Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)

1994-11-12 / 312. szám

14 üj Dunántúli napló Hirdetés 1994. november 12., szombat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója pályázatot hirdet a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatói tisztére 1995. január 1-jétől kezdődő időponttal, hároméves időtartamra. Az igazgató feladatai:- a Dunántúli Tudományos Intézet kutatásainak irányítása, összefogása- a Dunántúli Tudományos Intéze tudományos műhely-jellegének erősítése- az intézetnek mint a Regionális Kutatások Központja önálló kutatóhelyének képviselete a kutatóhálózaton belül, valamint a térség tudományos állami és más szervezetei előtt- az igazgató feladata az intézet saját nemzetközi kapcsolatainak ápolása, a kutatók külföldi kapcsolatainak menedzselése, nemzetközi kutatásokba történő bekapcsolódása, erősítése- az igazgató feladata elősegíteni, hogy a DTI kollektívája által létrehozott tudományos eredmények mind nagyobb körben váljanak ismertté a szélesebb körű szakmai közönség előtt- az intézet igazgatója - az RKK szervezeti és működési szabályzatának keretei között - a munkahelyi kollektívával egyetértésben alakítja annak szervezeti, működési, belső gazdálkodási, fenntartási rendjét, s felelős annak működtetéséért- az igazgató feladata közreműködni a DTI működéséhez szükséges anyagi, gazdasági feltételek megteremtésében- az intézet igazgatója feladatait az erre vonatkozó jogszabályokban, valamint az RKK szervezeti és működési szabályzatában, a DTI belső rendjének megfelelően köteles ellátni. Pályázati feltételek:- egyetemi végzettség- tudományos fokozat- idegennyelv ismerete- tudományos kutatásban szerzett tapasztalatok. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó:-eddigi szakmai munkásságát -tudományos munkáinak jegyzékét- részletes önéletrajzot- az igazgatói feladatok ellátására, az intézet szervezeti és működési rendjének alapkérdéseire, tudományos és vezetési koncepciójára vonatkozó elképzeléseit. A pályázatot 1994. december 15-éig kell benyújtani az RKK főigazgatójához (Pécs, Papnövelde u. 22.) __________________________________________________(6640) [ f lldlXSIItSIiaRIXMRMllliSS m * Országos hálózattal rendelkező' cég ; PÉNZÜGYI MENEDZSERT \ : KERES 383 38S m aki széles ismerettségi körrel « ; rendelkezik, felsőszintű vezetői J Z munkában jártas. 383 S3 j Nyugdíj vagy jelenlegi vezető • Z beosztás nem akadály. 888 S3 Jelentkezés: ■ Békéscsaba, Pf.: 35(j84878) • lfIII«IIXISII*ISIIS»«e««X««fxl A Gaby gyeimekdivat szeretettel várja RÉGI és LEENDŐ VÁSÁRLÓIT a Fema Passage-on és a Kereskedők Háza római szintjén Kicsiknek és tiniknek praktikus, variálható öltözeteket kínálunk jó minőségben, jó áron. A törzsvásárlók kedvezménye mindkét boltban érvényes (33021)j DÉDÁSZ RT. PÉCSI ÜZLETIGAZGATÓSÁGA felvesz számviteli főiskolai végzettséggel (esetleg mérlegképes könyvelői vizsgával) számítógépes ismeretekkel, önállóan dolgozni tudó PÉNZÜGYI CSOPORTVEZETŐT Jelentkezni lehet: rövid önéletrajzzal személyesen Pécs, Malomvölgyi u. 2. sz. alatt a munkaügyi csoportnál. (6728) pécsi psäsxi ISMÉT IDŐBEN SZÓLUNK! TORTR ÉS KUGlÓFFORMtiK ROZSDRMENTES HRRÜSTÖK, HRRVERŐK ÉS CUKRRSZIPRRI KÉSEK széles viUrsztékRvrl VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! MERT T4INCS RNNVI ÜNNEP, RMENNVI AJÁNDÉK R R PÉCSI PETRA Rt. Búza tér 4. sz. alatti üzletében Tel.: 72/319-067 DIGITAL Pécs, Citrom utca (a várfal alatt) Tel.: 336-133 Pécs, Rákóczi út 39/c. (Az Árkád üzletházzal szemben) Tel.: 335-747 Pécs, Ferencesek utcája 29. Tel.: 328-906 Baranya megyei lakosok figyelem! Szeretne Ön az eddiginél Is olcsóbban vásárolni? Ha igen, keresse fel üzleteinket VASÁRNAP 9 és 13 óra közt, ahol üzleteink teljes árukészletét csak ezen a napon olcsóbban kínáljuk Önöknek. Természetesen 30 % befizetésével 18 hónapos részletfizetés is lehetséges minden Baranyai lakosnak! Pécsi vásárlóink a fentieken kívül előleg nélküli hitelt is igénybe vehetnek. (6713) í KERESKEDŐ PARTNEREKET 1 KERES A GRIFF GENTLEMEN’S FÉRFI KONFEKCIÓ KÉSZÍTŐ ÉS FORGALMAZÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG LEGÚJABB ŐSZI-TÉLI KOLLEKCIÓJÁNAK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE MEGFELELŐ KÖRÜLMÉNYEK MELLETT EXKLUZIVITÁST BIZTOSÍT ÉRDEKLŐDNI LEHET KOVÁCS NÓRA KERESKEDELMI MANAGERNÉL III. BÉCSI ÚT 271. (212-0952, 212-0953, 212-0954) I -m- ^ Auditor Professional, Dental-DSM, Agenda programok A SZÜV hardver-szoftver kiállítása Kamatemelés ! Computer-M hálózat = egységes árak és választék 21 városban, 26 üzletben és kereskedelmi irodában - Pécs az országos SZÜV könyvelői hálózat központja - Auditor 3 évig díjmentes jogszabálykövetéssel - Lízingelhető eszközök, bérelhető programok - Multimédia show Az idén áprilisban magántu­lajdonba került Számítástech­nikai és Ügyvitelszervező Vál­lalkozás (SZÜV) Rt. a magyar számítástechnika és informatika egyik legnagyobb vállalkozása­ként országos hálózatával, rendszerszervező, adatfeldol­gozó, adatrögzítő és archiváló kapacitásával verhetetlen a tömeges adatfeldolgozás terü­letén. A 21 városban tevékeny­kedő Computer-M kereske­delmi hálózat 26 üzlete és ke­reskedelmi irodája kínál egysé­ges áron és választékból iro­dákba szükséges számítás- technikai berendezéseket, szakkönyveket, irodaszereket, irodagépeket és bútorokat, végez szaktanácsadást, hely­színi üzembe helyezést, szer­vizszolgáltatást, és kielégít egyedi megrendeléseket. Computer-M márkanévvel, országosan egységes árjegy­zékkel és a korábbiaknál is kedvezőbb áron kínálják a különféle számítás- és iroda- technikai berendezéseket. A DTK középkategóriájú számítógépek igen kedvező áron, 2 év garanciával, továbbá különféle típusú nyomtatók, egyéb számítástechnikai se­gédeszközök, az Állami Nyomda különféle nyomtatvá­nyai, leporellói is beszerezhe­tők a SZÜV-nél. Az oktatási üzletág szakké­pesítést nyújtó tanfolyamok mellett egyedi igények szerinti képzésre is vállalkozik az in­formatika, a számítástechnika, a számvitel és az ügyvitel minden ágában. A pécsi SZÜV Informatikai Központ megkezdte az azonos technológiával működő orszá­gos könyvelőiroda-hálózat ki­alakítását. Szolgáltatásként már 16 megyeszékhelyen vé­geznek vállalkozóknak és társa­ságoknak teljes körű könyvve­zetést anyagi és erkölcsi fe­lelősséggel. (Ha az APEH vagy a TB a SZÜV-könyvelése miatt bírságol, a büntetést a SZÜV állja.) Várhatóan még januárig sikerül együttműködési szerző­dést kötniük egy nagy nemzet­közi könyvvizsgáló céggel, azt követően együtt kínálják a kö­zösen kidolgozott szolgáltatási csomagot. Az Auditor Professional a közepes és nagyobb vállalatok teljeskörű ügyviteli rendszere, melyet a pécsi szakemberek dolgoztak ki, és negyedik éve forgalmazza a SZÜV országos hálózata. A teljeskörű ügyviteli rendszerrel 1995 januártól már a költségvetési intézmények munkáját is megkönnyítik. A piaci elemzések szerint az Au­ditor Professional az árához képest legtöbbet tudó ügyvi­teli szoftver, mely lefedi a tel­jes vállalati ügyvitelt az összes alapbizonylat azonnali feldol­gozásától a tetszőleges idő­szakra vonatkozó elemzésekig. Az Auditor Professional ára (199 900 forint) magában fog­lalja a 3 éven át tartó díjmen­tes jogszabálykövetést is. A Dental-DSM a fogászati szakemberek által készített fo­gászati nyilvántartó és kezelő program. Ezt a szoftvert a SZÜV kizárólagos forgalmazó­ként az önkormányzatoknak ajánlja, ugyanakkor a hozzá vásárolt számítógépet igen kedvező részletfizetési ked­vezménnyel kínálja. Az Agenda önkormányzati igazgatási rendszer nagy se­gítség a szociális segélyek nyilvántartásában és a kezelé­sében. A SZÜV a pécsi Hunisys Kft.-vei együttműködve dol­gozta ki és kínálja a számítógé­pek műszaki hibájának feltárá­sát jelentősen meggyorsító PC diagnosztikai kártyát, vala­mint az Auditor Professional program és az adatok teljes vé­delmét illetéktelen hozzáférés ellen biztosító, ugyanakkor más tetszőleges szoftverekhez is il­leszthető PC szoftvervédelmi kártyát. A SZÜV Rt. Pécsi Informa­tikai Központja szeretettel és szaktanácsadással várja az érdeklődőket a november 14- 18 között naponta 8-18 óráig a Szántó Kovács János utca 3. szám alatti földszinti bemuta­tótermükben rendezett hard­ver-szoftver kiállításon és vá­sáron. A bemutatott eszközök 100 000 forint felett lízingel- hetők, a szoftverek bérelhetők is. A bemutatót Multimédia show is színesíti. Legyen kíváncsi, a jövő hé­ten keresse fel a SZÜV hard­ver-szoftver kiállítását! ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y rwwwwy Ifi D n D helyezhetik pénzüket az Iíltd*-EUfÓp<l Bäflk -n ál. Közel másfél évtizede hatékonyan és nyereségesen működünk. Részvényeinket a hazai bankok közül elsőként vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. Cégek, kis- és nagybefektetők, valamint magánszemélyek egyaránt megtiszteltek a bizalmukkal. Ont is vőrjuh. Teljeskörű banki szolgáltatásainkat az Ön igényeihez igazítjuk. fl NflLUNH ELHELVEZETT BETETEH HflMBTfll: 25 millió forint felett egyedi megállapodás * 1 és 2 hétre a minimálisan leköthető összeg 1 .OOO.OOO,- Ft. * A magánszemélyek által minimálisan leköthető összeg minden futamidőre 500.000,- Ft. Speciális ajánlatok az összeg nagyságától függően! FOLVÖSZBMLR gazdalhodo szervezet ÉVI G - 8 •/. maganszemélgeH NETTO 107. Intcf-EurópaBankRt. A HAGYOMÁNY KÖTELEZ 5600 Békéscsaba, Szt. István tér 5. I. em Telefon: (66) 453 264 Telefax: (66) 453 316 Lekötési idő gazdálkodó szervezet magánszemélyek** 1 HÉT évi 17 %* 18 % 2 HÉT évi 19 %* 20 % 1 HÓNAP évi 21,5 % 22,5 % 3 HÓNAP évi 22,5 % 23,5 % 6 HÓNAP évi 23 % 24 % 9 HÓNAP évi 24 % 25 % 12 HÓNAP évi 24 % 25 % 4 i i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom