Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-17 / 256. szám
8 új Dunántúli napló Riport 1994. szeptember 17., szombat Gáspár István hamuházi kerületvezető, Alois Schuster német vadász egy csütörtökön ejtett bika trófeájával Fotók: Löffler Van jó vadász és van rossz vadász Akik a szarvasbika mögött vannak Régi vadászbarátom - hivatása a szakma - mesélte: amikor közelgett a bikaszezon, időben elkezdte „terelgetni” vadjait az erdőben. El azoktól a helyektől, ahol várhatóan fakitermelők dolgoznak majd, onnan is, amely közel volt a gombázók járta részektől, vagy ahol sűrűn várható a mezőgazdasági munkával járó zaj. Hogyan csinálta, nem tudom. De amikorra megjöttek az első vendégvadászok, kitűnő barátom pontosan tudta: merre járnak a gímbikák, mekkora agancsot hordanak, mikor szoktak kiváltani az erdőből és vissza, hány órakor hol bőgnek. Mindez az erdők királya, a csodálatos szarvasbika számára nyújtandó békét, a zavartalanságot szolgálta. Béke és csend - a fák között, vagy a magaslesekről eldörrenő, a hajnali párák hátán tovaguruló puskalövések, a halálos találattól elzuhanó súlyos testek törte ágak reccse- nése érdekében. Ki oldja fel ezt az ellentmondást? Né Az olyan vadgazdák például, mint Gáspár István, a Mecseki Erdészeti Rt. hamuházi kerületvezető vadásza. (De mondhatnám Jung Jenőt Sellyéről, vagy Csernák Sándort, a mészke- mencei fővadászt is.) A képlet tulajdonképpen roppant egyszerű: a gímbika bevételi forrás. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a jól fizetők számára vadászata zavartalan és sikeres legyen, a Németországból, Svájcból, vagy Olaszországból érkező vadász jáger itt töltött napjai kényelmesen teljenek, a jó magaslestől a meleg vízzel telt fürdőkádig, az agancs súlyát pontosan megbecslő kísérővadásztól a többfogásos, ízletes ebédig, a tiszta léniáktól a megbízható terepjáróig. Nehéz azt kívülállóknak még csak elképzelni is, mennyi munka van mindez mögött. Gáspár István minden nap reggel 4-kor kel. Ha „normális” a vadásznap, akkor éjfél felé már ágyba kerül. Amikor megbeszéltük, egy napját végigkísérem, azt mondta: ebben az évben erre már nincs szabad ideje. Vagy most, amikor az első vendég még éppen csak bekopogtatott a bikaszezon kezdetére, vagy majd jövőre. Gáspár István annyiban új ember, hogy nem régen nevezték ki a kerület vezető vadászának. Mindig is nimród akart lenni, az erdészeti technikum elvégzése közben is. Azt ígérték neki: ha kifogástalanul végzi a munkáját, vadászati területre helyezik. Különös helyzetben van annyiban is, hogy nem adta fel területén az erdészkedést sem. Ez is az ő terhe. Teher? Azt mondja egy fa mellett állva:-Tudom, milyen lesz 30 év múlva! Gyengéden megpaskolta a gyönyörű tölgy törzsét. Né Nincs két egyforma vendégvadász. Van jókedélyű, van háklis, van nagyon öreg, van roppant szívós, van elképesztően rosszul lövő, van, aki kétségbe vonja kísérője szakértelmét, van, aki nem háborog, ha fél kilóval súlyosabb a trófea, mint amilyenre bejelentette az igényét, van, aki sokadik éve visszajár, mert mindennel elégedett, van, aki „extrakaját” kér, más nem hajlandó a magaslesre kapaszkodás közben bebiztosítani a fegyverét, van, aki a végletekig kötözködő, van bőkezű és fölöttébb fukar. Van jó és van rossz vendégvadász. Mindegyik jön a bikára. De rossz hivatásos vadász nem lehet. Ma már nem. Aki tíz napon keresztül képtelen egy bikát a vendéggel meglövetni: szakmai leszereplés. Neki értenie kell a szakmát, s minden vendéggel szemben egyforma udvariasnak lenni. Pedig azt mondja Gáspár Az utóbbi időben valami megváltozott a vadászat „hivatásos oldalán”. Lényegesen va- dásziasabb lett a vadűzés, tartalmában, formai kellékeiben egyaránt kulturáltabbá vált. Ez persze külön tanulnivalót igényel a hivatásos nimródoktól. Azzal valószínűleg mindegyikük tisztában van: nem rossz a a szakmájuk. Különösen nem a bőkezűbb vendégvadászok oldalán. Végül is könnyű elképzelni: idejön egy 70 éves úr valahonnan Svájcból, meglövi első szép bikáját - madarat lehetne vele fogatni. Bár Gáspár István hasonlata annyiban sántít, hogy - az inassal ellentétben - egy hivatásos vadász soha sem tartja a markát. De miért tartaná mindig zárva? A Mecseki Erdészeti Rt. vadászházait ma már nyugodtan meg lehet nézni. Egyik szebb, A Mecseki Erdészeti Rt. hamuházi vadászháza István: a hivatásos vadász megítélése valahol az inas és a prostituált között van. A bikának a bőgési szezonban mindennel szemben előnye van. Nem messze attól a csatornától, amely hajdan elválasztotta egymástól Somogy és Baranya megyét - és a Biedermann-, illetve Andrássy-birto- kot - Gáspár István tavasszal ci- rokot vetett. Most szép a tábla, beérett, pontosan a bőgési szezonra: ilyenkor nagyon kedveli a szarvas. Százszám a sáros úton a pár órás nyom, ahogy átváltottak az erdőből a cirokra. Kicsit arrébb mentünk - gom- bázókkal találkoztunk. Szigorúan perel velük a kerületvezető vadász: szarvasszezon van, most ne járjanak erre! Valóban, két nappal később már nem volt friss nyom a ciroktábla szélén. Gáspár István persze tudja, merre lehetnek. Szükség is van a tudományára, ezen a napon már két vendég vadász várja, hogy a lesre indulhassanak, gímbikát hozni a terítékre. * mint a másik, a háromcsillagos ellátási színvonalnak meg kell felelniük. Ebbe pedig sok minden beletartozik. Koránt sem véletlen, hogy a kerületvezető vadászok feleségei - akik házvezetőnői egy-egy vadászkastélynak, vadásziaknak, állandóan feszültek. Amíg a szezon nem kezdődik, a türelmetlenségtől, mert már várják az első vendégeket. A vége felé a kimerültségtől. Mert ők is reggel négykor kelnek, a Herr reggelizni akar a vadászat kezdete előtt és ez meg is jár neki. Vadászat után egy alaposabb reggeli, majd kétféle, bő és választékos ebéd, szépen tálalt uzsonna, estefelé a vacsora. Állandóan főzni kell, teríteni, mosogatni és mosolyogva a lehető legfigyelmesebb háziasszonynak lenni. November vége felé is, amikor már éppen harmadik hónapja éjjelente csak 4-5 órát alszanak. Ahogy Gáspár István idén debütál kerületvezetőként, felesége is gondnoknőként. Meglehet: tudja pontosan, milyen feladatok várnak rá. Lehet: csak sejti. Mindenesetre nyugodt. Azt mondja: két nap után már minden simábban ment. Óvónő egyébként a végzettsége. ■Né Néhány hete Buzgó József, a Mecseki Erdészeti Rt. vadászati vezetője azt mondta: számítanak ebben a szezonban is több, 10 kilogramm feletti trófeára. Ma, szeptember 9-én már azt hallom: Vajszlónál egy több mint 13 kilós esett, s a koponya súlya ebben még nincs benne. Ha ez a kezdet - márpedig a javabőgés szeptember második dekádjában van - nem rossz. Mondhatnánk: az első korona felkerült már az Rt. és nimród- jai megreformált vadászgyakorlatára. Mészáros Attila Magyarul - magyarán Rövidítések a beszédben A mai magyar nyelv jellemző vonásai között kitüntető hely illeti meg a szinte naponta szaporodó rövidítéseket, a szavak, intézménynevek néhány hanggal, ill. betűvel való megjelölését. Gondoljunk csak a politikai pártok nevére: MSZP, SZDSZ, MDF, MIÉP stb. A nyelvészek szerint az ilyenek keletkezését, szaporodását a nyelv működésében érvényesülő törvényszerűség, a nyelvi gazdaságosság, az ökonómia magyarázza, az a törekvés, hogy egységnyi idő alatt minél több információ jusson el a nyelvi kommunikáció csatornáin át a címzettekhez. Vannak rövidítések, amelyek újdonságuk miatt csak a szűk érdekkör tagjai számára érthetők, de ha szükséges, ha társadalmi igény van rájuk, hosszabb-rövidebb idő alatt közismertté válik. Most nem is jogosságukról vagy indokolatlanságukról ejtek szót, hanem arról a különbségről, amely a rövidítések írott alakja és az élőszóban ejtett hangzós alakja között érvényesül, mégpedig nem mindig szükségszerűen vagy szabályszerűen. Egy újságcikk a Szerencse- játék Rt.-vei foglalkozott. S benne az rt. rövidítés betűejtés szerint leírt alakja, az érté kétszer is szerepelt. Kérdés: javára válik-e ez az írásbeli nyelvhasználatnak? Köztudott, hogy bizonyos betűszók kiejtés szerinti alakjukban is leírhatók. Ilyen például a régóta használatos ábécé, újabban a tévé és a té- esz. Kezdetben csak ív, illetve tsz alakban szerepeltek a leírt szövegekben. A ktsz betűszó viszont nem így viselkedett, és az mgtsz-1 nem írták emgé- téesz-nek. A rövidítéseket - amelyek után rendszerint pontot teszünk - még ennyire se szoktuk a kiejtésüknek megfelelő szóvá változtatni. A kft. meg az rt. ugyanúgy megőrizte írásképét, mint az stb. amit pedig „satöbbidnek mondunk. írásgyakorlatunkban ugyanez vonatkozik a kb., az sk., a Pf. és Ft. rövidítésekre is. Aligha jut eszébe bárkinek, hogy a betű szerinti kiejtésnek megfelelő szót alkosson belőlük, mivel a rövidítés (többször ponttal a végén) a teljes szóalak kimondását kívánja, azaz: körülbelül, saját kezűlegi postafiók, forint. Általános persze, hogy a kft. rövidítést „káefté”-nek ejtjük, mintha betűszó volna, és hogy a tbc rövidítés mellett él a „tébécé” írott forma is. Sőt a köznapi elhangzó beszédben előfordul a „kábé”, „eská”, „péef”, „estébé” ejtése is. Az „erté”-t ugyancsak hallani. Mindezek ellenére nem kívánatos, nem helyeselhető az efféle - gyakran csak tréfás szándékú - ejtésmód írásban való elterjedése. Hogy miért? Mert ezáltal csorbulna, esetleg megrendülne a rövidítések írásának igen régi, jól bevált gyakorlata. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés szeptember 26-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134 Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A szeptember 3-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Azért használok gázt, mert félek az elektromosságtól!” Utalványt nyertek: Böde Gábomé 7300 Komló, Nagyszántó u. 13., Gáli Lajosné, 7632 Pécs, Maiéter P. u. 78., Nagy Roberta 7624 Pécs, Sáfrány u. 12., Reith Zsuzsanna 7773 Villány, Váci M. u. 12., Úti Ferencné 7342 Mágocs, Madách u. 1. Az utalványokat postán küldjük el.
