Új Dunántúli Napló, 1994. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1994-11-09 / 309. szám
6 üj Dunántúli napló Riport 1994. november 9., szerda Történelem „késésben” Kisebbség és többség I gaz-e, hogy egy demokratikus állam egyformán kezeli állampolgárait, nem nyújtva szemernyivel sem többet egyiknek a másikénál? Igaz-e, hogy így és ezért a nemzetiségeket ugyanazon jogok illetik, mint a többségi nemzethez tartozókat? , Joggal” birálhatók-e ezért a nemzetiségi autonómia-törekvések hirdetői, a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának hívei. Valóban rászolgálnak-e a nemzet- és ál- lamellenességet képviselők megbélyegző címkéjére, csupán azért, mert többet akarnak a kisebbségnek. Tényleg ösz- szeegyeztethetetlennek szándékaik a demokratikus jogállamiság kritériumaival, az egységes nemzetállam eszméjével, ahogyan hallhatták ezt néhány héttel ezelőtt a Romániában tartott román-magyar polgárfórum résztvevői egy ugyancsak magas közjogi méltóság szájából? És ha mindez igaz, s ha minden állampolgár valóban egyenlő ezen a Kárpátok övezte tájon, akkor a jogok és kötelességek „dialektikája” itt az úr? S valóban elvárható midnenkitől az egyetértés, az állam iránti lojalitás? Ha gyors válaszra kényszerülnénk, úgy első olvasatra akár határozott igennel is válaszolhatnánk. Ám a látszólag logikus szemefuttatás mégis megbicsaklik valahol. Már mindjárt a legelején. Azzal, hogy elvonatkoztat tértől és időtől, a konkrét helyzettől és a konkrét viszonyoktól. Attól, hogy Európa örök történelmi késésben lévő keleti részében születtünk, melyet történelmi gyökerű és újkeletű konfliktusok ugyancsak szerteszét szabdaltak és szabdalnak a jelenben is. Meg az évszázados etnikai feszültségek, megtetézve a szovjet érdek szféra romjai alól kibújt kirekesztő, etnikai gyökerű nacionalizmussal, a kellemetlennek ítélt eseményektől és személyektől megtisztított történelemszemlélettel, új üdvtanokkal és még újabb nemzeti mítoszokkal. A múlt és a jelen egymásra torlódott gondjai gyors megoldásának naiv hitét hirdető utópiákkal. Egyszóval mindazzal, ami mások (a kisebbek, a más kultúrához tartozók, az eltérő vallásúak, és a máshova születettek) kárára látja megoldhatónak mindazt, amivel eleink is alig-alig birkóztak meg történelmük során. D e még ennél is többről van szó a demokrácia csomagolópapírjába burkolt, idézett álláspont esetében. Például annak negligálásáról, hogy ez a helyzet nem csak „az átkos múlt” öröksége, hanem a jelen politikai erői egy részének amolyan „titkos fegyvere” is. Jól átgondolt és rafináltan alkalmazott eszköze nemtelen, ám többnyire nemzetinek feltüntetett célok érdekében. Például a nemzeti kisebbségek háttérbe szorítására, fokozott sérülékenységük semmibe vételére, jogaik korlátozására, a „pozitív diszkrimináció” megtagadására. Olyan bizonytalan, sőt fenyegető légkör megteremtésére, amelyben az állampolgár ,jól felfogott érdeke” óvatosnak lenni. Például kényes kérdésekben kibújni a nyílt és egyértelmű állásfoglalás alól, netán tartózkodni, esetleg a saját meggyőződés és vélemény ellen vök- ( solni. Főként akkor, ha államférfi hangoztat „megkérdőjelezhetetlen” tételeket arról, I hogy az európai normákat ’ nem „vezércsillagnak” tékint- S jük, ezért már rég magunk j mögött hagytuk. Meg arról, j hogy az egységes nemzetál- i lám eszménye és gyakorlata a követendő modell itt is, és ma is. És arról is, hogy kisebbség-politikában valahol az európai, például a francia gya- 5 korlat előtt járunk. Ez utóbbi akár még igaz is j lehetne, de ez mitsem változ- | tatna azon, hogy a nemzetál- lám fogalmát bizony mindaddig jó lenne