Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-07 / 276. szám

Minden pénteken Mától: TVR Extra lapunkban is Mától minden pénte­ken TVR Extra néven a régi műsorlapot felváltó színes rádió- és tv-újság- gal bővül az Új Dunántúli Napló, hogy olvasóinkat részletesebben tájékoz­tathassuk. Államilag elismert szakmák Képzés iskolában és iskolán kívül (3. oldal) Önkormányzati választások: december 11-én A köztársasági elnök al­kotmányos jogkörénél fogva december 11-re, vasárnapra kiírta a helyi önkormányzati választásokat. A választá­sokra az önkormányzati tör­vénycsomag alapján kerül sor, amelyet csütörtökön hir­dettek ki a Magyar Közlöny­ben. A választás - az új szabályo­zás értelmében - egyfordulós. A szavazás attól függetlenül ér­vényes, hogy hányán mennek el ebben az egy fordulóban sza­vazni, ezt jelenti az úgynevezett érvényességi küszöb eltörlése. A polgármestereket - bele­lértve Budapest főpolgármeste­rét is - közvetlenül választják meg, ugyancsak közvetlenül kell majd szavazni a megyei közgyűlés tagjaira. A megbíza­tások négy évre szólnak. A polgármester-jelöltek és a képviselő-jelöltek közül az számít megválasztottnak, akire a legtöbben voksoltak, függet­Híd ajövőbe Európai Orvosetikai Konferencia Pécsett Híd a jövőbe címmel két na­pos orvosetikai konferenciát rendeznek a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetemen. Tegnap, a rendezvény első napján olasz-magyar orvosetikai szim­póziumra került sor, ezt köve­tően az esti órákban nyitották meg az európai konferenciát. Dr. Blasszauer Béla egyetemi tanártól, a konferencia fő ren­dezőjétől tudtuk meg, hogy az Orvosetikai Központok Európai Szövetsége kérte fel a pécsi egyetemet, hogy a konferencia rendezője legyen. Az olaszok jelentkeztek az ötlettel, hogy a rendezvényhez kapcsolódóan tartsanak egy külön olasz-ma­gyar szimpóziumot. Az olasz-magyar rendezvé­nyen elsősorban a reprodukciós medicina - lombik bébi prog­ram néven közismert - etikai kérdéseit vitatták meg. A ná­lunk érvényben lévő jogszabály például nem tartalmazza a béra­nyaság, embrió lefagyasztás, il­letve a különböző kísérletek témáját. A ma kezdődő Európai Kon­ferencia - amelyet az Európai Unió finanszíroz - programjá­ban olyan témák szerepelnek, mint az etika és az országhatá­rok, orvosetika és a kisebbsé­gek. Nagy hangsúlyt kapnak olyan napjainkban felvetődő problémák, mint a népvándor­lással (menekültek) együttjáró orvosetikai kérdések, különös tekintettel az AIDS-re, s szó esik a szervátültetések, geneti­kai kutatások etikájáról. S. Zs. Hogyan történt a szekszárdi rendőrtragédia? Dr. Berta Attila, Tolna me­gye rendőr-főkapitánya tegnap délután sajtótájékoztatón ismer­tette annak a tényfeltáró vizsgá­latnak az eredményét, amit a már ismert tragikus rendőr-bal­esetet követően rendelt el. Szeptember 28-án éjjel fél ti­zenegy körüli időben érkezett vissza a szolgálatból négy rendőr. Az előírásoknak megfe­lelően elkezdték leszerelni fegyverzetüket. A szokásos fegyverzet volt náluk, pisztoly, gázspré, bilincs és kis méretű gumibot. B. Zsolt, aki vizsgáló a kapi­tányságon, önként ment baráta­ival az akcióba, amelynek célja, a „szekszárdi szatír” elfogása lett volna. Mint ismeretes, a mu- togatós férfi esténként tíz óra körüli időpontban a Tambov presszó környékén riogatja és botránkoztatja meg