Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-15 / 284. szám
10 új Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. október 15., szombat KUNKOR Az októberi szám tartalmából A Pécsett szerkesztett Jelenkor októberi számának élén Zeke Gyula két elbeszélése olvasható. A motoros és a Grog címűek. A szépirodalmi rovat prózaanyagát erősíti Darvasi László Keller, a férj című novellája, továbbá két regényrészlet is: Sándor István, valamint Bálint Péter műveinek egy-egy fejezete. A szépirodalmi rovatban a líra műnemét ezúttal öt költő művei képviselik: Visky András, Baka István, Károlyi Amy, Térey János és Mándy Stefánia verseit olvashatja az érdeklődő. A rovatot a Franciaországban élő Karátson Endrével készült interjú első része zárja, amelyben Kelevéz Agnes irodalmi és tudományos tevékenységéről kérdezi az írót. Az októberi szám két tanulmányának egyikében Németh Marcell a száz éve született Déry Tibor ítélet nincs című önéletrajzi regényéről ír, a másikban Aczél Géza Kassák Lajos költészetének utolsó évtizedéről értekezik őszi konstruktivitás címmel. A lap kritikai rovatában olvasható Takács József Egy történet vége című áttekintése a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházának három előadásáról, valamint Medve A. Zoltán kritikája Láng Zsolt Perényi szabadulása című regényéről és Ambrus Judit bírálata Szíjj Ferenc A futás napja című prózakötetéről. Visky András A szerkezet amikor meglazul Kidobni? Végleg? Megtagadni orvul? Hát hulljon szét, ha módja nincs dagadni! Vágódjon el, boruljon asztalomra, szekrényhez méltó vég legyen, ha vég, repüljön szerteszét a vállfasor bordázata, pattogjanak a csigolyák, ha úgy döntött a bosszúvágyó tipni, ítélne holtakat és eleveneke, sikítson szende fátyol (angyali bukás!), zuhanjon pőre ing, szemérmetlen fehérnemű ... Csak záporozzanak! Ki tudná karjaival összetartani a tágulást? Minden szülést ilyes mogorvaság kísér, kiáltozás, halálra váltan küzd az anyaméh etc. (Honnan kerül a Józan Esz vajon, a szerkezet amikor meglazul, s fejvesztve menekül a politúr?) Kezdődhet a nagy színről-színre-láthatás, a hajlott ajtó ha elengedi a gonddal fényezett, amnéziás, befelé forduló „homályos” tükröt. Következhet ima, gyalázkodás, A megjegyzéseket elviselem. A legmélyebb helyet, amely elérhető, megérinti a köre, a karima, a térd, Kileheli a mennyezet felé történetét, mielőbb elhanyatlik. A lit az ablaknál botjára támaszkodva, összeszorított szájjal, és makacs hallgatása szinte lüktetett Margit dobhártyáján. Elkapta róla a pillantását, és kiment a konyhába, hogy férje a nemrégen leszedett konyhaasztalnál az újságot olvasta.- N. beleegyezett? - kérdezte, amikor Margit nekiállt mosogatni.-Nézd meg, mit csinál! - lábadt könnybe az asszony szeme. - Már vagy fél ójára áll az ablak előtt, és nem hajlandó megszólalni. Le kellene feküdnie, ehelyett azért is ott áll. Vasárnap volt, kora délután. A nyár olyan hűvös volt, hogy kimozdulni sem lehetett. Meg aztán hogyan? A nagybeteg mamával? Vagy nélküle, azzal, hogy aludjon már egy-két órát ebéd után? így ment ez már két hete, amióta hazahozták a szociális otthonból. Jánosnak ennyi szabadságába került ez az idő. Kénytelenek voltak tenni valamit, mert a mama az első napok után, amit az otthonban töltött, hirtelen rosszabbul lett. A vérnyomása felment, az ételt eltolta magától, a végén be is lázasodon. Egyre csak Révész Antal grafikája Helyben a világ Marafkó László új kötetéről „Jegyezd meg!” értékű mini- atúrák, tényirodalmi szösszene- tek láncolata Marafkó László új kötete az egyetemes és a magyar szellemi kultúra kimagasló alakjairól, akiket sajátos rendezőelv fűz össze ebben a könyvben: magyar vonatkozások, illetve magyarjaink híre-neve, értékei külföldön. A szerző szándéka, megfogalmazása szerint a könyv célja bemutatni: ......azon helyszín eket, melyeket a világ szellemi életének jeles képviselői, illetve a nemzetközi hírűvé lett magyarok megfordultak. Bizonyítva: Magyarország évszázadokon át szerves része volt Európának; hívta, várta a külföldi művészeket, tudósokat, elszármazott kiválóságait pedig befogadta a világ.” Csaknem 80 ilyen neves személyiségről írja le, mikor, hol járt hazánkban, s milyen alkalomból. S köztük har- minc-egynéhány magyar tudósról, művészről is azt, mikor, milyen alkotásuk révén ismerte meg nevüket a világ. És nemcsak az elsődleges célként említett helyek, helyszínek bemutatása révén. Kötődésükre hazánkhoz vagy előfordulásukra a fővárosban, városainkban kinél-kinél néhány - olykor ismert vagy éppen relatív hatású - adatot, körülményt, személyes kapcsolatot is megemlít. Olyanokat, amelyek az illető nagyság életének vagy életművének szerves részei. Marcus Aureliustól V. Vasarely-ig; ifjabb Albrecht Dürer, Monteverdi, Descartes, id. A. Dumas, a Strauss-ok, Mark Twain és mások szócikkeitől Erkelen, Semmelweisen, Delibes-en, Debussy-n, Kandó Kálmánon vagy éppen Paul Va- lery-n, Ravelen, Sravinsky-n, Marinettin, Tristan Tzara-n vagy Krlezsán át; és Szent-Györgyi professzoron, Szondi Lipóton, Kármán Tódoron, Moholy-Nagyon, Szilárd León, Gábor Dénesen át Neumann Jánosig vagy Arthur Ko- estlerig - s hosszan sorolhatnám, a legnagyobbakról, (Liszt, Munkácsy, Bartók, Kodály) itt nem is szólva. A könyv számos ér- téke-haszna közül hadd említsek e helyütt néhányat. Tudott - helyesebben lappangva tudott - személyes kapcsolatok, művészeti, zenetörténeti vonatkozások, események kapcsán a kötet egy-egy szösszenete fölfrissít, bevés fontos tény-, illetve ismeretanyagot. S összefügg ezzel, hogy a korabeli vendégszereplések kritikai fogadtatásából vett idézetek olykor talán a szakemberek részére is képesek újat mondani. Általában véve pedig e mini- atúrák lényeges elemei bővebb ismeretekre, utánalapozásra késztetnek. S ezek talán e kötetnek - és a megismerés folyamatának - a legszebb percei. Ahol hiányérzetem támad - az nem a kötet hibája. Sőt Ma- afkó könyve sok mindenre felhívja a figyelmet, kimondatlanul is. Néhány passzusa nyomán, amely megemlíti, hogy az illető művésznek, tudósnak lakóházát, szállodáját, ottjártát stb. emléktáblával örökítették meg, különösképp érezzük, mennyire kevés ez, ami van, és mennyire sok az, ami kellene. Illene. Ahogyan Nyugat felé haladva egyre több ilyen táblával találkozunk. A másik gondolatot maga a könyv kínálja. A könyv ötlete, amely továbbgondolásra ösztönöz. Arra, hogy szívesen olvasnék hasonló szösszenetet a magyar származású Vercos-ról, Amerigo Tot-ról, Marty Ferencről, Wigner Jenőről, Dohnányiról, Weiner Leóról, a Svájcba emig- ráltan csaknem elfeledett Veress Sándorról - és ez a sor is hosszú, szinte végtelen. Marafkó László új könyve Helyben a világ címmel, az Eötvös Kollégium MÁS KOR könyvek sorozatában, Papp Árpád és Szíjártó István szerkesztésében, a KAPOS BT kiadásában jelent meg nemrég, Kaposvárott. W .E. azt hajtogatták, vigyék haza, mert ő itt meghal. Hetvenegy éves volt, az agytrombózis után már nem tudta egyedül ellátni magát. Először kórházba került a kis vidéki családi házból, amelyet addig példásan rendnyári viharokról, amikor a szénakazalban kerestek menedéket a mezőn rekedt gyerekek. Sikerült aztán helyet szerezni neki a szociális otthonban. Nem volt könnyű, sok ló- tás-futásukba került. MegmaBán Zsuzsa A Mami betartott. Ott kellett hagynia a kis kertjét a gyümölcsfákkal, virágos bokrokkal, szeretett üvegházával. A bénulás, mely a jobboldalát érte, feloldódott lassan, kicsit már beszélni is tudott, bár nehezen értették. Először persze hazahozták. A gyerekek örültek is neki, aztán lassan közömbösekké váltak. Ez már nem a régi mami volt, akinél kicsi koruk óta nyaralni szoktak, aki olyan finom szilvalekvárokat főzött nekik. Nem az a mami, aki olyan érdekes történeteket tudott mesélni régi emberekről, gyarázták neki, hogy dolgozniuk kell, a gyerekek iskolába jártak, és ő nem maradhatott egész nap őrizetlenül a lakásban. Mami sírva fakadt. Rázta a fejét, hogy ő idegenek közé nem megy. Aztán mégis elérkezett a nap, amikor bevitték. Margit összeszorult szívvel kapkodott, reszketett a keze, amíg összecsomagolt. Taxival vitték az otthonba. Megmutatták a szobát, ahová kerül, leültették az ágya szélére. Megkérdezték, nem akar-e lefeküdni? Olyan szerencsétlenül üldögélt ott a fekete ünneplő ruhájában, olyan védtelennek és elesettnek tűnt. Margit lefektette. A magával hozott holmikat berakosgatta a szekrénybe, amely üresen állt a négy fal között. Amikor búcsúzni akart, mami már a fal felé fordulva feküdt. Megcsókolta sápadt kis arcát, de ő lehunyta a szemét, mintha aludna. Egy hanggal sem válaszolt a lányának. Margit tele volt lelkiismeret furdalással. Arra a napra szabadságot vett ki, de semmit nem ért az otthoni munkája. A vacsorára szánt rakott-krumplit odaégette. Többször is bement a kisszobába, ránézett az ágyra, ahol eddig mami feküdt. Most be volt vetve, rajta a mintás takaró. Olyan üres volt, mint minden, mami nélkül.- Bele kell törődni - gondolta -, hiszen minden nap meglátogathatom. Majd megszokja, talán meg is szereti az otthont. Végzett a mosogatással, megtörölte a kezét, és eszébe jutott, hogy mami még mindig ott áll az ablak előtt. János az újságját lapozgatta.- Jövő héttől én megyek szabadságra - mondta Margit-, de hogy aztán mi lesz, nem tudom. Férje felállt, odament hozzá, és vállára tette a kezét.-Tudom, hogy milyen nehéz. Azért vállaltam az első két hetet. Azt hiszed, én nem szeretem? Olyan volt hozzám mindig, mint a saját anyám. Létezik valamiféle ápolási segély, de hogyan adja fel akármelyikünk is a munkahelyét? Itt a két gyerek is. A végén mégis muszáj lesz visszavinni. A te két hét szabadságod is csak haladék. Addig azért hagyjuk békén. Hátha mégis megérti. Jó házasságban éltek, soha nem volt köztük veszekedés.- Bemegyek, megnézem - mondta -, és sóhajtott. - Hetvennégy éves, elélhet még tíz évet is velünk. Úgy félek, hogy ott bent meghal hamarosan. És akkor egész életemben arra gondolok majd, hogy ezért. Mami már nem állt az ablak előtt. Feküdt az ágyon, és úgy tűnt, mintha aludna. Olyan szelíd volt az arca, örökre eltűnt róla az a szorongás, mely az utóbbi időben annyira meghatotta Margitot. A nyitott ablak előtt hangtalanul lebegett a fehér csipkefüggöny. Birtalan Ferenc Hová?- Hová, hová?- Világgá! Fává lenni, virággá! Tükrös holdból napos ággá, ködharmatból szivárvánnyá! Éj feketéből májusi rétté, télhideg éjből újra reménnyé! Sárosi István Búcsú helyett In memóriám L J. Téged sem kérdezett... Jött, ragadott és vitt (vagy Te jöttél?, s mentél?) az egyirányú utak „csak oda” világába, ha van ott világ s ha világ az egyáltalán, lét és nem-lét fölötti, ennél jobbnak várt s akart tartomány, hosszan tartó, tán örök vérben izzadva a Fiú is rettegett átlépni oda Getszemán éjszakáján, s mint tőle, Tőled sem kérdezték, sem ott, sem máshol, sem akkor és máskor, akarsz-e mást s azt máshogy, kígyók sziszegése árnyként követte lépteid, s ha Te bírtad is, szíved türelme rég nem, magot vetettél, termésed elorozták * gerinc-vesztette torz lelkű haszonlesők, kik színt és hitet úgy váltanak, mint ruhát többször naponta utcanők, győztek, hiszik, de fejükre isznak végáldomást, köntösödért gyilkosok, szűcsök, szabók, rossz szatócsok kockát dobtak, emléked összetört márványlapja (ellenük sikolt talpuk alatt), fényként vesz körül, s miközben messze magasban átlépsz fejünk felett, már azon is mosolyogsz: Téged senki se kérdezett... t * l