Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)

1994-09-05 / 244. szám

1994. szeptember 5., hétfő A mai nap új Dunántúli napló 3 A műsor a központban nem látható ősszel a szabad térben sugároz a Pécsi Városi Televízió Pécs történelmi városrészé­nek lakói nem nézhetik a pécsi Városi Televízió a műsorát, hi­ába is lennének kíváncsiak rá. A terület televíziós kábelrendsze­rének tulajdonosa a Konzum Telekábel. A Városi Televízió stúdiója azonban a Kábelkom fejadójára települt, műsora ezen a rendszeren látható. Ezért a két önálló kábelrendszert kellene összekapcsolni, hogy a belváros lakói is foghassák az adást. Ez technikailag megoldható lenne. Más akadályok merültek fel. A Városi Televízió és a két cég között nem jött létre szerződés az adástovábbítással kapcsolat­ban. A Kábelkom rendszerén e szerződés nélkül is mehet az adás, de arra már egyik Cég sem vök hajlandó, hogy szerződés nélkül megtegyék ezt a belváros esetében is. Kié a tulajdonjog? Kismányoky Károly, a Városi Televízó vezetője elmondta, a Konzum Telekábel csak akkor hajlandó velük szerződést kötni, ha a tévé ezt megteszi a Kábel­kommal is. A Kábelkom azon­ban olyan szerződést ajánlott fel nekik, amelyet ők nem tudnak elfogadni. Ebben kikötötték volna, hogy a Városi Televízió műsoridejének 5 százaléka lehet csak reklám, naponta csak egy játékfilmet adhatnak, és a csa­tornát harmadik személynek nem adhatják tovább. Kismá­nyoky Károly szerint ezek elfo­gadása öngyilkos lépés lenne a város televíziója számára, mű­ködése költségeit nem tudná előteremteni. A város önkormányzatától hozzá eljuttatott dokumentu­mok alapján a Kábelkomnak teljes műsoridőben és térítés- mentesen, minden megkötés és korlátozás nélkül biztosítania kellene a város közszolgálati adója számára egy csatornát. Mindezt annak fejében, hogy a Kábelkom arra az infrastruktú­rára épült rá, amelyet a város és a lakóközösségek hoztak létre. Az önkormányzattól 1992 június 22-én ő azt az informá­ciót kapta, hogy ezt a csatornát a város a saját tulajdonának te­kinti. A probléma az, hogy a Kábelkom is sajátjának vallja ezt. Kismányoky Károly úgy látja, a másik két cégnek nem kellene a Városi Tévétől, mint konkurenciától félnie, hiszen a hatályos törvények éppen így is eléggé behatárolják a közszol­gálati adók üzleti lehetőségeit. A rendezetlen jogi helyzetet, szerinte, a Városi Televízió nem tudja megoldani, ez politi­kai döntést kíván. A közgyűlés­nek kellene ebben az ügyben döntenie. A helyzet szerinte, akkor oldódhat meg, amikor ősszel elkezdik adásukat a sza­bad térben sugározni, azaz an­tennával is fogható lesz. Ezt az adást, mivel helyi közszolgálati televízióról van szó, minden kábelrendszer köteles lesz prog­ramjai közé bevenni. Nem avatkoznak be Dr. Páva Zsolt, Pécs város alpolgármestere fontosnak tartja, hogy a Városi Televízió műsorát mindenhol fogni lehes­sen. A jogi problémák azonban olyan nehezek, hogy egy tízfor­dulós tárgyalássorozat után, amelyen az önkormányzat is részvett, sem született egyezség a felek között. A Városi Televí­ziót a város tartja fenn, de a tévé önálló jogi személy, neki kell a Kábelkommal és a Konzum Te- lekábellel megegyeznie. Az ön- kormányzat nem kíván ebbe közvetlen módon beavatkozni. Főként nem úgy, hogy az a Vá­rosi Televízió kárára történjék meg. * Az üggyel kapcsolatban megkerestem Szigeti Rudolfot a Kábelkom igazgatóját és Pé- termann Lászlót, a Konzum Te­lekábel cégigazgatóját, abban a reményben, hogyha kifejtik ők is álláspontjukat, akkor a kusza helyzetet tisztábban láthatjuk át. Ők ugyan fogadtak, de a be­szélgetést feldolgozó cikk köz­léséhez egyikük sem járult hozzá. Újvári Gábor Egyedülálló számítástechnikai oktatás a pécsi PMMF-en Robotvezérlés az iskolapadból sí A hallgatók Bodor Tibor irányítóval (balra) számítógéppel vezérlik a munkarobotot Villamos informatika elne­vezéssel az országban egyedül­álló képzés folyik a pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Főisko­lán. Az innen kikerülő szakem­berek pontosan tudják, hogy adott igényekre milyen számí­tógép hálózatot lehet a legol­csóbban összeállítani, az egysé­geket összekapcsolják, kivá­lasztják a célnak legjobban megfelelő programokat s üzembe helyezik a rendszert. Nem csupán a számítástech­nika terén profik a végzősök, a vezérléstechnika, a villamos be­rendezések minden csínját-bín- ját ismerik, s nem okoz nehéz­séget számukra az ipari diszpé­cserközpontok kialakítása sem - tudtuk meg Bodor Tibor adjunk­tustól, a szakirány vezetőjétől. Eddig az ilyen munkákat több­nyire programozó matematiku­sok végezték, akik hajlamosak voltak a túlméretezett kapacitá­sok beépítésére, s inkább a szoftverek között válogattak, kevésbé ismerve a rendszerek­hez tartozó villamos gépek tu­lajdonságait, melyek esetenként százezreket jelentenek a beru­házásban. Az oktatás célja az, hogy az innen kikerülő villamos mérnö­kök otthon legyenek a robot- technikában, a számítógépes grafikában, a jelfeldolgozásban, a térinformatikában, s ezekre az alapokra hálózatokat tudjanak tervezni és kivitelezni. A ma­tematikusnak ugyanis eddig nemigen akarózott például egy robot technológiai, műszaki kérdéseiben elmélyedni, a tech­nológus pedig a számítástech­nikához nem értett olyan szin­ten, hogy működésbe állítsa a masinát. Érdekes, hogy a nyáron vég­zett első évfolyam diákjaival kapcsolatos tapasztalatok azt mutatták, hátrányt jelent, ha va­laki basic programozói alapis­meretekkel érkezik a középisko­lából, ugyanis ez rossz beideg­ződéseket eredményez a terve­zések során, mert itt más jellegű adatbevitelt kell megtanulni. Ugyanakkor nagy előny, ha va­laki jártas az elektronika terén, ennek nagy hasznát veheti a fő­iskolai évek során. A villamos informatika sza­kon a hallgatók igen érdekes feladatokkal foglalkoznak, így például stratégiai, logikai játé­kok programját kell elkészíte­niük, vagy egy gyári robot - bármely irányban tudja moz­gatni a karjait - működésének számítógépes irányítását kell megoldaniuk, s a képernyőn közben végigkövethető a mun­kafolyamat. Az első évfolyam végzősei­nek nem voltak álláskeresési gondjai, többségüket a MA- TÁV alkalmazta szatellit szer­vezeteihez, de mindenhol szíve­sen fogadták ezeket a szakem­bereket, ahol számítógépes há­lózat működik. Mészáros B. E. Pécs ivóvize iható Nem a klór fehéredik a pohárban Továbbra is vevőre vár a Merkur A tavaly részvénytársa­sággá alakult Merkur, a hazai autópiac néhai egyeduralko­dója mára igencsak összezsu­gorodott, s gazdasági helyzete sem túlságosan biztató. Míg 1990-ben még 140 ezer, tavaly már csak 1743 személygépko­csit értékesítettek, adósságuk 750 millió forint, s a cég a múlt évet 96 millió forintos veszteséggel zárta. A társaság privatizációjára kiírt pályázaton nem akadt vevő a cégre, noha korábban - az im­portliberalizáció és a hazai au­tógyártás hajnalán - még komo­lyan érdeklődtek amerikai, ka­nadai és iráni befektetők. Hóma Sándor, az Állami Va­gyonügynökség 100 százalékos tulajdonát képező társaság megbízott vezérigazgatója az MTI munkatársának elmondta: a 650 millió forint alaptőkével létrehozott rt. valószínűleg a későbbiekben sem fog elkelni egyben. Azt tervezik, hogy az idén további három telepet eladnak mintegy 420-430 millió forin­tért, s ebből az adósság nagy ré­szét kifizetik. így további négy - két budapesti, egy győri és egy debreceni - gépkocsiáta­dásra és szervizelésre egyaránt alkalmas telephely magánosít­ható. A Merkur egyébként jelenleg ötféle típusú új személygépko­csit, továbbá többfajta használt- autót és haszongépjárművet forgalmaz. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályveze­tője, Dobos Ferenc is megerősí­tette a cég feltehetően csak ré­szenként értékesíthető. Véle­ménye szerint idén szeptember 30-ára lehetne kiírni az új pá­lyázatot, ám a privatizációs tör­vény életbelépésének és az új vagyonkezelő szervezet; meg­alakulásának időbeni csúcszása ezt valószínűleg késleltetni fogja. Pécs polgárai között elterjedt nézet, hogy jobban tesszük, ha nem a csapvizet isszuk, hanem más, megbízható forrásból származó folyadékkal oltjuk szomjunkat. Dr. Meláth Ferenc, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Pécs Vá­rosi Intézetének tisztiorvosa azonban eloszlatja az aggályo­kat. A pécsi ivóvíz minőségével a szakemberek nagyon elége­dettek. Az ÁNTSZ havonta húsz vízmintát vesz a város külön­böző vízellátási zónájából. Eze­ket elsősorban bakterológiai szempontból vizsgálják meg. Eltéréseket nagyon ritkán ta­pasztaltak, konkrét betegséget kiváltó szennyeződés a háló­zatba eddig, tudomásuk szerint, még nem is került. A vizet nemcsak az ÁNTSZ ellenőrzi. Minden vízmű önel­lenőrzésre kötelezett. Ha a víz­műveket privatizálják is, az el­lenőrzés szigorúsága nem vál­tozhat meg. Dr. Meláth Ferenc szerint azonban nem kívánatos köz­egészségügyi szempontból, hogy az egységes vízművek fel­aprózódjanak. Lehetséges, hogy az önkormányzatok számára ol­csóbb az üzemeltetés, ha önál­lósítják vízellátásukat, de az kétséges, hogy a megfelelő sza­kembereket is biztosítani tud­ják. Az ivóvízben valóban van klór. Jelenléte szükséges a kór­okozók elpusztításához. A víz azonban nem ettől fehérük a pohárban. A vezetékekben uralkodó nyomás juttat a vízbe levegőt. Ennek távozását láthat­juk ekkor. Mechanikus szeny- nyeződést, ami szabad szemmel is látható, a kutak homokja, vagy csőtörés okozhat. Csőtörés esetén a vízmű az adott szakaszt átmossa. A pécsi víz kemény. Ez a tulajdonsága az embereket nem, de a gépeket károsíthatja. Vízlágyítás nélkül a mosogató gépek például nem működhet­nek. A vízkő eldugítaná őket. Egyes nyugati országokban az ivóvízhez fluort kevernek. A fluor jelenléte a fogszuvasodás megelőzése érdekében fontos. Magyarországon a vizekben ál­talában elegendő természetes fluor található, további adagolá­sát a Pécs ivóvíz szakemberek nem tartják szükségesnek. A fluor pótlására más megoldáso­kat találtak. , U. G. Furcsa lelkek kompja B. L. vízbeugrása sikert nem aratott Dunaszekcsőn a Halász- csárda teraszáról a kompállo­másra lehet látni. Talán ez volt az oka, hogy augusztus 26-án egy szerencsétlen férfi a Duná­ban lelte halálát. B. L. negyvennégy éves du- naszekcsői lakos ugyanis az éppen ott ünneplő esküvői me­netet választotta ki arra, hogy tanúja legyen, miként veti ő magát a folyóba a komp kor­látja fölött. A szemtanúk szerint a víz­ben megpróbált úszni, kiabált is valamit, de kutyaszerű moz­dulatai hamar abbamaradtak. Két fiatalember a násznépből utána ugrott, de életét már nem tudták megmenteni, mert B. L. szíve megállt. Élettelenül lebe­gett a víz tetején. A holttest késő éjszakáig a parton hevert, elszállításáról csak ekkor tudtak gondos­kodni. Nem ez volt az első alkalom arra, hogy valaki a kompról a vízbe ugorva lelte halálát. Pün­kösdkor a nagyközség egyik vezető tisztségviselőjének az édesapja súlyokat magára erő­sítve vetette magát a vízbe. Há­rom héttel ezelőtt egy idős asz- szony ugrott öngyilkossági szándékkal az árba. Ot azonban a révészek ki tudták menteni, talán azért, mert az asszony na­gyon jó úszónak bizonyult. A helybéliek szerint a hölgy „fur­csa lélek”, verseket is ír. B. L. nem tartozott a nagy­község köztiszteletben álló tag­jai közé. Alkalmi munkákból élt, ingyenebédet az önkor­mányzat biztosított számára. Nagyon sok alkoholt fogyasz­tott. Felesége, gyermeke nem volt, a társadalom szélére sod­ródott. Öngyilkos mindezek elle­nére biztosan nem akart lenni. Két héttel korábban ugyanitt és ugyanígy már bevetette magát a vízbe. A csárdában akkor ép­pen cigányesküvő volt, és az ugrással szerette volna magára vonni az ünneplők figyelmét. Most is azt remélhette, „pro­dukciójával” sikert arat. A víz azonban azóta már nagyon le­hűlt, alkoholtól felhevült és el­gyötört szervezete a hirtelen hőmérsékletváltozást nem tudta elviselni, szívgörcsöt ka­pott. U. G. Az Alkotmánybíróság teljes ülése Az Alkotmánybíróság teljes ülést tart hétfőn. A testület napi­rendjén a következő kérdések szerepelnek: illetékfizetésre kö- telezhetők-e visszamenőleges hatállyal azok, akiket korábban törvény ez alól mentesített? Al­kotmányellenesen korlátozta-e az önkormányzatok tulajdonjo­gát a gázszolgáltató vállalatok helyzetét szabályozó törvény? Ellentétes-e a véleménnyilvání- tás szabadságával a közösség el­leni izgatás törvényi tényállása? Miért csak magánszemélynek engedélyezhető az államigazga­tási eljárásban teljes vagy rész­leges költségmentesség? Ülésezett az MDF Országos Választmánya Szombaton immár nyolcadik alkalommal összeül a Magyar Demokrata Fórum legfőbb dön­téshozó testületé, az Országos Gyűlés. Az MDF „kongresz- szusnak” egyebek mellett dön­tenie kell az alapszabály módo­sítása ügyében, illetve a tisztújí­tás is feladata lesz a csaknem 800 küldöttnek. Az Országos Gyűlésre való előkészületek je­gyében tartotta meg szombati tanácskozását a párt Országos Választmánya. Áz Országos Választmány ülésének egyetlen napirendi pontja volt: az alap­szabály-módosításhoz beérke­zett több mint 500 javaslat átfé- sülése, rendszerezése. Az MDF elnökének megvá­lasztását az alapszabály-módo­sítás egyébként nem érinti. Személyét továbbra is közvet­lenül az Országos Gyűlés kül­döttei választják meg a helyi szervezetek jelöltjei közül. A szóvivő ennek kapcsán kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a jelenlegi „erősorrend” szerint a mostani pártelnök, Für Lajos a legesélyesebb jelölt a tisztújításon. Őt követi Szabó Iván, Boross Péter, Lezsák Sán­dor, Schamschula György és Grezsa Ferenc. SZDSZ frakcióhétvége Az SZDSZ szombaton köz­leményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a párt ország- gyűlési képviselőcsoportja ala­posan megvitatta az önkor­mányzati törvényjavaslatnak a főváros és a kerületek kapcsola­tára vonatkozó rendelkezéseit. A frakció véleménye szerint a törvényjavaslatban foglalt mó­dosítások jól szolgálják a fővá­ros egységesebb és hatéko­nyabb működését. A koalíciós megállapodás szerint külön jog­szabály rendelkezik a főváros és a kerületek közötti forrásme­gosztás mechanizmusának alapvető elveiről. A Fidesz Országos V álasztmány ának ülése A Fidesz Országos Választ­mánya nem támogatja a pót­költségvetés tervezetét, és a par­lamenti frakciónak is ezt ta­nácsolja - mondta Várhegyi At­tila, a választmány elnöke a ta­nácskozást követő szombati saj­tótájékoztatón. A döntés in­doka, mint elhangzott: a Fidesz továbbra is időszerűnek tartja a félfordulatnak nevezett gazda­ságpolitikát, ezért leszögezi, hogy a költségvetési kiadások csökkentése mellett nem ma­radhatnak el a gazdasági növe­kedést segítő intézkedések sem. Az önkormányzati törvény módosítását a Fidesz továbbra is egy lépcsőben tartja elkép­zelhetőnek - hangsúlyozta Áder János alelnök. Leszögezte: pártja nem helyesli az egyfordu­lós önkormányzati választási rendszer bevezetését. A közelgő választásokon - az országos választmány döntése szerint - a Fidesz csoportjai helyben dönthetik el, mely poli­tikai erővel lépnek koalícióra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom