Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-19 / 258. szám
2 aj Dunántúli napló 1994. szeptember 19., hétfő 24 óra a nagyvilágban ABCD magazin Megjelent az első magyarországi multimédia-folyóirat A CD-lemez ma már a számítógép egyik adathordozó eszköze is Hallatlanul szép Miss America! Egy süket táncosnőt választottak szombaton este az Egyesült Államok szépévé Atlantic Cityben, és ezzel az ország történetében először fordult elő, hogy a szépségkirálynő olyan hölgy lett, akinek testi fogyatékossága van. Ä 21 éves Heather Whitestone (képünkön jobboldalt, amint a tavalyi győztes fejére helyezi a koronát) Alabama legszebbjeként került a döntőbe. Hallását másfél évesen vesztette el egy diftéria-tetanusz oltás következtében. Az AP nem közli a győztes főbb méreteit, ám azt igen, hogy Whitestone már a fürdőruhás versenyen is a legszebbnek találtatott. A zsűrit azonban leginkább tánctudása bűvölte el: a teljesen hallásképtelen Heather kiváló ritmusérzékkel, a zenét tökéletesen követve adta elő rövidke balettjelenetét. MTI TELEFOTÓ O Washington: A bíróság öt- milliárd dolláros kártérítésre ítélte az Exxon olajtársaságot a Prince William-tengerágban 1989-ben okozott olajszennyezésért, amikor a cég Valdez nevű tartályhajójából ötvenmillió liter nyersolaj ömlött szét a tengerszorosban. Vétkesnek mondták ki a hajó kapitányát is, akit ötezer dolláros kártérítésre ítéltek. Meghalt Kari Popper Hosszú betegség után szombaton Londonban elhunyt Kari Raimund Popper, angol filozófus. 92 éves volt. Az osztrák származású tudóst a jelenkor egyik legbefolyásosabb gondolkodójaként tartották számon. Popper Bécsben született, 1937-ben emigrált Ausztriából. Filozófiát, logikát és tudományos módszertant tanított Londonban. 1947 és 1969 között a brit főváros közgazdasági egyeteme, a London School of Economics professzora volt. Az ismeretelmélet és a tudományos elmélet problémáival foglalkozott. Nézeteiben abból indult ki, O Bukarest: Erdélyi magyar bankhálózat létrehozása érdekében adott ki felhívást a romániai magyar közélet több ismert személyisége. Szerzői sürgetik, hogy a bankszakma szakembereinek bekapcsolásával jöjjön létre egy részvénykibocsátó konzorcium, amely a törvényes lehetőségekhez igazodva részvényeket bocsátana ki és bankhálózatot teremtene Erdélyben. hogy a múltnak nincs befolyása a jövőbeli történésekre és a világ végtelen számú lehetőségből áll. Ellenezte a marxista gondolkodásmódot. Korunk egyik meghatározó konzervatív filozófusa volt, csodálói közé tartozott mások mellett Margaret Thatcher volt brit miniszter- elnök is. Tanított Új-Zéland és az Egyesült Államok több egyetemén, műveit 27 nyelvre fordították le. Nézeteit a „Logika és tudományos felfedezés”, „A nyitott társadalom és ellenségei” és „A historicizmus szegénysége” című műveiben foglalta össze. Az ÁSZ a pótköltségvetésről Hiányzó tízmilliárdok Konok Tanúk Spanyolországban szombaton belehalt agyhártyagyulladásába az a 14 éves kislány, akinek édesanyja nem járult hozzá, hogy vérátömlesztést kapjon - jelentette az EFE hírügynökség nyomán a Reuter. A héten ez már a második haláleset volt, amelynek során Jehova Tanúi közé tartozó szülők megtagadták a vérátömlesztést - teszi hozzá a jelentés. Csütörtökön egy 13 éves kisfiú vesztette életét, miután a szektához tartozó szülei nem engedélyezték, hogy