Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-26 / 265. szám
1994. szeptember 26., hétfő Városaink üj Dunántúli napló 7 Pécsváradi körkép Stájeri kapcsolat Az ausztriai Haussmannstät- tenbe látogat a hétvégén Pécs- várad önkormányzata Kakas Sándor polgármester vezetésével, hogy ünnepélyes keretek között aláírják a stájer városkával az együttműködési szerződést. Pécsvárad bemutatkozásáról a Zengő Néptáncegyesület, az Ifjúsági Fúvószenekar és a Művelődési Központ Női Kamarakórusa gondoskodik. Az eseménysort közös szentmise zárja vasárnap. A Városi TV műsorából Az négy év önkormányzati tevékenységét tekinti át a Pécsváradi TV csütörtök illetve péntek este 7 órai adása. Riportot láthatunk az AGROVER Rt. privatizációjáról és felújított húsüzeméről, a sportöltöző-ava- tásról, az országos borversenyről, kiállításokról, tanévnyitókról, az angol és német diákcserékről. A katolikus hívek felvilágosítást kapnak a közelgő bérmálás előkészületeiről. Nagy pali tantermei Megújult iskolában kezdhették a tanévet a nagypalli gyerekek. A nyár közepén érkezett meg a kisiskoláknak kérhető 500 ezer forint céltámogatás, a munkálatokat időben elvégezte Csobán Ferenc vállalkozó, lot- hárdi polgármester. Nagypall pénzéből kiegészítve 700 ezer forintba került a tantermek falainak, padlózatának szigetelése, burkolása, az új ablakok, a festés és a mázolás. Erzsébeti járdaépítés Erzsébeten felújították a község valamennyi járdáját. A 3,5 millió forintos beruházás összegét pályázaton, saját pénzből és részint az útalapból nyerték, kivitelezőjük a Pécsi Építő Kft volt. Új járdát csak az új építkezéseknél kellett építeni, másutt a meglévőt burkolták aszfalttal vagy betonnal. Összeállította Gállos Orsolya Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123 Csinosabb utcakép a kívánatos cél Egységes utcai táblák, cégjelzések, ez által harmonikusabb, kulturáltabb utcakép kialakítását valamint a rend megteremtését célozza a pécsváradi önkormányzat legutóbbi, a közterületek használatáról alkotott rendelete. A cégekkel, vállalkozókkal egyeztetve, a város közterületeiről, utcáiról el akarják tüntetni a jogtalanul ott parkoló gépeket, járműveket. Ezek nemcsak az utcaképet rontják, hanem a biztonságos közlekedést is akadályozzák, és korai üzemkezdésükkel rendszeresen zavarják a lakosság, pl. a társasházak lakóinak nyugalmát. A közterület-használat kérdéskörében foglalkoztak a választási kampányok idején aktuális plakátragasztás mikéntjével is. E célra a város által biztosított ideiglenes hirdetőtáblák mellett voksoltak. Zűrzavaros összképet ad a település központjában egyébként örvendetesen gyarapodó sok üzlet, cég táblaerdeje is - ennek egységes kialakításához szakember közreműködését kérik. Szóba került a központban megsérült közúti hídkorlát rekonstrukciója valamint a gyalogátkelő felfestésének igénye is - ez utóbbit az önkormányzat már több alkalommal kérte a KPM-től, de kérése eddig elutasításra talált. A belterületek rendezésének célja határozta meg a volt MEZŐGÉP területéről hozott döntést is: iparövezetből lakó- és intézményi területté minősítették át. A testület mérlegelte, miképp lehetne mielőbb lakásokat, házhelyeket kínálni e központi helyen. Milyen közműfejlesztés árán lehetne minél előbb megkezdeni a majdani lakónegyed kialakítását. Mindennek részletes rendezési tervét már készíti az ART kidolgozója, Kovács György építész. Telket kért a Mecseki Erdészeti Rt. jövőben megépítendő új irodaháza^ számára. Az új óvoda és a DÉDASZ- kirendeltség környékén, a keleti lakónegyedben vásárolják meg az e célra rendelkezésükre bocsátott területet. Végül az első félév gazdálkodása került napirendre: az adott időszakban sikerült fenntartani az intézmények biztonságos működését és megvalósítani kitűzött célokat. Köztük a nagyobb lélegzetű, 7 millió forintos tételben az általános iskola tetőtér-beépítését. Mecseknádasd mindig nagy figyelmet fordított középkori műemlékegyüttese, a Schlossberg gondozására. Most önerőből és céltámogatásból aszfaltutat készítettek a műemlék megközelítésére, és rövidesen e célra készíttetett kerítéssel övezik a romterületet. Fotó: Lantos Miklós Pezsdülő ingatlanforgalom, cégalapítás A polgári tradíciók épp úgy hozzátartoznak egy város arculatához mint mondjuk, a korszerű közműhálózat. Talán annál is jobban. Közel egy évszázados hagyományt visz tovább Pécsváradon dr. Rihmer István ügyvéd, aki nemrég új irodát nyitott az itteni Iparosházban. 1973-ban kezdte pályáját itt, a munkaközösség irodájában, édesapja, dr. Rihmer Zoltán, nagyapja, dr. Rihmer Oszkár nyomdokain. Pedig húsz éve eltűnt a főutca egyik legszebb polgárháza, amit a nagyapa építtetett, miután kezdő ügyvédként 1904-ben megérkezett Pécsről Pécsváradra. Fia, Zoltán 1934-től 1973-ig, a ház szanálásáig dolgozott ugyanabban az irodában, és rá egy évre halt meg. A harmadik generáció tagja, dr. Rihmer István, noha fő tevékenységét Pécsett folytatja és pécsi lakos, húsz év óta hűséges Pécsvá- radhoz.- Részint valóban folytatni szerettem volna a családi hagyományt, másrészt érzelmi okai is voltak a pécsváradi visz- szatérésnek. Pécsi irodámban végezzük az ügyek feldolgozását, a bírósági előkészítést. Pécsvárad számomra maga a felüdülés, mivel a nagyvárosi gyakorlathoz képest itt teljesen más a légkör. Ismerjük egymást az ügyfeleimmel, persze első sorban azokkal, akikkel valaha együtt fociztunk a kertünkben, az ú.n. Rihmer-pályán ...-A péntek mellett most szerda délelőtt is fogad ügyfeleket. Megéri ez egy ilyen kisvárosban, ahol ugyan nagyapáink idejében három-négy ügyvéd is praktizált?-Igen, mert ahogy Pécsvárad visszaszerezte városi rangját, ami nagyon örvendetes, meglódult az ingatlanforgalom, a társaság- és cégalapítás. Nekem ezek a fő területeim, a gazdasági társaság, vállalkozás-ügyek, vállalkozásjog, cégjog, a különböző szerződések, melyeknek rengeteg adó-, jogi és illetékvonzata van.- Az elődök képe itt függ a falon: vajon mit szólnának a mai ügyvédi praxishoz?-Nagyot néznének, hisz Pécsett is az elsők között kompu- terizáltam az irodámat. Az egész magyar hatályos jog itt van egy számítógépes lemezen. Ezért is mertem vállalni az önálló pécsváradi iroda megnyitását. Óriási dolog lesz, ha a földhivatalokra rá lehet csatlakozni számítógéppel, mert akkor bármely ügyhöz pillanatok alatt le tudom hívni az adatokat. A számítástechnika mellett igyekszem fejleszteni a külföldi ügyek, az angol és a német nyelvű specializálódás felé is. Benépesült a rajzterem is: Szántó Ferencné nemrég Pécsvárad város kitüntetésében részesült rajzpedagógiai munkásságáért. Fotó: Müller Andrea Új tanév, új lehetőségek Nyelvtanítást támogat a Sütőipari Rt. A középfokon továbbtanulók láthatóan számolnak a pécsváradi gimnáziumi és szakképzési lehetőséggel. A Pécsi Sütőipari Rt. szponzorálásával folyó nyelvi képzés, az angol vendégtanár még vonzóbbá teszi e tanintézetet, ahol szeptember 1-én elindíthatták a harmadik gimnáziumi első osztályt: a 35 elsőst mintegy ötven jelentkezőből a tanulmányi eredmények alapján válogatták. Kétéves nappali gimnázium is indult azoknak, akik már szereztek egy szakmát, és nappali tagozaton szeretnének leérettségizni. Újdonság a 2+2 rendszerű képzés, melyre 19 fiatal jelentkezett: közismeretet tanulnak 16 éves korukig, és közben ismerkednek az élelmiszer- ipari szakmákkal. Miután így teljesítették a tankötelezettséget, elmehetnek bármely más szakmát tanulni. A hagyományos képzésben az állattenyésztést, húsfeldolgozást és a sütőipari szakmát oktatják tovább. A baromfihús-feldolgozás terén a hanyatlás után ismét van érdeklődés a termelők részéről. Fontos kapcsolatot ápolnak egy angliai iskolával, a Pécsi Sütőipari Rt anyagi segítségével. Marie Gibbon vendégtanár munkájának révén e kapcsolat remélhetőleg diákcserékkel folytatódik. Mindehhez azonban már kevés a meglévő tanterem, az iskolának bővítést kell beterveznie a következő évekre. Zökkenőmentesen indult a tanév a pécsváradi Kodolányi János Általános Iskolában. Tavaly óta második idegen nyelvként tanítják az angolt a vendégtanár módszertani segítségével. Alsó tagozaton is megkezdik 3. osztálytól a délutáni sportfoglalkozásokat, elsősorban a focival. Emellett néptáncoktatást is indítanak. A pécsváradi iskolánál most tett látogatást német testvérintézményük 30 diákja két tanár kíséretében Külsheim- ből. E kapcsolat sokat jelent a német nyelvtanítás, nemzetiségi nyelvoktatás szempontjából. Akárcsak Sigrid Gmeiner vendégtanár működése, amit közös elhatározással további egy évre meghosszabbítottak. Újabban Sigrid tanárnő másik szakját, a testnevelést is oktatja, német nyelven, a nyelvleckék mellett. Az alsótagozaton, amely az idén került egy épületbe, átálltak az olcsóbb gázfűtésre, és már túl vannak a próbaüzemelésen, jöhet a tél. Rövidesen elkészül az alsótagozat sportpályája, ahol télre szeretnék kialakítani a régen várt jégpályát. Mecseknádasd is lebonyolította német diákcseréjét, folytatja eddigi oktatási programjait, új viszont a kétnyelvű, magyar-német diákszínjátszás. Hosszúhetény változatlan tantestülettel indította a szeptembert. Specialitásuk, hogy 1-4. osztályban a hét egyik tornaóráján néptánc-foglalkozást tartanak. Sok szakkör és szakirányú klub jellemzi az iskolák szabadidős kínálatát mindenütt. Ezek között jellemző a környezetvédelem, a számítástechnika, a technikai ismeretek. Martonfai faluház Szép színfoltja Martonfa községnek a felújított faluház. Teljes külső és belső felújítást végeztek, hisz itt van a polgár- mesteri hivatal, és a sokféle rendezvény mellett a házat lakodalmakra is igénybe veszik. Itt működik a községi könyvtár, és az ifjúsági klub, melyben a fiatalok minden héten tartanak valamilyen rendezvényt. A mar- tonfaiak kívánságára az épület előtt lebetonoztak egy 8x16 méteres területet, ahova fel lehet állítani a lakodalmas sátrat. A felújítást a Pécsváradi Építőipari Kisszövetkezet végezte el a megrendelő teljes megelégedésére. Mészáros Sándor polgármester elmondta, 680 ezer forintból sikerült megvalósítani e régi tervet, és felújítani e sokféle feladatot betöltő középületet Martonfán. S. L. Fotó: Müller Andrea A község apraja nagyja örül a megszépült faluháznak. Natura az ABC-ben Új helyen, a pécsváradi ABC Kisáruházban jelentkezik termékeivel a Natura Bolt. A korszerű táplálkozás híveinek szomorúságára egy időre bezárta kapuit. Felismerve e szolgáltatás fontosságát, a központi ABC a napokban kezdte meg az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszerek árusítását: búzacsírát, étkezési korpát, olajos magvakat, hidegen sajtolt étolajokat, különböző müzliket továbbá diabetikus készítményeket kínálnak. E hét péntekjén, szeptember 30-án kóstolóval egybekötött árubemutatót tartanak, ahol Pintér Róbert, a helyi Egészséges Életért Egyesület titkára ismerteti a korszerű táplálkozás módszereit.