most megismerjék, s mindenkor ez legyen számukra a természetes. a pécsi gyermekház akciója éppen ezért követendő példa , hiszen a két hetente ismétlődő összejövetelek minden alkalommal új aktualitást kapnak, decemberben például Télapóra és Karácsonyra tanítják a kis vendégeket, természetesen újabb játékos, kézügyesség fejlesztő feladatokkal, ajándékkészítő versenyekkel. M. B. E. Erzsébet-napi csúcsforgalom a postán és a virágárusoknál (Folytatás az 1. oldalról) 200 forintos táviratdíj mellé soknak érezték 300 forintos hétvégi felárat. Változatlanul kedves ajándék a virág, s Pécsett egyaránt fogytak tegnap a cserepes és a vágott virágok. A Rókus utcai virágbolt vezetője elmondta, hogy szinte nem lehet kiemelni egyetlen virágfajtát sem, mint kedvencet, mert minden fajtából vásároltak a pécsiek. Talán legtöbb mégis a gerberából a liliomból és az apró krizantémból fogyott. Á Berek utcai üzletben úgy vélekedtek, hogy a tavalyihoz viszonyítva az idei Erzsébet napon mintegy egyharmadával esett vissza a forgalom. A belvárosban, a Király utca 1-ben lévő virágboltban is a forgalom visszaesését tapasztalták. Széles a választék és az árskála is. A hatvan forintos hazai szegfűtől a több mint 300 forintba kerülő import liliomig teljed szinte mindenütt; 8-10 fajta vágott virág hívogatta a vásárlókat. Ma azonban a legtöbben „csak” egy-egy szál virággal köszöntik fel az ünnepeiteket. P. E. 1994. NOVEMBER 20., VASÁRNAP I I ? 4 I