elfeledni, amíg csak a nemzetiségi sokszínű- I ség, az etnikai gazdagság ellen ható funkciói érvényesülnek. ■ Vagy az autonómia törekvéseket megértéssel kezelni mindaddig, amíg a kisebbségek veszélyeztetettség-érzete nem ' hamis tudat, hanem szomorú hétköznapi valóság, amely „a jogokból annyi jár, amennyit adunk” feduális elv keserű tapasztalatain alapul. V an-e hát egyáltalán megoldás ott, ahol ennyire eltérőek a nézetek és a felfogások egyazon kérdésben? Van-e remény az oldódásra akkor, ha - még mindig, gyakran - a tekintélyelvű félelem igazgat, emel kezeket a magasba olyankor is, mikor azoknak nyugodniuk kellene? Szóval lehetséges-e a közeledés abban a régióban például magyarok és románok között, ahol a Karinthytól ismert Krisztus és Barabás-effektus szüli meglepetéseit nap mint nap? Óvatosan írom le, hogy igen, lehetséges lépni a történelmi megbékélés irányába, de csakis akkor, ha az állampolgári óhajok szándékká, majd politikai akarattá válnak a ci- j vil szerveződések bátorítást : adó és összefogást teremtő soraiban. Ha az alattvalói tudat helyébe lép a véleményeket vállalni is merő állampolgári öntudat. Ha évszázadok hordaléka lassan eltűnik majd a kapcsolatokból, ha a közele- ' dés előfeltételei megteremtődnek majd a szívekben és a fejekben Magyarországon és Romániában egyaránt. Hol, milyen mértékben szükséges. Mert enélkül a laza kapcsolatokból soha nem lesz együtt- : működés, az előítéletek soha nem adják át helyüket a megismerési szándéknak, az ellenségkép helyébe soha nem lép az egymásrautaltság józan tudata. Hogy a neves román tör- í ténettudós és államférfi, Nico- lae Jorga álmáról már ne is beszéljünk, aki szerint „népeink annyira egybetartoznak, hogy lelkeinknek is egymásra kell találniuk.” Addig még ugyancsak ■ hosszú az út. A civil szerveze- tek megtették az első lépéseket. Talán a politikusok is követik őket. Ámíg ezt nem teszik, addig legalább segítsék az előbbieket. És ne törekedjenek azokat saját céljaikra felhasználni, ahogyan ez legutóbb is történt a pojánai fenyvesek tövében. S akkor lehetséges, hogy a feszültség és a félelem helyébe egyszer majd az állampolgári józanság és mértéktartás lép. A hétköznapok mással nem pótolható bölcsessége. S ez talán nem is lenne rossz tanítómester. Szirtes Gábor Schwarzenegger, mint Attila Minden esély adott arra, hogy a híres színészt, Arnold Schwarzeneggert rövidesen Attila hun fejedelem szerepében láthatja viszont a mozikedvelő közönség. A „Hollywood Reporter” értesülése szerint Schwarzenegger jelenleg tanulmányozza John Mendoza és Robert Csetri forgatókönyvét, amely Attiláról szól. A színész, hírek szerint, már régtől fogva érdeklődik a híres hun fejedelem alakja iránt. A kétezerötszáz lakost számláló Hidas szép családi házakkal is gyarapodott az elmúlt években Fotók: Löffler Gábor Hidas tovább gyarapszik . . . A Mecsek északi nyúlványainak dombhátain és völgyeiben fekvő majd kétezerötszáz lakosú települést már a rómaiak idején is három hídja különböztette meg a többi falutól, s a három híd a falu névadója maradt. A Hidast ketté szelő 6-os főút választóvonalat képez falu és ipamegyede között. Az ipart lényegében a hajdani brikettgyárra telepített BVM-gyár- egység, a Konzum és a VOSZK jelenti egyre apadó, jelenleg négyszáz alatti létszámmal. A Budapesti Vegyiművek Rt. gyáregysége immár másodszor van leszálló ágban. Az udvaron vert hadként sorakoznak a használhatatlan Ifa teherautó és emelőkocsi roncsok. Huszonegy év után a május végi utolsó műszakkal megszűnt az enyvgyártás. A gyáregységben tizennyolc éve, 91 decemberétől vezetőként dolgozó Méder György hideg irodájában beszélgetünk. Május végén a fűtést biztosító technológiai gőzkazánok is leálltak, a kommunális fűtést ellátó pakurakazán talán november közepétől ad meleget. Nem csak emiatt fagyos a hangulat. Huszonkét éve, a brikettgyár megszűntével 340 emberrel kezdték meg a gyáregységben a növényvédőszerek keverését, őrlését, kiszerelését és röviddel rá az enyvgyártást. A növény- védőszer-formálás ma már csak félszáz embernek ad munkát.- Országosan is meghatározók voltunk az enyvgyártással és a kiskerti növényvédőszerekkel, ez utóbbiban is csak december végéig biztos a helyzetünk.- És utána?- Jó lenne tudni. A BVM privatizálásával talán még van esélyük ... A hajdani stratégia, miszerint nincs piaca az enyvnek, rég a múlté. Európát ma inkább a tartós enyv-hiány jellemzi, mivel a volt szocialista országokban is leállt az enyvgyártás. Lenne német érdeklődő, de a gyártás újraindításához, az elavult, tönkrement technológia miatt legalább 150 millió forint kellene. S vajon honnan lehetne beszerezni az enyv alapanyagát, a vágóhídi nyerscsontot és a bőrgyári cserzetlen nyers hulladékbőrt? Mi vár a BVM gyáregységre, és a még ott dolgozó ötven emberre? Nem tudni. Csak azt, hogy az iparvágány, a saját vízhálózat, a 2000 köbméteres biológiai szennyvíztisztító, a kétoldali elektromos betáplálás, az 5 hektáros ipartelepítésre előkészített terület talán ismét munkahelyek százait jelentheti Hidasnak és környékének. A szennyvíztársulásra szervezkedő Hidas, Mecseknádasd és Óbánya vajon idevezethetné szennyvízét? A Mecsekkapu MgTSz központi telepén a minap leégett egy magánvállalkozás által bérelt baromfiól nyolcezer naposcsibével. A kutyák majd szétszedik kocsimat, míg óvatosan kerülgetem a kátyúkat. Szorult helyzetemből az ott dolgozók, egy másik épület téliesítésén dolgozó férfiak mentenek ki. Nincs sok idejük, rövidesen érkezik az új naposcsibe szállítmány. Az alsó faluvégen egy tavaly, nagyrészt a katolikus hívek adományából állított kereszt egyszavas felirata: Békét! Az özvegy Szép Imréné kezdeményezésére állított kereszt környékét azóta is ő és lánya gondozza. Mennyi mindent jelent ez az egyetlen szó! Reményt, életet, bizakodást. A falu lakosságának majd egyti- zedét kitevő munkanélküliek reménykedését is, hogy előbb-utóbb munkához jutnak. A Stop Csárdánál épült szolgáltató üzletsorban nemsokára nyit a cipész műhely, a falu első patikája, lesz itt virág-ajándék üzlet, Opel autószalon, s a tervek szerint szálloda és kemping is az átutazóknak. A három gyerekes, épp gyesen lévő fiatalasszony Sebestyén Ferencné, vállalkozóként vágott bele autószerelő férjével. Reménykednek ők is, a 6-os út vándorainak az ő szállodájuk, kempingjük lesz az oázis. A polgármesternő, Vajda Petemé a falut is érzékenyen sújtó munkanélküliség kapcsán joggal aggódik: mi lesz, ha a vegyiművesek kikerülnek a munkanélküli ellátásból és jövedelempótló támogatásért kopogtatnak. Szerinte korábban igencsak hátrányt jelentett, hogy Hidas a megye szélén van. Hogy örültek, a karácsonyi MATÁV ajándéknak: a falu első távhívásba kapcsolt nyil- ványos telefonfülkéjének! (A telefonkönyvben talán ha öt távhívható, ugyanennyi rádiótelefonos szám található, a többi a hagyományos özönvíz előtti kurblis készülék.)-Amióta az önkormányzat a falu gazdája, miként boldogulnak, érzik-e még, hogy Hidas megy eszéli település?- Szerencsére az utóbbi négy évben sok mindennel gyarapodtunk a rendelkezésre álló pénzeknek, polgáraink összefogásának és a hajdan kitelepített németeink támogatásának köszönhetően - mondja elégedett elismeréssel, aztán sorolni kezdi: - Belső utak aszfaltozása, csapadékvíz elvezetés, az egyik óvoda, a kultúrház és a kétszáz éves evangélikus templom teljes felújítása, az iskolásoknak már második éve ingyenes tankönyvek, átadás előtt az egészségügyi komplexum' tartályos gázellátása, az intézményeink normálisan működnek, a falu távhívórendszerbe csatlakozásához hárommillióval járulunk hozzá... Mindezt lakossági adó kivetése nélkül érték el. Tavaly pünkösdkor a frissiben felújított evangélikus templom felszentelésének 200 évfordulójára sok adakozó jött haza a Németországba kitelepítettek közül. Az idős, szívükben magukat még hidasinak valló emberek arcára a viszontlátás és segítés öröme, s az a szomorúság ült ki, hogy talán utoljára jutottak el szülőföldjükre. A falu első presszóját, a Zsuzsit felépítő, a bányatelepen is presszót tulajdonló, és a szemre is vonzó Hargita Éttermet bérlő negyven éves Ömböli Imre életútja regénybe illő. Szülei még 44-ben menekülve telepedtek ide Bihardiószegről. Ő lakatosként kezdte, a volt NDK-ban is dolgozott egy évet, aztán a komlói Bétán vájvégi bányász, majd vájár lett. Súlyos bokatörése késztette pályamódosításra. Vendéglátós vállalkozóként ma tizennégy embernek ad munkát.- Tehetősek a hidasiak?- Szegényedünk. A Zsuzsiban hajdan egy hét alatt simán elfogyott 250 rekesz sör, ma jó, ha a három egységemben ez a mennyiség két-három hét alatt elkél. S nem azért, mert nem szeretnék a sört - mondja, míg kavargatjuk a kávénkat. Némi csend után határozottan mondja: - Azért ne féltsen minket, ez a falu nem fog meghalni! A bányatelep szép, méretükkel már-már hivalkodó házai közül ez egyikben Nagyváradi Lajos építési vállalkozó él családjával. A férj szüleinek is Hidas a második hazája. Bony- hádón lett szobafestő és mázoló, dolgozott helyi cégeknél, másodállásban maszekolt is, aztán eldöntötte, a maga ura lesz. Tizennégy éve önálló. Beszél a vállalkozásáról, melyet két éve melegburkolással és álmennyezetkészítéssel tett teljessé, van, hogy 12-16 emberrel. A régióban és Budapesten dolgoznak, van elég munkájuk. Volt dolgozói alvállalkozóként érdekeltek. A falu jól döntött, amikor négy éve megválasztotta őt ön- kormányzati képviselőnek. A telefonizálás moteljaként hajtotta ki a MATÁV szekszárdi egységénél (kér írjam le az ügyüket felkaroló Szemán Ferenc nevét) az ez idáig egyetlen távhívásos nyilvános telefonállomást, megszervezte az 50 ezer forintos költséggel járó telefonigényléseket. S ehhez a takarékszövetkezeti hitelt. Eddig már 310-en befizettek, s azóta is befutott 30 pótigény. Az ígéret szerint az 500-as központot év végéig adják át. A művelődési ház felújításánál és az utak aszfaltozásánál bevezette a közösségnek sok pénzt megtakarító versenyeztetést.- Ha már bizalmat szavaztak nekem az emberek, tennem is kell a faluért - mondja, miközben felesége, Agnes asszony kávéval, szörppel kínál. Vezető óvónőként büszkén meséli, hogy a jótékony célú februári hagyományos felnőtt álarcos farsangi bál bevételéből a napokban állítják fel az udvari fajátékokat. Ánnak is örül, hogy az óvoda négy csoportjában 76 gyerekük van, 16 gyerek előfelvételi s. A Nagyváradi házaspár nagy-nagy szeretettel beszél a hajdan Németországba kitelepített, ám nyugdíjasként visszatért Riegl János bácsiról, mint a falu örök-mozgójáról. Az általa szervezett adományokból újították fel a templomot, került a világháborús emlékműre a II. világháború hősi halottainak nevét megörökítő márványtábla, s az önzetlen öreg energiái kia- padhatatlanok.- Van Hidasnak díszpolgára? - kérdem a házaspártól.- Még nincs, de rövidesen lesz - mondják, s mindketten Riegl János bácsira gondolnak. B. Murányi László Hidas „régebbi” arca
