Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-07 / 276. szám
1994. október 7., péntek Háttér aj Dunántúli napló 11 A Szonda Ipsos szeptemberi közvélemény-kutatása Pártrokonszenvek és ellenszenvek "Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?" (a válaszok százalékos megoszlása a választókoni népesség körében a nyugati országrészben illetve az egész országban) a nyugati országrész adatai: országos adatok: bizonytalan nem szavazna, 35 egyéb párt 4 FIDESZ 4 [SZONDÁI nrpsosi Találgatja a világ Ki lehetne a pápa utódja? Továbbra is az MSZP vezeti a népszerűségi listát, 27%-os támogatottsággal (országosan 29%). őrzi második helyét az SZDSZ, szeptemberben a dunántúli népesség 13%-a támogatná egy esetleges választáson (az egész ország területére számítva 12%). A „középmezőnyben” nagy a verseny, három párt népszerűsége közel ugyanakkora. Az MDF, az FKGP és a KDNP mögött a polgárok 6-6%-a áll (az MDF-re 7%, az FKGP-re 4%, a KDNP-re 4% szavazna országosan). A Fideszt 4% támogatja ebben az országrészben (6% az összes megkérdezett tekintetében). Összességében ugyanennyi szimpatizánssal rendelkeznek a parlamenten kívüli pártok is, közülük a Vállalkozók Pártja a legnagyobb, 2%-os bázissal (1% országosan). Az előző hónaphoz képest 7%-kal nőtt a pártok között választók aránya, ami egyértelműen arra utal, hogy bizonytalanabbá vált az emberek egy része a pártok megítélésében. A nagyobbik kormányzópárttól, az MSZP-től 4% fordult el. Az SZDSZ és az MDF vesztesége egyaránt 2-2 % volt. Az FKGP mellett egy százalékkal kevesebben álltak ki a szeptemberi megkérdezés során, mint egy hónappal korábban. A KDNP és a Fidesz népszerűsége 1-1 %-kal nőtt. A Dunántúlon egy esetleges választáson az állampolgárok 62% vallotta magát biztos szavazónak (országosan 60%). Ez az a csoport, mely mindenképpen élne állampolgári jogaival: leadná szavazatát egy elképzelt hétvégi parlamenti választáson. A biztos szavazók közül csak azokat vesszük figyelembe, akik képesek, vagy hajlandók megnevezni azt a pártot, amely számukra a legszimpatikusabb. A politikailag aktív népesség 41%-a részesíti előnyben az MSZP-t (az egész ország területén 44%). Az SZDSZ mögött sorakozik fel a 20%-uk (19% minden biztos szavazó tekintetében). Az MDF-re voksolna 11% (országosan 10%). Az FKGP és a KDNP biztos szavazóinak aránya a nyugati megyékben egyaránt 9% (országos szinten az FKGP-t 7%, a KDNP-t 5% támogatná). A Fi- deszre bízná a politikai hatalmat a biztos szavazók 5%-a (a többi területtel együtt 9%). Az összes többi párt összességében 5% szimpátiaszavazatot kapott ebben a körben (országosan 6%). A Dunántúlon a szeptemberi felmérés tanúsága szerint a legnagyobb ellenszenvet kiváltott párt az MDF és az MSZP. E két pártra a megkérdezettek 15-15%-a nem volna hajlandó szavazni semmilyen körülmények között sem (országosan az MDF-re 16%, az MSZP-re 11%). Utánuk az FKGP jön 12% „ellenszavazattal” (12% országosan is). A Fideszt és a KDNP-t nem engedné a hatalom közelébe a nyugati országrész polgárainak 2-2%-a (a Fidesz országosan 4%, a KDNP 3%). Az SZDSZ-szel szemben 1% fejezte ki ellenérzését (1% országosan). A parlamentbe be nem jutott pártok közül 5%-kal a Munkáspárt és 4%-kal a MIÉP „tűnik ki” az ellenszenvlistán. (Országosan a Munkáspárttal szembeni megnyilvánulások 4%-ra, a MIÉP-pel szemben 7%-ra tehetők.) Az adatfelvétel időpontja: 1994. szeptember 5-16. Az adatfelvétel módja: személyes, kérdőíves közvélemény-kutatás. Az alapsokaság: minden felnőtt állampolgár, aki a Dunától nyugatra állandó lakóhellyel rendelkezik. A minta: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 évesnél idősebb lakosságát képviselik, ebből 334 fő a nyugati országrész lakosságát reprezentálja. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele korcsoport, nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. Az örök városban napról napra nő az aggodalom a Szentatya egészségi állapota miatt. A Vatikán II. János Pál októberre tervezett amerikai útját lemondta, s a látogatást a szokásokkal ellentétben nem csupán néhány héttel, hanem egy teljes évvel elhalasztotta. A katolikus egyházfőnek a nemrég végrehajtott comb- nyakoperációt követően kíméletre lett volna szüksége, ennek elmaradása most érezteti hatását. Pokoli fájdalmai vannak, és segítség nélkül se járni, se leülni nem tud. Időközben megélénkültek a találgatások a lehetséges utód személyét illetően. Minthogy jó ideje nem neveztek ki újabb bíborost, a választásra jogosultak száma 98-ra csökkent. A hetven év körüli főpapok zömmel a liberális közép irányvonalát képviselik, míg a Wojtyla által kinevezett fiatalabb bíborosok általában a pápa dogmatikus nézeteit képviselik. A Der Standard című bécsi napilap elképzelhetőnek tartja, hogy a „nyugtalan egyház az átmenet emberét”, a londoni Westminster 71 éves érsekét, Basil Hume-ot választja meg. A hagyományok szerint a mindenkori jelöltek között szerepel a hivatalban lévő bíboros-államtitkár is: ezt a posztot jelenleg a 67 éves Angelo Sodano látja el. Ő azonban az úgynevezett „római központosító szárnyhoz” tartozik, ami nem élvezi igazán a világegyház mai hangadóinak támogatását. A két legvalószínűbb jelölt - Sodanóhoz hasonlóan - az észak-olasz egyházmegyékből származik. A 63 éves Camillo Ruini Modena vidékén van otthon, s azzal vált nevezetessé, hogy egyik pásztorlevelében Olaszország politikai viszonyait ostorozta. A legesélyesebb azonban kétségkívül a 67 éves „fundamentalista teológus”, Carlo Maria Martini. A milánói bíborost a kompromisszumok emberének tartják, aki azonban igen határozott is tud lenni. A római „illemszabályokkal” ellentétben például fogadta AIDS-betegek egy csoportját, s többször vitába szállt a népszerű politikai párt, az Északi Liga nézeteivel. Rontja azonban esélyeit, hogy jezsuita, mert ez megbonthatná az egyház kényes hatalmi egyensúlyát. A nem olasz jelöltek sorában szerepel a „listán” a kúriában nagy tekintélynek számító 67 éves német főpap, Joseph Rat- zinger; Jean-Marie Lustiger, az ugyancsak 67 éves párizsi érsek; Godfried Daneels 61 éves belga főpásztor; és a feketebőrű, 62 éves Francis Arinze bíboros, a Vatikán nem keresztényekkel foglalkozó titkárságának vezetője. „Favoritnak” a mindössze 59 éves, kolumbiai származású, egykori medellini érsek, Lopez Trujillo számít, aki jelenleg pápai tanácsosként teljesít szolgálatot a Vatikánban. Nem kétséges, hogy a főpap II. János Pál konzervatív irányvonalát vinné tovább. Rómában Trujillónak azt is javára írják, hogy öt évvel ezelőtt a limai kongresszuson szembeszállt az úgynevezett felszabadítási teóriával. Ez a dél-amerikai mozgalom azt tartja ugyanis, hogy a katolikus papságnak tevőlegesen be kell kapcsolódnia a társadalmi fel- emelkedésért vívott harcba. Toronyi Attila "Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra nem szavazna semmiképpen sem?" (a válaszok százalékos megoszlása a választókorú népesség körében a nyugati országrészben illetve az egész országban) a nyugati országrész adatai: országos adatok: UPS os; Helmut Schmidt jóslatai Miközben a hivatalban lévő bonni politikusok a küszöbönálló választásokkal vannak elfoglalva, a volt szövetségi kancellárt a távoli jövő érdekli. A 75 éves Helmut Schmidt londoni látogatását használta fel arra, hogy elmondja látomását. Szerinte 2014-ben négy szuperhatalom fogja meghatározni a világ sorsát. Az Egyesült Államok mellett Oroszország megőrzi nagyhatalmi státusát, s mellettük két ázsiai állam, Japán és Kína jelenik meg. Az előbbi húsz év alatt vezető tőkeexportőrré válik, míg a Mao országából kifejlődött birodalom fogja a legnagyobb áruforgalmat lebonyolítani. Schmidt válaszolt arra a kérdésre is: milyen szerep vár Európára? A szociáldemokrata politikus kifejtette, az európai nemzetek külön-külön esélytelenek „ezekkel a tömbökkel” szemben. Az Európai Unióban lehetséges összefogással azonban a térség már felveheti velük a versenyt. Elemzését Schmidt egyértelműen az EU-n belül külön utakat keresgélő Angliának címezte, ami abból is kiviláglik, hogy aláhúzta: „2014-ben az Európai Unió csak akkor lesz erős, ha közös valutája van. Ha nem születik politikai döntés az európai pénz bevezetésére, akkor ez a szerep automatikusan a német márkára hárul.” Az egykori német kormányfő emlékeztetett rá, hogy Moszkvában máris három fajta valutát használnak: a rubelt („ha még egyáltalán pénznek számít”), a dollárt és a német márkát. Helmut Schmidt a brit fővárosban részt vett egy könyvpremieren is. David Marsh tanulmányát („Germany and Europe”) mutatták a nagyközönségnek. A Financial Times kiadóvállalat rendezvényén a szerző megköszönte a volt szövetségi kancellár jövendöléseit, és sajátos angol humorral reagált a londoni Európa-politikát ért bírálatra. Ha Nyugat-Né- metország nem az NDK-val, hanem Angliával egyesült volna - mondta Marsh nyilván más lenne a német politikus véleménye. Már csak azért is, mert akkor Schmidt volna a közös pénzügyminiszter. \ Korlátozott tévépiac Médiabölcsek üzenete A hazai médiapolitika törvényelőkészítő finisének jele, hogy múlt pénteken ismét összeült Budapesten a még Hankiss Elemér által felkért, némileg kibővített nemzetközi televíziós tanácsadó testület. A grémium az eredeti hankissi szándékok szerint látta el feladatát: tekintélyével támogatta az éppen hivatalban lévő magyar tévéelnököt a politikusokkal folytatott vitájában. Az MTV élére került Horváth Ádám, aki eddig is sikerrel menedzselte a kétcsatornás Magyar Televízió fennmaradásának ügyét, jó érzékkel ismerte fel, hogy a tévé körüli politikai és gazdasági érdekellentétek küzdelmében felhasználható az európai „médiabölcsek” üzenete, a testület szavának súlya lehet. Hogy mennyire igaza volt, egyebek mellett bizonyítja az államfő és a miniszterelnök kitüntető gesztusa, amellyel siettek üdvözölni a tanácskozást, s amellyel egyszersmind kifejezték azt is, fontosnak tartják a közszolgálati csatornákat a kereskedelmi rádiózás és tévézés hazai intézményesülése kezdetén. A nemzetközi tanácskozáson - vagy inkább tanácsadáson - éppen erre került a hangsúly, noha kerülhetett volna máshová is. Hiszen az MTV tanácsadó testületének tagjai, akik zömmel különböző nemzetközi médiaszervezetek és jelentős nyugati közszolgálati televíziók volt vagy jelenlegi vezetői, beszámolhattak volna arról, milyen tapasztalatokat szereztek a nyugati országok az elmúlt két évtized tévés privatizációiban, az ottani üzleti televíziózás megteremtésében, szabályozásában. Bár egy-két megjegyzés érintette ezt a témát is, a szaktekintélyek elsősorban annak a kérdésnek a megválaszolására összpontosították mondandójukat, amit a vendéglátó MTV-el- nök fogalmazott meg: hány csatornára van szüksége a közszolgálati televíziónak? A válaszok többségében legalább vagy legfeljebb kettő szerepelt, s csak a főszabályt erősítő kivételként hangzott el az, hogy egy csatorna is elég. A válaszadók így akarva-aka- ratlanul beszálltak abba a hazai politikai vitába, amely mögött az egyik oldalon a médiabefolyásolásban részesülni kívánó hazai és külföldi tőkés érdek- csoportok, a másikon pedig a jelenlegi televíziós struktúra megszüntetve-megőrzésében érdekeltek sorakoznak fel. Hogy mi késztette a nemzetközi szaktekintélyeket arra, hogy a közcsatornák számában is állást foglaljanak, azt ők tudják. Egy motívum mindenesetre nyilvánvalónak látszik. A hazainál sokkal előrehaladottabb, sokrétűbb nyugat-európai tömegközlés mai helyzete a köz- szolgálat megerősítését, finanszírozásának újragondolását sürgeti. Akár a brit BBC, akár a spanyol vagy az olasz televízió jelenlegi helyzetét tekintjük, nyilvánvaló, hogy gazdasági - és esetenként politikai! - problémák merültek fel. Nyugaton megjelent a veszélye annak, hogy az üzleti csatornák mellett elgyengülnek, háttérbe szorulnak a közérdekű, pártatlan információs és kulturális programok. Erre csakugyan oda kell figyelni, és számos szakértő kongatja is a vészharangot. Attól a pillanattól kezdve, hogy a nyugati köztelevíziók kénytelenek részt venni a reklámpiacon, mert előfizetési díjakból és/vagy állami támogatásból nem tudják őket fenntartani, kiélezett versenybe kerülnek a kereskedelmi csatornákkal. A reklámpiac újrafelosztásának kísérlete néhány, a hazánkénál gazdagabb országban is azt eredményezheti - különféle televíziós források szerint - , hogy egyik versenytársnak sem jut elegendő bevétel. Ez a nyugati országokban is szükségessé teszi a köztelevíziók - esetenként drasztikus - reformját, költségvetésük, létszámuk csökkentését. „Odaát” tehát, a szabad médiapiac működésének eddigi tapasztalatai alapján a közszolgálat megerősítésén a közcsatornák finanszírozása és hatékony működtetése új módjainak keresését is értik. Ezekről nálunk alig esik szó. Az MTV átszervezéséről Horváth Ádám elnök annyit mondott, hogy a hatékonyságot jelentősen fokozná egy új székház (amit ezután kellene felépíteni), továbbá két és félezer tévés munkatárs menesztése, de úgy, hogy az elbocsátottakat külső vállalkozásokban helyeznék el, amelyekkel a „megrendelő MTV” üzleti kapcsolatban maradna, tehát ellátná őket munkával, jövedelemmel. Ennek alapján megrajzolhatónak tűnik az a sajátos „magyar modell”, amelynek megvalósítása felé a hazai televíziózás elindult az elmúlt években, s amely az elkövetkező néhány esztendőben minden bizonnyal kiteljesedik. E modell tengelyében egy állami-korporációs televíziós szerkezet áll, a csúcson a Magyar Televízióval, amely kellő csatornával, műsoridővel, reklámpiaccal és politikai befolyással rendelkezik ahhoz, hogy lényegében eltartsa (továbbra is) az alá tartozó félig vagy egészen magán vállalkozásokat (lásd Nap TV, stúdiók, szinkronműhelyek és így tovább), és amelynek csorbítatlanságát szinte az egész hazai televíziós szakmának, a hozzá kötődő befolyásoló értelmiségnek, továbbá a nyilvánosságban érdekelt politikai elitnek jó oka van nem megkérdőjelezni. És amelyet kiegészít, de nem igazán késztet versenyre néhány kisebb hatókörű magántévé. Ha tehát ez valósul meg, amire most esély látszik, egyelőre csupán korlátozott médiapiac lesz Magyarországon: esetleg felértékelődhetnek a helyi stúdiók, új perspektívát kaphat egy, az utóbbiak összekapcsolásából létrejövő közös, regionális vagy félig-meddig országos program. Más kérdés, hogy a kialakuló modell súlypontját aligha lehet majd sokáig a kétcsatornás központi köztele vízión tartani. Néhány év múlva - a kábelhálózatok kiterjesztésével, a műholdas televíziózás szinte korlátlanná váló lehetőségeivel - a földi frekvenciakészlet szűkössége már nem fog szerepet játszani. Addigra az MTV problémája nem az lesz, hogyan tarthassa meg két földi csatornáját, hanem az, hogy miként tud kapcsolatban maradni mai nézőinek legalább a töredékével. A jövőbe tekintve ezt is meg kellene jegyeznünk az európai „médiabölcsek” budapesti üzenetéből. Varga Győző í I A 1 \
