Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-19 / 288. szám
Baranyai ötpróba az erdőben Sportszerda Ma a Tungsram SC lesz a PVSK-Dália ellenfele 15-en megléptek Tizenöt sportoló lépett meg a csapatától a Hirosimában megrendezett Ázsiai Játékokon. A szegény országokból (Srí Lanka, Nepál, Irán, Banglades, Pakisztán) származó versenyzők minden bizonnyal azért akarták elhagyni országukat, hogy a jómódú Japánban próbáljanak munkát és letelepedési engedélyt szerezni. Stich a bojkott ellen Az elmúlt héten Boris Becker bojkottra szólította a világ legjobb férfi teniszezőit. A német versenyző bírálta a Nemzetközi Tenisz Szövetséget (ITF) a jövőre bevezetendő szabálymódosítások miatt, s társait összefogásra kérte. Becker és követői azt sérelmezték, hogy a sportág vezetői a főszereplők, azaz a játékosok megkérdezése nélkül határoztak a változtatásokról. Különösen az ellen emelték fel hangjukat, hogy a Grand Slam-tomákon 25 másodpercről 20-ra csökkentik a labdamenetek közötti szünetek hosszát. Véleményük szerint ez nagyon megnehezíti dolgukat, arra sem jut idejük, hogy kifújják magukat a labdamenetek után. A „húszmásodperces” szabály elleni küzdelemhez sok hívet szerzett magának Becker, s a népes tábor egy beadványt kíván megfogalmazni. Becker honfitársa, Michael Stich is a módosítást ellenzők közé tartozik, s kész aláírni a petíciót, azonban a bojkottal nem ért egyet.- Alaposan meg kell fontolni a következő lépéseket. A játékmegtagadással nem értek egyet, ez nem az én „műfajom”- mondta a világranglista harmadik helyezettje. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I. nők, A-csoport: PVSK-Dália Tungsram SC, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. LABDARÚGÁS. NB I. ifjúsági bajnokság: PMSC-Fordan- Debrecen, Pécsújhegy és Kovácstelep, 14.00. A kocogás népszerűsítésére a Mecsekben, a Mandulás környékén rendezték meg a Baranyai ötpróba erdei futás számát. Ezen 174-en indultak. Az iskolák közül például a A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) algériai elnöke, Mustafa Larfaoui legutóbb egy újságcikkben a kínai úszónők védelmére kelt. Az ázsiai ország vissza-visz- szatérően doppingolással vádolt versenyzőit legutóbb az amerikai Swimming World magazin is meggyanúsította, „büntetést” helyezve kilátásba. Erre reagált Larfaoui. A tekintélyes szaklap tulajdonosai bejelentették ugyanis, hogy a kínaiak meghökkentően kimagasló eredményeit nem veszik figyelembe az évente szokásos ranglistájuk összeállításakor...-Az amerikaiak azt csinálnak, amit akarnak, akkor is a nemzetközi szövetség világ- ranglistája a mérvadó. A kínai LABDARÚGÁS. NB I. nők, Budapest: Irisz-Fomax ~ Pécsi Fortuna-BAT 0-1 (0-0). V.: Végh. Fortuna: Kiss J. - Rácz, Rippel, Berki, Duduka (Fuchs) - Török, Lőj, Kiss K. (Petrik) - Erdei, Arnold, Ferencz (Lauer). Edző: Hunyady Tibor. Küzdelmes mérkőzésen a többet támadó és helyzeteit kihagyó vendégek szerezték meg a győzelmet. A pécsiek az őszi bajnokságban még veretlenek és 3 pont előnnyel vezetik a tabellát. G.: Erdei. Jók: Duduka, Erdei, Lőj. TERMÉSZETJÁRÁS. Túra indul szombaton Dömör- kapu-Lapis-Remeterét-Darázskút-Kőlyuk-Páfrányos-Kis- rét-Dömörkapu útvonalon (16 km). Találkozás: a pécsi vasútállomáson, a 35-ös busz megállójánál, 7.30-kor. Túravezető: Hochrein János. KÉZILABDA. NB II. férfiak, Letenye: Letenye - Mécs eknádasd 32-24 (16-11). Me- cseknádasdi góldobók: Szilovics 8, Fajcsi, Gúnya P. 4-4, Arnold pécsi Bártfa utcaiból 25-en, a Nevelő Otthonból 20-an rajtoltak, de sokan vettek részt az erdei túrán a szentlőrinci Újhegyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskolából és a Rácvárosi Álúszónők nálunk mindaddig „tiszták”, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Mi igenis figyelembe vesszük eredményeiket - nyilatkozta Mustafa Larfaoui. A Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke kifejtette: egyáltalán nem tart az amerikai úszók fenyegetéseitől, amelyeket egyébként az idei világbajnokságon tettek. A kínaiak nemzetközi előretörése láttán az Egyesült Államok sportvezetői ugyanis közölték: könnyen elképzelhető, hogy bojkottálni fogják az 1996-os atlantai olimpia úszóversenyeit és az 1998-as perth-i világbajnokság küzdelmeit, ha folytatódik a kínaiak kimagasló „teljesítményáradata”. Röviden 3, Acsádi, Tóth 2-2, Gúnya F 1. Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Szentgotthárdi 26-14 (14-7). NB II. férfiak, Szigetvár. G.: Erdős 6, Késmárki, Vajda 5-5, Da- nyi, Hollai 3-3, Nagybodzsár 2, Gyöngyösi, Horváth 1-1. ÚSZÁS. Vármegye csb, 4. forduló, Várpalota. Pécsről az ANK vett részt, 2 első, 4-4 második, ill. harmadik helyet szerzett. A lányoknál Petrov J. 200 háton L, 200 gyorson 2., Sebestyén 200 háton L, 200 gyorson 2., Borsányi 200 gyorson 3., a fiúknál Járai és Feller 200 gyorson 2., Petrov A. 200 háton 2., Lábadj 200 háton 3. és Járai 200 háton szintén 3. lett. Ezen a versenyen nem indult a fiúknál Glöckler, aki legutóbb Fűzfőn a legeredményesebb férfi versenyző díját nyerte el. TEKE. DDGáz SC - Agria Bútor 6-2. NB I. férfiak, Pécs. A javuló formában játszó pécsi gázműves csapat a vártnál köny- nyebben győzött a kiváló játékerőt képviselő egriek ellen. Legjobb pécsi dobók: Fábián 736, Koncsecskó 705, Kovács Gy. 702, Fenyősi 685. talános Iskolából is. A legrövidebb táv 3,2, a leghosszabb 17 km volt. Mindenki szabadon választhatta meg, hogy melyiken indul. Minden induló célba ért. Fotó: Läufer L. Rangáék nélkül Utolsó felvonásához érkezett a Hungária Biztosító Kupájáért kiírt országos ralibajnokság. A végső sorrendet eldöntő hetedik futamot a hét végén rendezik meg Kisbéren. Az élvonalbeliek viadalára 55 páros nevezett, nekik összesen 270 kilométert kell teljesíteniük, ebből 106 km a gyorsasági szakaszok hossza. A mezőnyből ezúttal hiányzik a már bajnoknak tekinthető Ranga-Büki kettős. Aktív sakkverseny a Do-Zso-ban Október 21-én, pénteken 16.30-kor kezdődik Pécsett, a Do-Zso Műv. Házban az országos nyílt aktív sakkverseny. A megnyitó után rendezik az 1. fordulót. A játékidő: 30 perc. Nevezni a helyszínen is lehet, pénteken 11 órától. Készletet, órát nem kell vinni. Az utolsó fordulóra a hétvégén, vasárnap délelőtt kerül sor, utána tartják az eredményhirdetést. SAKK. Szentgotthárd - Komlói Bányász 2,5-10,5. NB II. férfiak, Szentgotthárd. Komlói győztesek: Iván A., Zdjelar, Száz, Sásdi, Györke, Grünwald, Borbély, Lantos. Döntetlen: Iván Z„ Palkó, Vincze. ASZTALITENISZ. Megyei utánpótlás verseny, Pécs. Leányok. Ifik: 1. Birkás (P. Spartacus), 2. Kun T. (Harkány), 3. Wermutweisz (Mohács) és Rosta (Mohács). Serdülők: 1. Rosta, 2. Wermutweisz, 3. Faludi (Mohács) és Birkás. Újoncok: 1. Wermutweisz, 2. Szécsi (Harkány), 3. Kosa (Harkány) és Kun M. (Harkány). Fiúk. Ifik: 1. Müller (Mohács), 2. Baranyai (Komló), 3. Vágó (PEAC) és Stocker (PEAC). Serdülők: 1. Urbán (Mohács), 2. Reisz (Mohács), 3. Héjjas (Mohács ) és Tapaszd (DDGáz SC). Újoncok: 1. Hergert (PEAC), 2. Ulrich (PEAC), 3. Szűcs (Harkány) és Síéin (Komló). • A magyar nemzetközi veterán bajnokságon a pécsi Ragoncsa nem 3., hanem harmadszor is 1. lett. Nem egész egy héten belül két rangadót játszik a PVSK- Dália NB I-es női kosárlabda csapata. Áz elsőn, a soproniak ellenin már győzelemmel túl van, most jön a második. Ma este, 18 órakor Pécsett, a városi sportcsarnokban a Tungsram SC lesz a pécsiek ellenfele. A lámpagyáriak itteni vendégszereplése mindig is sok nézőt vonzott. Ez érthető is, hiszen általában nagy volt a küzdelem a pályán, sokszor az utolsó pillanatok döntöttek a végeredményről és mindig akadt némi izgalom is. A PVSK-Dália eddig veretlen, valamennyi meccsét megnyerte. A Tungsram SC-nek csak egy veresége van. A „Tungi” utoljára, hétfőn, Bozsik-stadion, 7 ezer néző. V.: Pedersen (dán). Kispest-Honvéd FC: Brockhauser - Bánfi - Plókai, Mátyus - Ste- fanov (Hamar 61. p.), Pisont, Forrai, Duró, Csehi - Puhalak, Kovács K. (Orosz 76. p.). Bayer 04 Leverkusen: Voll- bom - Lupescu - Scholz, Happe - Lehnhoff, Becker, Schuster, Hapal (Rietpietsch 88. p.), Melzig, Münch - Paolo Sergio. A találkozó játékvezetője, a norvég Rune Pedersen életkorát tekintve akár maga is mezt ölt- hetett volna, hiszen 31 esztendős, civil foglalkozását tekintve pedig adóellenőr. A mérkőzés első gólja a 16. percben esett. Lehnhoff jobbról tálalt az őrizetlenül hagyott Münch elé, aki hét lépésről nagy gólt rúgott. (0-1). Három perc múlva Happe beadását Paolo Sergio a 11-es pont tájékáról a felső kapufára fejelte. Az utóbbi napok sajtóértesüléseivel ellentétben Verebes József, az élvonalban érdekelt győri labdarúgó csapat vezetőedzője szerződésének felbontását az ETO FC elnöksége nem tervezi. A közzétett keddi elnökségi közlemény leszögezi: Verebest a jövő év június végéig köti megállapodás a klubhoz. Egy tegnapi sajtótájékoztatón Verebes József és Bolla Péter klubigazgató cáfolták azokat a híreszteléseket is, miszerint megromlott közöttük a jó kapcsolat. Az elnökség a szurkolók megértését kéri, s úgy vélekedik: a feltételek biztosítottak az eredményesebb szerepléshez. Az elnökség elhatárolja ma• London. Az angol labdarúgó szövetség vezetői azt fontolgatják, hogy az élvonalban bevezetik az európai szövetség által alkalmazott szabályokat, vagyis csak három külföldi, valamint két, hosszabb ideje az adott országban lakó játékos szerepeltetését engedélyezik. • Johannesburg. Madagaszkár - indoklás nélkül - visszalépett az Afrika Kupán való részvételtől, bár az ország válogatottja egyik selejtező mérkőzését már lejátszotta. A madagaszkáriak azon 1-0-ás vereséget szenvedtek a dél-afrikaiaktól, ám ezt az eredményt így törlik. Ebben a csoportban Gabon, Mauritius, a Dél-afrikai Köztársaság és Zambia küzd az Afrika Kupa 16-os döntőjébe kerülésért. tv-meccsen csak egy ponttal tudott nyerni az MTK ellen. . - A legutóbbi bajnokság rájátszásában az egyik legjobb játékosuk volt Béres, aki most sérült, nem játszhat. Miként nálunk Kiefer sem, bár már elkezdte a köny- nyített edzéseket. Úgy érzem, hogy nekünk jobb a cseresorunk, meg aztán a Tungsramban egyelőre nem látom azt az erőt, ami jellemezte a csapatot a tavalyi bajnokság rájátszásában. Emiatt nekünk adok több esélyt - nyilatkozta Máté János, a PVSK-Dália szakosztály-igazgatója. Újra láthatjuk a pécsi parketten a PVSK-ban sok sikert elért Sztoj- kovicsot A válogatott játékos most a lámpagyáriakat erősíti. Az ellenfélnél szerepel két idegenlégiós is, Karch és Boucher, mindkettő kanadai. A korai vendéggól után a németek eldugták a labdát, igyekeztek azt a mezőnyben tartani, és nem engedni a kispestieket a Leverkusen 16-osa közelében. Ez olyannyira sikerült is, hogy Kovács Kálmánék (aki indiszponált volt) nem is kerültek igazi gólhelyzetbe. Ha kapura lőttek, azt csak messziről tehették. Aztán a 81. percben minden eldőlt, a kapufáról lecsorgó labdát az üresen hagyott Sergio két méterről a kapuba rúgta. (0-2). Csodák nincsenek! A Bayer Leverkusen - úgy, ahogy volt - egyértelműen jobb csapat. így azután rózsaszínű álom lenne abban bizakodni, hogy az UEFA Kupában eljut a harmadik fordulóig a Kispest-Honvéd FC, amely egyszerűen képtelen volt feltörni a német reteszt. Ezek után csupán szükséges rossz a magyar együttes számára a visszavágó. gát a Rába ETO FC Kft-től. A cég a klub támogatására jött létre, ám hamarosan kiderült, hogy az ígért anyagi segítséget nem tudja biztosítani - mutat rá a kommüniké. Ezért az együttműködési megállapodást az ETO FC idén februárban felbontotta. Az elnökség öt tagúra zsugorodott. Simon István és Szániel János utóbbi napokban bejelentett lemondását tudomásul vették. A közlemény végül arra is kitér: Bolla Péter klubigazgató eddigi munkájával az elnökség és a főszponzor egyformán elégedett, így hosszú távon bizalmat szavaznak számára, s 1999-ig szerződést kötnek vele. A finálét 1996-ban Kenyában rendezik meg. • Tajpej. A Hirosimában elmúlt vasárnap véget ért Ázsiai Játékokon részt vett tajvani sportküldöttséget rekordösszeggel jutalmazták sikeres szerepléséért. A 42 medált (7 arany-, 12 ezüst-, 24 bronzérem) szerzett versenyzők 244 millió tajvani dollárt (9,34 millió amerikai dollár) kaptak teljesítményükért. • Buenos Aires. Ä jelenleg edzőként tevékenykedő világbajnok argentin labdarúgó, Diego Maradona csapata, a Depor- tivo Mandiyu második mérkőzésén 1-1 -es döntetlent játszott a Gimnasia Esgrima La Plata együttesével. Mint ismert, Maradona tréneri bemutatkozása nem sikerült, vereséggel kezdte új karrierjét. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 UJ D n unántüii apió „Tiszták” - mondja az elnök A nemzetközi szövetség megvédte a kínai úszókat Labdarúgó UEFA Kupa Kispest-HFC - Leverkusen 0-2 (0-1) Verebes marad Győrött A világ sportja