a megye- székhely arra járó hölgyeit. A kinyitott páncélszekrényben vette észre B. Mihály a géppisz­tolyt, s mondta is, hogy katona­korában látott utoljára ilyent. B. Zsolt ekkor neki háttal állt, s (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap a nyolcadik szobrot avatták fel Fotó: Löffler Gábor Méltóságteljes emlékezés Felavatták Poeltenberg Ernő szobrát Pécsett lenül a szavazatok számától. A törvénymódosítással ugyanis megszűnt az úgynevezett ered­ményességi küszöb, amely elő­írta, hogy a választás csak bizo­nyos százalékok elérése esetén érvényes. Azok a szavazatok, amelyekkel nem a megválasz­tottakat támogatták, úgyneve­zett kompenzációs listán hasz­nosulnak, a képviselőtestüle­tekben a helyek 40 százalékát töltik be a pártok ilyen lista alapján. Horn Gyula levele Jacques Delors-hoz Juhász Endre címzetes ál­lamtitkár, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke csütörtö­kön Brüsszelben átadta Hen­ning Christophersennek, a brüsszeli EK Bizottság alel- nökének azt a levelet, amelyet Horn Gyula, magyar minisz­terelnök küldött Jacques De- lors-nak, a brüsszeli Bizottság elnökének. Mint Juhász Endre az MTI munkatársának elmondta, a magyar kormányfői levél egyebek között megerősíti a Magyar Köztársaságnak az európai integráció és az euró­pai unióbeli teljes jogú tagság melletti elkötelezettségét, va­lamint ismerteti Magyaror­szágnak az integrációval kap­csolatos célkitűzéseit, kéréseit és elvárásait. A magyar államtitkár a nap során egy folyamatban lévő, szerkezetátalakítási célokat szolgáló magyar hitelkérelem kapcsán külön is megbeszé­lést folytatott a pénzügyi-gaz­dasági kérdésekért felelős Christophersennel, valamint a gazdasági-pénzügyi főigazga­tóság vezetőjével. Október 6-án (tegnap), az 1848/49-es forradalom és sza­badságharc aradi vértanúinak emléknapján Poeltenberg Ernő honvéd tábornok szobrával gazdagodott Pécsett, az Aradi Vértanúk útján lévő szoborcso­port. Délután fél 4-kor mintegy 250 ember gyűrűjében dr. Páva Zsolt, Pécs alpolgármestere mondott avatóbeszédet, amely­ben többek között a mártírhalált halt tábornok életútjáról szólt. „Szép deputáció megy az Is­tenhez a magyarok nevében reprezentálni... - mondotta Poeltenberg Ernő a kivégzése előtti pillanatokban vértanútár­saira és önmagára utalva. Ezt az idézetet már Németh János színművész szájából hallhatták az ünneplők, majd következett a koszorúzás. Az Aradi Vértanúk Alapít­vány aktív közreműködésének Az MTI értesülése szerint várhatóan mégsem az eredetileg jelzett időpontban, az önkor­mányzati választások napján, hanem már október 31-én fel­mentik beosztásukból a köztár­sasági megbízottakat. Az erre vonatkozó javaslatot a belügyi tárca napokon belül eljuttatja a miniszterelnökhöz, aki ezt kö­vetően a köztársasági elnöknél kezdeményezi majd az államtit­károk felmentését. Várható az is, hogy a jövő hé­ten, október 15-én kinevezik a köszönhetően már a nyolcadik szobrot avathatták fel az utcá­ban. Az alkotó ezúttal Trischler Ferenc volt. A sok névtelen adományozó mellett nagyobb összegű felajánlásával Pécs Megyei Jogú Város Közgyű­lése, a Pécsi Erőmű Részvény- társaság, Vitéz Czilchert-Mayr Aurél magyar királyi főhad­nagy, Kosári Aurél műkeres­kedő, dr. Sasvári András köz­gazdász, dr. Sasváriné Szabó Klára tanító valamint Balogh Imre bronzöntő járult hozzá a szobor megalkotásához. Az ünnepség előtti sajtótájé­koztatón kérdés helyett az Új Dunántúli Napló képviselője is felajánlással fordult az alapít­vány tagjaihoz, jelezve, hogy 1995-ben lapunk is jelentősebb összeg adományozásával kíván hozzájárulni egy újabb szobor avatásához. Balog N. minisztérium új helyettes köz­jogi államtitkárát, Baraczka Máriát, aki jelenleg a HM jogi főosztályát vezeti. Kara Pál a tárca önkormányzati kérdése­kért felelős helyettes államtit­kára megerősítve ezeket az el­képzeléseket elmondta még: a minisztérium vezetése szerint a különböző törvényi ellentmon­dások miatt célszerűnek tűnik, hogy már a választási kampány megkezdésétől, november 11-től, se az államtitkárok irá­nyítsák a régiókat. Október végével távoznak a köztársasági megbízottak? Mégi a nemzeti alaptanterv Japán kölcsön Magyarországnak Japán 4,9 milliárd jen köl­csönt ad a magyar Környezet­védelmi és Területfejlesztési Minisztérium szervezésében előkészített kommunális beru­házásokhoz. A kölcsön feltéte­leiről, valamint a japán politi­kusokkal és üzletemberekkel folytatott tárgyalásairól számolt be Baja Ferenc, környezetvé­delmi és területfejlesztési mi­niszter csütörtökön Budapesten. Az új magyar kormány első Ja­pánba látogató minisztere, Horn Gyula nevében meghívó levelet adott át Kono Johei japán mi­niszterelnök-helyettesnek. Gallov Rezső államtitkár az OTSH elnöke is felszólalt teg­nap Orfűn a Települési Ön- kormányzatok Sporttanács­kozásán. írásunk a 16. olda­lon Fotó: Löffler Létszámcsökkentés a HM-ben Az év végéig 10 százalékkal csökkentik a Honvédelmi Mi­nisztériumban dolgozók lét­számát. Erről a HM szóvivője tájékoztatta csütörtök este az MTI-t a tárca kollégiuma ülését követően. Hozzátette: a lét­számcsökkentést úgy érik el, hogy közben növekednek a tárca feladatai, ugyanis a jövő­ben a környezetvédelem, illetve a hadigondozottakkal való fog­lalkozás is a minisztérium köz­vetlen feladata lesz. Várhatóan az év végéig elké­szül a nemzeti alaptanterv egy olyan változata, amelyet széles szakmai vitára lehet bocsátani, s a következő év nyarán hatályba léptetni - mondta el Jánosi György, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön Zalae­gerszegen, a Zala Megyei Pe­dagógiai Intézet szervezésében zajlott intézményvezetői ta­nácskozáson, hozzátéve: az ok­tatás tartalmi korszerűsítésének ez az alapja. A minisztérium a közoktatási törvény több pont­jának módosítását sürgeti. Vál­toztatásra szorul az oktatási in­tézmények irányításának és fi­nanszírozásának rendszere, va­lamint az iskolarendszer szer­kezete. Az intézmények szak­mai irányítását kizárólag szak­mai szervezetekre kell bízni, a jelenlegi túltagolt iskolarend­szert átjárhatóvá tenni, s az in­tézményeket nem a létszám, hanem a vállalt feladatok függ­vényében finanszírozni. Az ok­tatás modernizációjához elen­gedhetetlen új oktatási formák, így a kiegészítő képzés megho­nosítása, amitől a pályakezdő munkanélküliek számának csökkenését várja a művelődési tárca - hangsúlyozta Jánosi. A kereskedelmi centrum részeként új piac nyílt Meszesen (Tudósítás a 3. oldalon) Fotó: Löffler KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúli napló V. évfolyam, 276. szám 1994. október 7., péntek Ára: 19,50 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom