Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-06 / 275. szám

10 aj Dunámon napló Vállalkozások - Üzlet 1994. október 6., csütörtök Sikeres szlovén-magyar együttműködés Privatizáció eló'tt áll a 90 éves STOL Részvénytársaság A szlovén bútorgyár termékei Magyarországon csak a pécsi bemutatóteremben láthatóak Fotó: Tóth L. Jó tanácsok az APEH-től A lakásszövetkezetek adózásáról Két évvel ezelőtt a szlovén STOL cég és a pécsi KREART Kft. megállapodásával jött létre az azóta sikeresen működő ma­gyar-szlovén közös vállalkozás, a STOL Hungary Kft. A STOL, a maga 90 évével, Szlovénia egyik legnagyobb múltra visz- szatekintő cége. A nagyvállalat elnök-vezér­igazgatója, Marjan Urh, mu­tatta be lapunknak társaságát és mondott véleményt a közös vál­lalkozásról.- A STOL cég rendszere va­lóban hosszú évtizedek során állt össze mai formájában, benne most mintegy 1000 em­ber dolgozik. A vállalat éves bruttó termelési értéke 70 millió német márka körül van, amely­nek több mint fele a fafeldolgo­zásból és az irodabútor-gyártás­ból származik. A fennmaradó 40 százalékon az alumíniumfel- dolgozó, bolti felszereléseket gyártó, valamint a textil és jogi, gazdasági részlegeink osztoz­nak.-Milyen formában működik a cég?-A STOL szerkezetileg egy kooperációs rendszert alkot. Az anya részvénytársaság több kor­látolt felelősségű társaság 100 százalékos tulajdonosa. A rend­szerről sokat elárul, ha elmon­dom, hogy évente mintegy 40 cégmérleget készítünk.- Hol értékesítik a cég ter­mékeit?- Produkciónk több mint felét exportáljuk. Legnagyobb felvevő piacunk Németország, ezen kívül szállítunk Oroszor­szágba, Csehországba, az Egye­sült Államokba, Angliába, Ja­Az elmúlt egy esztendő során lényegesen növekedtek a Keres­kedelmi Bank Rt. forrásaiban a lakossági megtakarítások. Az irányzat további erősítése érde­kében a bank új futamidőkkel bővítette Trezor értékjegyét. Ezentúl 30 és 60 napos, ismét­lődő lekötésű Trezor értékjegye­ket is lehet vásárolni a banknál. A lakosság jelentős része általá­ban csak rövid időre kívánja le­kötni a pénzét, számítva a kama­tok változására, főképpen emel­kedésére. Ez a konstrukció az ilyen jellegű igényeket kívánja kielégíteni, hiszen így már egy hónapos lekötést követően ka­matozik a megtakarítás. Har­mincnapos lekötés esetén a ka­mat évi 19,5 százalék. A lekötés automatikusan ismételhető, a kamatokat minden hónap után a pánba, Bulgáriába, no és termé­szetesen Magyarországra.- Hogyan váltak be magyar- országi elképzeléseik?- Nagyon elégedettek va­gyunk a közösen alapított társa­ságunk működésével. Pécsi központtal jól sikerült megvetni a lábunkat a magyar piacon, aminek eredményeképpen telje­síteni tudjuk az első három évre kitűzött évi 500-600 ezer német márkás forgalmazási tervünket. A következő lépés egy buda­pesti képviselet, és egy orszá­gos értékesítési hálózat kialakí­tása lesz, amelynek bejáratásá­val jelenlegi magyarországi forgalmunk megháromszoro­zódhat.- Szlovéniában a STOL pri­vatizáció előtt áll. Milyen el­képzeléseik vannak a művelettel kapcsolatban?- Hazánkban az ilyen témájú törvényhozás bonyolultabb, és lassúbb, mint Magyarországon, ezért várhatóan a mi privatizá­ciónk is elhúzódik még a jövő év közepéig. Elképzelések azonban már most is vannak, amelyek közül két vonalat tud­nék kiemelni. Elénk külföldi érdeklődés van a STOL iránt, elsősorban német területről, az ajánlatokat a következő tavasz- szal értékeljük ki. Ugyanakkor van egy olyan elképzelés is, amely szerint a cég részvényei­nek 40 százaléka állami intéz­ményekhez kerülne, míg a fennmaradó 60 százalékot ma­guk a dolgozók és a menedzs­ment vásárolnák meg. De mint mondtam, döntés csak jövőre várható ebben a számunkra is izgalmas ügyben. Kaszás E. bank tőkésíti. A Trezor papír mellett jelentős lakossági meg­takarításokat helyeztek el a pénz­intézetnél devizában. Bővíti a bank a folyószámla szolgáltatását is. Egyelőre olyan cégeknek biztosítják elsősorban a lakossági folyószámla-veze­tést, amelyek ezzel kívánják megoldani a bérek kifizetését. A folyószámla-tulajdonosok bank­kártyát is kaphatnak, s ezzel a pénzintézet 30 automatájából pénzt tudnak felvenni. Várhatóan novembertől ismét megjelenik a bank a befektetési- jegy-piacon is. Ezúttal a Profit plusz elnevezésű befektetési je­gyet kínálják majd azoknak a megtakarítóknak, akik a szemé­lyi jövedelemadózásban a befek­tetési kedvezményt is igénybe kívánják venni. Alábbi tájékoztatómban a la­kásszövetkezetek adózásának fontosabb előírásait szeretném ismertetni a bejelentkezéstől a bevallás elkészítéséig. A lakásszövetkezeteknek adókötelezettségüket annak ke­letkezésétől számított 15 napon belül a „94201. számú Adatlap a jogi személyek, a jogi szemé­lyiséggel nem rendelkező társa­ságok és egyéb szervezetek be­jelentkezéséhez” megnevezésű nyomtatványon kell bejelenteni, amely nyomtatványboltban sze­rezhető be. Bejelentési kötelezettség A lakásszövetkezet lehet munkáltató és lehet kifizető is. Felhívom a figyelmet arra, hogy a munkáltatónak, a kifizetőnek e minőségét akkor is be kell je­lentenie az adóhatósághoz, ha más kötelezettség nem terheli, valamint arra, hogy ez esetben a kifizető adatszolgáltatási köte­lezettségének - tárgyévet kö­vető év március 31-éig - is ele­get kell tennie. A vele munkaviszonyban álló munkavállaló részére adott bruttó kereset után 5,3 %-os munkaadói járulékot köteles fi­zetni, melyből 0,3 %-ot a Bér­garancia Alap számára köteles elkülöníteni. A bejelentéskor a „94201 számú Adatlapon” közölni kell az alkalmazott könyvvezetési módot, s amennyiben egyszeres könyvvitelt vezet, naplófő­könyvét (508 számú) vagy pénztárkönyvét - választása szerint - a bejelentkezéssel egy­idejűleg az adóhatósággal hite­lesíttetni kell. Fontos tudni, hogy a lakás- szövetkezetek éves beszámoló készítésének és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságá­ról a 157/1992. (XII.4.) Korm. rendelet részletes előírásokat tartalmaz. E szerint egyszerűsített éves beszámolót köteles készíteni - s ezért kettős könyvvitelt köteles vezetni - az a lakásszövetkezet, amely külső szolgáltatási tevé­kenységet is folytat, és az ebből, valamint a belső szolgáltatásá­ból származó bevételeinek együttes összege két egymást követő évben meghaladja az 50 millió forintot. Egyszerűsített mérleget ké­szíthet - s így egyszeres könyv­vitelt köteles vezetni - az a la­kásszövetkezet (értékhatártól függetlenül), amely csak belső szolgáltatási tevékenységet folytat, illetve amely folytat belső és külső szolgáltatási te­vékenységet is, és az ezekből származó bevétele együttesen - két egymást követő évben - az 50 millió forintot nem haladja meg. A tevékenység minősítése Az egyszeres könyvvitelt ve­zető lakásszövetkezet saját elha­tározásából bármelyik és január 1-jével áttérhet a kettős könyv­vitelre. A könyvvezetés során elkü­lönítetten kell kimutatni a belső, valamint a külső szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos be­vételeket és költségeket (kiadá­sokat). A lakásszövetkezetek gaz­dálkodási rendjét a 78/1988. (XIL27.) PM-ÉVM együttes rendelet szabályozza. Ennek ér­telmében a szövetkezet belső szolgáltatásának minősül vala­mennyi olyan tevékenység, amelyet önköltség térítése elle­nében saját maga, vagy tagjai részére végez, külső szolgálta­tás pedig a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. tör­vény 1. §-ának (1) bekezdésé­ben meghatározott tevékenység. A tevékenységek helyes mi­nősítése az esetleges adómen­tesség érvényesítése tekinteté­ben meghatározó jelentőséggel bír. A lakásszövetkezet ugyanis akkor minősül a társasági adó­törvény alanyának, ha az adó­évben vállalkozási tevékeny­ségből bevételt ért el, vagy rá­fordítást számol el. Vállalkozási tevékenység e törvény értelmé­ben a jövedelem - és vagyon­szerzésre irányuló vagy azt eredményező tevékenység. Felhívom azonban a figyel­met arra, hogy a szövetkezet külső szolgáltató tevékenysé­géből származó eredmény adó­zására a 78/1988. (XII. 27.) PM-ÉVM rendeletben foglalt eltérésekkel kell a társasági adóra vonatkozó jogszabályo­kat alkalmazni. E szerint nem minősül külső szolgáltatás ár­bevételének a szövetkezet tulaj­donát képező épületrészek bér­beadásából származó bevétel, az állóeszközök értékesítéséből származó bevétel, a kapott kár­térítések, kötbérek, késedelmi kamatok összege, a pénzeszkö­zök ideiglenes átadásából szár­mazó kamat, a kapott bankka­mat összege. Ezeket a bevétele­ket vagy a szövetkezet általános költségeinek fedezetére vagy tartalékalapjának növelésére kell elszámolni. Társasági adómentesség A lakásszövetkezetet társa­sági adómentesség illeti meg - vagyis nem kell megfizetnie a társasági adót -, ha a gazdálko­dásra vonatkozó külön jogsza­bályban foglaltak figyelembe vételével nyilvántartott vállal­kozási tevékenységből szár­mazó bevétele nem haladja meg az adóévben elért összes bevétel 10 százalékát, de legfeljebb 10 millió forintot. Amennyiben azonban ezen feltételek nem tel­jesülnek - például a 10 millió forintot túllépi -, úgy a tár­gyévben elért összes bevétel adóköteles. Itt jegyzem meg, hogy la­kásszövetkezetek kizárólag vál­lalkozási tevékenység céljára nem jöhetnek létre, de kiegé­szítő tevékenységként vállalko­zási tevékenységet végezhet­nek, valamint azt, hogy a la­kásszövetkezet, mint jogi sze­mély, köteles pénzeszközeit pénzforgalmi jellegű bankszám­lán tartani. A lakásszövetkezeteknek év közben tagsági adót nem kell fi­zetniük, hanem az adóévet kö­vető év május 31-éig kell meg­fizetniük az éves tagsági adót (ha az adómentesség feltételei nem állnak fenn), és eddig az időpontig kell társasági adóbe­vallási kötelezettségüket is tel­jesíteni. Az adóbevallást akkor is be kell nyújtani, ha adómen­tességben részesülnek, vagy egyébként társasági adót nem kell fizetniük (a vállalkozási te­vékenység veszteséges). Beval­lást kell adniuk továbbá az adó­évet követő év február 15-éig az állami költségvetéssel szembeni kötelezettségeikről és juttatási igényeikről. Figyelemmel az általános forgalmi adóról szóló törvény adóalanyiságáról szóló rendel­kezéseire, a lakásszövetkezet adóalanynak minősül, mivel sa­ját nevében gazdasági tevé­kenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. Áfa-mentesség Az áfa-törvényben tárgyalt tárgyi hatály alá tartozó termé­kértékesítése és szolgáltatás­nyújtása után általános forgalmi adó fizetésére kötelezett, ugyanakkor a törvény általános szabályai szerint jogosult a be­szerzéseit terhelő előzetesen felszámított adó levonására is. Az adókötelezettséget nem be­folyásolja az a körülmény, hogy az adott tevékenység belső vagy külső szolgáltatásnak minősül. A lakásszövetkezet által végzett tevékenység akkor lehet általá­nos forgalmi adómentes, ha azt az áfa-törvény tárgyi mentesnek minősíti, illetve ha a lakásszö­vetkezet alanyi adómentességet választott. ( Felhívom a figyelmüket arra, hogy az alanyi adómentesség megszűnik, ha az adóéven belül az adóalany gazdasági tevé­kenységéből származó tényle­ges bevétele meghaladja az ala­nyi adómentesség választására jogosító összeghatárt. Posztós Anikó APEH Bm-i Igazgatósága Pécsett jegyezhető Akadémia-kötvény Október 14-ig Pécsett is je­gyezhetők az Akadémia Kiadó kötvényei. A 100 százalékos áron kibocsátott, darabonként 1000 fo­rint névértékű kötvényt a New York Broker Budapest Kft. meg­bízásából a COOPTOURIST Rt. pécsi, Irgalmasok utca 22. alatti irodájában is jegyezhetik az ér­deklődők. Jegyzésre jogosultak a kül- és belföldi magán- és jogi személyek, a megbízó általi jegy­zés nincs korlátozva. A készpén­zes kötvény futamideje 18 hónap, a legmagasabb kamata évi 32 százalék. Az 50 ezer forintot meghaladó jegyzés esetén a Ma­gyar Lexikon első kötetét kapják ajándékba a befektetők. CompuServe már Magyarországon is A világ legnagyobb személyi számítógéphálózat, a Comu- Serve már Magyarországon is elérhető. Ezt tudhatták meg az érdeklődők és a szakemberek azon a budapesti bemutatón, me­lyet a Middle Europe Networks Kft. és a CompuServe közösen szervezett a Kulturinnov dísz­termében. A CompuServe szol­gáltatások lényegében egy átla­gos számítógépfelhasználó szá­mára is elérhetőek. Nem jelen­tenek többet havi 3500 forint­nál. Ez havonta 150 percnyi on­line gépidőt jelent, ami alatt több mint 600 képernyőnyi szö­veghez lehet hozzáférni. A havi tagsági díj egyébként nem éri el a 9 dollárt. A Middle Europe Networks Kft. öt évre kapott ki­zárólagos jogot a CompuServe szolgáltatásainak magyaror­szági terjesztésére. Világreklám konferencia MAGYAR REKIAMSZOVETSEG Reklámklub Világreklám konferenciát rendez a Magyar Reklámszö­vetség november 8-9-én Buda­pesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A ta­nácskozáson előadás hangzik el a reklámok tervezéséről, a transznacionális világmárkák­ról, a Benetton-jelenségről, a zene és a reklámkampány vi­szonyáról, valamint arról, nap­jainkban milyen mértékben hat a reklám a vásárlóközönségre. A szimpóziumra jelentkezni le­het november 4-ig a Magyar Reklámszövetségben, 1369. Budapest, Pf. 316. Logisztikai évkönyv '94 A Magyar Logisztikai Egyesület és a Logisztikai Fejlesztési Központ (LFK) közös kiadásában megjelent az első magyar nyelvű logisztikai évkönyv, melynek értéke abban rej­lik, hogy gyakorlati módszereket kínál a különféle gazdasági tevé­kenységek összehangolására, eredményesebbé tételére. A logisz­tika mint tudomány tehát foglalko­zik az anyagbeszerzéstől a termék- gyártáson, az eladáson, a marketin­gen át a tényleges elosztásig - hang­súlyozta Knoll Imre, a Magyar Lo­gisztikai Egyesület elnöke, az MH művelődési házában tartott sajtótá­jékoztatón. A hazánkban éppen tíz éve működő MLR szakemberei fel­ismerték, hogy a gazdaságilag fej­lett országokban a gazdasági élet szinte valamennyi szektorát logisz­tikai módszerekkel irányítják. Ezek hazai elteijesztésében különösen nagy jelentősége volt az egyesület­nek. A LFK 1992 végén alakult a világbanki Termékpiac Fejlesztési Projekt szerves részeként, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tá­mogatásával és a Jpar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány” (IMFA) keretén belül. A mintegy 2000 pél­dányban kiadott és a könyvesbol­tokban is kapható évkönyvet a jö­vőben minden évben kiadják. Profit plusz a Kereskedelmi Banktól A Makár Lakásszövetkezet több helyiséget ad ki vállalkozóknak. Felvételünk egy fodrászatban készült, melyet a tulajdonos már két éve bérel az Ifjúság útján. Fotó: Tóth László

Next

/
Oldalképek
Tartalom