Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-28 / 297. szám

Minden pénteken 1994. október 31 .-november 6. Újabb orosz gépeltérítés Alighogy véget ért a dagesz- táni túszdráma, csütörtökön újabb gépeltérítést kíséreltek meg Oroszországban: a moszkvai Vnukovo repülőtéren egy isme­retlen terrorista egy Tu-154-es utasszállító gépet kerített hatal­mába, 164 utassal a fedélzetén, de ezúttal egy rohamosztag gyorsan véget vetett az akciónak. A légi­kalóz kétmillió dollárt, pisztolyt követelt a túszokért cserébe. A belügyminisztérium különleges egysége rövid időn belül elfogta a terroristát. Lemondott a lengyel külügyminiszter Andrzej Olechowski lengyel külügyminiszter csütörtökön be­jelentette, hogy lemond. Döntését azzal indokolta, hogy szerdán - mint mondotta - „a legfőbb ügyész a miniszterelnök tudtával megkérdőjelezte tisztességemet”. A miniszter rosszindulattal és a jogállamiság iránti tiszteletlen­séggel vádolta vádlóját. Hármasikreket szült hatvanévesen Az olasz Elide Accili lett a vi­lágon az első asszony, aki hatvan­évesen, klimax után és bizonyí­tott meddősége ellenére hármas­ikreket hozott a világra. A csütör­töki olasz lapok szerint a pescarai asszony méhébe három megter­mékenyített petét ültettek, s az or­vosok várakozásával ellentétben mindhárom embrió jól fejlődött. Választási felhívás Pécs Megyei Jogú Város Vá­lasztási Irodája az önkormány­zati képviselők és polgármeste­rek választásáról szóló törvény értelmében a jelöltajánlással kapcsolatosan megbeszélést tart november 2-ikán délután 4 órai kezdettel a Városháza (Pécs, Széchenyi tér 1.) II. emelet 56. sz. nagytermében. A megbeszé­lésre várják a jelöltet állítani kí­vánó pártok, társadalmi szerve­zetek, nemzetiségi és etnikai ki­sebbségek, valamint független jelöltek képviselőit. / % Pénzügyi nehézségek, bérmunka, áralku (9. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP tu Dunántúli napló V. évfolyam, 297. szám 1994. október 28., péntek Ára: 19,50 Ft Üstökön ragadott iskolagondok Pécs Önkormányzata üres pénzesládájában kotorászik Utolsó előtti ülését tartotta tegnap Pécs Önkormányzatának jelenlegi összetételű közgyű­lése. S mivel csak az utolsó előt­tit, még megengedhette magá­nak, hogy iskolavárosi anyagi gondjait épphogy üstökön ra­gadja, de a münchhauseni haj- rángatáshoz az igazi erőkifejtést elhalássza egy héttel: vagyis az utolsó ülésére. Végül is kell még további alapos megfonto­lás mindazon majd igazán ége­tőnek ítélt problémák - netán csődeljárás módszerével rang­sorolt? - megoldására, amelyek hetekkel, hónapokkal ezelőtt is nyilvánvalók voltak, sőt akad­tak olyan vakmerő Kasszand­rák, akik már a költségvetés összeállításakor felemlegették ezek bekövetkeztét. Ám még ők sem voltak akkor oly borúlá­tóak, hogy mostanra 145 millió forint fenntartási-működtetési költségfedezet-hiányt jósoltak volna a közoktatásban. Mindenesetre odáig már elju­tott tegnap a testület, hogy kö­vetkezetesen betartott elvéhez ragaszkodva elhessegette a hi­telfelvétel gondolatát is, viszont megszavazta, hogy a költségfe­dezet nélkül felmerült kiadások teljesítésére a polgármester az önkormányzat részvényeinek értékesítéséről folytasson tár­gyalásokat. E keserű helyzetben méltat­lan a szójáték, ám a képviselők zöme inkább a kapkodástól és a helyzet túldramatizálásától óv és óvakodik. Ennek alapján ta­lán mégis megengedhető az olyan pontosítás, hogy volta­képpen nem is megragadandó üstökről, hanem egyetlen üstről (Folytatás a 2. oldalon.) Az OTP Rt. szerint a