Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-01 / 240. szám
t 10 uj Dunántúli napló Társadalom 1994. szeptember 1., csütörtök Milyen vízzel öntözzünk? Eddig bőven volt, remélhetőleg ezután is lesz elegendő csapadék. Érdemes hát a kertész- kedőknek megjegyezniük: öntözésre a tisztán összegyűjtött, víztároló edényben felfogott esővíz a legideálisabb. Főként azért, mert nem tartalmaz káros sókat, általában kellően lágy - amit a legtöbb növény hálásan fogad -, s az összegyűjtéstől a felhasználásig felveszi a levegő hőmérsékletét. (A lágy víznek az az ismérve, hogy jól habzik benne a szappan.) Mesterségesen is „puhíthatjuk” a vizet, ha kevés szódát teszünk bele - ez azonban inkább permedének, mint gyakori öntözőnek hasznosítható. Körülményesebb, de kockázatmentes lágyítási mód, ha 10 literenként 1/2-1 liternyi savanyú kémhatású rostos tőzeget teszünk a vízbe és legalább egy napig áztatjuk. A leöntés után visszamaradó tőzeg még egyszer ugyanennyi víz lágyítására alkalmas - utána pedig talajtakarásra, -javításra, komposztálásra hasznosíthatjuk. Elég jó vízlágyító a Wuxal lombtrágya vagy akár a csertölgy lombja. A káposztafélék, a saláták, az egynyári virágok zöme és a többi, hideget tűrő növény a levegő hőmérsékletétől függetlenül is öntözhető. A bab, a paprika, az uborka, továbbá a dália, a rózsa, a petúnia és más, kifejezetten melegigényes növény öntözésével viszont tanácsos addig várni, amíg a hőmérséklet 20 fok fölé emelkedik. Hűvösben a locsolás sárgulást idézhet elő és megakasztja a fejlődést. Legkedvezőbb az, ha az öntözővíz körülbelül 20-23 fokos. Jó tudni, hogy a 40 foknál melegebb már kifejezetten komoly károkat okozhat, csakúgy mint a kelleténél hidegebb víz, amely túlhűtheti a talajt is, a növényeket is. Öntözésre a környezetével csaknem azonos hőmérsékletű víz a legjobb. A magas sótartalom káros, mert szikesíti a talajt. Legyünk tehát mindenkor óvatosak a természetes vízforrások fel- használásánál. Dr. Komiszár Lajos Három csokor virág = egy kiló kenyér A temető magas fala jótékony árnyékot vet a járdaszélre húzódott idős emberek portékájára. A műanyag vödrökben kardvirág, fátyolvirág, szegfű, dália, minden szál gondosan csokorba kötve. A színes viráglevelekbe bele-belecsimpasz- kodik a könnyű szél, ahogy az autók végigszáguldanak a széles négysávos úton. A járda órákig néptelen marad, a forró nyári délelőttön lassan cammog az idő. Néhány járókelő hajol a vödörhöz, hogy némi aprópénzért válasszon pár szál virágot.-Hogy mire elég? - kérdez vissza fejét kissé a magasba emelve, a napba hunyorítva a fáradt tekintetű asszony, aki reggel fél hat óta árulja virágait a Siklósi úton. - Három csokor az már egy kiló kenyér. Tíz é\e 2800 forinttal mentem nyugdíjba. Sose volt sok, most annyi sincs. Nem voltam én még életemben nyaralni, nem is fogok már. Ne is kérdezzen engem, mert az embernek csak elmegy az életkedve. Hát segít az, ha panaszkodom? Három éve már, hogy hetente egy-két alkalommal kijön árulni a temetőhöz.- Inkább csak kispénzű nyugdíjasok vesznek tőlünk. Ma még semmit nem adtam el. Akinek több a pénze, az megveszi a pavilonban. Meg sokan szégyellnek az utcáról venni. Ma is kint maradok estig, talán ha pár száz forint marad majd. Nyolc-tíz méterre szemüveges, 70 év körüli néni üldögél, egykedvűen mereng maga elé.- Azért csak könnyebb így a rezsit kifizetni - mondja, talán magának is. -Persze amit eladok, sokszor még aznap ott is marad a boltban tejfölre meg kenyérre. A reménypusztai té- esztől jöttem el nyolc éve, a nyugdíjam meg csak most érte el a kilencezret. Végső soron nem hiányzik nekem semmi, a pénznek elégnek kell lennie. Sok vele a munka, de a kiskertben terem zöldség is. Csak a rezsi ne lenne ilyen magas. Meg azt fájlalom, hogy éppen hozzánk, Nagyárpádra nem vezették be a gázt. Azt mondják, nem fért a gerincvezetékre. Csak hát nehéz már a tüzelés, fáradtak vagyunk. Két éven át ápoltuk, gondoztuk az öreg szüleinket, hárman, szegények már elmentek. De sokszor nehezebb volt, mint egy gyerekkel- A párom gépkocsivezető volt, most érszűkületes, beteg. Hetente egyszer vagy kétszer jövök ki, általában 3-400forint jön össze egy nap alatt. Egy bevásárlásra futja belőle. Csak legalább ezt ne vegyék el tőlünk!- Tavaly megírtam az APEH-nek, hogy 40 négyzet- méteren terem a virág, amiből árulok. Visszaírták, hogy ez is vállalkozásnak számít. Azután meg riogattak bennünket a kötelező nyugtaadással. Nem, én ezt már nem tudom megérteni. Azért akkor is kimerészkedtem pár vödörrel. . . Felkel, hogy útbaigazítson egy eltévedt turistát. A kis vödör peremén benzinszagú szellő hintáztatja a fáradt szirmokat. Tröszt É. Pár csokor eladott virág. Hogy mire elég... ? Fotó: Müller A. Újraírt árkalauz A közelmúlt úgy hozta, hogy mákot kellett vennem. Az egyik nagy ABC-ben megvettem a nagybani csomagolású negyedkilóst 165 forintért. Ugye de sok? Aztán rápillantottam az ugyanolyan csomagolásúra a másik nagy ABC-ben: 194 forint volt a címkén. Majd a vásárcsarnokban járva az egyik árus előtt fóliazacskókban félkilónként porciózva láttam mákot. Kérdem: mennyi, 150, felelt az árus. Tehát az áruházi 660-nal, ill. 776-tal szemben itt csak 300! Nem semmi! Más. Felemelték a kávé árakat. Az általam vásárolt instant kávé árát néztem az egyik helyen, a tízde- kás üvegen 307 forintos címke volt, a másikban ugyanezen 347-es a korábbi 279 forint helyett. A napi bevásárlásoknál mégsem teheti az ember, hogy mindent ott vegyen meg, ahol a legolcsóbbnak tudja, hiszen akkor egész nap az üzleteket járhatja. Ismét a nagy áremelések évadját éljük, a 8 százalékos forintleértékelés idézte elő, és még csak az elején tartunk. A minap valamely illetékes - a várható, tehát biztosan be is következő energia-áremelésekről volt szó - arról beszélt, hogy a következő 2-3 évben bizony 2-3-szorosára emelkedik a földgáz-ár, hogy megfeleljen a nyugati országokban alkalmazott árszintnek. Már megint a nyugattal való féloldalas összehasonlítás! A napokban az Amerika Hangja a nálunk történt üzemanyag-áremeléssel foglalkozott, s akkor hangzott el, hogy az átlag amerikai egy gallon (4,5433 liter) benzinért 1 percig(!) dolgozik. Nálunk az 1 literért kell kb. legalább 4-5 percet dolgozni. De erről soha nem esik szó. Nézem, mennyivel szeretnének megrövidíteni új - egyelőre még csak javasolt - áraikkal az áram- és hőszolgáltatók. Riasztóak az ajánlásaik, az egyik 52,5 a másik 37,5 százalékos emelésről beszél, és nincs okom attól tartani, hogy ne kapnák meg ehhez a pénzügyminiszter áldását. Akkor pedig - a havi átlagot figyelembe véve - (egyelőre csak) e kettőnél 1 800 forintos többlettel találom szembe magam, miközben - és itt értem el a lényeghez! - a kínkeservvel kiizzadott 8 százalékos nyugdíjemelés számomra csupán 1 400-at tesz ki. Eltűnődöm ezen, és rájövök: fogalmam sincs arról, hogyan lehet a nyugdíjak sokat emlegetett értékállóságáról beszélni. És ebben a pillanatban máris elakad bennem a szó, mert nem lehet nem tudomásul venni, hogy az ország mai összekuszált gazdasági helyzetében nem sok jóra lehet számítani. De hiszen ezt sulykolják most már szinte hónapok óta, a sokat emlegetett megszorító intézkedések (amikhez természetesen az égvilágon semmi közük a bevezető példáknak, mert azok egészen más kategóriába tartoznak) elkerülhetetlenek. Azt hiszem, ezzel nem vitatkozhatunk. De legalább azt mondaná meg világosan Békési úr, hogy vajon valamennyi tervezett intézkedése elsősorban a nyugdíjasok és más kisfizeté- sűek zsebén keresztül próbálja g .. -ba rázni a gazdaságot, vagy van valami más ötlete is a változtatásra! Hársfai István Humán szolgálatok Pécsett A Katolikus Caritas Pécsett, a Janus Pannonius utcában ( képünkön), és a Szabadság úton jótékony célú ruhaárusítással is foglalkozik Fotó: Läufer László Folytatjuk a pécsi önkormányzat Szociális és Foglalkoztatási Bizottsága által harmadik alkalommal kiadott gyűjteményéből azoknak a humán szolgálatoknak bemutatását, amelyek Pécsett tevékenykednek. Hallássérültek Országos Szövetségének Baranya Megyei Szervezete: a Jókai u. 9. sz. alatt található. Fogadóóra: kedden és csütörtökön 14-20 óra között. Célja, hogy a megye hallássérültjeit összefogja, számukra kulturális, sport, egyéb személyiségfejlesztő lehetőséget biztosítson. Egyúttal feladatának tartja, hogy a hallássérültek kommunikációs nehézségéből fakadó súlyos gondjait szervezett érdekvédelem segítségével enyhítse. Hallókészülék szaktanácsadással, fülilleszték-minta- vétellel, kisebb javítással is rendelkezésre áll. Újabban kísérleteznek beszéd-tükör programmal, beszédjavítással is. Katolikus Caritas: a Janus Pannonius u. 4. sz. alatt található. Telefon: 327-352. A Caritas nemzetközi szervezet, több, mint száz országban működik. Célja a rászorulók anyagi és lelki segélyezése. Pécsi irodájuk munkanapokon 8-tól 16 óráig tart nyitva. A házigondozó csoport csütörtökönként délelőtt 10 órától fél 12-ig tart fogadóórát. Jótékony célú ruha- árusítással munkanapokon két helyen is foglalkoznak: a Janus P. u. 4 sz. alatt 14-18, a Szabadság u. 19 sz. alatt 15-18 óra között. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja: a Janus Pannonius u. 6. sz. alatt található. Telefon: 310-048. A szolgálat többféle tevékenységgel igyekszik a rászorultakat segíteni. Szakorvosi rendeléseket tartanak munkanapokon általában 14-19 óra között. A belgyógyászati, bőrgyógyászati, ideggyógyászati, nőgyógyászati, sebészeti, ortopédiai, traumatológiai, érsebészeti, urológiai, gyermekgyógyászati rendelést bárki igénybe veheti beutaló nélkül. Ingyenes jogi tanácsadást tartanak naponta 17-19 óra között. Rendszeresen segítik a menekülteket, és a hazai szegényeket. Emberség A vártnál többen reagáltak „Egyszer volt játékaim” c. gondolataimra. A vártnál többen, írom, mert bár éreztem, hogy mondandóm felébreszt további gondolatokat is, arra nem igen számítottam, hogy az agyat is gyötrő hőségben bárkinek is kedve, ideje lesz ezeket velem közölni. Még inkább meglepett a vélemények egyöntetűsége. Leginkább pedig az az együttérzés, amely soraimat nyugtázta. Egy kort idéztem, amely ténykedéseimben, ideológiájában, lehetőségeiben és emberségében más volt, mint az, amit napjaink történelme számunkra ajándékoz. Egy korról beszéltem, amelynek még szép számmal élnek ugyan résztvevői, tanúi, de akik éppen az élet gyötrelmei, gondjai miatt elfáradtan ezekre csak mint a megszépített messzeség soha vissza nem kérhető ajándékaira emlékeznek. A levelek, telefonok, személyes beszélgetések közben feltűnően jelen volt egy fogalom, mellyel az ember a történelem során oly sokszor élt, még többször visszaélt. Ez a gondolat az emberség volt. Abban a korban, amelyben korosztályom gyermek volt (és lehetett) és amely kort mostanában már nem illetik annyi elmarasztaló jelzővel, mint annak előtte, élt, virágzott és polgárjogot élvezett egy fogalom, - a humánum, a humánus műveltség, kultúráltság, magatartás. De hát voltaképpen mi is lenne a humánum? A Magyar Értelemző Szótár így ír: valaminek általános, egyetemes emberi volta, jellege, emberség, mélyen emberi érzés, felfogás, magatartás, emberszeretet. A definíció persze igen ködös, nem pontosít, inkább öszszefoglal. Pedig aki élte, átélte és érezte a humán kultúra vívmányait és mindennapjait, élete végéig hálás lehet az általa kapott élményekért. Mi minden tartozott, tartozhatott e fogalomhoz? Mondhatnám a tízparancsolat mindegyike, az illem-követelte előírások, de azt is, mindaz, amit az emberek egymás közötti érintkezéseikben egymástól joggal elvártak és gyakoroltak. És az is, ahogy az eseményekhez, emlékekhez, tanokhoz, elvekhez és hithez ragaszkodni illett. Mert a parancs nem írottan érkezett, nem a mindennapok váltakozó igényeihez igazodott, de belülről indult, ellenállhatatlanul ösztökélve az emberség, a tisztesség betartására. Volt akkor is alvilág, a bűnözés sem volt ismeretlen, nem volt az a társadalom sem vegytiszta, de arculata, tevékenysége, legfőképpen pedig felelősségérzete emberi volt. Nem írta a zászlajára, hogy mi a legfőbb érték, de ismerte az emberiességből fakadó megbecsülés fogalmát, a társadalom (nincs jobb szó) szeretetigényét, gondolkodás-igényét és tetteit ehhez mérte. Ennek a felfogásnak a kialakítása azonban már a gyermekkorban megtörtént. Amikor a gyermek, a fiatal a családban csakúgy, mint a társadalomban példát látott, amelyet édesanyja, édesapja, ismerősei, tanárai és a mindennapok nyújtottak neki. Fogalmakat ismert, amelyek nem voltak elméletiek, de találkozni lehetett és kellett velük a hétköznapokon. Diáksapkában jártunk és nemcsak nem rejtettük el, de büszkén viseltük. Ezzel is igazolva hovatartozásunkat. Mert tudtuk, belénk nevelték, hogy egy eszme, egy világkép, egy iskola neveltjei vagyunk, s hogy felelősségünk az iskolával és társadalommal kölcsönös. Mi sem aludt-tejet ittunk édeshangulatú zsúrokon, felnőtté válásunk de sokszor visz- szaálmodott óráiban. De nekünk a barátok, a társaság, az ezek nyomán és segítségével kialakult és csiszolódó emberré válás élménye tartott boldogságérzetben, nem a buli-szellem, a bandaság, a durvaság és nyájszellem kétes, de oly hamar szertefoszló sztorijai. Tudom, most más világot élünk, azt is, hogy sem az iskola, sem a társadalom, főként annak eszköztára nincs felkészülve annak a feladatnak az elvégzésére, amelyet már a család is alig-alig tud nyújtani. A szerető gondoskodásnak arra fokára gondolok, amely hozzáigazítja a jelenhez, még inkább a jövőhöz a fiatalságot. De hiszen napról napra változik a jelen, és ködösen elvész a jóslataink szürkeségébe burkolózó jövő. Mihez kéne hát igazítanunk dolgainkat? Mindahhoz, amit humán kultúránk, műveltségnek nevezhetünk. A baj csupán ott bujkál, hogy aki ismeri, tudja, igényli ennek újjáéledését, az tudja, miről beszélek. Aki pedig soha nem ismerte, ismerhette, annak minden érvem feleslegesnek tűnik. Mégis hittel vallom, hogy nekünk, akik még ismertük és életünk végéig táplálkozhatunk ennek a kultúrának erőt, hitet és reményt adó hasznosságából, összefogottabban kéne munkálkodnunk felélesztésében. Mert különben életünk olyan megtépett, ám dicsőséget sugárzó emlékeivé válik mindez, mint a történelemnek Karthágó romjai. Bokrétás András
