Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)

1994-11-10 / 310. szám

1994. november 10., csütörtök A mai nap uj Dunántúli napló 3 Közművesítik a Makár-oldalt Pécsett több évtizedes épí­tési tilalmat oldott fel május­ban a város közgyűlése: en­gedve az erőteljes állampolgári igénynek, lakóterületté nyilvá­nította a Makár hegyoldalt.- A mai helyzetben már tarthatatlanná vált a hetvenes években hozott rendezési terv, amelyben szabadidő központot kívántak létesíteni a Makár he­gyen - tájékoztatott dr. Révész Mária, a terület önkormányzati képviselője, aki a minap azért hívta össze az érintett telektu­lajdonosokat, hogy megismer­jék az elkészült közművesítési tervet, lássák a lehetőségeket. Végül is egy villanegyed kia­lakítására adott engedélyt a vá­ros, minimálisan 1200 négy­zetméteres nagyságú telkekkel. Aki tehát az elmúlt években sem adta el olcsón szőlőjét vagy gyümölcsösét, jól járt. Többen azonban nem várták meg az építési tilalom feloldá­sát, és engedély nélkül építkez­tek. A peres eljárások egy része még ma sem zárult le. (A visz- szásságokkal lapunk is foglal­kozott.) A fórumon is szóba került a Makár-oldal régi házainak, il­letve az eddig épült nyaralók­nak a vízellátása és csatorná­zása, amely megoldatlan. Ah­hoz kevés az önkormányzat pénze, hogy a közművesítéssel párhuzamosan támfalak építé­sére és megerősítésére is sor kerüljön, ezért a Tiborc utcai iskolában tartott fórumon élénk vita alakult ki e téma körül. A közműterveket, az egyes területeken adódó műszaki ne­hézségeket Bruckner Erzsébet tervező ismertette. Halász Miklós, a Közüzemi Rt. vízügyi menedzsere úgy vé­lekedett, telkenként 150 ezer forint alatt nemigen úszható meg a lakossági hozzájárulás, hiszen a vízvezetékkel együtt kötelező a szennyvízhálózat kiépítése is. Blaskó János , a Polgármes­teri Hivatal építészeti irodájá­nak főtanácsosa az úthálózat terveit ismertette. Ma már je­lentős részt vállal a lakosság is a közművek építésének költsé­geiből. Az elhangzottak szerint lesznek közútnak számító út­szakaszok, amelyek építése to­vábbra is önkormányzati fel­adat maradt, viszont néhány út megépítése a telektulajdono­sokra hárul, nekik kell egymás­sal megegyezniük. Ha tavasz- szal megalakulnak a társulá­sok, legkorábban a jövő év szeptemberében kezdődhet el a munka. Porth E. A víz- és szennyvízvezeték kiépítése folyik a Közép-Makárban Fotó: Löffler Énekelt Versek Fesztiválja Húszéves a Szélkiáltó Együttes Novemberben tartják a pécsi előselejtezőt A Föld legbájosabb gyermekei E jókedélyű kereskedelmis diákcsapat is eséllyel indulhatna az „idősebb gyerekek” csoportjában ... Fotó: Tóth László Fennállásának huszadik év­fordulóját ünnepli a pécsi Szél­kiáltó együttes. Ebből az alka­lomból rendezik meg pénteken, délután hat órakor Pécsett, a Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem aulájában (Ifjúság u. 6.) az Énekelt Versek Fesztiválját. Lakner Tamás, az együttes vezetője elmondta, vendégként szerepelni fog a Kaláka Együttes és Sebő Ferenc is. Magyarországon ők honosítot­ták meg az énekelt versek műfa­ját. A profik mellett amatőrök is érkeznek, nemcsak Magyaror­szágról, hanem Szlovákiából és Erdélyből is. Ők tíz-tíz perces műsort adnak elő, amelyben legalább egy pécsi költő versét kell elénekelniük. Az elhang­zott produkciók alapján válogat­ják ki azokat, akik este nyolc órakor léphetnek fel a gálamű­sorban. A fesztivált a Magyar A történet annak idején egy családi ház udvarán létesített kis autójavító műhelyben kezdő­dött. A pécsi Volkswagen és Audi tulajdonosok körében ha­mar ismert lett a Csillag utcai szerviz és javító műhely, ahol ugyancsak mint a márkák elkö­telezettje, Vörös Géza vállalko­zása megindult. A forgalom dinamikus növe­kedése következtében folyama­tosan gyarapodott az alkalma­zottak száma, ám egy idő után a családi ház belső udvara egyre szűkebbnek bizonyult a szerviz és az autók számára. Az ugrásszerű változást a '90-esek évek eleje hozta meg, amikor Vörös Géza Pécsről el­sőként szerződést kötött a Pors­che Hungáriával, amelynek ér­telmében a Vörös Autóház a budapesti központ márkakeres­kedője és szakszervize lett. Másfél évvel ezelőtt készült el az időközben kft-vé átalakult magánvállalkozás Megyeri úti telepe, ahol méltó körülmények közé került a gépjárműeladás, és a szerviz különböző, magas színvonalú szolgáltatásai is. A Vörös Autóház ma össze­sen 25 ember megélhetését biz­tosítja. A munkahelyek megte­remtését jelentős mértékben támogatta a Baranya Megyei Munkaügyi Központ is. Az egykori kis udvari műhelyt fel­váltó korszerű szervízközpont ma már a legmodernebb diag­nosztikai, javító és kiszolgáló berendezésekkel, műszerekkel, szerszámokkal működik, a mű­hely- és forgalmazási munkála­tokat ma már önálló számítógé­pes rendszer is segíti. Hogy a vállalkozás valóban komplex szolgáltatást tudjon nyújtani, most folyik a karos­szérialakatos és autófényező Televízió Körzeti stúdiója is rögzíti. Szombaton a gyerekeknek játszik a Szélkiáltó a pécsi Bó­bita Bábszínházban, 15 órai kezdettel. Ugyanebben az idő­pontban a JPTE aulájában talál­koznak egymással azok a volt tanárképzősök, akik 1972 és 1980 között végeztek, és tanúi lehettek az együttes megalaku­lásának. Az ünnepi, születésnapi kon­certre este hét órakor, a Liszt Ferenc Hangversenyteremben kerül sor. Közreműködik Só­lyom Kati, Palásti Gabi, Belez- nay Endre, Bükkösdi László és a Szélkiáltó Együttes régi tagjai. Este bált rendeznek a DOZSO Művelődési Központban. Fi­gyelem! Ide csak az jöhet el ün­nepelni, aki be tudja mutatni a születésnapi koncertre szóló be­lépőjegyét! U. G. műhelyek kivitelezése, új szol­gáltatásként rövidesen beveze­tik a gépkocsikölcsönzést is. Mint a Volkswagen és Audi márkák képviselete a Vörös Au­tóház a budapesti Porsche Hun­gária Kereskedelmi Kft-vel áll szerződésben. Éppel János, a cég értékesítési igazgatója ked­vező véleménnyel volt a pécsi vállalkozás működési tapaszta­lataival kapcsolatban.- Ma már több éves tapaszta­lat mondatja velem, hogy az autó, mint termék, önmagában nem áll meg az egyre élesedő értékesítési versenyben. A meg­felelő eredmény elérése érdeké­ben törekedni kell arra, hogy az ügyfelek teljeskörű szolgálta­tást kapjanak a forgalmazástól az alkatrészárusításon keresztül egészen a szerviz szolgáltatá­sáig. Ebben a szemléletben for­galmazóink között feltétlenül az első harmadba tartozik a pécsi Vörös Autóház, ahol a forgal­mazási számok mellett az ügy­félszolgálati és a szerviz munka is kiemelkedik a mezőnyből. Emellé olyan önálló kezdemé­nyezésekkel is jelentkezik part­nerünk, mint a közelmúltban megrendezett Audi napok vol­tak, amelyek nemcsak a vállal­kozást, de a márkákat is egy­aránt népszerűsítették a város lakói körében. * A bárány a megyei újságí­róknak tegnap mutatták be a Volkswagen család legifjabb tagját, az új Pólót a Vörös Au­tóházban. A különböző erős­ségű motorokkal forgalmazott új típus megjelenésével egy- időben a Volks wagen-Audi márkaképviseletek megkezdték a személygépkocsik részletre történő forgalmazását is. K.E. Küldd a mosolyod! - hirdetik a „The Nicest of the World Hungary - A Föld legbájosabb gyermekei világverseny” ma­gyarországi fordulójának pla­kátjai. „Nevezz be kedvenc mo­solyoddal, lehet, hogy te vagy a legérdekesebb, a legszebb!” - kérték a verseny rendezői a gyermek- és tinikorú ifjakat, hisz egy olyan versenynek alig nevezhető esemény részesei le­hetnek, amely nem kíván tőlük semmi mást, csupán fiatalsá­guknak megfelelően gyermeki motívumok, egyéniségük meg­mutatását. S a helyezéseket sem a - sokszor joggal vitatható - szépség, hanem a színpadon megjelenő báj, kedvesség dönti majd el. Gyerekekről szól ez a verseny, gyerekeknek és felnőt­teknek egyaránt, hisz a gyere­kek örömének mindannyian örülünk, s az élmény nem csu­pán az övék a színpadon, kik közül sokan talán először állnak majd nagyközönség előtt, ha­nem a szülőké is, akik gyerme­küket esetleg eddig fel nem fe­dezett oldaláról láthatják meg­nyilvánulni. A gyerekek előselejtezőkön és elődöntőkön át juthatnak a döntőbe, amely december 20-án lesz a Budapesti Kongresszusi Központban, s amelyet a televí­zió is közvetít majd. Az eddigi jelentkezőkön kívül korlátozott számban még azok is résztve­vők lehetnek, akik a megyeköz­pontokban megrendezésre ke­rülő selejtezőkre délelőtt 10 óráig a helyszínen beneveznek. A műsorokról minden alka­lommal a városi televíziók, így Pécsett a Baranya TV is beszá­molnak. A gyerekekkel neves sztárok lépnek a színpadra, Pé­csett Sípos F. Tamás és Pierrot, s elhangzik a Gyermekszívek című dal, a verseny sláger­száma. Három korcsoportban: 4-7, 8-12, 13-17 éves gyerekek ne­vezhetnek, s nagyon fontos tud­niuk; ahhoz, hogy továbbjussa­nak, a fellépésükhöz nem szük­séges semmiféle kirívó, drága ruhadarab, jöjjenek abban, ami­ben a legjobban érzik magukat, hisz így tudnak a legtermészete­sebben, fesztelenül mozogni, s mivel kétszer lépnek fel, egy sportos és egy délutáni viselet a legideálisabb. A megyei előselejtezőkről a gyerekek a budapesti elődön­tőkbe juthatnak, ahonnan a zsűri által kiválasztott összesen 25 gyerek kerül a döntőbe. A zsűri döntéseiben az előselejte­zők során nem a számszerűség, annál inkább a színvonal lesz a mérvadó, így egy-egy előselej­tezőről akár háromnál többen is eljuthatnak a következő fordu­lóig. A zsűri „hozzáértőkből” és „nem hozzáértőkből” fog állni, ismert személyiségek mellett akár gyerekszerető anyukák vagy nagymamák is helyet fog­lalnak majd a „döntők” sorai­ban. A Föld legbájosabb gyer­mekeinek és tinédzseréinek ver­senye a magyar székhelyű ATW World Énterprise Pro­dukciós és Rendezvényszer­vező Társaság által kerül meg­rendezésre. A világverseny idő­pontját 1996-ra tűzték ki, ám az idei győztesek díja az említett versenyen való részvétel mellett egy amerikai utat is magában foglal. Pécsett, az Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házában lesz az előselejtező november 13-án, ahová a jegyek a hely­színen kaphatók, s mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Emelkedett a találmányok száma A találmányi bejelentések száma egy év alatt 21,1 száza­lékkal nőtt. Az Országos Ta­lálmányi Hivatalhoz tavaly va­lamivel több mint 12 ezer sza­badalmi bejelentés érkezett, 90 százalékuk külföldi volt. A ta­lálmányok nagyobb védettsége érdekében új szabadalmi tör­vény készül. Mindezt Szarka Ernő, a hivatal vezetője szerdai sajtótájékoztatón jelentette be. Bővül a kötelező pénztárgéphasználat Január 1-től még nem, de az azt követő évben várhatóan bő­vülni fog azoknak a vállalko­zóknak a köre, akik számára kö­telező lesz a pénztárgéphaszná­lat - mondta el Zombory István, az APEH illetékese a Samsung Elektronic Magyarország Rt. sajtótájékoztatóján, amelyen a cég által forgalmazott pénztár­gépeket mutatták be szerdán. A vállalkozók jelenleg még ked­vezményesen vásárolhatják a pénztárgépeket, 1995. decem­ber 31 után azonban már nem járul hozzá az állam a gépek megvételéhez. Idegenforgalmi aktívum Augusztus végéig 313 millió dollár aktívum keletkezett az idegenforgalom jóvoltából, szinte éppen annyi, mint 1993. hasonló időszakában. A Magyar Nemzeti Bankban szerdán az MTI-nek elmondták, hogy a bevétel nyolc hónap alatt 906,5 millió dollár volt, ami 17 száza­lékos növekedést jelent. A kia­dás 593,3 millió dollárt tett ki, ez viszont 28 százalékos emel­kedést jelez. így az aktívum 313,2 millió dollár volt, míg az előző év hasonló időszakában a bevételi többlet elérte a 312,4 millió dollárt. Forintban szá­molva nyolc hónap alatt a bevé­tel 93,8 milliárd volt, ez 34 szá­zalékos növekedés, míg a kia­dás 61,2 milliárd forint. Egészségnevelési hét Drávafokon Egészségnevelési hét zajlik Drávafokon a „család éve” jegyében. A rendezvények nemcsak a diákokat, a szülő­ket is érintik: még jobban összekapcsolják, bevonják az iskolai életbe a falu lakóit. Gálné Greges Éva igazga­tónő szerint a helybeliek igény­lik a velük való törődést. Múlt évben az egészséges életmód, a környezetvédelem, a sport ke­rült előtérbe, ennek folytatása az egészségnevelési hét. Első feladat a családfa kutatás volt, ami nem csak a gyerekeket, a szülőket is magával ragadta. Sokan a szépapákig - az 18oo-as évekig - felderítették a családjuk történetét, előszedték a régi fényképeket, írásos do­kumentumokat. A hagyomá­nyokhoz visszanyúlva, az esz­tétikumra, a természet szépsé­geire rámutatva virágkötészet­tel, vesszőfonással, famunkák­kal is foglalkozhatnak e héten a gyerekek és a felnőttek. Egy­szerű lakásdíszek, karácsonyi ajándéktárgyak készítéséhez már rengeteg alapanyagot - to­bozokat, bogyókat - gyűjtöt­tek. A falu lakosságát érintő foglalkozások helyszíne a drá- vafoki művelődési ház. A mi­nap a család szerepéről, az ott­honi feladatokról, konfliktu­sokról pszichológus, orvos és lelkipásztor beszélgetett a szü­lőkkel.- Ennek a beszélgetésnek pozitív következménye, hogy az asszonyok klubot alapítanak - mesélte örömmel a polgármes­ter asszony, Kovácsevics Pálné, aki a falu lelkes népmű­velője is. Mint mondotta, a ci­vil szervezetek - vöröskereszt, gazdakör, nyugdíjas klub, isko­laszék, a kábeltévé és a helyi újság - már jól működnek. Végre a háziasszonyok is ösz- szejönnek. Erre kitűnő hely a kultúrház, amelynek most feje­ződött be a felújítása. A szépí­tésére 1,5 millió forintot fordí­tott az önkormányzat. A beren­dezésekre a Drávafoki Alapít­vány biztosította a pénzt. Ké­szül a falu fodrászata és koz­metikája. Vállalkozónak adták ki a nemrég megvásárolt var­rodát és a tejcsamokot is. Dr. Piszér István háziorvos, a dohányzás, az alkoholfo­gyasztás miatti tragédiákról beszélt. Kiemelte, sok család­nál elfogadott, ha a gyerek is kap egy-egy pohárka italt. A dohányzó szülő nem tud jó példát mutatni a titokban ba- gózgató gyereknek. Szerencse, a drog, a szipu nem jelent meg a környéken. Elrettentő példa­ként megszólaltattak már gyó­gyult, drogos fiatalokat. Az egészségnevelési hét zá­rásaként a résztvevő gyerekek díjakat, jutalmakat kapnak. A legtöbbet, legjobban szereplők pedig pénteken Budapestre, az „Élő-legokiállításra” utaznak. Ádám Erika Háziműhelyből autószalon Új munkahelyeket teremtett a Vörös Autóház i. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom