Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-02 / 271. szám

Színészek és egyéb komédiások Beszélgetés Dizseri Eszterrel, a Fészek Művészklub művészeti igazgatójával Valamikor óriási társasága volt itt Királyhegyi Pálnak. Ma szinte minden nap itt ebédel Mándy Iván Káló Flórián asz­taltársaságában, s a nagy Gar- delli ha Magyarországon jár, mindig bekukkant. De hát hosszan lehetne sorolni, ki s miért kötődik e legrégibb ma­gyarországi klubhoz, a buda­pesti Fészekhez? Mindez egy apropó kapcsán jött elő: a Fészek Művészklub művészeti igazgatója, Dizseri Eszterrel Pécsett találkozhat­tunk e héten. Eszter haza érke­zett, hiszen maga is pécsi tüke. Sokan ismerhették - és szeret­ték - édesapját Dizseri Sán­dort, aki 1928-tól 1959-ig volt református lelkész a városban.-Hogyan lesz valakiből a Fészek igazgatója ?- Szerencse kell hozzá.- Ennyi? Más nem?-Tudja, hogy van az, akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. Én hívő ember vagyok indíttatásomnál fogva, s amikor a kitűnő érett­ségit követően nem tanulhat­tam - éppen a szeretett édes­apám foglalkozása miatt! -, azt hittem, hogy vége a világnak. Aztán eljutottam a Pannónia Rajzfilmstúdióba rajzolónak, s Gusztávok és Mézgák után a stúdió menedzsere lettem. Mű­vészek közé kerülve a művé­szek menedzsere, amit imádok csinálni. S innen már csak egy lépés volt a Fészek.- Mit jelent e név?- Mozaikszó, melyet 1901-ben, az alapítás évében alkottak. Festők, Építészek, Színészek és egyéb Komédiá­sok klubjáról van szó. Az alap­szabály ma is a régi, némi vál­toztatásokkal. Nem sokkal.- Például a klub kártya-ter­meibe egyidőben a nők nem mehettek be, most igen.- Mondjuk, bár ez kifejezet­ten nem alapszabály téma. A klub erősen zártkörű, csak ét­terme és legendásan szép kert­helyisége nyitott ebédidőben. A tagság két klubtag ajánlásá­hoz és elismert művészeti ér­demekhez kötött. Az élen a vá­lasztmány áll. A klub elnöke ma Varga Imre szobrászmű­vész, alelnökei között ott van például Fodor András költő, Székhelyi József színész, vagy Szokolay Sándor zeneszerző.- Önnek mi a dolga?- A klub művészeti életének irányítása, szervezése. Igazi menedzserszerep. Havonta 6-8 alkalommal különféle progra­mokat illik felmutatni: előadó­esteket, kiállításokat, egyéb meglepetés-esteket szervezni. Azaz kiváló művészeknek „kultúrfelelőse” vagyok.- Nem lehet könnyű.- Az ember időnként kiké­szül, s aztán újjászületik. Min­denesetre csodálatos munka. A művészek a fellépéseket in­gyen vállalják és sem mondják le. Vallják, hiszik: megtisztel­tetés a Fészek pódiumára ki­állni. így érezte ezt annakide­jén a törzstagok között Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is.- Kívülálló csak ebédelni térhet be a Fészekbe ?- Nem. Időnként a napi jeggyel nyitva áll az ajtó. Más­részt valamiből meg kell él­nünk. A termeink kiadása bevé­telhez juttat bennünket.-A politika?-Az alapszabály rögzíti: a klub depolitizált. A pártok számára nincs helyünk.- Egy terembérlet erejéig?- Megesik. Meg az is, hogy időnként neves politikusok zártkörű eszmecserére hozzánk jönnek, meghíva újságírókat, szerkesztőket. Van aki kifeje­zetten évek óta hozzánk jár. Nem mondhatom meg, hogy ki, de már abból is kiderül az esemény, ha reggel megyek be, s jóvágású, zakós-nyakkendős emberek sétálnak az épület előtt, kérik a belépőmet. Ezek az urak a rendezvény után el­tűnnek ... Kozma Ferenc Magyar-izraeli baráti társaságok Zalaegerszegen Szombaton Zalaegerszegen a volt zsinagóga (városi hangver­seny és kiállító terem) épületé­ben a helyi Béke-Shalom Baráti Társaság ötletére és szervezésé­ben, történetük során először gyűltek egybe a magyar-izraeli baráti társaságok, hogy tapasz­talatok, ötletek és eszmék cseré­jével segítsék egymás működé­sét. A tanácskozást - melyre hét társaság, egy most alakuló cso­port és három hitközösség kép­viselői érkeztek meg - Bogár Imre Zalaegerszeg polgármes­tere nyitotta meg, majd Joel Álon Izrael állam nagykövete mondott rövid beszédet. Ma a zsinagóga egykori re­likviáit, a bejárat feletti héber feliratokat, valamint a mózesi kőtáblát avatják újra, majd Zol- tai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsé­gének ügyvezetője tart előadást a magyarországi zsidóság jele­néről és jövőjéről. Madárijesztő kiállítás Szentendrén A madár- és vadriasztás jel­legzetes eszközeinek legkülön­bözőbb változataiból nyílik ki­állítás vasárnap a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum­ban. A kereplőket, csörgő-zörgő szélkerekeket, kitömött ember­alakú bábukat, színes szalagfü­zéreket bemutató tárlatnak a „Madarat fogtam, s megpatkol­tam ...” címet adták a rende­zők. A rigmust egykoron To- kajhegyalján kiabálták a szőlő­pásztorok, hogy a dézsmáló hí­vatlan vendégeket elriasszák, a termést megvédjék. A múzem szakemberei fotókiállításon azt is bemutatják: hogyan és milyen eszközökkel védték a gazdák egész éves kemény munkájuk eredményét az egyes tájegysé­geken. Világtalálmányok között magyar bronzérmes Biztonságos vérvétel Az ember szívét melengeti, amikor arról hall, hogy magyar szellemi termék nyugaton sikert arat, sőt az azonos célra hasz­nált nyugati terméknél nem rosszabbat, de sok szempontból jobbat alkotott a magyar felta­láló, aki siránkozás helyett al­kot. Az alábbiakban egy ilyen példát mutatunk be. Azok az orvosok, laboratóri­umi asszisztensek, akik a vér levételével, szállításával és a vér vizsgálatával foglalkoznak, mindig is ki voltak téve azok­nak a fertőzéseknek, amelyek vér útján terjednek. Korábban a fertőző májgyulladástól (hepati­tis) rettegtek - az egészségügyi dolgozók közül sokan megkap­ják a betegséget - újabban pe­dig az AIDS fenyeget. A beteg­ség vírusát hordozók vére ugyanis veszélyes fertőző for­rás, sok AIDS-es a vér útján kapta meg a betegséget. Természetes, hogy a világon sokfelé elkezdtek kidolgozni olyan vérvételi, tárolási és szál­lítási megoldásokat, amelyekkel minimálisra szoríthatják a vér­rel dolgozók veszélyeztetettsé­gét. Először a nagy amerikai cégek fejlesztették ki azokat az un. zárt vérvételi rendszereiket, amelyekkel gyakorlatilag ki­zárható, hogy az orvos, vagy asszisztens érintkezzen a vérrel, s ma már több nyugati laborató­riumi eszközöket gyártó cég je­lent meg az egészségügyi pia­con ezekkel az eszközökkel. Használatának fontosságát nálunk sem vitatja senki, a baj csak az, hogy meglehetősen drága, a magyar egészségügyi intézmények nemigen engedhe­tik meg maguknak. S ekkor megjelent egy ma­gyar feltaláló, Fölföldy István, aki a nyugati típusoknál egysze­Budaörsön szériagyártásra alkalmas kis minigyár működik rűbb, sokkal olcsóbb, s ugyan­olyan biztonságot nyújtó zárt vérvételi eszközt kísérletezett ki. (A közelmúltban Pécsett is bemutatta a laboratóriumi kong­resszus alkalmából rendezett kiállításon.) Az ötletét elvitte a három évvel ezelőtt Genfben megrendezett találmányok és feltalálók világkiállítására és a felvonultatott sokezer talál­mány között a bronzérmet nyerte el. A tesztelésre vállalkozó egészségügyi dolgozók igen kedvező véleményt mondtak róla, több szempontból jobbnak találták, mint a nyugatit. A ta­lálmány műanyagból készült, tehát törhetetlen - a szállításnál van ennek jelentősége. Haszná­lata egyszerű, hasonlít a meg­szokott fecskendőkhöz, ugyan­akkor teljes biztonságot nyújt. Abszolút zárt rendszere miatt - a vért tartalmazó tartályt kézzel nem lehet felnyitni, csak erre kifejlesztett nyitóval - nemcsak a laboratóriumoknak nyújt könnyebbséget és biztonságot. Alkalmas például arra is, hogy a háziorvos a fekvőbetegtől a háznál vegye le vizsgálatra a vért, amit így beküldhet a labo- ratórumba. Hároméves engedélyeztetési procedura után a feltaláló, két orvossal és Eglmayer Péter vil­lamosmérnökkel - aki egyúttal az ügyvezető igazgató - szövet­kezve létrehozták Budaörsön a szériagyártásra alkalmas kis minigyárat, a higiéniát biztosító zsiliprendszereivel, a minőségi, hibamentes termelést biztosító gyártógépeivel, a dolgozók ré­szére biztosított szociális léte­sítményeivel bárhol nyugaton is megállná a helyét. Talán mon­danunk sem kell, hogy a gyártó­sor gépeit is a feltaláló tervezte. Sarok Zsuzsa A Dallas betört a névadásba Pamela és Samanta után Márk Sokan panaszkodnak arra, hogy a televízió meghatározza az emberek életét. Családi ösz- szejöveteleket, vendégeskedést tehet tönkre a bekapcsolt tévé. Mindenki nézi a műsort, és nem beszélgetnek egymással. Pszi­chológusok szerint a gyerme­keknek sem tesz jót a túl sok té­vénézés. Nem fejlődik ki a fan­táziaviláguk, hiszen minden ké­pet és történetet készen kapnak meg a képernyőről. Egy gyerek életét persze a televízióból köl­csönzött keresztneve is tönkre­teheti. Ki szeretne például Joc­key lenni? Szerencsére a szülők a tévé­filmsorozatok szereplői közül általában a rokonszenvesek ne­veit választják gyermekeiknek. Tavaly a Dallas sorozatból a Pamela és a Samanta volt a slá­ger, és akadt fiú, akinek a Bobi keresztnevet adták szülei. Erről a pécsi Családi Intézet tájékoz­tatott. Ebben az évben főként a férfineveknél játszik meghatá­rozó szerepet a filmsorozat. Az idei divatnevek listájára így ke­rülhetett fel a Christopher és a Márk keresztnév. Egy-két éve, amikor az Izaurát vetítették sok lány kapta ezt a nevet. 1988-ban egy anyukának a Szandokán tet­szett meg nagyon. Közkedvelt nevek mindig akadnak, de állandóan változik, hogy melyek azok. A fiúknál ebben az évben a Dávid, a Bence, a Richárd, a Dániel, a Roland, és a Gergő vezeti a sort. A lánynevek közül a Vivien, a Zsófi, a Fanny, a Jennifer vagy Dzsennifer, a Renáta, a Niko­letta, a Nikoletté, a Nikolett és az Eszter a legközkedveltebb. Harminc évvel ezelőtt a leggyakoribb lánynevek az Éva, a Mária, az Ildikó, az Andrea, az Erika, a Zsuzsanna, az Agnes és a Judit voltak. A fiúk zöme akkoriban a Zoltán, a László, a József, az István, a Sándor, a János és a Tibor nevet kapta. Nemcsak a nevek, hanem a névadási szokások is megvál­toztak. A rendszerváltás előtt sokkal többen jelentkeztek név­adásra a Családi Intézetben. Ennek egyik oka nyilván az volt. hogy nem szívesen vették akkoriban, ha valaki nagy ün­neplés közben templomban ke­resztelted meg gyermekét. így az ünnepélyes kereteket a név­adón lehetett biztosítani. Sok esetben a névadás számláját a munkahely vagy a szakszerve­zet állta. Ilyenkor előfordultak „tömeges” névadások. Akár egy tucat gyermeknek adtak egy­szerre nevet, és a névadást la­kodalomnak megfelelő ünnep­lés. dáridó követte. Érdekes, hogy manapság is vannak olyanok, akik akkor is ragaszkodnak a névadóhoz, ha utána a templomi keresztelőre is elviszik gyermeküket. Úgy lát­szik, fontos számukra, hogy gyermekük neve szerepeljen a Város Ifjú Polgárainak Köny­vében. Vannak szülők, akik minél különlegesebb névvel szeretnék felruházni csemetéjüket. Bőven akadnak ritka nevek. így kap­hatta meg a Jan, az Ezekiel és a Dorián nevet egy-egy fiúcska. Ha olyan név nyeri el a szülők tetszését, ami az anyakönyvez­hető nevek listáján nem szere­pel, akkor a Köztársasági Meg­bízott Hivatalához kell fordulni. Itt bírálják el, hogy az új név be­illeszthető-e a magyar nyelv- használatba, vagy sem. Ü. G. Én azt hittem, hogy - persze mindegy, hogy én mit hiszek - szóval, hogy majd az új parla­menti üléseken finomabb hangnemben zajlanak a véle­ménycserék és az a néhány - hangsúlyozom - néhány képvi­selő végre mellőzi a bohócko­dást, amely annyira sajátjuk volt az elmúlt négy esztendő­ben. A pártokra - köztük az MSZP-re is - sok mindent le­het mondani, mindenkinek szíve-joga azzal rokonszen­vezni, amelyikkel csak akar, de egy biztos: a választást meg­előző hetekben, napokban egy dologban szinte valamennyi választópolgár - már akikkel szót váltottam - véleménye egyezett, az em-esz-pés képvi­selőket és esz-dé-eszes képvi­selőtársukat tartották legkor­rektebbnek, azt mondták, „vi­takultúrájukkal” messze a töb­biek fölé nőttek. Lehet, ebben is van túlzás - mondják mások -, de szerintem ez a való igaz­ság. Nagyon sokan éppen emi­att voksoltak rájuk. Az embe­rek zöme nem szereti a vagdal- kodást, a gőgös ki-ha-én-nem magatartást a köznapi életben sem, a parlamenti ülések szín­helyén pedig eleve nem. A pár­tok színeitől függetlenül a köz­nép kulturált, komoly szakérte­lemmel felruházott egyéniség­nek tartja - hozzátehetem: jog­gal - egy ország parlamenti képviselőjét. Miért is ne? Hi­szen a választást megelőző je­lölő-gyűléseken nagyjából ezért dönt majd úgy a válasz­tópolgár, hogy - ha eljön az idő - tudja, kire adja a voksokat és persze melyik pártra. A kilenc- vennégyes választáskor már kellő tapasztalattal felruházva szavazott, hiszen a négy éven keresztül tévében és rádióban landorság .. ! Harakiri .. ! Di­lettantizmus .. ! Bla-bla szö­veg .. ! Nem lehet komolynak felfogni e beszédet. . !” Aztán a fensőbbséges véle­mény: „Hiányzik az intelligen­cia a felszólalásból.. !” - mondja egy volt miniszter, a másik pedig - aki ugyancsak lógni. Parlamenti felszólalásai sajátságos rutinos gyakorlat, hogyan kell magával ragadni a hallgatóságot, mikor kell poé- nozni, kitartani, majd learatni a tapsban megnyilvánuló elisme­rést. Ahhoz már nincs esze, hogy az utóbbi időben a taps nem jelent elismerést számára, Egy parlamenti közvetítés ürügyén... közvetített üléseken kiderült, melyik képviselő pózol a ka­merának és mikrofonnak, és melyik veszi komolyra a poli­tikáját. A hét elején elhangzott Hom-beszédre reagálva né­mely képviselő - ismerős ar­cok és stílusok - elfogadható érvek híján ilyen jelzőkkel do­bálóztak: „Példátlan...! Ka­szeretett volna valamikor is miniszteri székbe ülni, de nem sikerült neki és feltehetően ez­után sem - úgy harsogott és grimaszokat vágott (szokása szerint), mint egy szájmenéses őrült. Ez utóbbit láttam-hallot- tam a tévében nyilatkozni nem is egyszer, s mindig csodálkoz­tam, hogy ez az ember időn­ként képes normálisan is társa­hanem finom figyelmeztetés: hagyja már abba. Gesztikulál, kérdéseket tesz fel (olyanokat, amelyekre józan eszű ember képtelen válaszolni), majd a kérdéseket vádbeszédben öt­vözi és mielőtt a „csattanót” kimondja, egy pillanatra el­hallgat, a kameraállás felé for­dul, majd gúnyos mosoly kísé­retében leszúrja az áldozatát. Kész. A taps persze nem min­dig jön be, illetve nem hallani, mert eléggé kevesen vannak ahhoz, hogy a vezérszónokot illően és nagy hangerővel ju­talmazzák. A közelmúlt egyik tévé adá­sában arról panaszkodott az el­lenzéki képviselő, hogy a fel­szólalásokra a koalíció még csak nem is reagál és hogy ez micsoda modortalan dolog. Nos, a koalíció igenis reagál, de takarékra állított hangnem­ben. És arra, amit érdemesnek tartanak. Régi szokásuk sze­rint. Egyébként eszembe jut a néhai kormányelnök, Antall József finom megjegyzése - már akkor is ellenzékben lévő - képviselő pökhendi felszóla­lására: „Talán tetszettek volna megnyerni a választást...” Ezen ma is érdemes elgondol­kodnia néhány képviselőnek. 4 Új VDN 1994. OKTÓBER 2., VASÁRNAP 4 4 l Rádió mellett...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom