Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-25 / 264. szám
Lőszerraktár helyett üzletházat? A bomba akkor biztos,' ha már felrobbant? - juthat eszünkbe keserű iróniával a kaposvári lőszerraktárról, amely körül újabban kissé puskaporossá vált a levegő .. .Sok esztendővel ezelőtt ugyanis a városatyák nem átallották építési engedélyeket kiadni a ka- posfüredi út mentén még a ’60-as években telepített lőszer- raktár közelségében, de három benzinkút és egy nagynyomású gázvezeték is osztja a kukoricásba bújó robbanóanyag-bázis magányát. A kárpótlás gyanánt nemrégiben ott kiosztott parcellák, úgymond a külső körülmények megváltozása miatt pedig már sokak szerint a lőszerraktár védelme sem kellően biztonságos.- Korábban meglehetősen „rugalmasan” kezelték az engedélyek kiadását, noha közismertek voltak a biztonsági övezetek - mondja Szita Károly, Kaposvár alpolgármestere, akit nemrégiben helyi tisztek kértek együttműködésre a raktár biztonságos helyre történő telepítését célzó kezdeményezésben. A város rendezési terve alapján egyébiránt szolgáltató-, ipari- és kereskedelmi centrum éptése szerepel az érintett területen, amelyre máig számos érdeklődő jelentkezett, ám a beruházói szándék rendre meghiúsult a raktár közelsége miatt.-Már 1987-ben felvetődött az áttelepítés gondolata - mondja Gyuricza Béla ország- gyűlési képviselő, a Honvédelmi Bizottság tagja -, de költségeit az állam nem tudta vállalni. Most viszont a honvédség átszervezése, reformja kapcsán kínálkozna mód a bázis áthelyezésére. Felmerült az az elképzelés is, hogy a város egyik laktanyája fogadná be a raktárt, amely az érintett honvédségi dolgozók számára is kedvező lépés volna.- A megoldhatóság szempontjából ez tűnik a legcélszerűbbnek - folytatta Gyuricza Béla. -Az épületek átalakításával kellene alkalmassá tenni a feltételeket, amelyre a. hadseregnek nincs pénze, de a terület birtokbavételéért az önkormányzattól kapott kapott összeg alapot adna a költségekhez.-A raktár őrzés-védelmével régóta gondjaink voltak, mert a technikai körülményeink nem tették lehetővé a fejlesztéseket, a biztonsági zóna kialakítását. Az őrzés-védelmi szolgálat ezért óriási energia árán képes csak garantálni a biztonságot. Miután az ügy átgondolt, mielőbbi és a lehető legkisebb ráfordítással kivitelezhető megoldást kívánna, Gyuricza Béla, az önkormányzat és a helyőrség egyetértésével, kérelmmel fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz és a honvédelmi miniszterrel való személyes találkozása során is segítséget kért a raktár áttelepítéséhez, valamint a probléma soron kívüli elbírálásához. - A kérést fogadták, s információim szerint a szakértők már megkezdték a vizsgálatot. Remélhetően szeptember végén, október elején választ kapunk. Ha mégsem, a parlament új házszabályai alapján kérek ismét segítséget. Ez utóbbi eredménytelensége esetén interpellálnék csak a bázis áthelyezése érdekében, de erre - fűzte hozzá Gyuricza Béla - véleményem szerint nem lesz szükség. ' Tröszt É. Puskaporos a hangulat a fegyverraktár miatt Fotó: Tóth L. Új VDN-világhíradó New York: John Wane Bobbitt nagykeblű filmcsillagokkal pózol szeptember 24-én New Yorkban egy sajtótájékoztató után, ahol új, meglehetősen szexis filmjét mutatták be, amelyben filmbéli felesége a szó szoros értelmében megfosztotta férfiasságától, azaz: levágta azt. A hölgyek (balról jobbra): Veronica Brazil, Tiffany Lords és Letha Weapons. MTI Telefotó Doktoravatás Pécsett O Moszkva: Várhatóan 1995. március 5-én helyezik végső nyugalomra a szentpétervári Pé- ter-Pál-székesegyházban az utolsó orosz cár, II. Miklós és családjának földi maradványait. A Jekatyerinburgban 1918. július 17-én a bolsevikok által kivégzett Romanov-uralkodó és családjának csontjait három éve találták meg az uráli város közelében. A csontokat orosz, amerikai és brit szakértők azonosították. O Washington: A légszennyezés nem mai jelenség - állapítja meg egy amerikai tanulmány, amely szerint a fémolvasztás során rengeteg szennyezőanyag került a levegőbe már a római birodalomban. A grönlandi jégrétegeket kutató szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az i. e. 500-tól i. sz. 300-ig teijedő időszakban négyszer olyan magas volt a Földön az ólomszennyezettség, mint korábban. Az ezüstpénzek előállításához ugyanis a görögök és a rómaiak egyaránt rengeteg ólmot olvasztottak fel. Tegnap vagy háromszáz „utolsó mohikán” tartotta megszállva az Uránváros gyermekház környéki részét. Rémítő harci színekkel kipingálva, Hosszú Puska és a Nagy főnök - a sámánról nem is beszélve! - vezetésével, varázsitaltól bódultán tették tűvé a helyszínt, vérbe borult szemmel aranyrögöket kutatva. Félelmetes volt... Már persze annak, aki az ilyen mesés dolgokat nem élvezi. Indiánnak lenni! Ha csak egy napra is! Igazi tipi-ben - ez a neve egy valódi indián sátornak, s ez tényleg az volt, a préri- ről került Magyarlukafára, onnan most egy napra a Szivárvány gyermekház elé - bölcs és visszafogott szertartás mellett átélni a felavatást! Ez igen! Negyedik alkalommal szerei) Bern: Költségeinek csökkentésére a svájci hadsereg a közeljövőben 30 000 postagalambot „szerel le”. A 77 éve működő pos- tagalamb-szolgálat közvetlen alkalmazásában 7000 galamb állt, de a hadsereg finanszírozta további 24 000 „tartalékos” galamb tenyésztését is. Mindez évi 465 ezer dollárnak megfelelő ösz- szegbe került. A galambokat két állomás közötti repülésre képezték ki, de volt, amelyik három pont között teljesített szolgálatot. O Moszkva: Mihail Gorbacsov havi nyugdíját 4 ezer rubelről 760 ezer rubelre emelték. Ez azt jelenti, hogy ha dollárra számítjuk át a pénzt, akkor az eddig 1,66 dollár helyett mostantól 315 dollárt kap. Gorbacsov nyugdíjának emeléséről a Rosszijszkaja Ga- zeta pénteki száma számolt be és a lap számításai szerint a megemelt jövedelem negyvenszerese az államilag garantált 19 ezer rubeles mininálnyugdíjnak. Gorbacsov 4 ezer rubeles nyugdíját 1991-ben állapították meg. vezte meg az intézmény a Tollas Kígyó visszatér című rendezvényét, mindannyiszor óriási sikert aratva. Tegnap hat helyen is kereshettek a szálfatermetűnek még nem mondható rézbőrűek aranyrögöt, akinek 25 összejött, mehetett a tipi-be avatásra, s jóféle gyógyfüvek- ből főtt varázsitalt inni. Kaptak a felavatottak varázskövet is - ezek tényleg féldrágakövek voltak. Az est fénypontja pedig a tábortűz volt, sámántánccal, indián-zenével. Ugyancsak tegnap nyitottak meg a Szivárványban egy kiállítás. A Tourinform-mal közösen hirdették meg a gyermek- rajz-pályázatot, amelynek a témája a szőlő és a bor. A több mint száz munkából 41 került a falra. M. A. Ha valaki rosszul lett volna tegnap délelőtt a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában, tekintettel a nagy tömeg okozta le- vegőtlenségre, s ájultában orvosért kiált, több száz doktori tekintet irányult volna egyszerre a segélykérő hang irányába. 178 általános és 2 fogorvost avatott ugyanis doktorrá dr. Kelényi Gábor rajctor az Egyetemi Tanári Testület előtt. A doktoijelöltek mindegyike nyolc vendéget hívhatott meg, négyet az aulába, négyet pedig a tantermekbe, ahol képernyőn nézhették végig a ceremóniát. Mint dr. Szolcsányi János professzor, rektorhelyettes ünnepi beszédében többek között elmondta, az egyetemen eltöltött időszak volt az a szakasz a most avatott doktorok életében, amikor felelősségük csupán a lelkiismeretes felkészülésre szorítkozott. Legtöbben elsőízben kóstolták meg az önállóság szabadságát egy olyan fiatal közösségben, amely az intellektuális élet széles választékát biztosította. Felhívta a fiatal doktorok figyelmét arra, hogy életük további szakaszában keressék a szellemi kihívásokat, a serkentő, ösztökélő feladatokat, az emberi, baráti kapcsolatokat, s ne felejtsenek el egy kicsit továbbra is diáPéntek este színvonalas műsor mellett ez évben is megválasztották Pécs Szépét. A lányokat közvetlen közelről csak kevesen csodálhatták meg, - a hely szűke és a borsos belépőárak miatt - de a Király utcában kiállított tv-képernyőkön bárki figyelemmel kísérhette az eseményeket. A versenyzőket négy szempont alapján értékelték: az arcra, alakra, mozgásra, és összbenyomásra kapott pontszámok döntötték el a végleges sorrendet. Ezek alapján a zsűri a 17 éves Köves Krisztát találta a legszebbnek, aki fődíjként 100 ezer forintos utazást nyert. A 178 cm magas „kislány” még érettségi előtt áll, a versenyre pedig barátai unszolására jelentkezett. Második helyezett Buko- vec Brigitta lett, akit a zsűrin kívül a közönség is a legszebbnek ítélt, harmadikként pedig Molnár Tímea vehette át nyereményét. Brigitta 19 éves, és egészségügyi technikumban tanul. Imádja az autókat, a táncot, és ha van egy kevés ideje, szívesen süt egy-egy finom süteményt. Tímea 18 évesen még iskolába jár, korábban balettozott néhány évig, szabadidejében pedig fotókat készít. A későbbiekben szeretne fotóriporterként elhelyezkedni. A versenyre bárki jelentkezhetett, aki betöltötte 17. életévét, és pécsi lakcímmel rendelkezett. A pénteki finálét megelőzte egy korábbi elődöntő is, ahol 37 lány közül választották ki a 12 legcsi- nosabbat. A döntő előtt két héttel kok maradni. Mert a tanulás tovább tart. Pállasz Athéné teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz fejéből; az orvosok, vagy Aszklépi- osz, a gyógyítás istene esetében ezt a képességet soha senki fel sem tételezte. Elmondta, hogy a gyakorlatban a betegeket, és nem általában a betegséget kell gyógyítani. Mert az ismeretanyag mindig általános, a gyógyítás pedig mindig egyedi, személyre szóló, emberközpontú tevékenység. Szólt arról, hogy ma Magyarországon egyre riasztóbb egészségügyi adatokkal kell szembesülni, melyek közül kettőt emelt ki. 1980 és 1993 között országunk lakossága közel negyedmillióval csökkent, amely megdöbbentő, akárcsak az az adat, mely szerint a mai harmincéves férfiak életkilátása a húsz évvel korábbi generációhoz képest 4,2 évvel rövidebb, amíg Nyugat-Európa országaiban a lakosok egyre hosszabb ideig élnek. Felhívta a fiatal doktortársak figyelmét arra, hogy rájuk, már csak koruknál fogva is hatványozott szerep vár, hogy az elkövetkezendő évtizedekben ezt a szomorú csúszást megállítsák, és a sokat emlegetett Európához csatlakozást ezen a téren is megindítsák. Cs. L. a lányok komolyan elkezdték a felkészülést. Minden este próbákon vettek részt, sportoltak, koreográfiát tanultak. A hölgyeknek igyekeztek az egyéniségüknek legmegfelelőbb frizurát és sminket kiválasztani, amiben a rendezvény egyik fő támogatója, az Anakonda-Hajas Szalon volt segítségükre. A verseny másik fő szponzora a la Reine divatcég volt. A 12 induló mindegyike la Reine estélyi- és fürdőruhában mutatta meg magát a színpadon, a „legszebb lábú hölgy” címet elnyert Ömböli Mónikéi pedig 25 ezer forint értékben válogathat az elegáns ruhák között. Orcsik Ferenc, a Családi Intézet Pécsi Kultúrális Iroda igazgatója elmondta, (a szervező iroda egyébként a Pécsi Napok fő koordinátora), hogy a gálaműsor szervezését a Kelet and Co reklámügynökség bonyolította. A programban elsőként Kulka János néhány dallal lepte meg a közönséget, majd Bornemissza Mária lépett színpadra. A la Reine cég divatos új kollekcióját csodálhattuk rövid divatbemutató kíséretében, az eredményhirdetés izgalmai előtt pedig a Szerencse- kerékből ismert Klausmann Viktor műsorvezető beszélgetett Jászai Joli nénivel. A műsorban fellépett még Steve, aki a közelmúltban tért haza Amerikából, ahol személyesen is találkozott meghívójával, Arnold Schwarzeneg- gerrel. Nemes Anett Tollas Kígyó visszatér Megválasztották Pécs legszebbjét Kié lett a korona? Babák szépségversenye A szépség korántsem életkorhoz kötött - noha a fiatal és legifjabb generáció kétségkívül előnnyel aratja „babérjait”. Rövidesen a legkisebbeké lesz a „főszerep”, ugyanis Országos Babaszépségversenyt rendezésére készül a MaMa Reklám- stúdió, amely az 1990-ben, 1991-ben és 1992-ben született kislányok és kisfiúk (szüleinek) nevezéseit várja. Az ország minden településéről, falvakból és városokból egyaránt kíváncsiak az apróságok fényképeire, amelyekből előválogatás után kerülhetnek a legszebb babapofik a megyei elődöntőkbe. A korcsoportonkénti „erőpróbára” tíz-tíz versenyzőt válogatnak ki, s az érintetteket postán értesítik a megyei előválogató helyszínéről, időpontjáról. A jelentkezési lap kitöltése mellett 500 forint befizetését igazoló szelvény beküldése is a nevezés feltétele, természetesen a gyerekekről készült felvételekkel mellékelve, a MaMa Reklámstúdió címére (1939 Budapest, Pf.: 701/310). A megyei elődöntőket és az Országos Babaszépségversenyt majd a Magyar Televízió Babusgató című műsora közvetíti, a legszebb babák szüleikkel együtt pedig társasutazáson is részt vehetnek. Hogy ki lesz a Vasárnap legszebb babája? - nos erre, az or- sazágos döntőbe jutó gyerekek fényképeit hétről hétre közlő Vasárnap című hetilap rendezte szavazás adja majd meg a választ, olvasói véleménye alapján. A jelentkezés postáraadásá- nak határideje szeptember 25-e, a Tolna megyei elődöntőt pedig október elsején, Szekszárdon rendezik meg. Tröszt É. Országos babaszépségverseny Jelentkezési lap Gyermek neve: ....................................................................... É letkora:.......................................................................:.......... S zületési helye:....................................................................... L akcíme:................................................................................. M egye:...................................................................................... Kedvenc játéka:....................................................................... S zülők neve:............................................................................ „Szalaiusz” rejtvényfejtő versenyt rendeztek a Pécsi Vasutas Művelődési Házban tegnap délelőtt. Az intarzia és kockavadászat feladványt Kővágó István oldotta meg legügyesebben Ha Ön talpraesett, kreatív és dinamikus egyéniség PÁLYÁZZA MEG riÉGMUTATÓ a MAGYAR GAZDASÁGI üCÉGMUTATÓ TÁRSASÁG képviselő-, üzletkötő-manageri állását! Elvárásaink. érettségi, jó megjelenés, tárgyalókészség. Amit nyújtunk, próbaidő alatt minimális alapbér + jutalék. próbaidő után magas alapbér + jutalék. A pályázatokat részletes, kézzel írott önéletrajzzal az alábbi címre kérjük Magyar Gazdasági Cégmutató Társaság 1519 Budapest, Pf.: 248., Szabó László 2 Új VDN 1994. SZEPTEMBER 25., VASÁRNAP