vérátömlesztéssel kezeljék leukémiáját. Elhunyt a pornókirálynő Egy lyoni kórházban a hét közepén elhunyt Moana Pozzi, az olasz pornóipar koronázatlan királynője. A 33 éves Pozzi gyógyíthatatlan májrákban szenvedett, halálhírét végakaratának megfelelően csak azt követően hozták nyilvánosságra, hogy földi maradványait a hét végén a legszűkebb családi körben elhamvasztották. Az erősen katolikus, középosztálybeli családból származó Moana Pozzi kisebb film- és színházi szerepek eljátszása után tért át a pomófilmezésre. Ebben a műfajban az egyik legnagyobb híresség lett. Cic- ciolinához hasonlóan ő is próbálkozott politikusi karrierrel, de Staller Ilonától eltérően ezen a téren nem járt sikerrel. Tiltott gyümölcs Kínában tiltott középkori erotikus regények és Nyugatról átvett pornográf képregények illegális terjesztésében találták bűnösnek a kínai pomókirályt, akit egy pekingi bíróság halálos ítélettel sújtott. Ku Csie-su és hét társa egy titkos, pincében elrejtett nyomdát üzemeltetett. A „banda” 1992 márciusa óta tizenkétféle, pornográfnak minősített kiadványt állított elő és terjesztett, együttesen 833 ezer példányban. A Kínában tiltott gyümölcsnek számító erotikus irodalom terjesztése négymillió jüan (470 ezer dollár) bevételt hozott a foglalkozás nélküliekből, köztük egy nőből álló társaságnak. Ku Csie-su beosztottait sokévi, szigorított munkatáborokban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Egyik társa felfüggesztett halálbüntetést kapott. Ma még nehéz elképzelni, hogy reggelente postaládánkban nem egy nyomtatott újság, hanem egy kis CD-lemez után kotorásszunk olvasnivalóért, de az annál inkább hihető, hogy aki amúgy is gép mellett tölti napjai nagy részét, szívesen veszi a számítástechnika viszonylag egyhangú, száraz világába betörő, színes CD-magazint. Az októbertől negyedévenként megjelenő ABCD magazin tartalmát tekintve számítástechnika és a kultúra témakörét öleli fel, de szórakozást nyújtó hanganyag is található rajta. A CD-lemez (Compact Disc) mint hanghordozó eszköz kiszorítja lassan a hagyományos hanglemezeket a piacról, főleg a hangminőségének, méretének, tartósságának és most már a hagyományoshoz közelítő árának köszönhetően. A jelekből ítélve újabb terület meghódítására törekszik, a nyomtatott sajtó olvasóinak táborából és a televízió magazinműsorainak nézőiből kíván híveket szerezni. Hazánkban - a szakembereken kívül - főleg a fiatalabb, számítástechnikával „megfertőzött” korosztály ismeri a komputerhez kapcsolható CD-ROM eszközt, amellyel - és egy CD-lemezzel - a számítógép előtt ülve ma már nem csak programokat futtathatunk, szakirodalmat olvashatunk, hanem zenét és videofilmét (akár együtt) is élvezhetünk. Ennek a folyamatnak következő lépéseként foghatjuk fel a multimédia-folyóirat magyarországi megjelenését CD-lemezen, amely egy közös keretbe foglalva tartalmaz í szokásos szöveges és képi in- j formációt valamint ezek ötvö- I zetét összefüggő hang- és vi- ? deoanyaggal. A magazin első számát a E Budapesti Compfair-en, majd 1 később számítástechnikai ü szaküzletekben, könyváruhá- í zakban illetve újságárusoknál I kívánja terjeszteni a folyóirat l szerkesztősége, ezer forint 1 alatti áron. Puskás Gábor ■ O Kijev: A tavalyinál is súlyosabb áramhiány vár Ukrajnára, ha Oroszország nem növeli fűtőanyagszállítását az ukrán atomerőműveknek, illetve nem sikerül a szokottnál gyorsabban elvégezni a javításokat az ukrán hőerőművekben - közölte Nur Nyigmatulin, az atomerőmű-felügyelet igazgatójának első helyettese, aki szerint legfeljebb egy hónapra elégendő fűtőanyag van az atomerőművekben, a 14 reaktorból jelenleg négy áll, további hármat pedig a közeli hetekben kell leállítani. O Washington: Ukrajna ösz- szességében elfogadja a Nemzetközi Valutaalap feltételeit, a szociális célú kiadások drasztikus csökkentése azonban társadalmilag veszélyes lenne - mondta Olekszandr Moroz, az ukrán parlament elnöke. A hitelek feltételeként a Valutaalap a bruttó hazai termék 20 százalékára becsült költségvetési hiány legalább felére csökkentését, az állami támogatások lefaragását, továbbá a privatizáció gyorsítását, a valutapiac liberalizálását követeli. (Folytatás az 1. oldalról) hogy év végén összességében 6,9 milliárd forintos bevételkieséssel kellett volna számolni. A kiadások azonban jelentős mértékben, több mint 44 milliárd forinttal haladták volna meg az eredetileg tervezett mértéket. A kormánynak az államháztartási törvény (ÁHT) előírja, hogy az általános tartaléknak csak a 40 százalékát használhatja fel az első félévben. Az 1994. évi költségvetési törvényben rögzített 25 milliárd forintból az első félévben ténylegesen mintegy 12,8 milliárd forintról már döntöttek, vagyis felhasználták az előirányzat 51,1 százalékát. A számvevőszék szerint a pótköltségvetési törvényjavaslat megteremti az 1994-ben várható többletkiadásokra a fedezetet. Ugyanakkor a pótköltségvetéssel beterjesztett intézkedés-csomag nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek az államháztartásban jelentősebb változtatásokat indítanának el, esetleg a kiadásokat hosszabb távon mérsékelnék. Az ÁSZ szerint a pótköltségvetésben nem vettek figyelembe nagyobb összegű „tartalékpénzeket”. így például az 1993. évi zárszámadási törvényjavaslat 19,5 milliárd forintos privatizációs bevétel azonnali befizetésére kötelezi az ÁVÜ-t, az elkülönített állami pénzalapoknak járó privatizációs bevétel miatt. A zárszámadási törvény ugyan még nem született meg, az ASZ szerint ilyen nagyságrendű potenciális bevételt a pótköltségvetésben indokolt számításba venni. Mintegy 14 milliárd forintos „tartalékpénzt” fedezett fel az ÁSZ a költségvetési pénzeket kezelő Állami Fejlesztési Intézet Rt.-nél. A nagyberuházások folyószámla vezetésével kapcsoElőször tartják meg szeptember 25-én a Fehér kendő Napját. A nemzetközi mozgalomhoz csatlakoztak a magyar nőszervezetek is. Ebből az alkalomból Göncz Arpádné, a mozgalom magyarországi védnöke felhívással fordult minden Magyar- országon élő nőhőz, aki kifejezésre szeretné juttatni, hogy elutasítja a háborút. „A nők fehér kendője legyen a béke, a fegyverszünet akarata. Kérjük latban az ÁFI Rt. ugyanis az előző évekről felhalmozódott költségvetési pénzeszközöket kezel. Az ÁSZ úgy ítéli meg, hogy pótköltségvetés potenciális forrását bővíteni lehetne, ha ezeket átmenetileg bevonnák a költségvetési hiány finanszírozásába. A helyi önkormányzatok beruházásaihoz nyújtott tavalyi címzett és céltámogatás ellenőrzéséről készített ÁSZ jelentésből megállapítható, hogy ilyen címen 11 milliárd forint halmozódott fel az ÁFT-nál. A Világkiállítási Alap által kibocsátott felsőoktatási kötvény bevétele - több mint hárommilliárd forint - az alap költségvetésében nem szerepel, erről ezért a pótköltségvetés nem is rendelkezik. A 3 milliárd forintot szintén az ÁFI kezeli. A pótköltségvetési intézkedés-csomag a központi költségvetési szervek körében a támogatás-megtakarítást elsősorban a készletbeszerzések, felújítások, néhány esetben a bérelőirányzat visszafogásával éri el. Az előirányzatok ilyen típusú lefaragása a feladatok felülvizsgálatára azonban nem teljed ki, valódi hosszabb távon ható megtakarítást ezért ilyen intézkedésekkel nem lehet elérni - szögezi le az ÁSZ. A pótköltségvetésben közzétett várható bevételeket a számvevőszék a forgóalap ez évi első nyolc havi adatai alapján összességében teljesíthetőnek ítéli. A 44 milliárd forintos kiadási többlet realitásának minősítésére azonban csak az indoklásban szereplő információk álltak a számvevők rendelkezésére. így az ÁSZ szerint a pótköltségvetésben közzétett 1994. évi előirányzatok teljesítése, az állam- háztartási információs rendszer hiányosságai miatt nehezen ítélhető meg. csendesen, egész egyszerűen jelenlétünkkel, hogy legalább egyetlen napra hallgassanak el a fegyverek! Ez a megmozdulás a világ számtalan pontján valóság lesz, s ennek mi magyar nők is részesei leszünk” - fogalmazott felhívásában Göncz Árpádné. Az ősi Grúziában a férfiak befejezték harcukat, amikor a nők odadobták fehér fejkendőiket. 1993 szeptemberében Keti Dolidze, grúz filmrendező felhívására több mint 10 ezer nő gyűlt össze Tbiliszi főterén, hogy megálljt parancsoljanak az ellenségeskedésnek. 2000 nő a harctérre utazott, hogy megvédjék országukat, férjeiket, apjukat, gyerekeiket, testvéreiket az értelmetlen háborútól, a haláltól. A tavalyi kezdeményezést folytatva Keti Dolidze felhívással fordult a világ lányaihoz és asszonyaihoz, hogy minden év szeptember utolsó vasárnapján déli 12 órakor a nők gyűljenek össze városaik és falvaik főterén. Fehér kendőjük legyen a béke, a fegyverszünet akarata. Csak egy napot lövöldözés nélkül! Szeptember utolsó vasárnapja legyen a Fehér kendő Napja, amely mentes a vértől, az öldökléstől - szól Keti Dolidze felhívása. Diplomata-szüret T okaj-Hegy alján Családias hangulatban, a diplomáciai etikett mellőzésével, a termést szüretelve, finom szőlőt, jó borokat, magyaros gulyást is kóstolgatva, kellemes hangulatban barátkozhatunk, beszélgethetünk. Ezt hangoztatták a 20 országból érkezett diplomaták, közöttük 14 nagykövet, a régió országgyűlési képviselői, a környező települések polgármesterei, borászattal foglalkozó cégek vezetői, valamint a politikai, gazdasági és pénzügyi élet jeles képviselői, akik egész napos szüreten vettek részt vasárnap Tállyán. KÖZLEMÉNY A Porsche Hungária Kft. ezúton tudatja, hogy 1994. szeptember 9-étől visszavonta az Auto Profi Kft. (Pécs, Légszeszgyár u. 17 és Búza tér 8/a) Volkswagen-Audi márkakereskedői jogát. Ettől a naptól kezdve az Auto Profi Kft. újautó értékesítési és garanciális javítási joga megszűnt. Erre a lépésre azért volt szükség, mert az Auto Profi Kft. nem teljesítette a szerződésekben foglalt előírásokat. A Porsche Hungária ugyanakkor felhívja a tisztelt ügyfelek figyelmét arra, hogy a Vörös Autóház (Pécs, Megyeri út 80.) továbbra is a Volkswagen és Audi vásárlók rendelkezésére áll 1994. szeptember 12. A Fehér kendő napja