Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)

1994-11-15 / 315. szám

1994. november 15., kedd Kistermelők uj Dunántúli napló 11 Gyümölcstermesztés - korszerűen Új szederfajták a láthatáron A hazai gyümölcstermelés­ben - főként a hűtőipar igénye miatt - a hetvenes évek máso­dik felétől kezdődően felfutott a szeder termesztése a málnánál jobb szállítási tulajdonsága és a gyorsfogyasztásra való alkal­massága miatt. Sajnos szűkebb hazánkra, Baranyára ez a felfu­tás nem votl jellemző, talán azért mert a hűtőházak vonzás­köréből kiesünk. Indokolt lenne ennek ellenére is a kiskerti ter­melés fokozása, hiszen a bara­nyai piacról hiányzik az érés­kori nyersfogyasztáshoz szük­séges mennyiség és kiválóan tá­rolható a háztartásban használt fagyasztószekrényekben, fa­gyasztóládákban is. Az első, a termés céljainak megfelelő fajta a Thomfree volt, ma is talán a legelterjed­tebb. Jó a termőképessége, a termés húsa kemény, jól szüre­telhető és jól szállítható. Hajla­mos az elaprósodásra. Bár haj­tásai, vesszői tüskétlenek, azért van a fajtának a termelés szem­pontjából hibája, az, hogy ta­vasszal a hajtásai könnyen ki­törnek a szél hatására. Szüksé­ges ezért, hogy 60-90 cm-es hosszúság elérésekor a hajtáso­kat a támaszberendezéshez kö­tözzük, ezzel a munkával együtt végezzük el a hajtásválogatást is, úgy, hogy két-három sarjat hagyjunk meg tövenként. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet új fajták tulaj­donságait vizsgáljta, melyek közül kettőt ígéretesnek talált. A Dirksen erős növekedési erélyű, félig felálló - futó al­katú, - ebben hasonlít a Thomf- rec-re. Eltér abban, hogy sok másodrendű hajtást nevel a vessző teljes hosszában. Sok vi­rágot nevel, ezek sziromlevelei jellegzetesen rózsaszínű bemo- sódásúak. Nagy a gyümölcse, kissé megnyúlt, majd tojásdad, gyümölcshúsa puhább mint az alapfajtáé és nehezebben is vá­lik le a fürtről. Abban is eltér, hogy beérleli a kötődött gyü­mölcsöket, ez előnyös tulajdon­ság. Korábban érik az alapfajtá­nál kb. két hétté;!, a termések mérete egységes, mert nem aprósodik. A Hull szintén félig kúszó, félig felálló hajtásrendszerrel rendelkezik, kevesebb saijat hoz, ezek erős növekedési eré- lyűek, hosszúak. A másodrendű hajtásokat a vessző felső felé­ben neveli, nem sokat. Virágai­nak sziromlevele fehér, a fürt rövidebb mint a Thomfree vagy a Dirkson fajtáké, de gyümölcse nagy, kerekded, a résztermések eltérő méretűek. Bogyója ke­mény húsú, mélyfekete, jó a szedési és szállítási tulajdon­sága. íze jellegzetesebb, jobb, kellemesebb, mint a Thomf- ree-é. Korábban érik az alapfaj­tánál, de a termés mennyisége alul marad annál. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnél más szeder­fajták vizsgálata is folyik, mint például a Nessy, a Fantasia, vagy Jumbo, ezekről azonban véleményt alkotni még korai, általában jellemző rájuk az alapfajtánál nagyobb gyü­mölcsméret. Buzássy Lajos Növényvédelmi tanácsadó A gyepterületek gyomirtása, műtrágyázása Az idei nyár hosszan tartó forróságát nemcsak a szántóföldi növények sínylették meg, hanem a par­kok és a házkörüli növényeink is. Annak ellenére sínylődtek, hogy ezeken a helyeken általában a vízhiányt öntözéssel pótoltuk. A helytelen időben végzett locsolás nem egy helyen többet ártott mint használt. A tűző napsütésben és a rekkenő hő­ségben a viszonylag hideg víz önmagában is perzselést okoz. Ha ehhez még például műtrá­gyát is teszünk, a perzselés mér­téke a növény pusztuláshoz is vezet. Sajnos, az utóbbi történt ak­kor is, amikor a Calcureá-t használtak. Miután ennek a ké­szítménynek a használata széles körben terjed, érdemes az idei év tapasztalatai alapján meg­vizsgálni. A készítmény egy­aránt alkalmas sportpályák, parkok és a házkörüli pihenő­gyep kezelésére. Tulajdonkép­pen a Calcureát nem is nevez­hetjük gyomirtónak, inkább egy kondicionáló készítménnyel van dolgunk, hiszen igen jelen­tős mennyiségben műtrágyát is tartalmaz, amit a helyes haszná­latnál bizony figyelembe is kell vennünk. A füvet csúfító agresszív gyökérsavaikkal károsító, pusz­tító gyomok ellen két hatóanya­got is tartalmaz. Közülük az egyiket az érzékeny gyomok a talajon át a gyökerükkel, a má­sikat gyökéren és levélen ke­resztül egyaránt felveszik. Ez­zel tulajdonképpen mintegy ha­rapófogóba kerülnek. Mindkét hatóanyag fontos tulajdonsága, hogy az egyszikűekre, tehát a fűfélékre hatástalan. Ez azt is je­lenti, hogy a pázsitfűből a gyö- kértarackos fűféléket nem lehet vele irtani. A legjobb hatást úgy érhetjük el, ha használat előtt megöntöz­zük a gyepet és akkor alkalmaz­zuk, amikor a legnagyobb számban előforduló gyomok vi­rágzásuk kezdetén vannak. A növények ilyenkor a legérzéke­nyebbek a kémiai szerekkel szemben. Nem feltétlenül szük­séges a teljes gyepfelületet megszórni, alkalmazhatjuk foltkezelés szerűen is, ha a gyomosodás ilyen jellegű. A mélyen gyökerező évelő gyo­mok ellen, mint például a gyermekláncfű, egy kezelés nem minden esetben hozza meg a kellő gyomirtóhatást. Ilyenkor a kezelést három-négy hét eltel­tével meg kell ismételni. A korábban már említett vi­szonylag magas műtrágya-tar­talma miatt a gyep gyökerese- dését, fejlődését jelentősen ser­kenti. Ez azonban a kiszára­dásra hajlamos, nem öntözhető gyepek esetében, illetve aszá­lyos, meleg időszakban perzse­lést is okozhat. Ilyen területen, illetve meleg periódusban ne használjuk. Nem ajánljuk a Calcurea használatát új telepítésű gyepek esetében sem. Bár a hatóanya­goknak, mint azt már említet­tük, az egyszikűekre nincs ha­tása, a fejlődésben lévő, még kellően le nem gyökeresedett fű mindenféle kémiai anyagra ér­zékeny, azok a fejlődésben gá­tolják. Tavaszi telepítésű gyepek esetében akkor járunk el helye­sen, ha csak a következő év ta­vaszán alkalmazzuk. Az őszi te­lepítéseknél a rákövetkező év nyarának végén, de semmikép­pen ne nagy melegben végez­zük az első kezelést. Üde, szép s zöld pázsitot a rendszeres öntö­zés mellet úgy nevelhetünk, ha a fűnek is biztosítjuk a nélkü­lözhetetlen tápanyagot. Czigány Csaba Fok Imre Kistermelők rovatunkkal legközelebb november 29-én jelentkezünk. Kertbarátok figyelmébe Hol érzi jól magát az újbor? Az idei sem lesz rosszabb a tavalyinál... Fotó: Tóth László Érzékeny, igényes lakó a hegy leve; íze, aromája, értéke egyaránt megsínyli, ha nem biz­tosítunk számára megfelelő tá­rolási körülményeket. Ezért a borának minőségére valamit adó gazda ne sajnálja az időt és a fáradságot a téli szállás, a présház, a borospince rendbe­hozatalára. A szüret utáni legfőbb teendő az alapos nagytakarítás, amivel elejét vehetjük a káros orga­nizmusok megjelenésének és elszaporodásának, fertőzési gó­cok kialakulásának. Ezért min­den használt szedőedényt - put­tonyt, vödröt, műanyagládát, gyűjtőtartályt - és kádat, prést, zúzó-bogyózót alaposan mos­sunk, öblítsünk le. Ha a présház meszelt falára must fröccsent, célszerű a he­lyet átmeszeléssel fertőtleníteni. A csempézett részek megtisztí­tásához elég az ultrás-vizes le­mosás. Le kell azonban mosni a padozatot is, amelyre óhatatla­nul ráfolyhatott a must. Jó ha­tású tisztító-fertőtlenítő többek között az Erblösh Alfa, a Beta, a palacktisztító Delta, a tartály­tisztító Jota, préstisztításra a Pressa, fertőtlenítő tisztításra a Quatra normal és a Quatra sa­uer, padlótisztításra a Sigma. Fontos tudnivaló, hogy a bor fölöttébb érzékeny a szaghatá­sokra. Ezért a pincében átható, erős vagy kellemetlen szagú anyagokat semmilyen körülmé­nyek között ne tároljunk. A benzin, a fűtőolaj, a gázolaj, a petróleum, a különféle festékek, a fa-tartósító xylamon és xila- decor, de a burgonya, a ká­poszta, a hagyma, a birsalma, a körte és egyéb gyümölcs is rossz szomszéd az újbor szá­mára. Szagukat magába szívja és élvezhetetlenné, eladhatat­lanná válik. Befolyásolhatja borunk mi­nőségét a tárolóhely hőmérsék­lete is. A fehérborok általában a 10-12, a vörösborok pedig a 12-14 fokos érlelési hőmérsék­letet szeretik. Érdemes tehát időről időre el­lenőrizni és lehetőleg a meg­adott értékeken tartani a pince­levegőt. Amíg etjed a must, nagyon kell ügyelni a veszélyes must­gázra, amely minden évben szedi áldozatait. Legjobb, ha ebben az időszakban gyerme­keket nem engedünk a pincébe. Felnőtt is csak akkor menjen be, ha lécre erősített, derékmagas­ságnál alacsonyabban égő gyer­tyát tart maga elé. Ha a láng ki­alszik, azonnal távozzunk és csak alapos szellőztetés után térjünk vissza. Gyümölcsfa helyzetkép Ősszel nemcsak a termények betakarítása folyik a kiskertek­ben, szőlőkben, hanem sok he­lyen a gazdák fákat is telepíte­nek. Megszaporodnak a vevők a faiskolákban. A november a gyümölcsfák, örökzöldek, cser­jék, díszfák ültetési ideje. A Pécsi Közterületfenntartó és Kertészeti Kft. Megyeri úti faiskolájában szinte mindenféle gyümölcsfa vásárolható. Almá­ból nyolc fajtát kínálnak, de van őszibarack, körte, cseresznye, meggyfájuk és két féle szilvájuk is. A Kertészeti és Parképítő Növények Faiskolai Lerakatá- ban, ami magánvállalkozásként működik a Siklósi úton, egye­lőre minden kapható. Almából és körtéből 23, őszibarackból 20, kajsziból 15, cseresznyéből 13 fajtát kínálnak. Ezen kívül van még kilencféle szilva, birs­ből is 3, naspolya, mandula, tüskétlen szeder és málna, fe­kete és piros ribizli. Mint mond­ják, idén nagyon keresett volt a diófa csemete. A Bellaflora Kertészeti Áruda a Agroker Áruház szom­szédságában található. A hozzá­juk betérők 40 féle gyümölcsfá­ból válogathatnak. Náluk a kaj­szit keresték a legtöbben. Kí­nálnak alma, körte, cseresznye, szilva facsemetéket, különféle őszibarack fajtákat, például francia és kopasz barackot. Mind a három helyen 240-250 forint közötti áron kaphatók a facsemeték. A gyümölcsfa telepítéshez a 60-70 centiméter mély és egy méter széles gödör a legmegfe­lelőbb. Az ültetés előtt a csemete vastag karó gyökereit 1-1 cen­timéterrel kell visszavágni, és 24 óráig vízbe állítani. Az alap­trágyázást követően a gyü­mölcsfát beállítjuk a gödörbe, az oltásnál egy kicsit lejjebb fel­töltjük földdel, utána megemel­jük, hogy az oltás a föld felszí­nével egy vonalba kerüljön. Ekkor a gyökerek függőleges irányba néznek. Majd az egé­szet felkupacoljuk. Fontos, hogy az oltási rész Észak felé nézzen, mert ott kisebb a hőin­gadozás, és a fának ez az oldala a többinél sokkal érzékenyebb. Biosarok Hernyófogó övék a téli araszolok ellen Az ebben az időszakban fel­rakott hernyófogó övékkel ösz- szegyűjthetjük a téli araszolok csökevényes szárnyú nőstényeit és az amerikai fehér szövőlepke második vagy harmadik nem­zedékének bábozódni vonuló hernyóit. A hullámpapírból készült hemyófogó övék helyett hasz­nálhatunk 50-60 cm széles, 10-12 cm vastag szalmakötege- ket is. Mind a hemyófogó öve­ket, mind a szalmakötegeket, ha szükséges, néhány hetente cse­réljük. Ugyancsak most időszerű, ha csak a látványtól nem idegen­kedünk, a fák törzsének mesze­lése. Ennek célja kettős. Rész­ben a mész a törzs kérgén, ké­regrepedéseiben megbújó pajzs- tetveket levéltetveket, atkatojá­sokat megöli, másrészt megvédi a törzset a nappali felmelege­déstől, így a nappali-éjszakai hőingadozást kiegyenlíti. Ezzel az egyszerű módszerrel elkerülhetők, de legalábbis csökkenthetők a fagyás által okozott károk, a fagysebek és ezzel együtt a sebeken keresztül történő fertőzések. Kertészet és Szőlészet Téli vitaminforrás a balkonon Egyre nehezedő életfeltéte­leink közepette keressük annak lehetőségét, hogy tehetnénk ol­csóbbá mindennapi szükségle­teink költségeit. Ä téli C-vita- minforrásunk - a citrom, a sa­vanyúkáposzta stb. - már las­san megfizethetetlen lesz, a gyógyszertárakban beszerez­hető tablettákról nem is be­szélve. Ezek a körülmények késztetik az alacsony nyugdíjas állampolgárt arra, hogy lele­ményességével, új ötleteivel igyekezzék könnyíteni a hely­zetén, olcsóbbá tenni az életfel­tételeit, biztosítani magának a vitaminforrásokat. Megvalósítható ötlet a téli hónapokban a védett balkonon termeszthető zöldségnövény, mint olcsó vitaminforrás. Az egyik ilyen igénytelen és télen is hasznosítható növény a me­télőhagyma, vagy ahogyan a köznyelv becézi, a snidling. Ez egy évelő növény, hagymája kicsi, a gyökere vékony. Leve­lei nyersen és főzve - ételízesí­tőnek- egész télen használ­ható. Értékes B, és B2, továbbá C-vitaminforrás. Magvetéssel szaporítjuk. A magvetés ideje március vége. A kikelt magoncokat 10-15 db-os csomókban szabadban neveljük és ősszel cserepezzük, majd a balkonon, fagymentes helyen tartjuk. A tőosztást ugyancsak ősszel végezzük és a továbbiakban ugyanúgy já­runk el, mint a magvetésnél. A levelek szedésének megkez­dése előtt 2-3 héttel melegebb helyre visszük, meghajtatjuk és ezek után a levelek levághatok. A hagymalevelek egy téli idényben kétszer-háromszor vághatok. Mutatós, rózsaszínű, apró virágai miatt dísznövény­ként is termeszthető. Másik ilyen hasznos téli vi­taminforrásunk a petrezse­lyemlevél. Kevesen gondol­nánk, hogy a petrezselyemlevél sokkal gazdagabb vitaminfor­rás, mint a gyökér. Összeha­sonlításképpen a gyökér és a zöldlevél tartalma: karotin 0-7,25 mg, B, vitamin 50-190 mg, B2 vitamin 60-300 mg, és C vitamin 60-166 mg a levél javára. A nemesítők értékes, fodroslevelű metélő petrezse- lyemfajtát állítottak elő, amely kiválóan alkalmas virágtartó ládában, vagy cserépben tar­tásra, nevelésre a védett balko­non. A fajta neve TRIPLEX. Zömök növésű, szép, üdezöld levelei dekoratív hatásúak. A vágás utáni megújuló készsége igen jó, így sokszor vágható. Udezöld színét nemcsak lábon, hanem vágás után is jól tartja. Magja most vethető a már em­lített ládába, vagy cserépbe. Csírázási idő alatt - nehezen csírázik - melegben kell tar­tani. Mindkét növény komposz­tált kerti földben vethető. Szükség szerint öntözni kell és a kifejlett levelek olcsó vita­minforrásunk lesz a téli hóna­pokban. Meg kell említeni a té­lire elrakható szárított zellerle­velet és a lestyánt. Mindkettő ételízesítésre alkalmas elsősor­ban, de bizonyos mértékig vi­taminforrás is. Dr. Tamcsu József * \ i »

Next

/
Oldalképek
Tartalom