bankkártyáé a jövő-Az Országos Takarékpénz­tár és Kereskedelmi Bank Rt. nem csak az ország legnagyobb bankja, hanem az elsők között ébredezik Csipkerózsika álmá­ból, amikor a legkorszerűbb banki szolgáltatásként a VISA és az EUROCARD rendszerű bankkártyák széleskörű elter­jesztését tűzte célul maga elé - hangzott el tegnap Pécsett, a vállalkozóknak, cégek és válla­latok vezetőinek szervezett tá­jékoztatón. Az OTP elsődleges feladatának tekinti, hogy szol­gáltatásait minél kényelme­sebbé, színvonalasabbá tegye, konstrukcióit, pénzügyi műve­letei körét bővítse. A bankkártya rendszer lakos­sági elterjesztésének feltétele, hogy egyre többen átutalás for­májában kapják fizetésüket, il­letve minél több üzletben, áru­házban, kereskedőnél, étterem­ben és egyéb helyeken fogadják el fizető eszközként, ezért első­nek az elfogadói hálózatot kell kiépíteni. Ezzel szinte párhu­zamosan, minimális lépéshát­ránnyal a kártyatulajdonosi kört kell kialakítani, hogy a leendő elfogadók perspektívát lássanak és partnerként gondolkozzanak a kártyaelfogadó rendszer kiépí­tésében. Az OTP Rt-nél össze­sen 1,1 millió lakossági folyó­számlát vezetnek, elsőként a számlatulajdonosok között sze­retnék bevezetni és elterjeszteni a kártyarendszert. Eddig össze­sen 185 ezer bankkártyát adott ki az OTP, ebből hatezret Bara­nyában. H. Zs. Magyar expedíció indul Vietnamba Egy hét múlva, november 3-án indul a Vietnami Szocia­lista Köztársaságba az a kéttagú magyar expedíció, amely az 1960-7o-es években lezajlott vi­etnami háború emlékekeit sze­retné feltárni. Dr. Búza Zoltán és dr. Toperczer István mindketten orvosok, hobbijukat tekintve a repülés iránt érdeklődnek, Búza Zoltán pedig sportrepülő is. A taszári Corvin Alapítvány és szponzorok támogatásával az expedíció egy hónapot tölt majd Észak-Vietnamban - tudatták tegnap az MTI-vei. Adómentes marad a családi pótlék Döntött a kormány csütör­töki ülésén a jövő évi költség- vetés tervezetéről. A törvény- javaslat hétfőn kerül a Parla­ment elé - hangzott el az ülést követő szóvivői tájékoztatón. Foglalkozott a kabinet a társa­sági adó, illetve a személyi jövedelemadó tervezett mó­dosításával is. A családi pót­lék továbbra is adómentes ma­rad, és a szakszervezeti tagdí­jak is adókedvezményt élvez­nek 1995-ben. A magánlaká­sépítés támogatása érdekében döntött a kormány a támoga­tási rendszer kedvezőbbé téte­léről. A szociálpolitikai ked­vezmény eddigi összegét mintegy háromszorosára eme­lik, s növelik a fiatal házasok­nak és a legrászorultabbaknak nyújtható önkormányzati tá­mogatást is. így egy gyerme­kes család esetén 50 ezerről 200 ezer forintra, két gyerme­kesnél 300 ezerről 1,2 millió forintra emelkedik a kedvez­mény. Az osztrák nagykövet (balról) és a BASTEI vezetői fogadják a vendégeket Müller Andrea felvétele Ötéves a BASTEI Fogadás az osztrák nemzeti ünnep alkalmából Csütörtök este a Palatínus Szálló Bartók termében ünne­pelte a Baranya-Steiermark Ba­ráti Egyesület - röviden BAS­TEI - fennállásának 5. évfordu­lóját, melyet egybekötöttek Ausztria Nemzeti Ünnepének, október 26-ának megünneplé­sével. Mint dr. Schmidt László egyesületi elnök elmondta, mi magyarok mindig egy kicsit más szemmel nézünk Ausztri­ára, mint a többi szomszédos országra. Ennek az oka a közös történelmi múlt, a földrajzi kö­zelség, meg az, hogy magyarok és osztrákok elképzelése az élet céljáról, értelméről nagyban ha­sonlít egymáshoz. Ugyanakkor 40 év választ el bennünket Ausztriától, s bizony néha kicsit irigyek is vagyunk amiatt, hogy azon a bizonyos Lajtán túl min­den szebbnek, tisztábbnak, job­ban szervezettnek tűnik. Nos, a BASTEI abban segíthet, hogy idővel mindez a Lajta keleti ol­dalán is így legyen. Az est vendége volt dr. Erich Kussbach, az Osztrák Köztársa­ság budapesti nagykövete, aki kiváló magyarsággal tartotta meg ünnepi beszédét. Ebben azt hangsúlyozta, hogy Ausztria Európai Únióbéli tagságával 1995. január 1-jétől Magyaror­szág immár az EU szomszédja lesz, s csak idő kérdése a mi csatlakozásunk. A vendégeket, akiknek a Zeneművészeti Főis­kola növendékei muzsikáltak, Somogyvári Imre tiszteletbeli konzul is köszöntötte. M. K. Új alapszabályt fogadott el az MTA Az Akadémia rendkívüli közgyűlése tegnapi, második munkanapján elfogadta a tes­tület új alapszabályát. A küldöttgyűlés gyakorlati­lag az előre beterjesztett pa­ragrafusokat támogatta. Te­kintettel a szavazás fontossá­gára, felvetődött a név szerinti szavazás szükségessége, ame­lyet a közgyűlés végül nem fogadott el. A szavazatszám­láló gép hibája miatt meg kel­lett ismételni a szavazást. A közgyűlés végül 320 igen és 20 nem szavazattal, 5 tartóz­kodás mellett fogadta el az Akadémia új alapszabályát, amely meghatározza az Aka­démia szervezeti egységét, biztosítja a köztestület műkö­dését. Gyógyító álmok? (11. oldal) Hertelend fejlesztene Magyarhertelend életének meghatározója a strand. A falu tulajdonának kezelője év­tizedekig a Baranya Megyei Vízmű volt. Három éve kéri vissza jogos tulajdonát a ma- gyarhertelendi önkormány­zat. A VÁB ez év augusztusá­ban úgy döntött, visszajár a saját vagyon.-Már rég jogerőre emelke­dett a határozat, mégsem kapjuk a birtokot jelentő „kulcsokat” - kesereg Bakó István polgármes­ter. Pedig a strand továbblépést jelent a településnek, a társköz­ségeknek és a környező térség­nek. Az üdülőtelepre látogató külföldi vendégek, vállalkozók fantáziát látnak a mélyből fa­kadó hőforrásokban. Már töb­ben jelezték: pénzt áldoznának a medencék korszerűsítésére, idényjelleg helyett állandó gyógycentrumot létesítenének. Sőt, feszített víztükrű verseny­medencével bővítenék a stran­dot. A távlatokat hallva a herte- lendi önkormányzat első lépés­ként harminc telket alakított ki a strand fölött húzódó üdülőtele­pen. Ezek nagyrészén már áll­nak a félkész és kész, családi háznak is megfelelő nyaralók. Négy telek újra értékesítésre vár. Egy bizonyos összeget megelőlegeztek rájuk, de lejárt a fizetési határidő. így az előle­get visszaadják, a telkeket pedig eladják. Nagy érdeklődés esetén persze, licit lesz. Ahogy elké­szülnek ezen a részen a házak, az önkormányzat szilárd burko­latú utat építtet a legutolsó há­zig. A strand melletti kempinget versenytárgyaláson értékesítet­ték. Az esztergomi vállalkozó (Folytatás az 5. oldalon) Új parkkal szépült a hangulatos üdülőtelep, Magyarhertelend Fotó: Müller Andrea A munkaadók a kormány terveiről Jelentős változás tapasztal­ható a kormány gazdaságpoli­tikájában - mondták az Érdek­egyeztető Tanács (ÉT) munka­adói oldalának képviselői saj­tótájékoztatón. A korábbi ÉT plenáris ülésen csak a stabili­záció és az egyensúly elsődle­gességét hangsúlyozta a kor­mányfő, a szerdai találkozón viszont már ezzel egyenrangú célként említette a növekedés feltételeinek megteremtését is. Ezek az elemek megtalálhatók az 1995-ös gazdaságpolitikai irányelvekben. A munkaadók ezért elfogadják 1995-re a GDP-vel, az államháztartással és a folyó fizetési mérleghi­ánnyal kapcsolatos kormány­zati elképzelést. k » Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom