Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-31 / 300. szám
1994. október 31., hétfő Sport új Dunántúli napló 15 Labdarúgó NB I. A 2. és a 90. percben kapott gólokkal Stadler FC - PMSC-Fordan 2-0 (1-0) A világ sportja • Eindhoven. Sorozatos sikertelenség miatt pénteken elbocsátották állásából Aad de Most, a PSV Eindhoven labdarúgó csapatának edzőjét. A 13-szoros bajnok holland együttes ugyanis búcsúra kényszerült az UEFA Kupában, s a bajnokságban is gyengélkedik, jelenleg csak negyedik. • Port Elizabeth. Nem vállalja a nem olimpiai sportágak Világjátékainak megrendezését a dél-afrikai Port Elizabeth városa. így a nemzetközi szövetség kénytelen új helyszínt keresni az 1997-es rendezvénynek. A Világjátékokat 1981 óta négyévenként rendezik meg. Legutóbb Hágában 2500 Sportoló - köztük a magyarok - 23 sportágban mérte össze tudását. • London. Pert nyert az olimpiai bajnok brit jégtáncpáros, Jayne Torvill és Christopher Dean. A Video Collection International nevű cég ugyanis 121 perces kazettát készített a páros legszebb fellépéseiről, ám ezen egy hatperces jelenet az engedélyük nélkül szerepel. Az ítélet értelmében minden joggal az Európa-bajnokságot is nyert duó rendelkezik. • Monte-Carlo. Négyéves eltiltással sújtotta a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) az angol súlylökőt, Paul Edwardsot. Edwards doppingtesztje még a helsinki Eu- rópa-bajnokságon pozitívnak bizonyult, majd ezt követően pár héttel megtagadott egy ellenőrzést. • Hamburg. Vitába keveredett egymással Berti Vogts, a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya és Egidius Braun, a szövetség elnöke. A kapitány ugyanis úgy véli, hogy barátságos mérkőzéseken is szükség van prémiumokra, míg Braun szerint a válogatottban megtiszteltetés szerepelni. • Dublin. Jackie Charlton, az ír labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint távozni készül posztjáról. • Chester. Száznyolcvany- nyolc pilóta kíván indulni a brit RÁC autós ralin, a világbajnokság utolsó futamán. A négynapos küzdelemsorozat november 20- án Chesterben kezdődik, s a mezőny résztvevői Anglia, Skócia és Wales útjain teszik meg a számukra előírt 2370 km-t. • Párizs. A Peugeot francia autógyár vezetői nyilvánosságra hozták, hogy a Forma- 1-es autós gyorsasági világbajnokságon jövőre partnert váltanak: háromliteres, tízhengeres moteljaikkal nem a McLarent, hanem a Jordan versenyistállót támogatják. A McLaren a német autógyárral, a Mercedesz- szel kíván együttműködni. • Róma. „A Milant nem szabad leírni!” - nyilatkozta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök a RAI állami rádióállomásnak. A klubtulajdonos szerint a Milan játékosai különösen nehéz idényen vannak túl, a csapatból többen a vb-n is szerepeltek, s ez okozza a mostani halványabb teljesítményt. Berlusconi ugyanakkor bízik benne, hogy hamarosan vége szakad a rossz sorozatnak, s további támogatásáról biztosította Fabio Capello vezetőedzőt és segítőit. A lombardiai együttes pillanatnyilag a bajnokság középmezőnyében található és a Bajnoko ligájában sem áll a legjobban. A közeljövőben is nehéz próbák várnak a Ca- pello-tanítványokra, hiszen az Olasz Kupában az Intemazio- nale, a bajnokságban pedig a Juventus ellen kell helytállniuk. • Szingapúr. Kannan Kun- jaramant, a szingapúri válogatott labdarúgóját és Ong Kheng Hockot, a Changi United Club menedzserét letartóztatták. Kannan állítólag 3400 dollárnak megfelelő összeget fogadott el egy bukmékertől, s cserébe arra igyekezett rávenni az ellenfél kapusát, hogy számukra kedvezően „alakítsa” a mérkőzés végeredményét. (Kiküldött munkatársunk telefontudósítása ) Kiskőrös, 7 ezer néző. V.: Bede. Stadler FC: Babócsy - Oprisan - Makrickij, Nagy, Kertész - Linnyikov, Molnár (Kapic 33. p.), Csehi Z„ Csehi I. - Kovács (Rumán 56.p.), Hleba. Edző: Sándor István. PMSC-Fordan: Géléi - Dienes, Braun, Márton, Schneider (Benkovics 63. p.) - Ulveczki, Dárdai, Lengyel, Jaki - Tököli, Niederbacher. Edző: Eich László. Rögtön a legelején, már a 2. percben megszerezte a vezetést a kiskőrösi csapat. Egy szöglet után Hleba ment el ügyesen a jobb oldalon, beívelését Csehi Z. 7 m-ről szép mozdulattal fejelte a késve kimozduló Géléi felett a pécsi kapu felső sarkába. (1-0). Tovább tartott a hazaiak fölénye. A 10. percben Hleba lövését védte Géléi, utána az első ígéretes pécsi akció végén Dárdai szabadrúgását védte Babócsy. Feltűnt, hogy a piros-feketék milyen bátran próblkoznak távoli lövésekkel. A első félidő második felében egyre idegesebben, szervezetlenül játszott a pécsi csapat, Ennek jeleként sárga lapot kapott Tököli, mert egy teljesen ártalmatlan helyzetben földhöz vágta a labdát. Márton szintén jelentéktelen hazai akciót megakadályozva, buktatásért érdemelt ki sárgát. A második félidőben mintha kicserélték volna a pécsi csapatot. Az első negyedórában a Stadler FC alig-alig jött át a félpályán. A 48. percben Niederbacher adott középre, Jäkl lövése lepattant a védőkről. Az SZOMBATIAK Újpesti TE - Kispest 3-1 (2-0). Megyeri út, 10 ezer néző. V.: Puhl. G.: Kozma (2, mindkettőt tizenegyesből), Szanyó, ill. Orosz. FC Győr - Debreceni VSC 1-3 (0-2). Győr, 4000 néző, V: Molnár J. G.: Miriuta, illetve Madar, Dombi, Sándor T. Kiállítva: Bordás. Parmalat FC - Vasas 0-0. Székesfehérvár, 2000 néző. V.: Hanacsek. Békéscsaba - Nagykanizsa 1-0 (0-0). Békéscsaba, 5 ezer néző. V.: Nyilas. G.: Major. ZTE - Csepel 3-2 (2-0). Zalaegerszeg, 5 ezer néző. V.: Bay. G.: Preisinger (3), Pena, Azoitei. VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK BVSC-Dreher - Vác FC-Samsung 3-0 (1-0) Szőnyi út, 2000 néző. V.: Kiss G. Gól56. percben szintén a baloldalon veszélyeztetett a vendégegyüttes, ígéretes kombináció után Schneider lőtt balról kisodródva az oldalhálóba. A 67 .percben Jäkli beadását Tököli küldte a bal alsó sarok mellé. A 71. percben egy 25 m-es szabadrúgás után Braun fejelt 10 m-ről, a labda felső lécet érintve hagyta el a játékteret. A félidő utolsó negyedórájában a Kiskőrös is több támadást vezetett. A 76. percben például Rumán ugrott ki a bal szélen, lövését Géléi hárította, a visz- szapattanó labdát Hleba szúrta rá, a védők mentettek. Közben Lengyel is sárga lapot kapott, és emiatt (mivel már a harmadik neki) a következő mérkőzésen nem játszhat. A 90. percben jött a hidegzuhany. Egy ártalmatlannak tűnő akció végén Csehi Z. futott el a baloldalon. Beadása üresen találta a jobb szélen érkező Csehi I.-t, az ügyes csatár egyből 7 m-ről a tehetetlen Géléi mellett a pécsi kapu alsó sarkába helyezett. (2-0) Az első játékrészben idegesen, szervezetlenül, mindenféle elképzelés nélkül játszott a pécsi csapat. A kiskőrösiek kihasználtak, hogy a csatáraik jóval gyorsabbak és jelentős fölényben játszottak a 45 percben. A második félidőben felébredt a pécsi csapat, és elsősorban Dárdai mozgékonyságának köszönhetően, több akciót is vezetett, ezek a kísérletek azonban legfeljebb az ellenfél 16-osáig jutottak. Egyetlen egy igazi helyzete sem volt a PMSC-Fordan gárdájának. Viszont, ha a mászerzők: Komódi, Szalma, Bognár. Ferencváros - Sopron 2-2 (1-2) Üllői út, 8000 néző. V.: Juhos. G.: Lipcsei (2, egyet 11-esből), ill. Fischer, Cserven- kai. Kiállítva: Varga (Sopron). Az NB I. állása l.UTE 12 10 1 1 40-14 31 2. Kispest 12 8 2 2 28-14 26 3. FTC 12 8 2 2 31-18 26 4. Békéscsabán 6 4 2 23-17 22 5. BVSC 12 6 1 5 25-18 19 6. Debrecen 11 5 2 4 15-17 17 7. ZTE 12 5 2 5 19-28 17 8. Vác 12 4 3 5 19-21 15 9. PMSC 12 4 3 5 13-20 15 10. Csepel 12 4 2 6 10-10 14 11. Győr 12 4 2 6 14-16 14 12. Stadler 12 4 1 7 11-15 13 13. N.kanizsa 12 4 1 7 12-28 13 14. Sopron 12 2 3 7 21-28 9 15. Vasas 11 2 2 7 15-23 8 16. Parmalat 12 1 5 6 12-21 8 A Debrecen- Vasas mérkőzés MLSZ döntését a Debrecen megóvta. sodik félidőben egy kis szerencséjük van a pécsieknek, könnyen egyenlítettek volna. Az utolsó pillanatban a védők figyelmetlensége azonban azt jelentette, hogy 2-0-ra győzött a Stadler FC. A pécsieknél a Géléi az első gól előtt bizonytalankodott, utána többször jól mentett. A védelem tagjainak ezúttal jóval kevesebb lehetőségük volt arra, hogy támogassák a támadásokat, mert látták ők is, hogy a kiskőrösi csatárok gyorsak. Márton ugyan többször is előre tört, ám a kiskőrösi térfél közepén neki is rendre elfogyott a tudománya. A középpályások közül Dárdai küzdött a legjobban, rengeteget futott több jó megmozdulása is volt. A csatárok nagyon keveset mutattak. A Stadler FC-ből Oprisan, Csehi Z. és Csehi I. teljesítménye emelkedett a közepes iramú és alacsony színvonalú mérkőzésen az átlag fölé. Sándor István: - Minden pontnak óriási értéke van számunkra. Várható volt, hogy nehéz mérkőzésünk lesz a pécsiek ellen, így is történt. Köszönet a csapatomnak a győzelemért, a játékosaink küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Eich László: - Az, hogy már az első percben gólt kaptunk, sokkolta a játékosaimat. Ebből az állapotból később sem tudtunk kilábalni. Az első félidőben gyöngén játszottunk: keveset futottunk, csatárjátékunk pedig meddő volt. A szünet után följavultunk, mezőnyfölénybe kerültünk, de kiegyenlíteni sajnos, nem tudtunk. Bozsik László Lábteniszben világbajnok lett Farkas János Szép magyar diadallal végződött az első lábtenisz világ- bajnokság, amelynek Kassa adott otthont. Farkas János remek teljesítménnyel aranyérmet szerzett az egyéni versenyben. A kaposvári sportoló a döntőben magabiztosan, 2-0 arányban verte a szlovák Jaroslav Zi- galát. A kétszeres Európa-baj- nok Farkas sikere mellett azonban több babér nem termett a piros-fehér-zöld színek képviselőinek. A döntők eredményei. Egyéni: Farkas János (Magyar- ország) - Jaroslav Zigala (Szlovákia) 2-0 (11-7, 11-5). Páros: Csehország - Szlovákia 2-1 (11-4, 13-15, 11-6). Hármas: Szlovákia - Csehország 2:1 (7-11, 13-11, 11-3). Babócsy, a kiskőrösiek kapusa lehúz egy pécsi beadást Fotó: Szabó Géza További eredmények Hang(olva) Grazban Hang (fehér mezben) még a pécsi pályán A kézilabdázók nyári átigazolási időszakának egyik legnagyobb pécsi szenzációja volt, hogy Hang Tibor, a PMSC átlövője az ausztriai Grazhoz szerződött. Később aztán kiderült, hogy végül is kölcsönadásról van szó, hiszen a meghatározott időszak csupán december 31-ig szól. A közelmúltban - az osztrák bajnokság szünetében - Hang Tibor itthon járt, így tőle már pontosabb információkat kaptunk.- Tudott dolog, hogy a grazi mesternek, Vass Sándornak nagyon jó a kapcsolata a Budapesti Elektromossal, hiszen hajdan a mester a bordó-sárgákat erősítette. A sokszoros magyar válogatott szakvezető, aki több évig volt az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, most annál inkább szorosra fűzte kapcsolatát a Fürdő utcaiakkal, mert a Tromosnál éppen bátyja, Vass Károly a sportköri elnök. S mivel a volt győri világválogatott Iváncsik Misi haza költözött, ezen kapcsolat révén lett üzlet abból, hogy a Tromos által megszerzett amerikai válogatott, színesbőrű Dawist leigazolta a grazi együttes. Csakhogy a színesbőrü átlövő megsérült és az év végéig nélkülözniük kell, ezért került a kalapba a nevem.- Végül is hogyan érzed magadat Grazban?-Többes számban kell beszélnem, mert a családommal együtt vagyunk Grazban: nagyon jól. Amennyiben jobban ráhangolódom a gárdára, akkor még többre lesz képes a fiatal csapat.- Elég diplomatikusan fogalmaztál, vagyis a jelenlegi bajnokságban miként szerepeltetek?- Az osztrák első liga 12 csapatos, csakhogy a pénzügyi nehézségek miatt jelenleg csupán 10 csapat alkotja a mezőnyt. Mi eddig hat mérkőzést játszottunk, s abból csupán kétszer nyertünk, a vereségeket azonban éppen a legjobbaktól szenvedtük el. Vagyis, most kell igazán összekapnunk magunkat, mert a továbbiakban már nem hullajthatunk pontokat.- Úgy tudom, hogy Ausztriában még megmaradt az, hogy az oda-vissza első kör után az első hat a bajnokságért, az oda be nem kerültek a kiesés elkerülé- séértjátszanak.- így igaz. Még akkor is hat csapat alkotja a felső házat, hogy alul csak négy marad. Nos, tavaly nekünk nem sikerült az első hatba jutni, most tehát nem is lehet más a cél, mint a felsőház.-Mi történik veled, ha felépül és visszatér az amerikai játékos?- Szerződésem december 31-ig szól. A továbbiakról majd csak akkor tárgyalunk ha befejeződik az alapbajnokság. Helyzetemet meghatározza majd az, hogy miként végzünk, illetve az, hogy vállalja-e a játékot Dawis.- Most nem panaszkodhatok: mérkőzésenként 4-6 gólt lövők, ami - ha jobban összeszokunk, no és nem a legjobbak ellen játszunk - tovább növelhető a gó- jaim száma. Kapu László « Zsolnay megsérült A múlt hét szerdáján Eszéken két sportágban (labdarúgás és női kosárlabda) találkoztak egymással a pécsi és az ottani egyetemista sportolók. A kosármeccsen pályára lépett Zsolnay Gyöngyi, a PVSK-Dália játékosa is, aki azonban ott megsérült. Kibicsaklott a bokája, emiatt 10 napig nem játszhat. Ez azért is kellemetlen a vasutasok számára, mert szerdán Szófiában Ronchetti Kupa-visszavágón szerepelnek - a sérült Zsolnay nélkül. A PVSK és a női kosárlabda szakosztály vezetői azt nehezményezik, hogy miért kellett Zsolnaynak egy ilyen, nem tétre menő meccsen kosarazni a pécsi egyetemi csapatban. Tekintettel a fontos szerdai találkozóra, szívük szerint nem is engedték volna el Eszékre, de félve a játékos számára esetleg hátrányt jelentő következményektől, Zsolnay mégis elutazott. Állítólag a vasutasok több más, hasonlóan egyetemista játékost ajánlottak fel Zsolnay helyett, de a PEAC-nak ő kellett. A kérdéses mérkőzésen Pásító ry Attila, a PEAC elnöke is ott volt. Ő mesélte, hogy mindösz- sze 50 másodperc volt vissza, amikor Zsolnay megsérült. Méghozzá úgy, hogy senki sem bántotta, senki sem volt a közelében. Sajnálja a történteket, de hozzáteszi, hogy ez a sérülés akár itthon, egy PVSK-Dália edzésen is bekövetkezhetett volna. Különben is évente mindössze néhány olyan meccs van, amin az egyetemista klub a „profi” játékosokat igénybe veszi. Ez ilyen alkalom volt. Korábban sohasem sérült meg senki, ez volt az első ilyen eset, pedig kosarasok is játszottak már nem is egyszer egyetemük színeiben bajnoki, vagy barátságos meccseket.